Az idei esztendő első, kiemelt komolyzenei rendezvénye a Hegedű Ünnepe volt, amelyet január 9 és 11 között rendezett a Concerto Budapest. A zenekar művészeti vezetője Keller András elmondta, hogy néhány éve már tartottak egy Csellóünnepet, amelynek sikere adta az ötletet arra, hogy egy-egy hangszert állítsanak a középpontba. Így lett a Hegedű Ünnepe már a második a tervezettek között. A három nap alatt 11 olyan koncertet rendeztek a Budapest Music Centerben (BMC) és a Zeneakadémián, amelyeken a zeneművészet legnagyszerűbb, hegedűre írott művei szólaltak meg, rangos művészek előadásában. Fölcsendült többek között Mozart öt hegedűversenyéből három is, J. S. Bach mindhárom fennmaradt hegedűversenye, vagy Beethoven egyetlen hegedűversenye, de Schubert, Telemann, Dvořak, Sibelius, Hubay, Csajkovszkij csodálatos hegedűdarabjait is bemutatták.

A koncertsorozat egyik gyöngyszeme volt Antonio Vivaldi Négy évszak, op. 8/1-4 című műve, amelyet a budapesti Zeneakadémia Solti termében hallhatott a közönség, melodrámaként előadva. A zenei ízlés sokféle, de talán abban egyetértenének a zenekedvelők, hogy a Négy Évszak népszerűségéhez nem fér kétség, és talán az első öt között futna be, ha erről szavazni lehetne.  Még ezt is lekörözte azonban a koncert előtti  élőszóban elhangzott fölvezető,  amely szerint Vivaldi Négy évszak című – gyakorlatilag – négy hegedűversenye, az első, tehát a legnépszerűbb zenemű a koncertrajongók körében.

^{A Zeneakadémia Solti terme}

[[paginate]]

Ezt a szépséget ugyanakkor csak a 20. század fedezte föl, egészen addig Vivaldi muzsikáját alig ismerték. Elhangzott, hogy miközben a Négy évszak a dobogó legmagasabb fokára állhatna egy szavazás nyomán, a szerzője nem volt igazán ismert a maga korában sem. Az lehet, hogy Händel és Bach árnyékában Vivaldi talán nem volt annyira széles körben ismert, mint a barokk zene ezen óriásai, de korának tehetséges hegedűművészeként, és zeneszerzőként bizony ő is nagyot alkotott. Valamikor 1669-78 között látta meg a napvilágot Velencében és 1741-ben hunyt el Bécsben. Élete, alkotó évei az itáliai barokk zene csúcsára estek.

Élete nagy részét Velencében töltötte, ahol sokáig a Szent Márk Székesegyház zenekarának hegedűse volt, később ugyanitt a templom szólóhegedűse. Ismeretes, hogy csaknem negyven operát komponált, ezeket szülővárosában, Velencében sorra be is mutatták. Amivel még föltétlenül beírta nevét a nagy barokk zeneszerzők és előadóművészek közé, az hangszerének, a hegedűnek újabb, merész megszólaltatása. Szakmai pályája, életműve, rendkívüli gazdagságot mutat, a versenymű új formáját hozta létre, azaz szívesen írt concertókat, és ezek ünnepléséhez megtalálta az értő közönséget is.

Vivaldi tehát kedvelte a szólóhegedű-versenyt mint előadói formát, így a hangszer forradalmian új előadásmódját alkalmazta. Ehhez párosult költői fantáziája, amelyekben zenéje szöveges lenyomatát adja a szonettekben. Művészetében így együtt jelenik meg a lírai költészet és a hangszerek drámai megszólaltatása. Vivaldi Négy évszaka tehát egyszerre lágy, lírai, ugyanakkor a hegedűk bravúros, szenvedélyes és újszerű alkalmazása együttesen. A Négy évszak gyakorlatilag négy hegedűverseny, amelyek egy tizenkét hegedűversenyt tartalmazó opus részei. 1720 körül keletkeztek, és pár évvel később már ismertek is voltak a nagyközönség körében. Mind a négy évszakhoz tartozik egy-egy szonett is, amelyet azonban az irodalom elég gyengének tart. A szonettek szerzője ismeretlen, de többen, egyértelműen Vivaldit sejtik a szerzőség mögött.

[[paginate]]

A tizenkét hangversenyből álló opust 1725-ben mutatták be Amszterdamban, A harmónia és a találékonyság címmel. Az Opus 8/1-4 számmal jelölt versenyművek különlegessége tehát az, hogy a zenéhez szonettek társulnak. A Négy évszakot, akár megzenésített versekként is jelölhetnénk, bár a koncert bevezetője is hangsúlyozta, hogy ezek az egyszerű versikék nem olyan kiválóak, mint a zene. Mind a 4 versenymű 3-3 tételes, gyors-lassú-gyors váltakozással, és összesen mintegy 45 percig tartanak. A Tavasz E-dúrban, a Nyár G- mollban, az Ősz F- dúrban és a Tél F- mollban íródott. A verseket az előadáson Kelemen Hanna narrátor olvasta föl, mai fülnek a jobb zenei megértést segítve.

A Tavasz a friss, újraéledő természet könnyed erejét sugallja… „megérkezett az új tavasz, vidáman / köszönti őt az ujjongó madárdal / s a csermelyek a szellő sóhajában / frissülve futnak, édes suttogással…”

A Nyár a tikkasztó hőséget, a kiszámíthatatlan időjárást idézi meg… „fenséges félelem, amit a nyár ád: / vadul villámlik, az ég szinte  robban / lefejezi a délceg búza szárát…”

Az Ősz bemutatja az évszak gazdagságát, megjelenik a szüret és a vadászat… „ a vadászok hajnalban útra kelnek / kürttel, puskásan, alvó falvakon túl / vadat hajszolva, jó nyomot követnek…”

A Tél pedig, mint a nyár ellentéte, bemutatja a dermesztő hideget, de a tél örömeit is… Vonulását az egykedvű napoknak / tűz mellől nézzük, kint esőverésben / járkál az élet, dermesztő fagyok vad / világában bolyong reszketve, tétlen…”

[[paginate]]

A zenekar a klasszikus vonósnégyes mellett bőgőt, csembalót és barokk gitárt is felvonultatott, a szólóhegedűs Kokas Katalin bravúrosan hozta az évszakok verses történetének zenei leírását, de valamennyi hangszer csodásan szólt együtt, és csak azon gondolkodhatott el a néző, hallgató, hogy miért nem talált éppen ilyen viharos tapsos fogadtatásra már az 1725-ös amszterdami bemutatóján ez a négy concerto. Talán akkoriban a hallgatóságot túl jól tartották barokk zeneileg… Minden esetre mi, utólag is hálásak lehetünk annak az amerikai filmgyártónak, akinek 1947-ben ajánlották ezt a zeneművet felvételre, mert olyan zenéket keresett, amelyek előadásáról még nem készült film. Innen indult a darab mai, átütő népszerűsége – nem véletlenül.

Ha egy népszerű és nagyszerű zeneművet egy kiváló szólóhegedűs és a köré fölsorakozott profi zenekar kelt életre – szonett olvasással együtt –, akkor a vastaps, a siker garantált. Így volt ez a Zeneakadémia Solti termében is. A Hegedű Ünnepén Yehudi Menuhin gondolata szolgált jelmondatként valamennyi koncerten: „A hegedű hangja közvetlenül érinti meg a szívet, mintha annak legmélyéig hatolna”. Ez a Solti teremben a Vivaldi muzsika hallgatói számára föltétlenül igaz volt.

A programfüzetben Yehudi Menuhin említése mellett olvasható Kovács Dénes neve is. Rá így emlékezik Keller András: „A Hegedű Ünnepével szeretnénk kifejezni tiszteletünket egykori mesterem, Kovács Dénes emléke előtt, aki generációknak mutatta meg, hogyan kell énekelni a hegedűn. Ezzel a fesztivállal szellemi örökségét ünnepeljük, és azt a páratlan magyar hegedűiskolát, amelynek megőrzésére és továbbadására tanított bennünket”.

Gimesi Zsuzsa