Sebestény-Jáger Orsolya verse

Édenkert

Még látod valahol magadban a kertet,
a föléd hajoló lombok suhanását.
Asszonyi szemekhez közel hajolva,
még keresed arcukban arcod hű képmását.
 

Még őrzöd titkait a csöndnek, a szélnek,
s ha nem zakatolnak benned a vágyak,
a kertet bölcsőnek érezed szívedben,
véget nem érő roppant ringatásnak.
 

Tudom a percet, a legszentebb órát,
amikor vágysz már az éhező világra,
hogy rajtad keresztül égjenek a fények,
és vigasztalódjék sokak árvasága.
 

A világ magányát magadhoz öleled,
hogy átadhasd a reád bízott kincset:
a kincset, amely megmenthet, megtarthat:
pedig csak egy jászol. Pedig csak egy Kisded.
 

Hasonló anyagaink

Aranyrandevú

Tóth-Máté Miklós romantikus komédiájának első része.