„Áldott minden szó, minden betű, tett és példa, melyből a magyarság erkölcsi megújhodása fakad. Áldott, mert belső béke, nyugalom és bizakodás, erő és csönd fakad a nyomán. Áldott, mert egyetemes emberi életszépségek, egy megromlott világ újjászületése támad belőle.

Magyarnak születni – önmagában még sem nem végzet, sem nem dicsőség, hanem feladat; minél nagyobb, nehezebb feladat, annál drágább, annál gazdagabb ajándék.
Minden nemzet csak addig él a földön, amíg sajátos feladata, értékes egyéni jellemvonása van. Találja meg önmagát a magyar és megtalálta, megmentette – jövendőjét.

Egy nemzet sohasem küzdhet csak a szabadságért, de viszont csak annak a nemzetnek van ereje kivívni a szabadságot, amelyiknek azért kell a szabadság, mert felséges missziót akar megvalósítani.”

 (Ravasz László: Gondolatok. Második kiadás. A Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai Rt. kiadása. Budapest, 1922. 149-151.)