Őfelsége, a király parancsára! (?)

10 Ezután elment Áház király Damaszkuszba Asszíria királya, Tiglat-Pileszer elé, és meglátta a damaszkuszi oltárt. Ekkor Áház király elküldte Úrijjá papnak ennek az oltárnak a rajzát és elkészítésének a pontos leírását.
11 Úrijjá pap pedig megépíttette az oltárt, mindenben úgy, ahogy Áház király Damaszkuszból küldött utasítása szólt; úgy készítette el Úrijjá pap, mire Áház király megjött Damaszkuszból. 
12 Amikor a király megérkezett Damaszkuszból, és meglátta az oltárt, odalépett hozzá, és fölment rá. 
13 Elfüstölögtette égőáldozatát és ételáldozatát, kiöntötte italáldozatát, békeáldozatának a vérét pedig ráhintette az oltárra. 
14 A rézoltárt pedig, amely az Úr színe előtt állt, elvitette a templom elől, a maga oltára és az Úr háza közül, és észak felől a maga oltára mellé helyeztette. 
15 Majd ezt parancsolta Áház király Úrijjá papnak: A nagy oltáron füstölögtesd el a reggeli égőáldozatot és az esti ételáldozatot, a király égőáldozatát és a hozzá tartozó ételáldozatot, az ország egész népének az égőáldozatát és a hozzájuk tartozó étel- és italáldozatot, és arra hintsd az égőáldozat meg a véresáldozat összes vérét! A rézoltáron még gondolkozom.
16 És Úrijjá pap pontosan úgy járt el, ahogyan Áház király parancsolta. 
(2Királyok 16,10-16)

Az nem kérdés

1961-66 között voltam a budapesti teológia hallgatója. Ahogyan akkortájt illett: mindhárom nagyünnepen, és néha „mellékünnepen”: szilveszter-újév, virágvasárnap és/vagy nagypéntek, pünkösd után Szentháromság vasárnapja alakalmain, mi dunántúliak ‒ Dunántúlra jártunk legációba.

Akkori önmagamhoz mérten idősebb szolgatársunk és családja vendége voltam első ünnep estéjére. Az akkori „forró” témákról is esett szó.  Házigazdám az est csendjében sok mindenről beszélt. Az egyik történet így szólt:

Én még Pápán végeztem. A múlt nyáron évfolyamtalálkozónk volt. Ezt többek tanácsára nem Pápán, hanem Budapesten tartottuk. Közülünk többen is átkerültek lelkésznek Dunamellékre, vagy még messzebbre is. Az egyik volt évfolyamtársunk még nekünk is, egykori diáktársaknak is lelkesen beszélt a békeharc fontosságáról. Néztünk egymásra. Néztünk a beszélőre. Az egyikünkből csak kibukott a kérdés:

̶  Rendben van, most ezt kell mondanod. És mit csinálsz majd, ha a szocialista tábor netán mégis kirobbantja a harmadik világháborút? Az elbeszélés szerint a megkérdezett elmosolyodott:

̶  Az nem kérdés. Akkor majd a háború fontosságáról érvelek.

[[paginate]]

Ószövetségből mai üzenet?

Amikor megkaptam a felkérést ennek a meditációnak a megírására, azokban a napokban olvastuk ezt a bibliai részt. Nagyon mélyről előkerült ennek a beszélgetésnek az emléke. Házigazdám akkor semmilyen kommentárt, semmilyen magyarázatot nem fűzött a történethez.

Abban az időben (már korábban is) volt békeharc és volt békepolitika. Voltak „békepapok”, és voltak a lelkészek számára politikai megyék szerint szervezett „békegyűlések”. Volt keresztyén békekonferencia.

A fentebb idézett bibliai rész rövid történeti hátteréről mondanék néhány gondolatot. Dávid és Salamon királyok egykor erős országa már kettészakadt. Az északi országrész az egyik szomszédos (pogány) országgal szövetségben megtámadta a délit. A szorongatott déli országrész egy másik pogányhoz fordult segítségért: az asszír világbirodalomhoz. Biztonság kedvéért „elküldte ajándékul az Úr házában és a királyi palota kincstárában található ezüstöt és aranyat” (2Kir 16,8). Az eredmény nem maradt el. A büntető hadjárat során a segítséget kérő Áházra és országára „rátört Asszíria királya és megostromolta ahelyett, hogy támogatta volna” (2Krón 28,20). Ez sem új jelenéslég: a segítséget kérő ugyanazt kapta „jutalmul”, amit az ellenfelei büntetésből. Ami pedig ezután történt: az a „túllihegés” szomorú esete.

Áház király – ahogyan illett – az asszír uralkodó köszöntésére, a segítséget (a „segítséget”?) megköszönni Damaszkuszba látogatott. Itt „meglátta a damaszkuszi oltárt. Ekkor Áház király elküldte Úrijjá papnak ennek az oltárnak a rajzát és elkészítésének a pontos leírását.”

A „győztes” istenét is tisztelni kellett. (Az 1990-es évek elején hazai tapasztalat volt: ”jobb” oldali kormány: emelkedett a hittanoktatásban részvevők száma. „Bal” oldali kormány: csökkent a hittanoktatásban részvevők száma). De a damaszkuszi oltár nem az asszír birodalom főoltára! Úrijjá pap pedig, amire a király visszaért Jeruzsálembe, elkészítette az oltár másolatát, átrendezte a templomot, átalakította a templomi kultusz rendjét. A király már csak „szentesítette” a változást. Elvégre „haladni kell” a korral, és „nyitni kell” a világ felé… A folytatásról a Krónikák könyve egy rövid félmondatban így számolt be: „Összetörette Isten házának a fölszerelését, az Úr háza ajtóit pedig bezáratta” (2Krón 28,24). Mintha Nyugat-Európában is láthatnánk bezárt templomajtókat, esetleg átalakított templomokat.

Szerencse, hogy sem a király, sem a főpap nem tudott latinul. Bizonyára idézték volna az új helyzet indokolásául: „ecclesia semper reformanda” – az egyházat szüntelen reformálni kell…

[[paginate]]

Áház király már korábban is a jelét adta „modernizáló” törekvéseinek. A fejezet elején olvashatjuk róla, hogy „még a fiát is elégette áldozatul…” (16,3). Az egyik szomszédnép istenének, a Moloknak kultuszáról volt szó. Szobra bronzból készült. A belseje üres volt. A kultusz keretében a szobrot izzásig hevítették. Őrjöngő zene és dobpergés közepette a hatalmas nyitott száján keresztül (ahová befért egy csecsemő) hajították bele az „áldozatot”. A néhány hetes, esetleg néhány hónapos gyermeket, akinek ekkor legfeljebb másodpercei voltak még az életéből. Egy ifjúsági bibliaórán a borzalomról beszélgetve, az egyik fiatal lány döbbenten kérdezte:

– Lehet, hogy akkor ez volt az abortusz helyett a „születésszabályozás” borzalmas módszere?

– Akár ‒ válaszoltam. Mind a Molok-kultusz emlékétől, mind a mai kérdéstől magam is megdermedve.

Hol volt a próféta?

Ez jó kérdés, mondaná a mai diák. Ézsaiás próféta biztosan kortársa volt Áház királynak is, Úrijjá főpapnak is. Könyve, mint „megbízható tanút” említi Úrijjá papot (Ézsaiás 8,2).

A Királyok és a Krónikák könyve rövidebb-hosszabb formában leírta a templom átrendezését. Nem ütköztette az ilyen törekvések ellen szóló ószövetségi párhuzamokkal. Általánosságban beszélt Áház királyról: „áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon, a dombokon és minden zöldellő fa alatt” (2Kir 16,4). A párhuzamos bibliai hely tud még valamit: „eltemették őt, de nem Izráel királyainak a temetőjébe vitték” (2Krón 28,27). De sem értékelést, sem elmarasztalást nem olvasunk.

A király rendelkezett. Indokait, érveit nem őrizte meg a Szentírás. „Úrijjá pap pontosan úgy járt el, ahogyan Áház király parancsolta” (16,16). A szent szöveg nem minősíti, nem dicséri és nem marasztalja el a főpapot.  A próféta (esetleg több is) hallgatott. Hallgatásukat nem magyarázza és nem mentegeti a Biblia.

Változást majd a következő király hatalomra lépése hozott. Ezékiás király „uralkodása első évének az első hónapján kinyittatta az Úr házának ajtajait, és kijavíttatta azokat”, majd megparancsolta a papoknak és a lévitáknak: „hordjatok ki minden undorító bálványt a szentélyből. Ne tétlenkedjetek! – Ők pedig megszentelték magukat, bementek az Úr házába a király parancsára, az Úr szava szerint, hogy megtisztítsák” (2Krón 29, válogatott versek).

A szent szöveg mai kutatói megkísérlik értelmezni a szereplők döntéseit, a szavaikat és a tetteiket. Az alapkérdést óvatosan megkerülik, így az nyitva marad: a mindenkori királynak vajon mindig, mindent szabad? Másképpen fogalmazva: ha bezáratja a templom kapuit, azt bűnéül róják fel, ha kinyittatja, az a kötelessége?

Vajon ki fogja ezt megmondani a mindenkori király(ok)nak?

Márkus Mihály

Hasonló anyagaink

A matróna szoknyájával csak óvatosan

„A distancia a tiszta látás pontja, a tiszta cselekvésé, a tiszta érzésé. Az ember mindig elhibázza, mert nem rendelkezik távlat fölött.” (Hamvas Béla)

Békesség Istentől!

„Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Mt 5,9) Ablonczy Kálmán áhítata.