Történelmi tárgyú irodalmi alkotások olvasásakor meghatározó jelentőségű szempont, hogy a szerző a múltnak milyen eseménysorát dolgozza fel és miképpen teszi azt egy fiktív szövegvilág részévé. A nemzeti múlt jól ismert személyiségei, történései köré szerveződő cselekmény óhatatlanul is összehasonlításra késztet azokkal az elbeszélésmintázatokkal, sztereotípiákkal, melyek a kulturális emlékezetben hozzájuk kapcsolódóan hagyományozódtak generációkon át. A kevésbé köztudomású események középpontba állítása viszont épp elfeledett történéseket hív elő, amikor is az olvasó számára egy átélhető történetsor keretei között tárulnak fel az elrejtettségből a múlt jóformán ismeretlen momentumai.

Győri L. János másodikként megjelent drámája, a Trónfosztók ebben a vonatkozásban mindkét olvasási lehetőséget kiaknázza, amennyiben történelmi múltidézése az 1848–49-es szabadságharc egyik nevezetes eseményére fókuszál, miközben a drámai cselekmény nem a történelemkönyvekben olvasható politikai vitákat és döntéseket helyezi előtérbe, hanem a háttérben meghúzódó történelmi „mellékszereplők”, egyházi tisztségviselők és hétköznapi emberek perspektívájából veszi szemügyre a korabeli történéseket. A darab Debrecen néhány hónapos fővárosi működésének és a Habsburg-ház trónfosztásának 175. évfordulója apropóján látott napvilágot, ami viszont komoly dramaturgiai kihívásokkal állította szembe a szerzőt. A detronizáció mint történelmi esemény ugyanis nem igazán hordoz magában drámai potenciált, megítélése ráadásul közel sem csak az emlékezés kultikus mintázatai nyomán formálódik (a történettudományi értékelések például inkább a döntés problematikus közjogi, diplomáciai következményeire hívják fel a figyelmet). Ezért is bizonyul szerencsésnek az a döntés, hogy a dráma – a jól ismert események és szereplők színrevitele helyett – a korabeli Debrecen és benne a Kollégium mindennapjainak érzékeltetésére koncentrálva főként erkölcsi jellegű dilemmákra irányítja az olvasói figyelmet. A drámai szerkezet ennek köszönhetően nem az egymással szembenálló értékek konfliktusa alapján bontakoztatja ki a cselekményt, hanem életképszerű, kisebb-nagyobb időbeli ugrásokkal szegmentált jelenetek sorából építkezik.

[[paginate]]

A két felvonásra tagolt drámaszöveg a trónfosztást megelőző hónapok eseményeit a debreceni lelkész, Könyves Tóth Mihály tevékenysége és a családja közegében történtek alapján jeleníti meg. Maga a főhős csak késleltetve tűnik fel a darabban, annak köszönhetően, hogy az első felvonás Kossuth és a kormány Debrecenbe érkezésére, illetve városbeli fogadtatására koncentrál. Maga Könyves Tóth csak a darab második felében játszik meghatározó szerepet: az Aradon átélt tábori, háborús tapasztalatai, a Kossuthal óhajtott személyes találkozójának folyamatos meghiúsulása miatt a korábban a szabadság ügye mellett állást foglaló hős helyett egy elbizonytalanodó, kétségekkel teli alakot fedezhetünk fel benne. A darabban így a főszereplő nem „Kossuth papjaként” jelenik meg, hanem egy olyan lelki vezetőként, aki a közösség, a haza iránt érzett felelősségéből fakadó kötelességtudat és az emberi élet elsődlegességének képviselete között őrlődik. Ez a belső konfliktus a darab leginkább drámai aspektusa, ami ráadásul a debreceniségnek azt az emlékezeti toposzát eleveníti fel, amely a városnak a nemzeti szabadság őrhelyeként való azonosítását annak református szellemiségével hozza összefüggésbe (e megfeleltetés leginkább Szabó Magda debreceni tárgyú történelmi drámáiból lehet ismerős). Az irodalmi és emlékezeti hagyomány e gondolattársítás nyomán a feddhetetlen erkölcsű debreceni pap belső, drámai dilemmáját a nemzet sorsának két lehetséges alternatívájaként láttatja (erre utal az alcímben olvasható nemzeti sorsdráma műfaji megjelölés). Könyves Tóth ugyanis tábori lelkészként nem pusztán a haza védelmére lelkesen bevonuló kollégiumi diákok és városi fiatalok halálával, egy életre megnyomorító sebesüléseivel, hanem erkölcsi összeomlásukkal is kénytelen volt szembesülni. Ennek következtében a nemzeti szabadságért vívott küzdelem közepette épp a szabadság mindenek felett álló eszménye bizonytalanodik el számára az élet fontossága mellett érvelő igazság ellenében. Bár a lelki vívódás (amelyet a főhős vélhetően a Kossuthtal való személyes párbeszéd által szeretne felszámolni) a történelmi eseményekhez ragaszkodó cselekménybonyolítás miatt valamelyest háttérbe szorul, a zárlatban újra visszaköszön, némileg talányossá téve, hogy a trónfosztás kihirdetése után Könyves Tóth mit készül mondani Kossuth és a nyilvánosság előtt a mindenkit szabaddá tevő igazság kinyilatkoztatásaként. A drámai történetben azáltal válik igazán fontossá ez a kérdésfelvetés, hogy egy olyan személyhez kapcsolódik, akit mind a darab szereplői, mind a várostörténeti emlékezet a kossuthi szabadságeszmény hiteles képviselőjeként tart számon. Épp ezért kulcsfontosságú, hogy a dráma szerzője Könyves Tóth Mihályt emeli főszereplővé: Debrecen lelkipásztorának alakjában így az emberi élet fontosságát kiemelő krisztusi szeretetparancs és a (debreceniséggel azonosított) protestáns függetlenségi szabadságeszmény közötti vívódás valódi téttel bíró ellentétként tud megjelenni.

[[paginate]]

A történelmi események dramatikus feldolgozásán túl a Trónfosztók abból a szempontból is olvasásra érdemes alkotás, hogy a történelmi események háttereként a befogadó a korabeli debreceni mindennapok világába is betekintést nyerhet. Győri L. János mint a reformáció és a kora újkor egyháztörténetének, irodalmának kutatója különösen jól ismeri a Debreceni Református Kollégium és Debrecen város történetét, aminek köszönhetően a miliőteremtés történelmi hitelességét elváró olvasók számára nem fog csalódást okozni az alkotás. A jellegzetes debreceni helyszínek, a Kollégiumnak a szabadságharcban játszott szerepe vagy éppen a korabeli életmódot reprezentáló szokások úgy lesznek a drámai történések szerves részévé, hogy egyetlen ponton sem válnak didaktikus módon közvetített ismeretanyaggá.

Történelmi drámák esetében a szereplői párbeszédek nyelvi megalkotottsága minden esetben kiemelt jelentőséggel bír. Nemcsak azért, mert a szereplői karakterjegyek, a köztük kibontakozó személyközi viszonyok szinte kizárólag a dialógusok alapján formálódnak, hanem azért is, mert a szerzőnek minden esetben döntenie kell arról, hogy a múlt illúziójának megteremtése céljából inkább archaizálni igyekszik, vagy a példázatos jelentés hangsúlyozása érdekében a mai nyelvhasználathoz közelíti a megszólalásokat. A Trónfosztók ebből a szempontból jó érzékkel kerüli el a kétféle végletet, hiszen a 19. századot idéző nyelvhasználat szófordulatai, mondatfűzési megoldásai inkább csak jelzésértékűen jelennek meg a szövegben, ami nem teszi próbára a megértést a mai kor olvasója számára.

Az, hogy Győri L. János évtizedekre visszanyúló irodalom- és műveléstörténeti kutatómunkája mellett immár másodízben is igyekszik a drámai műnem keretei között feldolgozni Debrecen és a Református Kollégium egy meghatározó korszakának eseményeit, mindenképpen elismerésre méltó törekvés. Nem csak azért, mert így talán szélesebb olvasóközönség számára is közvetítheti mindazon az ismereteket, érdekességeket, amelyekkel eddig talán csak a városi történelem iránt fokozottabban érdeklődők voltak tisztában. Ennél talán még fontosabb, hogy a műnem kínálta lehetőségeket kiaknázva átélhetővé, átérezhetővé teszi a történelem kevésbé számon tartott, sokszor idegennek ható történéseit, miközben kérdésfelvetései révén azt is érzékeltetni képes, hogy a múlt egy-egy szépirodalmi újragondolása nem pusztán az egykoron történtek, hanem saját jelenünk, mindennapjaink megértéséhez is hozzásegíthet.

Baranyai Norbert