Régi adósság törlesztésére vállalkozott Kovács Gergely a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának magyar-angol szakos tanára az „Egy daloló világ – A Kollégiumi Kántus rövid története” megírásával. Mert igaz ugyan, hogy a Kántus történetének szakaszairól többen is írtak hosszabb-rövidebb tanulmányokat, ezt megelőzően monografikus igényű, a teljességre törekvő munka utoljára kevés híján kilencven éve született, Nagy Sándor tollából. (Nagy Sándor: A Debreceni Református Főiskolai Énekkar (Kántus) 1739-1938, Hajdúhadház, Kállay János Könyvnyomdája és Lapkiadó vállalata,1938.)

A szerző avatott krónikása választott témájának, hiszen a Gimnázium diákjaként, majd egyetemi évei alatt is mint énekes, később a Gimnázium tantestületének tagjaként mint a Kántus felügyelő tanára közvetlen betekintést kapott ennek a nagymúltú kórusnak az életébe. És bár tudjuk, hogy az igazán jó történeteket az élet írja, de az is igaz, hogy mindig szükség van egy mesélőre is, aki képes azt úgy lejegyezni, rögzíteni, hogy ez a történet mások számára is érthető és átélhető legyen. Jelen kötet esetében mind a két feltétel teljesül. Van egy évszázadokon átívelő történet, ami nem egy hős, vagy egy család, hanem egy folyamatosan változó közösség életét mutatja be, és van egy krónikás, aki bár maga is része ennek a közösségnek, mégis képes arra, hogy a kívülállók számára is érthetően, tárgyilagosan, mégis a beavatottak biztonságával vezesse végig az az olvasót a történelembe ágyazott eseményeken.

Az e sorok írása idején 286 éve folyamatosan működő Kántus története joggal tarthat számot az olvasó érdeklődésére. Már megalakulása is egy jelentős és tragikus eseménnyel, az 1739-es nagy pestisjárvánnyal fonódott össze, amikor Maróthi György, az akkor mindössze 24 éves polihisztor, a Kollégium professzora nyugat-európai tanulmányait befejezve jelentős pedagógiai újításai mellett bevezette a diákokat a négyszólamú harmóniás éneklés művészetébe is, hogy a megsokasodó temetési szolgálatokat ebben a nálunk még szokatlan, forradalmian új stílusban lássák el. Ebből a kvartettből nőtt ki aztán a Kollégiumi Kántus.

[[paginate]]

Az énekkar első időszakáról kevés feljegyzés maradt fenn, de az iskola törvényeinek egyes rendelkezéseiből és a fegyelmi ügyek irataiból, illetve néhány személyes visszaemlékezésből jól látható, hogy a Kántus ebben az időszakban is folyamatosan működött, mint a Kollégium egyik diákegyesülete. A következő mérföldkő a kórus Szotyori Nagy Károly vezénylete alatt 1846-ban bekövetkezett átalakulása, amikor a fiúvegyeskarból férfikarrá vált, első aranykora pedig Mácsai Sándor nevéhez kötődik, aki 1885-től negyven éven át vezette az énekkart, mint annak első főfoglalkozású karnagya. Szotyori és Mácsai jelentőségét, kultúrtörténeti beágyazottságát jelzi, hogy mindkettejük nevét utca viseli Debrecenben. Mácsait Szigethy Gyula követte a kórus élén, aki Kodály Zoltán elveinek jegyében újította meg a Kántus zenei stílusát.

Ezt a munkát 1967-től Berkesi Sándor folytatta, aki az addig kényszerűen bezárt iskolai énekkarból  néhány év alatt olyan ifjúsági vegyeskart épített fel, amely Magyarország, Európa és a világ legjelentősebb koncertpódiumain is megállta a helyét. Számtalan hangverseny, kórusverseny, ősbemutató, díjak és elismerések tanúsítják az általa végzett munka magas szakmai színvonalát. Berkesi Sándor a Kántus életének csaknem ötödét kitevő időszakban állt a kórus élén, és elmondható, hogy nemcsak karnagyként, hanem zenepedagógusként is maradandót alkotott a protestáns zene történetében, hatása nemcsak az általa nevelt zenei szakembereken, hanem mindazokon érezhető, akik valaha is részesei voltak énekelt igehirdetéseinek. Nyugdíjba vonulása után, 2015-től munkáját tanítványa Arany János folytatta, aki sokrétű feladatait 2023-ban László Lórándnak adta át.

Nagy érdeme a könyvnek, hogy nem lineáris, időrendi, hanem elsősorban tematikus szerkesztésű. Az egymást követő fejezetek logikusan, a címekben szereplő téma köré csoportosítva mutatják be a vonatkozó ismeretanyagot. A kötet Fekete Károly bevezetőjével indul, ami a „Kántus zenei műhelye” címmel egy értékelő áttekintést tartalmaz a kórus jelentőségéről, ezt követik a „Maróthi György hagyománya”, „A kántusprézesek kora és az egyleti élet”, „A Kántus jegyzőkönyvei”, „A Kántus rendszeres szolgálatai”, és „A Kántus alapítványai és pártfogói” fejezetek. Az ezt követő részek pedig a Kántus vezetőinek neveivel jelzett korszakokba adnak betekintést, érthető okokból legbővebben Berkesi tanár úr időszakát bemutatva, egyrészt annak jelentősége miatt, másrészt azért, mert ennek a korszaknak az összefoglaló bemutatására ezidáig még nem került sor.

[[paginate]]

 Az összegző visszatekintéseket minden oldalon korabeli festmények, grafikák, tusrajzok, vagy fényképek teszik szemléletessé, érthetővé és hitelessé, az összegzések melletti, korabeli feljegyzésekből, újságcikkekből származó idézetek pedig élővé, és egyúttal időtlenné. A különböző korszakokból ránk mosolygó, fiatal arcokat szemlélve érezhető, hogy a kántustagságnak nemcsak horizontális, hanem vertikális kiterjedése is van, tagjai úgy alkotnak közösséget, ahogy a zenei hangok dallamot. A kötetet forgatva könnyen belehelyezkedhetünk ebbe a térfogatba. Aki valaha tagja volt, az közösséget érez mindazokkal, akik valaha benne énekeltek. Fragmentálódó, individualizálódó társadalmunkban pedig különösen fontos látnunk és megértenünk azt, hogy egy közösség több, mint az azt alkotó egyének összessége, hogy egy organikus szervezet nagyobb teljesítményre képes, hatásra jelentősebb, tagjainak teljesítménye nem összeadódik, hanem hatványozódik.

Fekete Károly püspök úr, aki maga is kántustag volt, a könyvhöz írt előszavában kiemeli az énekkar egyediségének fő vonásait. „A kórus közösségformáló ereje a magyar zenei köznevelés egyik ritkasága. Ennek a köznevelésnek köszönheti a Kollégium, hogy diákjai előkelő helyezéseket értek el a Bartók, Kodály, Liszt és Erkel műveltségi versenyeken, hogy megilleti a Kántust a Gárdonyi Zoltán kézirattár és hagyaték őrzésének joga, valamint a Kántus teremtette zenei színvonal miatt válhatott évtizedekre otthonává a magyar református kántorképzés ügyének a Kollégium ősi épülete. A Kántus célkitűzései között központi jelentőségű lett a Kárpát-medence magyarságának zenei lelkigondozása, amely miatt méltán vált fogalommá a hazai reformátusság és a határokon túli magyarság szemében.”

Sipos Ferenc