Karasszon Eszter kamaraestje a Zeneakadémián

Az mindenkinek azonnal feltűnt, hogy Karasszon Eszter igencsak különleges műsort választott a március 5-i zeneakadémiai kamaraestjére, de hogy ez a program ennyire egyben van, hogy a darabok ennyire kiegészítik egymást, azt talán csak kevesen sejtették. A csellóművésznő által képviselt magas színvonalon viszont senki sem lepődött meg, hiszen – ahogy a koncertsorozat neve is tartja – a tehetség kötelez.

20. századi és kortárs magyar művek két félidőn át… Csak a hangverseny végére vált világossá, milyen okosan is lett elrendezve a műsor: Kodály Zoltán Duója zárta a koncertet, az volt a „nagyágyú”, az est egyértelmű csúcspontja. Amit viszont előtte hallottunk, az egy csodálatosan színes, mindvégig (első hallásra is!) befogadható és élvezhető palettája volt az elmúlt száz év magyar zenéjének. Mindkét félidő szólóprodukcióval kezdődött. A koncertet Vajda János Just for you című 1984-es kompozíciója nyitotta. A mű (kicsit Liszt h-moll szonátájára emlékeztetve) egyetlen hangból fokozatosan bontja ki magát. Mintha a játékos ismerkedne a hangszerrel, egyre több hang kapcsolódik egymáshoz, kis felfelé skála, kis lefelé skála, kettősfogások, repetíció. Karasszon Eszter pedig kiválóan ízlelgetett meg minden új hangot, de sokkal kevésbé ő ismerkedett a hangszerrel, mint inkább minden hanggal felkeltette a közönség érdeklődését, mintegy tálcán kínálva nekünk, hogy ennek a pizzicatónak ilyen íze, annak a tremolónak olyan hangulata van.

Lendvay Kamilló Hét rövid darab két csellóra című ciklusa következett, amelyben a csellóművésznő testvére, Karasszon Dénes lépett színpadra kamarapartnerként. A művet a szerző Karasszon Eszter jelenlegi csellótanárának, Onczay Csabának s fiának, Onczay Zoltánnak írta. Az apa-fia páros óta más nem játszotta az opust. A darabok valóban rövidek, de – elsősorban a helyes interpretációnak köszönhetően – mindegyik azonnal elröpít a maga egy-két perces világába. Lehet, hogy csak beleképzelem, de a testvéri szemkontaktusok tovább emelték a mű szerethetőségét. Karl Kraeuternek köszönhetjük, hogy a következő darab, Bartók Gyermekeknekjének hat tétele elhangozhatott hegedű-cselló átiratban. A minden magyar számára kedves dallamokat Pusker Júlia kristálytiszta, magabiztos hegedűjátéka és Karasszon intenzív, tartalmas csellótónusa tette igazán maradandó élménnyé. Mindkét művésznek erőssége a határozott és gikszermentes hangindítás, ami összeszokottságról, összhangról, bizalomról és profizmusról árulkodik. A félidőt Gárdonyi Zoltán Szonátája zárta. Karasszon ismét kiváló partnert választott: Lajkó István vérbeli kamaraművész, aki ösztönösen érzi és váltogatja, hogy mikor kell háttérbe húzódnia és mikor előtérbe lépnie. Ilyen biztos és virtuóz támogatással a csellistának kis túlzással csak magára kellett figyelnie, amit ismét érzelmileg mély, precízen intonált hangokkal hálált meg.

A szünet után Bánlaky Ákos Tarantellájával robbant be a második félidő. A variációsorozat remek kihívás az előadónak, de még jobb szórakozás a közönségnek. A szólócsellóra írt karakterdarab nem is tudott volna és nem is akart több lenni, mint a közel félórás Kodály-mű előétele. Arra viszont kitűnő volt, hogy öt percbe sűrítve meghallgassuk, mennyi zenei arca van Karasszonnak, illetve hogy belekóstoljunk Bánlaky életművébe. Végül elérkeztünk az op. 7-es Duóhoz. A darab előtt hosszas kottahelyezgetés, utána tréfásan lógó nyelvek jelezték, mekkora volumenű műről lesz és volt szó. És hogy mi történt a kettő között? Zene. Nem érződött fáradtság, technikai nehézség, vagy hogy kitüntetett szerepe lenne, a többi darab fölé kerekedne Kodály kompozíciója. Karasszon Eszter és Pusker Júlia ugyanazzal az alázattal és kifogástalan koncentrációval közeledett a műhöz, mint ami az egész hangversenyt is körüllengte. Olyannyira együtt lélegeztünk az előadókkal, hogy vagy kiszűrtük a máskor elkerülhetetlen köhögéseket, vagy Karasszonék játékának sikerült azokat is befagyasztania. A koncertet végül egy igazi jutalomjáték, Popper Dávid Albumlapja zárta.

Mona Dániel

 

(Másodközlés. A kritika a playliszt.hu oldalon jelent meg.)

Hasonló anyagaink

Hadd menjek, Istenem

Temetési ének-e a 19. századi angol unitárius költőnő F. S. Adams éneke? Van-e köze az éneknek a süllyedő Titanic-hoz? Miért szokás hangsúlyozni, hogy játszotta a zenekar, vagy a hajó utasai énekelték, mikor a minden rekord megdöntésére törő luxus...

Confessio 2018/1

Negyvenkettedik évfolyam, első szám Minden kedves Olvasónknak áldott pünkösdi ünnepeket kíván a Confessio Szerkesztősége