Figyelemre méltó – eddig sehol sem közölt – forrás bukkant fel a Veszprém Megyei Levéltár anyagában, az MSZMP archívumban. A forrás az MSZMP Veszprém Megyei Intézőbizottsága 1957. március 25-i rendkívüli ülésén készült, ahol egyetlen napirendi pont szerepel: „Jóna József elvtárssal kapcsolatos bejelentés megtárgyalása”. Jóna József egyébként a devecseri járási párttitkár volt, s az ő ügye került a megye vezető testülete elé.

A vizsgálat tárgyát nem kisebb súlyú ügy képezte, mint Varga Gusztáv, az ajkai bánya főmérnökének súlyos bántalmazásával kapcsolatos vizsgálat. Az ügyből kifolyólag a Győri Katonai Bíróság előtt vádat emelt a Győri Katonai Ügyészség Lestyánszki Mihály százados I. r., Orosz Rizák János főhadnagy, valamint Jóna József polgári személy ellen s e vádirat alapján hozott ítéletet a katonai bíróság. Az ügyészség ugyanakkor a bántalmazásban ugyancsak részes Takács Viktor r. törzsőrmester, Nyilas László főhadnagy, Odor Árpád hadnagy, Csida Vendel hadnagy, Fehér József főhadnagy, Gadó Sándor hadnagy, Lukács László törzsőrmester ellen nem emelt vádat. Az ő cselekményük társadalomra való veszélyességét csekélynek minősítették, s nem átallották az indokolásban a vádemelés mellőzését emberiességi okkal magyarázni. A két elítélt vádlott amúgy 6-6 hónap felfüggesztett börtönt kapott a brutális gyilkosságért.

Térjünk most vissza a pártbizottsági vizsgálat jegyzőkönyvéhez. A meghívottak közül Sipos Ferenc karhatalmi parancsnok szólalt fel: „Őrségbe voltunk, amikor telefonon szólt a rendőrség, hogy menyjen ki Csingerbe valaki. Az igaz, hogy a csingeri legényszállóban történteknek komoly visszhangja volt, azt mondták, hogy Jóna elvtárs szeme láttára történt a dolog. Elmondták, hogy volt, aki már aludt és úgy keltették fel, hogy a gumibottal fejbe verték. Ez nem helyes, mert nem csak Jóna elvtárssal szemben, hanem az egész rendszerrel szemben gyűlöletet támaszt az emberekben. Megmondtam, hogy az nem helyes, amikor valaki olyan kijelentést tesz tömegek előtt, mint pl. Bodogán elvtárs, hogy aki nem érti meg szépen, majd kap a Kádár-kolbászból. Miért kell azt Kádár elvtárs nevével összekapcsolni. Ez többet árt, mint használ.”

[[paginate]]

Kedves mai olvasóim többsége ma már aligha tudja, mi is az a kádár-kolbász. Nos, senki se gondoljon – méla nosztalgiával – az egykor volt 2 Ft-os lecsókolbászra, vagy az 5,60-as gyulaira! A kádárkolbász – ezt minden magyar tudta 1956/57-ben – a gumibot volt, amivel a pufajkásokat sebtében felszerelték, s amellyel akkortájt – a szó szoros értelmében – végigverték az országot.

Jó tudni, hogy 1950-től a magyar rendőri egységek felszereléséből törölték a gumibotot. Így a pufajkás egységeket 1956 novemberében „testvéri segítségként” – zömmel Csehszlovákiából – szerelték fel ezzel a „meggyőzésre” igen alkalmas eszközzel, amely csakhamar megkapta a kádárkolbász becenevet. Úgy tűnik, a gumibot ilyetén való elnevezése „keresztszülőiknek” nem a veréseket elszenvedők, hanem maguk a pufajkások tekintendők, akik ezzel az eszközzel élhették ki szadista hajlamaikat.

A forradalom idején Fehérgyarmaton laktam, szüleimmel a Spitz-háznak nevezett emeletes patikaház földszintjén. A földszinten volt ugyanis a község egyik gyógyszertára, amelyben édesapám volt a gyógyszertárvezető. Az emeleten három család élt. Egyikük egy tanár házaspár. Csoma tanár úr és felesége. Mindketten a helybéli általános iskolában tanítottak. Csoma tanár úr a forradalom idején nemzetőr volt. November közepén a felesége kisírt szemekkel jött le édesanyámhoz segítséget kérni. A férjét egész éjszaka verték a pufajkások, mozdulni sem bír, és iszonyú fájdalmai vannak. A szokásos fájdalomcsillapítók nem enyhítik a kínjait. Apám készített valamilyen erős fájdalomcsillapító port és a borogatáshoz való oldatot. Pár nap múlva megtudtuk, hogy a pufajkások autója megállt a ház előtt. Csoma tanár úrtól a felesége vette el a kötelet, amellyel fel akarta akasztani magát félelmében. Még szerencse, hogy nem volt egyedül. A pufajkások azonban nem érte jöttek. Csak a patikába ment be egyikük valamiért. Később Csomáék elköltöztek, nem tudtam, mi lett velük.

[[paginate]]

1993-ban, amikor megjelent Némethné Dikán Nóra forráskiadványa – a fehérgyarmati járás forradalom alatt keletkezet forrásválogatása –, találkoztam újra Csoma Mihály tanár úr sorsának nyomaival. A járási tanács tanulmányi felelőse – Selmeczi Jánosné – írta 1957. március 26 –i jelentésében: „Akadtak pedagógusok, akik nem álltak szilárdan a szocialista nevelés talaján, ebben az időben megfeledkeztek hivatásukról”. Példakánt említette – többek között – Csoma Mihály tanárt Fehérgyarmaton.

Nem sokkal később, június 28-án a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács Művelődési Osztálya fegyelmi határozatot hozott Csoma Mihály ügyében (52- 19/1957.VIII.Ü.o.) és vétkesnek találta fegyelmi vétség elkövetésében, s ezért írásbeli megrovásban részesítette. A határozatból az is kiderül: „mint nemzetőr teljesített szolgálatot, s bár fegyvere nem volt, de jelen volt a pártbizottság letartóztatásánál, ahol állami pedagógushoz nem méltó magatartást tanúsított”.

Arról, hogy miben állt a „nem méltó magatartás”, nem esik szó a szűkszavú határozatban. E sorok írója – más ügyekben szerzett bőséges tapasztalata alapján – él a gyanúperrel, hogy a jelenléten kívül más „magatartás” nem történt: Ellenkező esetben ezt a fegyelmi határozat bőségesen kommentálta volna. Az is alaposan vélelmezhető, hogy az iszonyatos verés okán, amelyet Csoma tanár úr szerencsésen túlélt, zárult ilyen módon – vádemelés és börtönbüntetés nélkül – a történet.

Kedves fiatalok! Ez volt a diktatúra.

Kahler Frigyes