ÉRTŐ SZEMNEK

A képzelet néha súlyfeleslegét felejtve elrugaszkodik,
menekül a kurzusok által táplált konfliktusok elől
és hitele mázsáitól fellélegzett háza teraszán kacsacombokat grillez és padlizsánt,
közben a parazsat fotózza, örül kedvesének, gyermekeinek,
vagy örül annak az időjárásnak, amit a szomszédok épp szidnak,
örül a szónak, máskor a csendnek,
hol a folyónak, hol a hídnak.
 

A szép benne az, hogy néha valósággá lesz,
ilyenkor az ívek összeérnek, körbeérnek,
beteljesül a kör,
a képzelet és a valóság egymásra hatnak, hisz egymásra vannak utalva
barátság lehet a felismeréseikből!
 

Önvédelmem az írás,
néha egy-egy összekacsintás
a pályatársakkal, ha valami csoda születik, annak része lenni,
mert a képzelet, a gondolat, és a nyelv együtthatása kedvelt játék,
kézműves portéka, finom holmi.
 

Sikátorkonoksággal oltalmazom, mindazt, ami megmaradt,
hagyom, hogy átitasson, hogy érzékeimen át felszívódjon a kiválogatott világ,
gyakorlott mozdulatsorban harapjuk ki a magunkét,
boldog az velem együtt, aki valóságot rág.
 

Mi már nem állunk lábujjhegyen, amit elérünk, elérünk,
a többit mögé tesszük képzelettel,
mint ahogy felfut a borostyán az omladozó falon,
elrejtve a romot, a golyó nyomot, a salétromot,
s beleszeret mondjuk egy kovácsoltvas rácsba egy bérházi balkonon.
 

Már nem kell nekünk mindenáron,
van lezárt borítékunk bőven,
Isten szemében tükröződünk
értő szemnek észrevehetően…