Jókai Mór (1825–1904) a magyar irodalom legünnepeltebb és legsokoldalúbb írója volt, református családban nőtt fel, és méltán tartjuk számon a hírességeink közt. Születésének idén ünnepeljük a 200. évfordulóját, és a Debreceni Református Kollégiumban is megemlékeztek a jubileumról.

Az események nyitányaként a Református Egységnapon 2025. április 24-én a Kollégiumban könyvbemutató és kiállításmegnyitó kapcsolódott az emlékévhez. Előbb az Oratóriumban Fazakas Gergely Tamás, a TTRE presbiteri főjegyzője mutatta be Zsigmond Ferenc éppen 100 évvel azelőtt publikált, Jókai és Debrecen c. az Alföld nyomda gondozásában kiadott reprintjét. Majd az épület első emeletén látható kamarakiállítás megnyitóját tartotta meg annak kurátora, Csorba Dávid, a DRK Múzeumának igazgatója. Az író debreceni témáinak filológiai hátterét bemutató kiállítás grafikai tervezését Ősz Attila végezte. E kiállítás megtekinthető az év végéig.

2025. június 10-én a Kollégium filiájában, a Szabó Magda Emlékházban nyílt egy kamarakiállítás a Főnix Tűzmadár Tűzzománc Szakkörnek a Jókai ihletésére született műveiből: ez szeptember 11-ig megtekinthető. Az alkalom házigazdája Perla Erzsébet, a Dóczy Gimnázium tanára volt. A június 21-i Múzeumok Éjszakáján ugyanitt mutatták be a Csokonai Színház művészei és az Ady Gimnázium diákjai Újhelyi Kinga rendezésében A debreceni lunátikus-nak a jeleneteit Jókai megzenésített verseivel. A Kollégium pedig a Nagytemplommal és Kistemplommal együttműködésben Jókai-kalandjátékot kínált fel, játékos kincskeresést azon emlékek után, amelyek Jókai lábnyomát őrzik. Ez a program idén szeptembertől külön a Kollégium tereiben is megoldható lesz.

[[paginate]]

Jókai a szabadságharc idején mai szóval Kossuth sajtómunkásaként jutott el Debrecenbe, ahol 1849 első negyedévét töltötte, s aztán évekig nem járt erre. Ennek a rövid időszaknak azonban olyan lenyomata maradt Jókai lelkében, hogy a cívisváros az egész életében visszatérő témája maradt. „Hanem hogy voltaképpen megérthesd ezt a dolgot, kegyes olvasóm, szükségképpen el kell mondanom egynémely dolgot Debrecen városának akkori állapotjairól, amik nem úgy vannak most, mint voltak régen. /…/ Az volt tehát a kis alföldi álladalom státusférfiainak legbölcsebb feladatuk, hogy a sok egymással ellenkező parancs közül mentül kevesebbet fogadjanak meg; a hadakozó feleket mentül okosabban lerázzák a hátukról, akármelyiknek is mentül kevesebbet segítsenek s minden ellenségnek a torkában levén, egyik által is el ne nyelessenek. /…/ Isten csodája, hogy városukat százszor tőből ki nem forgatták amaz eseményes idők; úgyhogy bizvást elmondhatni, miszerint Debrecent nem kőfalak és sáncok védték, hanem előljáróinak bölcsessége.”

Mit látott 1849 januárja és áprilisa közt Jókai Mór a városban? Itt volt az első parlamenti ülésen az Oratóriumban, jegyzetelte az alsóházi politikusok felszólalásait, írta a szórakoztató cikkeit a Közlöny közönsége, kiemelten is a honleányok számára, s közben lerajzolta magának a furán gesztikuláló honatyákat. Az ülések végén levitte a nyomdába a földszintre az elkészült flekkeket. A Kollégiumban ugyanis 1848 nyara óta nem volt tanítás: a diákok és tanárok nemzetőrnek álltak, elfoglalta a helyüket az országgyűlés, a nyomda, s a minisztériumok. Az Emlékkert helyén még kis házikók álltak, jobbra a Füvészkertet s a Líceumos házat elhagyva egy megújult város arculata fogadta: a Kollégium (1803–16), a Nagytemplom (1805–24) és az Óvárosháza (1842) nemrég elkészült szép klasszicista épületeit és a Piac utca vegyes homlokzatú cívisházai vették körbe a vásárteret. Az árusok sátrai előtt elsétálva Jókai hallhatta a szíjártó, a bognár s a makrapipás mester kiáltását, beleszagolhatott a káposztás és a sajtárus kofák szilkéibe, megcsodálhatta a lókupec juhász gubáját. A Városházán őrizték a Szent Koronát, és itt volt Kossuth Lajos irodája.

[[paginate]]

Amíg rá várt Jókai, a szomszéd folyosón benézett a városi Titkos Levéltárba, olvasgatta az ősi jegyzőkönyveket, s elképzelte a régi debreceniek életét, küzdelmeit. Kiutaltak neki egy lakást, de ott nem sokat időzött, inkább rótta az utcákat vagy nejével Vörösmartyéknál vendégeskedett a Csapó utcán. Amikor pedig az emlékeit megírta, a különös hangzású Péterfia utcán lakó szűrszabó gazda képe elevenedett meg előtte házigazdaként. Szabad idejében kikocsizott a Hortobágyra, lerajzolta a pásztorok viseletét, figyelte a viselkedésüket. Ezek az emlékek később mind megjelentek Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben c. monumentális kiadványsorozat 3. kötetében (1888): a Debrecen fejezetet ugyanis nem egy helyi író, hanem Jókai készítette el. S ennek a kezdő gondolatai szinte megegyeznek az elnyomatás idején született a török kori Debrecenről szóló, a Hogyan lett Dúl Mihály uramból Rácz János? c. novellája (1851) bevezetőjével. Mit mesélt s mit akart üzenni tehát Debrecen története tematizálásával az író?

A valóság szövete mögött Jókait a mesék és legendák mélyrétege izgatta. A debreceni témájú novelláiban legtöbbször a 16–18. századi várost látjuk: a város szerkezete nem változott, csak a színfalak. Ennek világát adomagyűjtemény (A magyar Faust), novellák (Hogyan lett Dúl Mihály uramból Rácz János?, Mennyei parittyakövek, A struccmadár) és regények is elénk varázsolják (A debreceni kastély, A kiskirályok, Eget vívó asszonyszív, Fráter György, Sárga rózsa). Írói módszerét Zsigmond Ferenc találóan fogalmazta meg: „egyetlen ’történeti’ adatra támaszkodik az egész mű, ebből sarjad ki az egész cselekvény”. Amikor Jókai Debrecenbe lépett, az új város képe fogadta, de ő a régit, az éppen feledésre ítéltet tudakolta, bármerre járt. Kereste a nemrég lebontott középkori épületeket, a kollégiumi diákok ódon történeteit, gyűjtötte a szólásokat és megrajzolta hozzá a már csak nevében élő karaktereket. A szereplői mintha valami ősi meséből lépnének elénk egy vásári képmutogató tábláin: a csalafinta bíró, a gyermekien naív erős ember, a hangos vásári kofa, a vásott diákurak. És a nagy mesemondó iszákjából sorjáznak elő a debreceni szólások, a tudós professzor Hatvani István varázslatairól szóló adomák, a Csokonai-dalok a Berettyó-vidékéről, középkori jogszokások, fura utcanevek és frázisok kavalkádja.

[[paginate]]

A Hogyan lett Dúl Mihály uramból Rácz János? c. novella hátterét épp a város Titkos Levéltárában gyűjtötte: izgatta a történet, a főszereplő beszélőneve (Dúl Mihály), a tömör fogalmazásban megbúvó epikai lehetőség, és annak befejezetlensége hatására egy vidám komédiát költött egy középkori kivégzésről. Bár a kerettörténet Debrecenről mintha egy réges-régi kéziratból bomlana elő, de a figyelmes szívű olvasó érthette: ez a történet róla szól. A város csak a hátteret adja, a cenzor szemét köti le, az üzenet a mese mögött rejlik: a válságos időkben csellel győző debreceniek példája érthető analógia az akkori olvasók jelenére. A debreceni főbíró átöltöztetve egy haramiát, kivégezteti Dúl Mihály helyett, a főszereplő pedig annak nevével Rácz Jánosként élhet tovább. A török pasa csak később jön rá, hogy mindez színjáték volt, de elfogadja azt. Megadni a császárnak, ami a császáré, de semmit fel nem adva a saját tervekből, célokból. Ezzel pedig a régi debreceni modellt állítja az olvasó elé, a harmadik utas magyar identitást: nem ellenállni és nem elmenekülni, hanem látszatra kiegyezve, de megmaradni.

Amikor megalakult a Debreceni Egyetem, rendeltek egy képet Iványi–Grünwald Bélától (1928), s a nagyméretű olajfestmény ezt a történetet, az ítélkezés pillanatát ábrázolja. Máig a Rektori Tanácsteremben a vezetői gyűlések, magas rangú találkozások hátterét adja az ősi Debrecen politikáját felmutató történet képe: kifelé vállalt karakterként, befelé képviselt modus vivendiként.

Ezt a novellát Jókai zsenije bontotta ki a szűkszavú kéziratból. Ő mesélte a debreceniséget jelképező történetet, tette legendává Debrecent, az így ebben a formában soha-nem volt-cívisek világát erkölcsi példává emelve a magyarság számára. A történelemből, az adomákból és a hangulatokból szőtte meg saját városképét: azt a Debrecent, amely nem politizál, de mégis minden hatalommal megtalálja a szót, s végül csak a saját útját járja. Ezért lett szimbólummá Jókai szavaival a város: „a kálvinista ember úgy érzi, mikor Debrecenbe jön, mint mikor a török Mekkába megyen”.

Csorba Dávid