Hívőket akarok toborozni

Reformáció 500 – szoborcsoport 
Interjú R. Törley Mária szobrászművésszel

R. Törley Mária római katolikus szobrászművész a reformáció ötszázadik jubileuma tiszteletére bronzba öntötte Luther Márton, Kálvin János és Bocskai István alakját, megalkotva a Kárpát-medence legmonumentálisabb reformációs emlékművét. A Dante Biennále nagydíjával, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével és Magyar Örökség-díjjal kitüntetett művésznő reformátori szellemű kompozíciója a lelki tájékozódást segítő orientációs pont, üzenet a jelen és a jövő egyházának, emberének. A XVI. kerületi Reformátorok terén – a református templom mögött – magasló három rendíthetetlen történelmi alak elmélkedésre, befelé és felfelé tekintésre késztet. Évszázadok távlatából hírnöke mindannak, ami időtálló – erkölcsiség, szellem, bátorság, hitvallás tekintetében a poszt-posztmodernség pláza- és konzumkultúrájában.

Krasznai Andrea: A kerek évforduló alkalmából bronzban fogalmazta meg félévezred protestáns históriáját. Műalkotásában Luther Márton, Kálvin János és Bocskai István szobra hirdeti korunk új pogány szellemiségével szemben a különböző tanok és izmusok lélekromboló zűrzavarában az értéket, a valódit, az igazat. Mi késztette római katolikusként a reformációs emlékmű megalkotásosára?

R. Törley Mária: Négy évvel ezelőtt örömmel fogadtam A reformáció 500. évfordulójának méltó megünneplésért Alapítvány felkérését, hogy készítsem el a kompozíciót, amelynek kapcsán mélyen elgondolkodtatott az európai keresztyénség jelenlegi megerőtlenedett állapota. Az, hogy mily nagy szükség van olyan megújulásra, mint a félévezreddel ezelőtti. Nyugat-európai utazásaimon az elmúlt évtizedekben egyre szomorúbban szemléltem a rossz értelemben vett liberalizmus lélekromboló hatásait, hogy az emberek Isten helyett a pszichológushoz fordulnak. Semmi sem szent, nem fontos sem a család, sem az erkölcs. Mindazonáltal, ami a leginkább felbőszített és bőszít, az a langyos keresztyénség, a langymeleg, a lágymeleg állapot.

A reformációs emlékmű

[[paginate]]

Magyarországon a pártállami diktatúra idején a hit megvallása rendszerint a politikai hovatartozást is tükrözte, így utasítva el a szocialista társadalmi berendezkedést. Lelki szempontokból nálunk jobb volt a helyzet, mint Nyugaton, hiszen az Isten, haza, család valódi értéknek számított. A rendszerváltoztatással sajnos beömlött a szellemi szenny, amelyben az értéktelenséget, a bűnt, a rosszat propagáló médiának oroszlánrésze van. Nincsenek hősök, példaképek, annál inkább vannak celebek. Elérkezett az idő, hogy egymás kezét megfogva, erős emberláncot alkotva, képesek legyünk egységet, erőt felmutatni, hiszen csak együtt fogunk megerősödni, megmaradni. Hitünk bátor megvallása, a tudat, hogy Isten a tenyerén hord bennünket, lelki békével, megnyugvással tölti meg hétköznapjainkat. Egyetemes feladatunk és örökségünk ez, nem holmi szégyellnivaló, ósdi, poros, divatjamúlt „portéka”.

Erős, hithű római katolikus családban nevelkedtem. Anyai nagyanyám Szabó Géza, ócsai református lelkipásztor lánya, aki feleségül ment a katolikus jogászhoz, Piukovics Péterhez. 1953-ban, a kitelepítés után, háromévesen kerültem hozzájuk Nagykátára. Nagyszüleim egyik héten a református istentiszteletre, az imaházba, másik héten a katolikus templomba mentek. Mindig együtt. Vasárnaponként rendre nálunk ebédelt mindkét felekezet lelkipásztora, ami számomra természetessé lett. Nagyanyám mindennap olvasta a Szentírást. Katolikus férjemmel reggelente ugyanígy teszünk. Miután tizennyolc évesen Budapestre kerültem, virágvasárnap elmentem a Deák téri evangélikus templomba, hogy meghallgassam a Bach-passiókat. Nemcsak a csodálatos zenei élmény hatott rám, hanem az igehirdetés is. Azóta időről időre betérek oda lelki táplálékért. Evangélikusok, reformátusok és katolikusok egyazon család tagjai vagyunk.

[[paginate]]

Krasznai Andrea: Ismét nagy szükség mutatkozik a reformáció egyházat és társadalmat alakító, megújító szellemi hatására. Luther Márton és Kálvin János a hit, a rendíthetetlen hűség embere, örökérvényű értékek közvetítője. Hogyan formálta meg, és tette hangsúlyossá karizmatikus alakjukat, lelki karakterjegyeiket?

R. Törley Mária: Mielőtt hozzáláttam az alkotómunkához, behatóan tanulmányoztam mindhárom történelmi személyiség életét, továbbá faggattam református és evangélikus barátaimat, köztük lelkipásztorokat is. Képzőművészeti szempontból fontos volt, hogy a szobroknak kapcsolata legyen egymással. Igyekeztem, hogy tartásukkal, arckifejezésükkel láttassam személyiségük, egyéniségük erejét.

Luther alakjában a harminchárom éves fiatal forradalmárt örökítettem meg, akit felháborítanak, cselekvésre sarkallnak kora egyházának, klérusának bűnei. Egyik kezében a kilencvenöt tételt tartalmazó tekercset mutatja fel, másik kezét a szívére helyezi. A halálunk utáni lét bizonyosságát hirdeti. A ruhája redőjét a mozdulat formázza, és a szél fújja.

Kálvin olyan, mint Mózes, csak nem kőtáblát tart a kezében, hanem a Szentírást. Ezt olvassátok, ez az egyedüli mérték! A szó, az Ige, a sola Scriptura a hangsúlyos. A hitújító tudós puritán oszlopként magasodik. Tekintete lángoló, átható. A genfi reformátor és Bocskai István alakjába a vigasz, a bátorítás erejét sűrítettem. A szobrok alatt egy-egy bibliai Ige olvasható. Luthernél: „Jézus mondja:[…] aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki […] örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” János evangéliuma. Kálvin Jánosnál: „Gyönyörködj az Úrban és megadja szíved kéréseit.” 37. zsoltár.

 

[[paginate]]

Krasznai Andrea: Az 1606-os bécsi békével vallásszabadságot biztosító erdélyi fejedelem a szoboregyüttes szerves része. Alkotói kegyességgel szépítette, formálta meg az uralkodót. Átjárja, és majd szétveti a belső tűz, a rendíthetetlen erő. A reformátori örökség megtartása a magyarság és Európa jövőjének záloga. Kultúránk, hagyatékunk kereszt alakú.

R. Törley Mária: Bocskai István egyik kezében, magyar hadvezér lévén a buzogányt mint hatalmi jelvényt tartja, a másikban a vallásbéke okiratát. Az oldalát tőr ékesíti, ami még inkább kiemeli markánsságát, harcos voltát. A hazáját féltő, bátor, győztes uralkodó, kiváló diplomata lévén sikerrel óvta övéit a töröktől és a Habsburgoktól. Nyugalmat, békét szerzett népének. Alakjába szinte bele lehet kapaszkodni, és az emberben az az érzés támad, hogy megtartja, megóvja, ami felemeli a szobor szemlélőjét. Ilyen nagyformátumú politikusok kellenek a magyar hazának. Túlélő nép vagyunk, ehhez ezer esztendeje a hitünk ad erőt, amelyre napjainkban is nagy szükségünk van. Mutassuk fel, hogy az erő a keresztyénségben és nem a liberalizmusban van. A szabadságban és nem a szabadosságban. Bocskai István alakja alatt ez az Ige áll: „Minden gondotokat hagyjátok az Úrra, mert neki gondja van rátok.” Péter első levele.

Krasznai Andrea: Az emlékmű küldetéssel bíró alkotói feladatvállalás. A kompozíció középső részén kút áll, amelyből forrás fakad. A kövek beszédesek, kiáltanak, a szobrok az Igét hirdetik. Mit üzennek korunk emberének?

R. Törley Mária: Mindhármuk tekintete messzire, a jövőbe néz. A kút, a forrás, az Isten jelképe. A kiemelkedő gömb a földgolyót szimbolizálja. Körbefolyja a víz, amely megtisztít, forrása pedig mindenek Forrása, Isten. A kút külső oldalán ez áll: „Tartsd meg, újítsd meg és erősítsd meg a hitet, és akkor ez a hit megtart téged”. Hívőket akarok toborozni. Azt szeretném, hogy az emberek telepedjenek le e nagy szellemek lábához, vagy a kút kávájára, és olvassák el a kőbe vésett idézeteket. A padként szolgáló posztamentumok a lelki elcsendesedés helyszínei. A mai ember fél a csendtől. Állandóan szólnia kell valaminek a környezetében. Így nehéz meghallani Isten hangját. Szeretném, ha a sok lelkileg meggyötört, egyedülálló, magányos, szorongó ember a reformáció üzenetére emlékezve, visszatérne az élő Forráshoz. Szeretünk víz mellett időzni, mert megnyugtat. Ahogy a történelmi alakok az arcunkba néznek, szuggesztív tekintetükkel kíváncsiságot ébresztenek. Ha a szemlélőt megfogja az alkotás, több ízben is felkeresi, és hazatérve, talán beírja a Google keresőbe Luther Márton, Kálvin János és Bocskai István nevét, majd elmegy a közeli református, evangélikus vagy katolikus templomba. A szobrok prédikálnak, így tölti be hivatását az, amit megálmodtam. Az emlékmű életem talán legnagyobb művészi köztéri alkotása.

Krasznai Andrea

Hasonló anyagaink

Confessio 2018/3

Negyvenkettedik évfolyam, harmadik szám   TARTALOMJEGYZÉK