Rokoni összetartozás ihlette családi felolvasóestet tartottunk Arday Géza verseiből, bár csak az alkotó távollétében. Ajándékul szántuk. Megindító sorokat, a pillanat tisztaságát, a lélek szemérmes szépségét nyújtottuk át Arday Géza kis könyvéből.

Ez volt az első, többhangú megszólaltatása a szerző Múltfüggönyök című verseskötetének. A könyv bevezető sorai is sokat elárulnak, kíváncsivá tesznek. A „félve” írt gondolatok, a megélt tartalmas évek hét fejezetre tagolva olvashatók a tetszetős, kézbe simuló könyvecskében: sűrített élethelyzetek sokasága, érzékeny válaszokkal a lélek rezdüléseire. Hangulata meleg, otthonos: családról, múltról, vágyakról, magányról, csalódásról, félelmekről s a fájdalmas elmúlásról szóló törékeny, szelíd sorok, csordultig szeretettel.

Az Elmúlt holnap című költemény rezdülése fájdalmas, a Rokonoknál gyönyörű életérzést idézett fel. Eszembe jutott, hogy Kolozsvárott, ahol születtem, mi is tántiként emlegettük a nagynéniket. Én is szerettem velük lenni... Emlékszem kedves mosolyukra, bölcs tanácsaikra és puha, simogató, meleg tenyerükre.

[[paginate]]

A Kávéházi fekete érzések című vers erőteljesen idézi az izgalmas, letűnt kort, mikor a Centrál és a Hadik kávéházban, a holnaposok törzsasztalainál pezsgő irodalmi élet folyt. S még több pesti és budai kávéház világát is megidézi: ezek a füstös, fülledt helyek, legendás társaságok, kusza életek, izgalmas irodalmi viták, haragok és békülések helyszínei voltak.

A Vigyázz rám festett képként tizenhárom sornyi, szép, szomorú vágyakozás.

Megható versek, lélekbe vágnak. Nagyon szép és kifejező a Virágot leheltem és az utána következők is mind – egy életnyi őszinte vallomás. Mintha egy szelíd kéz ellebbentené a tüllfüggönyt, hogy bepillanthassunk egy sokszínű szobába. Váltakozó hangulatú világ tárul fel, olykor bizakodó, másszor hitehagyott, óvatosan boldog, ugyanakkor kételkedő, magányos, szeretetre vágyó, a gyászt fájdalmas természetességgel megélő ember világába. Félelmetes igazságok. Egy elmúlásról szóló idézet a kedvenc családi költőtől, Reményik Sándortól, majd Arday Géza lezárása a gyászról: „Vigyázzák a kövek a leállt szíveket”.

Életmorzsákat, hitbéli tanúságtételt, feledhetetlen emlékeket olvashatunk: lélekérintő események, felkavaró, mégis bölcs, nyugalmas összegző sorok, továbbgondolásra ösztönző költemények füzére ez a sokszínű verseskönyv. Kézen fog és vezet egy úton, önmagunk felé is. A Volnék című vers tíz sorba sűrített, gyöngéd tapintattal figyelmet kérő lírai vallomás:

Figyelj rám, mintha fiad volnék.
Várj úgy, mintha megérkeznék.
Ringass úgy, mintha kicsi lennék.
Tarts úgy, mintha láng lehetnék.
Vigyázz rám, mintha virág volnék.
Ülj mellém, mintha itt lennék.
Keress úgy, mintha elvesznék.
Hallgass úgy, mintha csönd lehetnék.
Olvass úgy, mintha könyv volnék.
Szeress úgy, mintha csak...
 

A „mintha csak...” továbbgondolásra ajánlható a befogadó költészetkedvelőknek: lélektől lélekig tartó utazás. Mély és érzékeny gondolatokból születtek e versek, melyek önmagunk jobb megismerését is segíthetik.

Kovács Éva