Füsti-Molnár Szilveszter: Egyetemes és református

A Második Helvét Hitvallás mai üzenete
Szerkesztette: Szűcs Ferenc

Kálvin Kiadó, Budapest, 2017., pp. 243.

 

 

A Kálvin Kiadó Szűcs Ferenc szerkesztésében Egyetemes és református címmel jelentetett meg tanulmánykötet a reformáció ötszázadik és a Második Helvét Hitvallás kiadásának négyszázötvenedik jubileumi évében a Második Helvét Hitvallás mai üzenetére koncentrálva.

Egy felekezetet sokféle szempontból lehet értékelni. A megközelítésekben kitüntetett szerepe van a teológia tudományművelésének és megélésének, amelyek töredékes emberi igyekezetünk ellenére is kifejezhetik Isten anyaszentegyháza iránti szeretetünket és hűségünket. Ilyen módon léphetünk túl az individuum szűk körén, hogy Isten kijelentésének világában figyeljük és tapasztaljuk meg a Szentlélek hatálmát és munkáját, ahogyan közösségbe von a Szentháromság egy és örök Istennel, egymással és Isten teremtett világával.

A Második Helvét Hitvallást úgy érdemes felfedezni, hogy elmélyítjük azt az igényt, amelyben az egyház nem nélkülözheti Isten igéjének a ’visszhangját’. Egy hitvallás nem lehet csupán tanrendszer. Elsősorban a hit megvallása („Szívvel hiszünk az igazságra és szánkkal teszünk vallást az örökéletre.” Rm, 10, 10) olyan bizonyság, amit Isten örök Igéjéből megértettünk és örökségként továbbadunk. Ebből az is következik, hogy minden nemzedéknek kötelessége elmondani, amit megértett, és magára nézve kötelezőnek ismert el Isten igéjéből. A Második Helvét Hitvallás szabad lehetőséget ad arra, hogy ezt megtegyük. Nem erőlteti rá tanítását az olvasóra, hanem alázatosan, de határozottan kijelenti: „nem tűrjük, hogy a vallási vitás kérdésekben vagy a hit dolgaiban pusztán az Atyák véleményeivel vagy zsinatok végzéseivel akarjanak bennünket sarokba szorítani, még kevésbé, hogy bevett szokásokkal vagy éppen az egy véleményen levőknek sokaságával vagy egy nagy múltú szabállyal érveljenek ellenünk”(II. Helvét Hitvallás 2. fejezet). „hit dolgában nem fogadunk el mást döntőbírónak, mint magát az Istent, aki a Szentírás által jelenti ki, hogy mi igaz, mi hamis, mit kell követnünk, vagy mit kell elkerülnünk” (II. Helvét Hitvallás 2. fejezet). A Második Helvét Hitvallás református felekezetünk számára útjelző: az egyetemes (katolikus) hitvallásos örökség irányából mutat Isten igéjének megértésében egyértelmű eligazodást és orientációt. Ennek a gazdag örökségnek a mában érvényre jutó hangsúlypontjairól ad sokrétűen gazdag és tudományos igényeséggel megírt áttekintést ez a tanulmánykötet.

Négy nagy témakörben olvashatjuk tizennyolc szaktudós tanulmányát a Második Helvét Hitvallással összefüggésben: 1) Történet és teológia; 2) Bibliai teológia; 3) Dogmatika és etika, valamint 4) Gyakorlati teológia.

[[paginate]]

A történet és teológiai részben Lányi Gábor János Bullinger és a Második Helvét Hitvallás mai, elsősorban a zürichi Reformációtörténeti Intézet kutatásait mutatja be a magyaroroszági vonatkozásokat is figyelembe véve. Szűcs Ferenc a hitvallás óegyházi hivatkozásain keresztül irányítja figyelmünket arra a katolikus örökségre, amely a hitvallást különösképpen is egyedivé teszi a korabeli hitvallások között. Juhász Tamás a hitvallás forrásának, Isten igéjének meghatározó tekintélyéről ír úgy, hogy mai egyházunk számára is eligazodási pontokat határoz meg a norma normata alkalmazását illetően. Pásztori Kupán István a hitvallás krisztológiai és megváltástani tételeivel összefüggésben elemzi a óegyházi (ökumenikus) zsinatokra történő utalásokat. Buzogány Dezső a négyzázötvenedik évfordulóra elkészítette a hitvallás új fordítását. Jelen tanulmányában számba veszi a korábbi magyar fordításokat és megosztja azokat a műhelytitkokat is, amelyek a jelenlegi fordítás nehézségeiként vártak megoldásokat.

A bibliai teológiai részben Zsengellér József a kánon és az apokrif irodalom hitvallásban hűen megjelenő reformátori felfogás összefügéseire mutat rá, amelynek megkerülhetetlen eleme az isteni ihletettség. Vladár Gábor a Szentírás magyarázatának hitvallásban fellelhető reformátori elveit és azok korábbi forrásait mutatja be, amelyek a regula fidei, a regula charitas vagy a charitas faterna szabályaiban kapnak hangsúlyt. Peres Imre az Ó- és Újszövetség kapcsolatát vizsgálja a hivatkozási textusok, a két testámentum közötti kiegészítések és a hiányzó Ó és Újszövetségi témák vonatkozásában a Második Helvét Hitvallásban. Galsi Árpád a hit és a cselekedetek (Pál és Jakab) mérsékeltebb bullingeri megközelítését vizsgálja A hívők valóságos megigazításáról című fejezet alapján (XV.), összevetve az Újszövetség és a reformáció korai vélekedésével.

A dogmatika és etika fejezeteiben Békési Sándor a képtilalom reformátori örökségéről ír a reformáció korában és konkrétan a svájci reformátori teológiában és a hitvallás vonatkozó részeiben. Bemutatja azt a szellemtörténeti fordulatot is, ami ennek hatásaként indult el,  levonva a képtilalom korunkban is érvényes konzekvenciáit. Bogárdi Szabó István a magyar reformátorok és Bullinger profétai történetteológiai nézeteinek szoros kapcsolatán keresztül mutat rá az isteni gondviselés mindent felölelő valóságára, amely megkerülhetetlen eleme marad a történelem mai teológiai értelmezésének. László Emőke a bullingeri teológia eleveelrendelésről és kiválasztásról vallott nézeteit veti egybe a protestáns ortodoxia tanításaival. Visky Béla a mariológia református értelmezésérő értekezik az előzményekkel, az újkori és a kortás vonatkozásokkal összefüggésben, amelyben meghatározó szerepe volt a Második Helvét Hitvallás állásfoglalásának. Tatai István a kegyességtörténetbe ágyazva ír a megtérés fogalmának reformátori megértéséről összevetve az egyetemes keresztyén egyház erre vonatkozó különböző paradigmáival és modelljeivel. Fazakas Sándor az egyházkormányzás kérdéskörein belül ad betekintést a bullingeri teológia egyház és állam kapcsolatában tett állásfoglalásiról és a hitvallásban fellelhető szociáletikai összefüggésekről. Mindezt úgy teszi, hogy a mára érvényes üzenetet sem hagyja figyelmen kívül.

A gyakorlati teológiai részben Steinbach József a mai homiletikai feltételek mellett keresi a praedicatio vebi Dei est verbum Dei reformátori és a hitvallás első fejezetében is hangsúlyosan jelen lévő tételének hitvallásos, dogmatikai, homiletikai és gyakorlati összefüggéseit. Kozma Zsolt a hitvallás tizenhetedik és huszonhetedik fejezetei alapján azokra a liturgiai vonatkozásokra mutat rá, amelyek az egyház egységét nem a külső szertartásokra helyezi. Zalatnay István az istentisztelet és a templomok szent tereinek formai és tartalmi vonatkozásaiban keresi a református hit jelentőségét a hitvallással párbeszédbe helyezkedve.

Ennek a tanulmánykötetnek, többek között, akkor lesz felbecsülhetetlen értéke, ha az olvasóban elmélyítheti azt az igényt, amelyben hitünk önmagáról alkotott képzeteit képessé válunk megkérdőjelezni. A Szentírás, a hitvallások és ebben a kötetben megjelent magyar református teológiai reflexiók hozzásegíthetnek ahhoz, hogy hitünk mindig kérdező és gondolkodó hit is legyen. Ne csak a már egyszer megtanult igazságot szajkózza, és váljon egy idő után hitelvesztetté úgy, hogy önmagát sem érti már, és ebből eredően nem értheti meg sem Istent, sem a környező világot.

Füsti-Molnár Szilveszter

Hasonló anyagaink

Exhortáció

Karasszon István ajánlja Kocsev Miklós Csütörtöki biztatások című összeállítását.