Embert próbáló idők

László György: Sikoly a Vércsekő alatt (regény)

A második világégést követő időszak nyomorúságos szociális viszonyainak, sokrétű válságainak, megrázó emberi sorsoknak komor kor- és kórképe. Tragikus eseménnyel súlyosbított drámai léthelyzet művészi lenyomata.

Az erdélyi magyarság egy jól körülhatárolt néprajzi tájegységének, a XX. század ötvenes-hatvanas évek Kalotaszegének valóságába csöppenünk. Olyan társadalmi kataklizmáról értesülünk a regényből, amely annak idején alapjaiban rengette meg egész Közép- és Kelet-Európa nemzeteit, társadalmait. Az író a sztálini típusú kollektív gazdaságok erőszakos kialakításának folyamatába, egy merőben új, eladdig ismeretlen világba ágyazza a gyakran megrendítő eseményeket, cselekményt.

A második világháborút következő katasztrofális politikai diktátumok egyszeribe véget vetnek a parasztság sok százados életmódjának, felborítják a faluközösségek hagyományos értékrendjét, nincstelenné, eszköztelenné, kiszolgáltatottá téve milliókat. Ígéretes életpályák törnek ketté, bölcs tervezgetések roppannak vagy semmisülnek meg, falvak ezrei csúsznak a lassú pusztulás lejtőjére. A kisemmizett és önállóságuktól megfosztott parasztok tömegeinek kell életformát változtatniuk. Családjuk megélhetését biztosítandó, megalázó élethelyzetekben kénytelenek kétkezi munkásként kínálni munkaerejüket, félig falusi, félig városi, már nem falusi, de még nem is városi minőségükben. Újféle zsellérként tengetik életüket.

Nem volt kivétel ez alól Kalotaszeg sem, ahol, szerencsére, máig ígéretesen élnek, ha nem is sértetlenül, az idők mélyéről átmentett csodálatos népi hagyományaink. Kalotaszeg, ahova eleink alkotó géniuszát, értékőrző erejét, káprázatos öltözékét s egyebeket megcsodálni jár a világ minden részén élő magyarság. Feltöltődni, hitet és erőt meríteni jövő küzdelmekhez.

De Kalotaszegről nem beszélhetünk úgy, hogy meg ne említenénk a helyiek sok évtizedes önpusztító mentalitását: az egykézést. Ennek az öngyilkos életfelfogásnak és gyakorlatnak hallgatólagos célja kis vagyonuk felaprózódásától való félelem. Így a jövőt biztosító kellő gyermekszám híján aztán sok pompás lakóház, rendezett porta marad(t) üresen. Ennek az apáról fiúra hagyományozott elhibázott életfelfogásnak szomorú következménye: a népesség apadása, a lassú pusztulás! Hogy mára változott-e valamelyest e vonatkozásban a helyzet, ezt csak egy alapos felmérés tudná, hitelt érdemlően, megválaszolni.

[[paginate]]

Ám e töprengés vonatkozásában nem is ez, hanem annak búvárlása a perdöntő, hogy az anno erőszakosan megváltoztatott politikai-hatalmi struktúrák és gazdasági viszonyok milyen hatással bírtak az emberi kapcsolatok alakulására.

A tulajdonviszonyok alapokig hatoló erőszakos megváltoztatása, magyarán: a tisztes megélhetést biztosító magánvagyonkák elrablása (a földek, az állatállomány, a munkaeszközök stb. közös tulajdonba vétele), az eszköztelenné vált emberek teljes kiszolgáltatottsága előre nem látható változásokat hozott a személyközi kapcsolatokban is. Többek magatartásában, jellemében érezhető változások, elfajulások lettek észlelhetők: az alkalmazkodás, az igazodások, az illeszkedések, törleszkedések mindennapossá váltak. Sokak magatartása a hatalom képviselőihez való viszony függvénye lett.

Az érdekérvényesítés kisszerű szándéka uralt és határozott meg majd minden egyéni megnyilatkozást. Az emberi cselekvések zömének legfőbb mozgatója az önös érdekérvényesítés lett. Még ott is találkozhattak vele, ahol eladdig el se képzelték létezését. Persze titkon ott rejtőzködött ő mindenekben. S ha kellett, gátlástalanul nyomult, könyökölt, intrikált, taposott, rombolt, semmi sem volt idegen tőle, hogy a feltett szándék mihamarabb célba érjen.

A groteszk hierarchia csúcsán a mindenható párttitkárt látjuk. Bizonyos kérdésekben azonban neki is volt fölöttese: az állambiztonsági ember, a szekus. Mert a politikai gyakorlat legfőbb célja a megszerzett hatalom bármilyen eszközzel való megtartása volt. Mindent ennek rendeltek alá. A szekus volt a sasszem, aki mindent látott, minden szándékról, kapcsolatról, próbálkozásról, elhajlásról  tudott - és mindenről informált.

Csoda, hogy ebben az irracionális világban a félelem és a szorongás lett a legszörnyűbb bénító érzés? Hisz bárki bárkit megfigyelhetett, mindennek – a bosszúvágyból tett feljelentéseknek is – súlyos potenciális következményei lehettek. A kussolás, a ne szólj szám, nem fáj fejem pitiánersége, a kaméleonszerű szerepjátszások és más hasonló „dicséretes kvalitások” léptek elő fontos vagy fő „erényekké”.

Voltak persze olyanok is – igaz, kevesen -, akik az ilyen taktikázásokat eleve elutasították. Szemükben az igazság kimondása és szolgálata, a közösség ősi rendjének meg- és fenntartása minden ígérgetésnél, előléptetésnél, kétes érvényesülésnél többet jelentett. Számukra az egyenes gerinc erkölcsi követelménye mindenekfölött állt. Még a nyilvánvaló igazságtalanságokat, megalázásokat is inkább elviselték, semhogy meghajoljanak az embertelen hatalom fullajtárainak önkénye előtt.

[[paginate]]

Ilyen jellemnagyság a regény főhőse, Gyopár Katalin, a szépséges hajadon. Akire már jó ideje szemet vetett az erkölcsi nulla párttitkár. Hasonló szándékkal közeledett felé a falu szalmaözvegy lelkipásztora is. A kétes erkölcsű férfiak sorában harmadikként a jómódú italozó fiatalember, a leendő férj bukkan fel.

Akihez Kati csak szülei határozott kívánságára megy feleségül. Amivel az író azt a haszonelvű felfogást kívánta érzékeltetni, mely szerint: ha a leány nem is szerelmes a fiúba, „majd csak megkedveli”. Az a legfontosabb, hogy módos gazda felesége legyen.

Kati sohase kedvelte meg jellemgyenge, hiszékeny, bugyuta urát, de krisztusi türelemmel viselte el az iszákos férj rigolyáit, bárdolatlanságát, erőszakba torkolló durvaságait. A szinte állandó kísértésnek kitett fiatal feleség bámulatos erényességének alapja: egészséges neveltetése és erős istenhite. A kimondott szó, az Úrasztalánál tett fogadalom, vagyis a férj iránti hűségeskü Kati számára sírig áthághatatlan parancs maradt.

A leányt, majd asszonyt kivételes szépsége többek szemében igen kívánatossá teszi. Ez a szubjektív elem és a férj feleségével szembeni gyalázatos viselkedése, valamint az a külső körülmény, hogy Gyopár Katalin kuláklány – mint ilyen, osztályidegen, tehát sérülékeny -, a párttitkár és a lelkész számára elégséges oknak tűnik ahhoz, hogy minden lehetőt elkövessenek rovására azért, hogy időről-időre megpróbálják megszerezni maguknak azt a fehérnépet, akiért folyik a nyáluk. Így alakul ki az a visszataszító „szerelmi” háromszögnek tűnő groteszk bűnszövetség, mely a jellemtelen kocsmatöltelék férjjel végül négyszögűvé tágul.

A főhős elleni intrikák, a fiatalasszonyt ért sorozatos és egyre otrombább támadások, üldöztetések, számkivetése és végzetes tette az ötvenes, hatvanas évek erdélyi faluközösségeinek bármelyikében megtörténhetett volna. (Minden bizonnyal történtek is hasonló esetek!)

A regény felépítése rondószerű. Befejezéskor az író visszakanyarodik a regényt indító tragikus képhez, mozzanathoz. Ám ez a zenei műformához hasonlítható építkezés, mint később kiderül, nem véletlenszerű.

Tűz üt ki a faluban, amely rémületet kelt. A megriadt emberek eleinte csak találgatják, mi történhetett, és hol lehet a drámai esemény színhelye. Mintha mindent valami fura titok leple lengne be, később azonban megtudjuk, hogy a füstoszlop a templomból tör fel.

Ég a templom!... – kiáltják szerte többen is. És aki csak teheti, rohan tüzet oltani az Isten házához.

Ámde a jó szándék nem várt akadályba ütközik: a templom ajtaja zárva van. Oda be csak a pap mehet, mert csupán neki van kulcsa hozzá. A tűz az Úrasztala előtt keletkezett. Isten szolgája „értetlenül” áll a tragikus esemény előtt. Miért épp ott gyújtotta fel magát ez a bűnös asszony – morfondíroz bosszúsan a lelkipásztor -, ahol évekkel előbb Isten színe előtt hűséget esküdött férjének? Szégyenteljes parázna szándékával mit sem törődve, a lelkek pásztora titkon érintve érzi ugyan magát, de ahelyett, hogy bűntudat mardosná, bosszúvágy fogja el: Gyopár Kati autodaféja szégyent hozhat rá, akár lehetetlenné is teheti továbbmaradását a faluban.

[[paginate]]

Az Úrasztala előtt elkövetett öngyilkosság többirányú üzenetet hordoz. Bizonyság arra, hogy a szépséges fiatalasszony a párttitkár aljas kísérletei ellenére makulátlanul tiszta maradt. Egyértelmű jelzés a tiszteletes eléggé nem indokolható szédelgésére. A tragikus tett harmadik sugallata pedig az – és ebben a gondolati összefüggésben ez a legfontosabb -, hogy Gyopár Katalin máglyahalála: a kommunizmus emberi méltóságot semmibe vevő intoleranciájának egyértelmű és erőteljes kritikája. Annak az intoleráns ideológiának félreérthetetlen bírálata, hogy a vele szembeszállni merészelő igaz embereket nem tűri meg a maga világában. Számukra egyetlen alternatíva marad: az önveszejtés vagy fizikai megsemmisítésük.

Az író meglepően ügyesen szövi a cselekményt, jó érzékkel építi fel azt a társadalmi környezetet, ahol a tragikumba hajló eseménysor zajlik.

A regény szövetében karakterek egész sora tárul elénk: elsőként a gerinctelen, minden aljasságra kész bunkó párttitkár figurája; őt követi a hasonlóképp amorális, szolgalelkű szekus tiszt; meglepődünk látva az önvizsgálatra képtelen szédelgő lelkipásztor ügyetlenkedéseit; jól körvonalazott jellem a sírig becsületes magyar honvédtiszt nagyapa, aki – egyedüliként - nyíltan szembe mer szállni a hatóság embereivel unokája becsületét védelmezendő; a sort a jellemgyenge iszákos, brutális férj zárja. Mindnyájuk fölé magasodik a lelki tisztaságot és egyenes gerincűséget képviselő főhős, református hívő Gyopár Katalin.

Itt kell megemlítenünk a Moldvából Erdély magyar falvaiba telepített román cigányokat is (ami Ceausescu elrománosító politikájának szerves része volt), akik, nem ismerve a helyi értékeket, abszolút idegenként téblábolnak új környezetükben. A számukra hatóságilag kiutalt lakhelyen, Gyopár Katiék házában – tudatlanságukban mit sem sejtve igen fontos népi kulturális értékekről - összetörik és tűzre vetik a csodaszép festett bútorokat, hogy végül észrevétlen eltűnjenek, elvegyüljenek az Erdélybe telepített románság több milliós tengerében.

Mint jeleztük, a regény rondószerűen felépített, cselekménye ugyanazzal a képpel zárul, amelyikkel indult: Gyopár Kati tűzhalála az Úrasztala előtt. Csakhogy itt nem egyszerű ismétlésről van szó. Mert most válik csak igazán nyilvánvalóvá az olvasó számára, hogy az emberekből minden egyéniséget kilúgozó emberidegen társadalomban a másképp gondolkodók komoly hátratételt szenvedtek, a hajthatatlan igazakat pedig egyszerűen kivetette magából. Azokat, akik nem idomulnak-satnyulnak arctalan mamelukká, kíméletlenül holtvágányra tolják, a keményebb ellenfelekre pedig még szomorúbb sors vár: nekik pusztulniuk kell!

A regény kellemes meglepetés, tanulsággal szolgál az Olvasónak. Kár, hogy a kiadó nem fordított kellő figyelmet a gyakori nyelvhelyességi gondokra.

Aniszi Kálmán

Hasonló anyagaink

1956 Erdélyben

Aniszi Kálmán ajánlja Dávid Gyula: 1956 Erdélyben és ami utána következett című kötetét.

Nagy záporok után

Albert Gábor Nagy záporok után című elbeszéléskötete Kant híres szállóigéjének parafrázisán nyugszik.

Aniszi Kálmán: Kényszerű társbérlet

Aniszi Kálmán Kényszerű társbérlet című kötetének alcíme: politikum és etnikum. Hogy férnek meg egymással? Mi közük egymáshoz és hozzánk? Somosi Béla írása.