2025-ben a fenti címmel Kecskeméten megjelent emlékalbum, amely Bolyai születésének 250. évfordulójára készült, nem csupán tudománytörténeti kiadvány, hanem mélyen lelki tartalmú tanúságtétel is. A kötet szerkesztője és közreműködői – köztük Szilágyi Attila szerkesztő, Alberti Tünde kiadványszerkesztő, Asztalos Johanna social media asszisztens, Dániel Balázs mechatronikai mérnök, Dániel Gáborné Éva nyugalmazott tanító könyvtáros és Bolyai kutató, Fodor Sándor lelkipásztor, Hochmann Péter informatikus, Kovács András vállakozó, Lőrincz Zoltán fényképész, Magna Lévi vállalkozó, Merinu Péter képzőművész és barlangász, Molnár Laura óvodapedagógus, Nagy Enikő tanár, Rendekné Nyúl Marianna könyvtáros, Rosznáky-Barna Péter okleveles kertészmérnök, Szabó András okleveles kertész és mezőgazdász, Szakálas Tibor vállalkozó, Zsigmond Miklós lelkipásztor, Zsigmond Zsuzsanna irodai asszisztens, Bujdosóné Dani Erzsébet egyetemi docens – nem csupán a magyar tudomány egyik legnagyobb alakjának, hanem egy Istenre figyelő, a teremtett világ törvényeiben is az isteni bölcsességet kereső embernek állítottak emléket.

Egy kevésbé ismert szerep: az erdész Bolyai. Az 1775-ben, az erdélyi Bolyán született nagy tudósról leginkább a matematikai és filozófiai írásai jutnak eszünkbe. Matematikusként és tanárként, valamit Gauss barátjaként él a köztudatban, ám fia, Bolyai János joggal nevezte őt „pomológusnak, kertésznek, erdésznek” is. Bolyai több évtizedek át tanított a marosvásárhelyi Református Kollégiumban, ahol tanárként nemcsak fiát, Bolyai Jánost – a nem-euklideszi geometria egyik megalapozóját – nevelte, hanem a magyar tudományosság több más jeles alakját is. Matematikai érdeklődése kiterjedt az analízisre, a számelméletre és a geometriára is. A most megjelent emlékalbum középpontjába azonban a fia, Bolyai János által említett (pomológus, kertész, erdész) kevéssé ismert vonása kerül: az 1820-as években készült erdészeti kézirat új, jegyzetekkel ellátott kiadása.

[[paginate]]

Ez a „csonka munka” nem csupán szakmai érdekesség: nyelvezete, gondolati íve és mélysége arról tanúskodik, hogy Bolyai Farkas az erdőt nem pusztán gazdasági forrásként kezelte, hanem Isten teremtett világának részét látta benne. Olyan világot, melyet megérteni, gondozni és felelősen továbbadni kötelességünk.

Az erdészeti munkában megjelenő gondolatok – fenntartható gazdálkodás, a jövő generációk javára figyelő tudatos tervezés, a természet belső rendjének tisztelete – már a 19. század elején is a természet védelmének korai példáiként értelmezhetők. Bolyai részletesen ír az erdők turnusos hasznosításáról, a fakitermelés mértékletességéről, a fa korának és fajtájának megismeréséről, sőt a fa „lelkületéről” is. Munkájában tudományos pontossággal, mégis költői érzékenységgel elemzi a növényi életfolyamatokat – a fa növekedését, leveleinek szerepét, a magvak termékenyülését. Az írás tanúsága szerint Bolyai nem csupán a földi javakat kereste a teremtett világban, hanem a Teremtő bölcsességét is. Szövegeiben az ember és természet viszonya etikai dimenziót kap: nem birtoklásról, hanem sáfárságról beszél.

Az emlékalbum előszavában idézett „Soli Deo Gloria” hitvallás mintegy kulcsa az egész életműnek. Bolyai Farkas barátsága Carl Friedrich Gauss-szal – aki maga is mélyen vallásos ember volt („szilárdan hitt a földi életet követő túlvilági létben és a dolgok végső irányítójában, az örök igazságos mindentudó és mindenható Istenben”, 48. o.) – nem csupán tudományos együttműködésként, hanem két Isten-kereső lélek találkozásaként értelmezhető. 

[[paginate]]

A kötet jól illeszkedik a protestáns tudományosság hagyományába, amely nem választja szét a hitet és az észt, hanem az Isten teremtett rendjében keresi a tudomány törvényeinek végső alapját. Az emlékalbum csonkán maradt erdészeti munkát mutat be, amely 1820-ban készült, és Kintses József, magyar királyi erdőtanácsos által készült jegyzetek kíséretében jelent meg Máramarosszigeten 1911-ben. A kötet az erdészeti szakkifejezések tüzetes glosszáriumát is tartalmazza, amely segíti a régi terminológiák és kifejezések megértését. Ezen kívül Bolyai Farkas életútját is részletezi, kiemelve a fontosabb évszámokat és eseményeket, amelyek jelentősen formálták pályafutását.

Különösen szép fejezet a Pónyik-alma története, amely Bolyai kertészeti tevékenységét eleveníti fel, kecskeméti vonatkozást is említve, mely szerint a „Csodakertész” Barna Faiskolában is megtalálhatók a pónyik almafa csemetéi. Ez a gyümölcsfajta nem csupán botanikai érdekesség, hanem a hitből fakadó cselekvő szeretet jele is: olyan életmű része, amely az emberi élet mindennapi örömeit is Isten dicsőségére kívánta szolgálni.

A kiadvány szerzői közösségi összefogással alkották meg a művet: lelkipásztorok, könyvtárosok, pedagógusok, erdészek, mérnökök és művészek közösen emlékeznek, oly módon, hogy nem egy magányos zseni életét állítják elénk, hanem egy közösségét, amely ma is magán hordozza Bolyai szellemi örökségét. A fényképekkel gazdagon illusztrált „Képcsarnok” rész megörökíti azokat a helyeket, ahol Bolyai élt és alkotott, ezzel is közelebb hozva őt a mai olvasóhoz. Az igényes kivitelezésű album nemcsak tudományos, hanem esztétikai értéket is képvisel, ily módon gazdagítva ezzel a magyar erdészettudomány történeti dokumentációját.

A „Soli Deo Gloria Emlékalbum: 250 éve született Bolyai Farkas ” tudományos igényű forráskiadvány, és egyben hitvallás a teremtett világ szépsége és védelme mellett. Olyan munka, amely egyszerre tiszteleg a magyar tudománytörténet kiemelkedő alakja előtt, és szólít meg bennünket, ma élőket is, azt kérdezve tőlünk: és mi hogyan gazdálkodunk a reánk bízott természeti javakkal, hogyan látjuk meg a fák növekedésében is a Teremtő bölcsességét.

Bolyai Farkas életműve, amelyet fia, Bolyai János matematikai zsenialitása sokszor elhomályosít, e kötet által méltó helyére kerül: nem csupán tudósként, hanem hívő emberként is példaként áll előttünk.

Bujdosóné Dani Erzsébet