„A hit tehát hallásból van,
a hallás pedig Krisztus beszéde által”
(Róma 10,17)

– 2008-ban megjelent 460 oldalas könyve, a Homo audiens, A hallgató ember, amit nagy nemzetközi érdeklődés kísér azóta is. A könyv megírásáig biztosan sok hallási élmény nyílt meg Ön előtt. Milyen volt személyes fejlődése ebben az irányban?

– Az auditív témák iránti érdeklődésem körülbelül 1996-ban kezdődött, és azóta számos utazásom, külföldi tevékenységem és sokféle találkozásom során újra és újra elbűvölt és lelkesített. A hallás alapvető egzisztenciális tér, amelyet érdemes közelebbről megvizsgálni. Természetesen a hallás témájával kapcsolatos szociológiai, orvosi, pszichológiai és filozófiai munkák is érdekeltek. De a fenti munkám célja egyértelműen az „alkalmazott teológia" volt, a prédikáció. A hallás fontossága tudat alatt mindig jelen volt gyermekkoromban: az istentiszteletek látogatásakor szüleimmel, a prédikáció, majd a gyermek istentisztelet. Szüleim függőségi betegekkel végzett munkája is a „krízisben lévő emberek meghallgatását" jelentette. Szinte zavarba ejt az Ön kérdése. 20 éve történt, hogy éppen visszatértem az USA-ból, ahol rádiós műsorvezetőként dolgoztam, és teljes erővel habilitációs munkámon tüsténkedtem. Csodálatos élmény volt. Aki elmélyül a hallás aktusában, sokat tanulhat saját magáról és észlelési módjairól. A hallás igen sok emberi tapasztalatban játszik fontos szerepet. Például: hogyan döntünk, mi okoz nekünk bánatot vagy örömet, hogyan kommunikálunk, lépünk kapcsolatba másokkal. A hit hallási aktusa és a mindennapi világészlelés akusztikai területei mindig összefonódnak. Hallásesztétikával kapcsolatos gondolataim kiindulópontja Wolfgang Iser befogadási esztétikája (Rezeptionsästhetik) volt, amelyet 1995-ös disszertációmban a bibliaolvasás szempontjából vizsgáltam. Az olvasástól a hallásig nagyon természetes út vezet. Az olvasás a hallás egyik formájának tekinthető – és fordítva. A hallás antropológiai alapérzék. Már születés előtt is megtapasztaljuk a világot, és a hallás révén ismerjük fel magunkat benne. Néhány éve újra felvettem az irodalom és az olvasás témáját, és összekapcsoltam azt az auditív ismereteimmel. Lector et Homo audiens – az ember olvasó és hallgató lény. A hallás, az olvasás, az írás a világ és Isten megismerésének aktusai, beleértve a csodálkozást, az irritációt és a lenyűgözést is. A hallás világát, a hallás aktusát lenyűgöző kozmoszként próbáltam megfejteni: ez a mai napig foglalkoztat. Mivel az ember hallásán keresztül túlságosan könnyen megtéveszthető lény, ezért a hallás az érzékelés rendszerében különleges jelentőséget kap. Ez következményekkel jár a teológiai reflexióra és gyakorlatra nézve. Mondhatnánk: a hallás a legnemesebb érzékünk – és ezt értékelni kell az emberiség és a társadalom alakításában, de gyümölcsözővé kell tenni az egyházi kultúra, a pedagógia, a lelkigondozás, a prédikálás, a vallásoktatás és általában a spirituális kultúra terén is, ami több, mint csak egy antropológiai mellékvágány vagy egy „különleges út". Erről érdemes gondolkodni! Hiszen az embernek szüksége van a transzcendens szférára. A teológiában az Ige eroszáról, az isteni beszéd vonzerejéről beszélünk. És valóban igaz: az ember, mint halló lény egyúttal „akusztikai hely" is coram Deo. Ezért is érdekel a prédikáció hallgatójának pszichoakusztikája, lelki hallása.

[[paginate]]

– Ön a Biblia hallási horizontjáról ír. A hit hallásból fakad. A hallás pedig rendkívüli szerepet játszik Isten megismerésében. A hithez vezető út akusztikai élmény is. A próféták Isten hangját néha kívülről, néha belülről hallották. A juhok hallgatnak a jó pásztor hangjára (Jn 10). Mondhatjuk: a vox Dei et Christi a vox humana forrása. A reformátori solus-mondatokhoz még egy hatodikat is írhatnánk: solus vox Dei. 95 hallásmódról ír. Kiemelne néhány fontosat ezek közül?

– Mielőtt beszélünk, hallgatók, elhívottak vagyunk. Az Örökkévaló közösségbe hív, így az Isten megtapasztalásának elsődleges „helye", módja a hallás. „Halld meg Izrael" (5Móz 6,4) a keresztyének számára is fontos: Istenre, a világ Teremtőjére és beteljesítőjére hallgatni az élet, a hit és a cselekvés alapvető kiindulópontja a világban. Ön a kérdésében különleges pontot érint, amely mindig visszhangzik az auditív esztétikában: mielőtt életre keltenénk a vox humana-t, a vox Dei már mindennek előtte jár. Mielőtt azt mondanánk: „Te!", már Isten megszólított minket. Szép felismerés, amely a keresztyének hallás-biográfiáját mindig kíséri. Példák? Mindannyian ismerjük az együttérző, lelki elmélyülést jelző, a számító, vagy a gyógyító hallgatást. Kevésbé ismerős viszont a transzformatív, a teleologikus és etikus hallgatás. Transzformatív: az igehirdetést hallgató a prédikáció vagy a személyes bibliaolvasás során olyasmit tapasztal, ami életvitel változáshoz, magatartása újrakódolásához, valódi életirány-váltáshoz (metanoia/megfordulás/megtérés) vezet. A teleologikus hallgatás: „a szabadság szelleméből fakadó hallgatást jelenti, azt, aminek a célja, hogy a konkrét hallgatás céltudatos legyen, értékesnek és életet szolgálónak bizonyuljon" (Homo audiens). Az etikus hallgatási attitűd mindig azt tartja szem előtt, hogy a felismerteket miként lehet megvalósítani. A hallgatást szimulációként és színpadi előadásként is leírom, ami a belső hallási színpadon zajlik. A dramaturgia (és a dráma), valamint a forgatókönyv szintén ide tartozik. Ahogyan bizonyos „hangokat" és szereplőket ismerünk ezen a hallási színpadon, illetve az auditív belső színpadon (ide tartozik a „megváltás hallási színpada", a Fides ex auditu), ez éppen Isten szavának, illetve az isteni hangnak a meghallásában elevenedik meg. A prédikációhallgatók olyanok, mint a tengerészek, akik új vizekre eveznek, új kontinenseket és ismeretlen területeket fedeznek fel. A prédikáció tekintetében ezt megfogalmazni, a belső hallási benyomásokat rendszerezni, feltérképezni – ez izgalmas feladat, amit újra és újra megpróbálok szavakba önteni. A hallgatóság belső hangzásvilága a prédikáció közben munkámig alig volt kutatott terület. Hiánypótló jelzést sikerült adni egy auditív antropológia kidolgozására, amely az embert a hallási kulisszák között otthonra lelőként mutatja be. Ebből kiindulva írja le ez a hallási embertan létezésünket, fejlődésünket, reményeinket, vágyainkat, álmainkat. A hallásmódok 95-ös száma Luther reformátori tételeire utal.

[[paginate]]

– Professzor Úr, Ön rendkívüli teológiai képzelőerővel, kreatív szó-, és fogalomalkotó képességgel, gyakorlati következményeket alkotó operatív gondolkodással rendelkezik. Hol rejtőzik a pneumatikus hallás, a Szentlélek ihlete e módok között?

– Ismét rátapint valami fontosra. Új szavak és kifejezések létrehozása teológiai kozmoszomban valóban „specialitásom". Szeretem a tartalmakat pontosan és velősen kifejezni. Az új szavak felkeltik a figyelmet, az innovációk a teológiában is hasznos provokációként szolgálnak, ezek párbeszédre indítanak. Lehet beszélni a spirituális vagy – ahogy Ön mondja – „pneumatikus hallásról" anélkül, hogy titokzatos dobozba zárnánk. Véleményem szerint a hívők számára a Szentlélek állandó tapasztalat, nélkülözhetetlen oka, „teremtője" Isten-érzékelésünknek és léttapasztalásainknak. Ott „lebeg" a hallási élmény apró részleteiben és árnyalataiban, és ott is, ahol a szavakat mélyen meghatónak vagy ösztönzőnek érezzük. A szavak, az Igék hatnak, ha valóban meghalljuk ezeket, markánsan befolyásolhatják önmagunkról, a világról és Istenről alkotott ismereteinket. Belső lényünknek igazi auditív szerkezete és felépítése van. A „lét háza" (Heidegger), bensőnk auditív zóna, amely meghatároz minket. Mindig otthon vagyunk a Szentlélek terében, amelyről a Biblia azt mondja: „ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17). Ahol a kreativitás, a képességek kibontakozása és a tágasság élménye napközben jelen van, ott bizonyosan jelen van a Lélek. Isten országa a hallás által valósul meg közöttünk és bennünk!

^{Fotó: vhs-worms.de}

[[paginate]]

– Ez gyönyörű és igaz. Ön ír az auditív kartográfiáról is. A hallás térképén – van egy rejtett cél: a gyülekezeti tag. Ő az akusztikus élmény „helye" a prédikáció során. Korunk egyik legátfogóbb homiletikájában W. Engemann professzor egész fejezetet szentel az Ön felismeréseinek.

– A hallási kultúra már ott van, mielőtt elmennénk az istentiszteletre. Magunkkal hozzuk hallási attitűdünket, akusztikai kódolásainkat, hallási szokásainkat, mielőtt fülünket az első hangra, az első szóra irányítanánk az istentisztelet helyszínén. Meggyőződésem: minden vizuálisnak az akusztikus az alapja. Már az anyaméhben hallunk, mielőtt meglátnánk a világot. Az élet végén is az emberek a halál és az élet közötti átmeneti állapotban gyakran még reagálnak a szavakra. Egyszer egy kórházi élmény mély benyomást tett rám, amikor egy szomszédasszony, akiről azt mondták, hogy már semmire sem reagál, hirtelen megmozgatta az ajkait a kórházi ágyban, amikor hangosan felolvastam a 23. zsoltárt. A podcastok, az audio könyvek reneszánsza azt mutatja, hogy a média információs áradata közben az auditív esztétika nagyon különleges helyet foglal el és hódít a társadalmi térben. A jól elkészített hangos könyvek képesek felkelteni a keresztyének és nem keresztyének figyelmét.

– Találó kifejezéssel a fület, a hallást „csodás színpadnak" nevezi. Közelebb hoz-e minket ez a csodálat Istenhez és egymáshoz? Tényleg megnyitják a szavak a „lélek kertjét”?

– Lelkünket jelentősen befolyásolják az auditív benyomások. Már az anyaméhben hallunk, s az élet végén az emberek gyakran még hallanak. A hallószerv csoda, amit ápolni kell. Ez magában foglalja a megbecsülést, a csodálatot és a figyelmet is. A „lélek halló-kertjéről" beszélek, azaz az auditív paradicsomról, amelyben hívőként és keresztyénként élhetünk. Ha hazánk a mennyei világ, akkor a földön a lélek hallókertje az auditív paradicsom, amelyben Isten hangját hallhatjuk. Úgy gondolom, hogy Isten meghallásának ápolása a keresztyén lét egyik nagy feladata. A „lélek halló-kertjében" (azaz a belső emberben) találkozunk az Éden Urával – hangjának meghallásával bizonyossá válunk közelségéről, jelenlétéről. Auditív szempontból ez a sikeres hallás, a közvetlen kapcsolat Istennel édenkerti élmény a földön. Hallás sub specie aeternitatis, egyfajta megvalósult „remény teológiája” (Jürgen Moltmann).

– A „meteorikus teológia” kifejezéssel 32 tételt fogalmazott meg Németország megújításáról...

– E kis könyvecskét évekkel ezelőtt provokációként és pozitív utópiaként írtam. A tézisekkel beszélgetést kívántam elindítani. A „meteorikus teológia” kifejezés személyes beszélgetés során született a világhírű filozófussal, Peter Sloterdijk professzorral Karlsruheban. Arról beszélgettünk, hogy az emberek hogyan tapasztalhatják meg és érthetik meg az isteni valóságot, az isteni beszédet. Akkoriban ő még „szilárdan meg volt győződve" arról, hogy Karl Barth elképzelése Isten hatékony szaváról olyan, mintha az égből zuhanna le, megrázza az embereket, mint egy meteor. Mintha teológiai szempontból ez lenne a legjobb lehetőség a keresztyén hit leírására. Németország megújulása azáltal, hogy a nemzet hallgat Isten szavára, nyitott és fogékony lesz az Örök Atya szavaira egyénként, a városok és a községek életében sajnos „kiment a divatból".

[[paginate]]

De biztos vagyok benne, hogy az országnak is van „füle", és egy egész nemzet hallgatói attitűdje számít: mit várunk? Várjuk-e a háborút és a bukást, a válságokat és a veszteségeket (gazdasági erő, etika és „energia" terén)? Vagy várjuk Isten jótékony hatását és cselekvését kérdéseink, szükségleteink és kétségeink közepette? A nemzet akusztikai attitűdje Peter Sloterdijk műveiből nem marad ki. Találóan írja: „ A nemzetet mint hallgató közösséget vagy közösen hallgató kollektívát vizsgálom; meg akarok győződni arról a feltételezésemről, hogy a nemzetek, ahogyan mi ismerjük őket, nem mások, mint átfogó pszichoakusztikai rendezések. Összenőni csak az tud, ami együtt képes hallgatni". Remélem, hogy eljön az a pillanat, amikor az emberek Németországban – esetleg új módszerek segítségével, amelyekkel a Bibliát hallgatni lehet – újra teljesen „füllé válnak" az „egészen Más(ik)” (Tillich) – a világ Teremtőjének, fenntartójának és beteljesítőjének hangjára –, és egy megélt, átélt spirituális auditív esztétika bontakozik ki. Szeretem az utópiát. Várom és remélem, hogy eljön az idő, amikor nem a hamis hírek, a pszeudo- és fake news-ok töltik be és határozzák meg az érzékelhető teret, hanem az emberek újra teljes vágyakozással örülnek majd Isten hangja hallgatásának. Ezt az utópiát bibliainak tartom. Az álmok adnak ugyanis szárnyakat a reménynek.

– Karácsony közeledik. A világ számos válságos helyzetben lévő országában még ma is születhetnek életmentő megoldások. Mi a legbelsőbb, legmélyebb karácsonyi kívánsága?

– Gyerekesen rajongok a karácsonyi énekekért. Mindig szeretném emlékeztetni magamat és másokat: „Mivel Isten a legsötétebb éjszakában jelent meg, egyetlen éjszakánk sem lehet végtelen!" (Dieter Trautwein). A válsághelyzetben lévő országok ma számosak. A 2025 Karácsonyára azt kívánom, hogy az emberek mindkét oldalon, a gyakran átláthatatlan „harci vonalak" és az egymással szemben álló meggyőződések, nézetek, kultúrák, politikai álláspontok mindkét oldalán újra tanulják meg az értékelő szeretet és a figyelmes tisztelet emberségét. Ennek révén csalódásaik, önzőségük és negatív tapasztalataik az örökkévalóság fényében átalakulhatnak az összetartozás, az evangélium jó hírét hallgató látásmóddá. Aki személyesen, saját belső fülével meghallja a „Gloria in excelsis Deo”-t, az csatlakozhat az angyalok dicséretéhez, a bátorítás, áldás és üdvösség dallamaihoz. És a Karácsony – távol a karácsonyi nyüzsgéstől, az excentrikus fogyasztói díszletektől – az angyalok hirdetésével, az imádkozó pásztorokkal és a keleti országokból érkezett, ajándékokkal teli csillagászokkal számomra példásan szimbolizálja: Isten szeretete sokszínű, kreatív, ugyanakkor maximálisan érthető. Látható és hallható, teljesen személyes élményként is megélhető, és ez a világon minden embert megérinthet. A Karácsony utópiája egyszerre megható és lenyűgöző: „Akkor az emberek együtt állnak / egy Úr színe előtt, / és mindannyian a fénybe néznek. / Ő mindenkit név szerint ismer" (Jürgen Henkys).

– Professzor Úr, élmény volt Önnel beszélgetni. Dicsőség a magasságban Istennek, a földön békesség a jóakaratú embereknek...

Békefy Lajos

[[paginate]]

Az interjú keletkezéstörténetéről. A fenti beszélgetés születésének sajátos, érdekes a története. Napjaink nemzetközileg ismert és elismert protestáns homiletikusa, Wilfried Engemann, a bécsi Tudományegyetem Protestáns Teológiai Fakultásán a gyakorlati teológia és a valláspszichológia professzorának 2020-ban harmadik kiadásban jelent meg 700 oldalas műve „Einführung in die Homiletik/Bevezetés a homiletikába” címmel Tübingenben. Ebben exkurzust írt Thomas Nisslmüller gyakorlati teológiai szempontból rendkívüli munkájáról, a Homo audiens-ről, s a szerző inspiratív munkásságáról „A prédikáció – hallási aktus. A nyelv médiumának auditív dimenziója” címmel. Idézi a szerzőt: „Ennek a munkának ez az elsődleges célja: a prédikáció vizsgálata az Isten színe előtti hallástevékenység kategóriájaként”. A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által (Róma 10,17). Thomas Nisslmüller gyakorlati teológiát tanít a Johannes Gutenberg Egyetemen (JGU) Mainzban. Magánelőadó és helyettesítő professzor volt a Dortmundi Műszaki Egyetemen, vendégprofesszor (üzleti etika/gazdasági etika) a School of Economics and Business Administration (SEBA) intézményben a Saint Mary's College of California-ban, USA. Lektor (R. Brockhaus Verlag), lelkészként (Dortmund-Hörde) és rádiós műsorvezetőként (a BBN-nél) szintén szerzett tapasztalatokat, s futballedző is volt Észak-Karolinában (a Charlotte Soccer Clubnál). Londonban, Mainzban és Hamburgban tanult teológiát, St. Gallenben, Luxemburgban és UC Berkeley-n médiát és kommunikációt (Executive MBA Media & Communication). Számos publikációja között szerepel többek között a Rezeptionsästhetik und Bibellese (1995), Raum als Zeichen (1998; Rainer Volp-pal közösen), Homo audiens (2008), Lesen zwischen Zeilen von Welt (2021) és „Lese-Launen" (2022; Friedhelm Munzel-lel közösen).