– A Confessio előző számában mint különlegességről számoltunk be arról, hogy a Bach Mindenkinek Fesztivált (BMF) mi, magyarok vittük el Biskekbe és Almatiba, ahol Ön adott koncertet. Hogyan jut el Közép-Ázsiába Bach muzsikája, ráadásul magyarok közvetítésével?

– A Türk országokkal élő és egyre bővülő kulturális kapcsolataink vannak. Eddig leginkább néprajzi, népzenei területen. Tőlük érkezett a megkeresés a zenei kapcsolatok bővítésére, így kerültünk Kirgizisztánba és Kazahsztánba is. De hogy egy másikról is beszéljek, a krakkói Wawelben, a lengyel királyi vár templomában is koncertezhettünk a Bach Mindenkinek Fesztiválunk részeként. Ebben a templomban rendkívül ritkán rendeznek koncerteket, így a türk országok mellett ez is igazi kuriózum a maga nemében. Kisebb csoda és csodálatos élmény, hogy idén Pünkösdkor a lengyel királyok koronázási templomában – ahol Lengyelország védőszentje, Szent Szaniszló, vagy Báthori István erdélyi fejedelem, illetve Szent Hedvig, Nagy Lajos királyunk lánya nyugszik – magyarok – a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes előadásában csendülhetett fel Bach csodálatos muzsikája.

– A BMF-nek az is különlegessége, hogy a jótékonyságot is szolgálja. Beszélgettünk már arról, hogy J. S. Bachnak 20 gyermeke volt, de csak 10 érte meg a felnőtt kort. A gyermekek megsegítésének gondolatát talán ez a tény is motiválta. Idén a nagydobronyi – kárpátaljai – református gyermekotthonhoz juttattak el egy jelentős összeget, a fesztivál programjain és honlapján gyűjtöttek. Maguk a koncertek ingyenesek. Mégis vannak támogatók?

– Azt gondolom, hogy nem mégis, hanem természetesen. Mivel a Bach Mindenkinek Fesztivál koncertjei – a műfajban eléggé szokatlanul, de a fesztivál nevében is megjelenő célnak megfelelően – ingyenesek  az egész országban,  a közönség duplán nyitott lehet az adakozásra. Ezt öt éve kezdtük, és mindig a gyermekek egészségével, gyógyulásával kapcsolatos célok szolgálatában. Tehát sosem magunknak gyűjtöttünk, hanem mindig az adott intézmény, például a Bethesda Gyermekkórház vagy éppen a Magyar Gyermekmentő Alapítvány gyűjthetett a rendezvényeinken. Az idén a kapcsolatot a „Te is segíthetsz”  Támogató Alapítvánnyal vettük fel, akik a koncertjeinken és a honlapunkon összegyűlt több mint 5 millió forinttal segítik elő, hogy a Nagydobronyi Árvaház, ami az ukrajnai  háború miatt sok gyermek végső menedéke lett, továbbra is fogadóképes legyen.

[[paginate]]

– Ön református családból származik. Jelent ez valamit szerteágazó munkájában, szolgálatában?

– A pályám elindulásában nem volt konkrét szerepe annak, hogy református vagyok, de a neveltetésem fontos értékekkel indított utamra. A BMF-re vetítve pedig úgy gondolom, hogy a kultúrában való összetartozásunk társadalmi lelkületét is szolgálja a protestáns Bach csodálatos zenéjének minél több helyen való megszólaltatása. Életemmel, munkámmal, szolgálataimmal hitvalló reformátusként ebben veszek részt magam is. Egyébként négy nagyszülőm közül három református lelkipásztor volt, szüleim szintén. Öten vagyunk testvérek, közülük ketten, valamint sógorom is lelkipásztorok. Magam presbiter vagyok, de az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium igazgatójaként is egyszerre egyházi és kulturális közegben végzem a napi munkámat.

– Édesapja, aki baranyai és békési szolgálati évei után 1994-től – édesanyjával közösen – a Budapest Külső-józsefvárosi egyházközség lelkipásztoraként szolgált, 1996-ban igen fontos, hiánypótló kötetet jelentetett meg. Ez nem volt más, mint a Konkordancia a magyar református énekeskönyvhöz. Nagy segítség volt ez akkoriban a lelkészeknek az énekválasztáshoz. Talán ez is mutatja, hogy a szülei, gyermekeik ének-zenei fejlődésére igen nagy súlyt helyeztek. A zene szeretete tehát családi vonás?

– Igen, föltétlenül. Első zenetanárom az édesapám volt, aki zongorázni és citerázni tanított, de már óvodás koromban beírattak a siklósi zeneiskolába. Később hegedülni taníttattak, majd furulyázni. Amikor szüleim Békésre kerültek, akkor kezdtem ottani tanárom biztatására rézfúvós hangszereken játszani, és Budapesten, a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában folytattam. 1997-ben, zenetanárom biztatására vettem először kezembe a tubát, és azóta is elkötelezetten foglalkozom e különleges, viszonylag ritkának számító rézfúvós hangszerrel. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomáztam, a müncheni Hochschule für Musik und Theater ösztöndíjasa is voltam. Visszatérve a családi zenélésre, zenetanulásra, mindegyik testvérem tanult zenét, egyik bátyám, a lelkész Botond Árpád sokáig a Kálvin téri egyházközség orgonistájaként is szolgált.

^{Kaszás Bence felvétele}

[[paginate]]

– Édesapja említett kötetében egy kedves családi anekdota is olvasható arról, hogy ő, gyermekként olyan büszke volt iskolában szerzett összhangzattani ismereteire, hogy otthon próbálta meggyőzni saját édesapját arról, hogy nem lehet mindent dúr-kísérettel játszani. „Édes fiam, tanuld meg, hogy a legszebb hangnem a D-dúr. Minden éneket D-dúrban kell játszani két kereszttel! – felelte lelkész édesapja, az Ön nagypapája – Sőt az egyházi énekeket csak így szabad, mert ez a legszebb hangnem.” És fölcsendült 470. énekünk: Úr Jézus nézz le rám… D-dúrban. Ez a kis anekdota is – amelyből csupán pár mondatot emeltem ki – arra világít rá, hogy a zene szeretete – és ismerete – igazán mélyre gyökerezik a családjában. De térjünk vissza arra, hogy az Ön választása egy igen különleges rézfúvós hangszerre, a tubára esett. Mint a BMF mellett a Nemzetközi Rézfúvós Fesztivál igazgatóját is kérdezem: a 17-18. században létezett már a tuba nevű hangszer?

– Ha már felidézte ezt a kedves családi történetet, először erre reflektálnék, hiszen számomra is sokat jelentenek édesapám visszaemlékezései. A D-dúr a legmagasztosabb, legdiadalmasabb hangnem, ezért sok zeneszerzőnél Isten dicsőségét hirdeti. De természetesen édesapámnak adok igazat, a liturgikus zenei kultúránk színvonalának megőrzéséhez és fejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy az énekek hangszeres kíséretét – legyen szó orgonáról, gitárról vagy más hangszerről – olyan zeneileg képzett személyek lássák el, akik rendelkeznek a 12 fokú skála hangnemeinek ismeretével, valamint legalább alapszinten járatosak a hármashangzatok képzésének és funkcionális összefüggéseinek elméletében. A 20. század elején született nagyapámnak ez a tudás még nem volt könnyen elérhető, ma viszont ez már bárkinek kézközelben lehet. Fontos lenne élni is vele, hiszen az éneklés kétszeres imádkozás, így az énekek vezetőire fontos szerep hárul egy gyülekezet életében. A kérdésére válaszolva pedig a tuba, abban a formájában, ahogyan ma ismerjük, nem létezett még a 17–18. században. A hangszer története a 19. század közepén kezdődött, 1835-ben szabadalmaztatták Németországban, Wilhelm Friedrich Wieprecht és Johann Gottfried Moritz műhelyében. Ez a hangszer váltotta fel fokozatosan a korábbi basszushangszereket, például a megjelenésében a fagotthoz hasonlító ofikleidet vagy a nevét a kígyóhoz hasonló formájáról kapó szerpentet, amelyeket korábban használtak a zenekari basszusszólamok megszólaltatására.

[[paginate]]

– A sokféle rézfúvós hangszer fejlődése is érdekes hangszertörténeti téma lehetne. A tuba méretes megjelenése, mély hangja először talán katonazenekarokban kapott szerepet. Hogyan terjeszkedett tovább?

– A Habsburg-uradalom idején Magyarországon is jelentős szerepet töltöttek be a katonazenekarok, amelyek nem csupán katonai eseményeket szolgáltak ki, hanem a közélet zenei arculatának formálásában is aktívan részt vettek. A korai fúvószenekarok – ahogy később a köznyelv kissé gúnyosan nevezte őket, a „rezesbandák” – a 19. század folyamán fokozatosan váltak a városi ünnepek, felvonulások és vasárnapi promenádok ikonikus szereplőivé. Ezek az együttesek szabadtéri fellépéseik révén a zene közösségi élményét elérhetővé tették a szélesebb társadalmi rétegek számára is, egyúttal zenei stílust és társadalmi hagyományt is teremtettek. A hangszerparkon belül a tuba különös figyelmet kapott a mérete, mélyregiszteres hangszíne és karakteres megjelenése miatt. Mindig is kitűnt az együttesekből. A fontos zenekari szerepe miatt a 20. század első felében a Nemzeti Zenedében és a Zeneakadémián is elindult a tubaoktatás, amelyre az 1950-es évektől a zeneszerzők egyre bátrabban komponáltak önálló műveket is.

– Szakmai életrajza mutatja, hogy több hangszeren játszik, ezen belül több rézfúvós hangszeren. Végezetül adódik a kérdés: miért éppen a tubát választotta ezek közül fő hangszerének?

– Aki igazán szereti a zenét, ösztönösen kipróbál hangszereket, kísérletezik, felfedez, tanul... Visszatekintve már én is látom, hogy egy ilyen úton keresgélve jutottam el – sok próbálkozás és tapasztalat után – 1997-ben a tubához, amely végül a hangszeremmé vált. Számomra a tuba máig rendkívül sok izgalmat rejt. A mély, lágy, ugyanakkor erőteljes hangja sztereotipizálja a hatalmas hangszert a zenekari basszus funkcióra. Sokan szinte el sem tudják képzelni, hogy a dó és a szó hangok mellett más is megszólaltatható a tubán, de megfelelően kialakított és képzett játéktechnikai tudással egy rendkívül virtuóz, széles hangterjedelmű szólóhangszerré válhat. Nem hallgathatom el, hogy magam is azon kevés tubaművészek közé tartozom, akiket szólistaként tartanak számon. Átiratok révén Bach fuvolaszonátáitól kezdve Paganini hegedűre írt bravúrdarabjain át egészen a számomra komponált tubaversenyekig, vagy például Vittorio Monti ikonikus Csárdásáig sokféle repertoárt szólaltatok meg, és ezzel egyedi és ritkaságszámba menő koncertélményt igyekszem nyújtani a közönség számára.

– További terveiről röviden mondana még valamit?

– Az eddigi szerteágazó munkámat, szolgálataimat továbbra is szeretném folytatni.

– Köszönöm a beszélgetést.

Gimesi Zsuzsa

[[paginate]]

Kovács Zalán László presbiter, Artisjus- és Apáczai Csere János-díjas tubaművész, a Magyar Érdemkereszt kitüntetettje. 1984-ben született Siklóson, középiskolai tanulmányait a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban végezte. Felsőfokú tanulmányait a müncheni Hochschule für Musik und Theaterben és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, ahol tubaművészi és tanári diplomát szerzett. Művészi pályafutása során számos jelentős kezdeményezés és zenei projekt kötődik a nevéhez. Tanuló évei alatt hat rangos nemzetközi világversenyen aratott győzelmet. Szólistaként és kamarazenészként rendszeresen koncertezik itthon és külföldön egyaránt. Az 1998-ban megalakult Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes alapító művészeti vezetője. 2015-ben hívta életre a mára nívódíjjal kitüntetett Bach Mindenkinek Fesztivált, amelynek igazgatójaként a Kárpát-medencében és a diaszpóra magyarság területén évente mintegy 300 településen megvalósuló több mint 500 koncertnek a vezetője. 2016-ban megalapította a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivált, amely mára Magyarország legnagyobb fúvószenei eseményévé vált. Továbbá a budafoki Sursum Corda Fesztivál igazgatója is. 2020 óta igazgatóként vezeti Budapesten a BIROK Egressy Béni Református Művészeti Általános Iskolát, Szakgimnáziumot és Alapfokú Művészeti Iskolát, ahol 800 növendék zenei nevelését és 130 tanár szakmai irányítását végzi. Oktatói, zenei és közösségszervező vezető munkája mellett rendszeresen hívják mesterkurzusok tartására és nemzetközi zenei versenyek zsűrijébe. A Magyar Fesztiválszövetség elnökségi tagjaként is aktív szerepet vállal a hazai kulturális élet formálásában. Budapesten él, két gyermek édesapja.