Békesség Istentől!

„Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Mt 5,9)

„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: …Békesség Fejedelme!” (Ézs 9,5)

„Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által,  és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét…”(2 Kor 5,18-19)

Mira

Több jelentése közül szláv nyelvhez kötöttségében: békesség. Egyéb jelentéstartalommal: csodálatos békesség. Nagycsaládunkban, szüleim ágán a 68. dédunoka. Néhány héttel ezelőtt kereszteltük, lelkész édesapja szolgálati helyén, a budahegyvidéki gyülekezetben. Megtisztelő volt, s nagy örömöt jelentett a rám bízott nagyapai szolgálat.

Nevét okkal kapta, mint a régi szép „bibliás időkben”. Magzati állapotban, születése közeli hetekben, majd megérkezve, kritikus események átélője, s okozója volt: élet-halál mezsgyén kellett járnia édesanyjának. Legyen áldott Isten gondviselő szeretetéért, s köszönet az áldott egészségügyi munkatársaknak: épen született, s épen maradt édesanyja is. Kicsi, apró, formálódó, majd születő élete Isten békességteremtő eszközévé lett! Nyugtalan, érthetően aggódó, őt is féltő szülők benne, általa nyerték Isten Lelke békéjét. Harmadik gyermekként érkezve, ezért kapta szüleitől nevét: Mira. Békesség Istentől.

[[paginate]]  

Abigél

Ha e nevet említjük, hivatalos egyházi szolgákon, a Szentírást alaposan ismerőkön kívül kevésbé Nábál felesége, inkább Szabó Magda írása, az Abigélnek nevezett kőszobor, és hús-vér megtestesítője, Kőnig tanár úr jut eszünkbe, „a legbátrabb, legtisztább szívű ember”, aki minden békétlenségnek, bajnak, hiánynak a gondozója.

Kellő visszafogottsággal e Dávid korabeli asszonyt, ha nem is a békesség fejedelemasszonyának, de különleges, s áldott békességszerző személynek nevezhetjük. Nem túlzás állítani, Sámuel próféta által Istentől fölkent, de „státuszba” még nem állított királyi ifjú felé betöltött szolgálata az ószövetségi kijelentés egyik igen figyelemreméltó eseménye. Abigél, végigjárt útja során kiengeszteli a dávidi – egyébként jogos - haragot, nem kevés kockázatot vállalva. Az 1 Sám 25-ben részletesen leírt történet - nem kétséges - alakulhatott, s végződhetett volna másként is. Nézzük aprólékosabban az eseményeket (1 Sám 25).

A pásztorfiú Dávid, sikeres csatározásai okán, Izráel népétől felkarolva, a depresszióra is hajlamos Saulból irigységet kiváltva, a királyi udvarból menekülésre kényszerül. Júda pusztájában, barlangjaiban keres védettséget. Kevés az élelem. Katona, vitéz, bátor ember viszonylag bőven van. 600 főre is felszaporodik a Saultól elidegenedő, hozzá hűségesek köre, de a mindennapi betevő igen szűkös. Szerencsés körülménynek tűnik, hogy a közelben élő, gazdálkodó, tehetős Nábál és Abigél nyájőrző pásztorainak biztonságot teremt fegyvereseivel, nem is akármilyet: „Olyanok voltak nekünk, mint a várfal éjjel-nappal, amíg a közelükben őriztük a nyájat…” – vallja az egyik érintett. Dávid joggal remélhet jót, szükségeiben könyörületet, adományt. Kér alázattal, odaküldött kis csapata tagjain keresztül. Az irgalmasság gyakorlására a juhnyírás örömteli ünnepe is kellő háttér lehet.

Nábál nem csak nem ad, hanem megszégyeníti a küldötteket: „Ki az a Dávid, ki az az Isai fia? Talán fogjam kenyeremet, vizemet, levágott marháimat, s adjam oda olyan embernek, akiről azt sem tudom, hova való?” Pedig tudja. De az ünnep során, amint az gyakran megtörtént másokkal is, mámoros állapotba kerül, kontrol nélkül, gunyorosan szól, ostoba módon, felelőtlenül, rosszindulattal. Szavai pusztító tüzet lobbantanak lángra. A visszaérkező legények elmondják Dávidnak, hogyan jártak.

Vészterhes eszkalálódás veszi kezdetét, aminek ellenében tehet e most már bárki bármit?! Dávid szinte parancsba adott szavai élesek, erősek, ítéletet vetítenek előre: „Kösse fel mindenki a kardját!” És felkötötte mindenki a kardját, Dávid is felkötötte a kardját, és felvonult Dávid után mintegy 400 ember…”

Itt veszi kezdetét Abigél története. Felettébb való kegyelem, hogy el tud járni a békességszerzés ügyében. Elébe megy a veszedelemnek. Meglepő bátorsággal, kellő ajándékkal útra kell, szembe megy a közelgő harcosokkal, indulatokkal, Dávid haragjával! Tiszta, közbenjáró szavai, magatartása, alázata, a dávidi veszedelmes harag erejének kitett személyes élete a jézusi boldogmondások egyikének egyik legkifejezőbb ószövetségi illusztrációja. „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fainak neveztetnek” (Mt 5,9).

A meglepett, szinte hirtelenül megbékélő Dávid szavai olyan dicsérő, „magasztaló” szavakat hordoznak, melyek Abigél dicsérete mellett, messze előre vetítik annak szolgálatát, aki maga a békesség Fejedelme: „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy elém küldött most téged. Áldott a te okosságod, és áldott vagy te magad is, mert megakadályoztál ma a vérontásban” (1Sám 25,32-33).

Háromszoros áldást mond a békességszerző asszony felé. Ráadásként pedig, mintha újszövetségi igék között olvasnánk: „Menj haza békességgel! Lásd, hallgattam szavadra, és megbocsátottam” (1Sám 25,35).

[[paginate]]

Békesség Fejedelme

Mostohább körülmények közé, s apróbb, törékenyebb élet nem is születhetett volna Betlehemben. Anyja, Mária áldott állapota utolsó napjaiban volt, amikor a császári parancs férjével, Józseffel együtt kényszerítette, hogy felkeresse összeírásuk helyét. Gyilkoló, heródesi bomlott elme parancsából származó kardok elől Egyiptomba menekült a család, majd ezt követően a gyermek, szüleivel együtt, hazatért Názáretbe. „Gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtti kedvességben” (Lk 2,52), s majd a mennyei Atya örök szándéka szerint végbevitte a mindenség legnagyobb szolgálatát, a békesség Fejedelmévé lett, ahogyan az ézsaiási próféciában, majd újszövetségi tanúságként, értelmezett kijelentésként, Pál levelében olvassuk: „Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával a Krisztus által… Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket…” (2 Kor 5,18-19)

Imádság háború után

Lehetne-e egyszer imádság háború előtt?

„Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben
S most nézd, Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.

 

Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.”

          (Ady Endre: Imádság háború után)

2018 Ünnepe emlékeztet. Rettenetes karácsonya volt évszázadnyi idővel ezelőtt népeknek, nemzeteknek, a Nagy Háború minden borzalmával. Minden összetört, minden elveszett. Évszázadnyi idő elteltével, szeretteink szűk körében, hívek, templomok, egyházak, gyülekezetek közösségeiben, népünk, nemzetünk életében, nyitottabb szívvel értjük-e a Békesség Fejedelme szolgálatát, akiben Isten megbékéltette önmagával e világot?

S a kicsi, törékeny Mira „eszköziségét”, Abigél bátorságát, végig járt útját, s Pál evangéliumát?

Békesség Istentől

„Reggel mondd
délben mondd és este mondd…
…És ragyogóbbá lesz a reggeled
És csillaghímesebb az éjszakád.
És békességesebb az éjszakád.
Békesség Istentől.”

                                                              (Reményik Sándor: Békesség Istentől)

Ámen.

Ablonczy Kálmán

 

Hasonló anyagaink

A matróna szoknyájával csak óvatosan

„A distancia a tiszta látás pontja, a tiszta cselekvésé, a tiszta érzésé. Az ember mindig elhibázza, mert nem rendelkezik távlat fölött.” (Hamvas Béla)