Az isteni gazdaság

A gazdaság működésének alapvető problémája, hogy azok az ösztönzők, melyek a hatékonysághoz és növekedéshez szükségesek, egyben egyenlőtlenséghez is vezetnek. A bibliai törvények egy olyan gazdasági modellt vázolnak fel, amely osztja korunk gazdasági hatékonyságra és méltányosságra való törekvését, ám elkerüli a mai nyugati modell problémáit. A bibliai modell azt valósítja meg, amit a közgazdászok az elmúlt 250 évben kerestek, és eközben számos innovatív ötletet nyújt a gazdasági reformokhoz. Mégis, eddig ritkán ismerték fel a mögötte álló elképzelés közgazdasági szépségét.

Bevezetés

A Jubileum 2000 kezdeményezésnek köszönhetően – amely egy átfogó, nemzetközi államadósság-elengedésre irányuló program volt az ezredfordulón – a Biblia ősi törvényei bekerültek a nemzetközi pénzügyek szótárába. A jubileumi elképzelés az időközönkénti adósság-elengedésről, rabszolga-felszabadításról, és a családi tulajdon visszaszolgáltatásáról hatásos szimbólummá vált az államadósság-elengedés szorgalmazói számára. Mégis, a Jubileum 2000 jól példázza azt, ahogyan az egyháztörténet során a bibliai törvények közgazdasági elveit felhasználták a keresztyén politikai diskurzusban. Legtöbbször a kézenfekvő és kényelmes példákat, analógiákat használták fel az ószövetségi törvényekből, a prófétai könyvekből, a Hegyi Beszédből vagy éppen a példázatokból, méghozzá a célból, hogy alátámasszák velük a már meglévő álláspontokat. Mózes öt könyvének törvényeit ritkán tanulmányozzák egy integráns egészként annak érdekében, hogy egy biblikus gazdasági modellt ismerjünk meg belőle. Jelen tanulmány azonban éppen ilyen megközelítést alkalmaz. Elképzelésem az, hogy a bibliai törvényeket egy egészként felfogva, egy olyan egységes gazdasági modell alkotható, ami úgy tud megfelelni a hatékonyság és a méltányosság alapfeltételeinek, hogy eközben elkerüli a jelenkori nyugati gazdasági modell hiábavaló és káros mellékhatásait.

[[paginate]]

A mai helyzet

A szovjet típusú központi tervezés kihalásával és a Thatcher-i laissez-faire gazdaságpolitika felhígulásával a nyugati társadalmak elfogadták a kompromisszumot a viszonylag szabad kereskedelem és piacok, valamint az állam – újraelosztó jóléti politikában és szabályozásban jelentkező – markáns szerepe között. A kormányzati szektor Európában még mindig a nemzeti jövedelem 40-50 százalékának „elköltése” felett gyakorol kontrollt, de a kiadási oldal másik fele tekintetében a vállalatok és az egyének döntenek arról, mi kerüljön gyártásra, és a megtermelt javak értékét piaci mechanizmusok határozzák meg.

Azon kívül, hogy a kapitalizmusnak ezen felhígult formája egyfajta politikai apátiát okoz, van jó pár olyan aggályos vonása, ami megkérdőjelezi a hosszútávú életképességét. A piac működése hajlamos arra, hogy minden kapcsolatot üzletiesítsen, és erodálja a családi és közösségi struktúrákat azáltal, hogy a gyökértelenséget, mobilitást erősíti és a „non-stop” (azaz megállás nélküli) társadalmat hangsúlyozza. A társasági összeolvadások és felvásárlások következtében a cégek monopóliumok felé tendálnak, amelyek aztán korlátozzák a versenyt, hacsak a szabályozó hatóságok ezt meg nem akadályozzák. Alapvetően a szabad piac legitimitása az adózás, az állami újraelosztás és a jóléti rendszer komplex rendszerén alapul. Ám ez utóbbi rendszerek hiányosságai jól ismertek. Az adózás többféle módon ártalmasan torzítja az emberi viselkedést (a magas marginális jövedelemadó-kulcs csökkenti a munkavégzési hajlandóságot, „bünteti” a munkaadókat a járulékrendszeren keresztül), seregnyi adóhivatalnok, könyvelő és jogász hadakozik az adótörvények alkalmazása kapcsán, a jóléti rendszer pedig bünteti az időskorra való megtakarítást, valamint ösztönzi az egyszülős háztartások kialakulását. Már jó ideje együtt élünk ezekkel a költségekkel és torzulásokkal. De a cégek, a megtakarítások és a munkavállalók növekvő nemzetközi mobilitása nagy valószínűséggel ahhoz fog vezetni, hogy a kormányok nem lesznek képesek adóbevételeiket kellően magas szinten tartani a jelenlegi újraelosztási szinthez, ami viszont éppen a rendszer legitimitásához lenne szükséges.

Lényegében azt mondhatjuk, meg kell őriznünk a piaci rendszer fegyelmező erejét és hatékonyságát, de egy új mechanizmust kell alkotnunk, ami a javak és esélyek méltányos elosztását úgy valósítja meg, hogy nem igényel terhes adó- és jóléti rendszert. Ahelyett, hogy az értékteremtés utáni adózásra és újraelosztásra épülő rendszerünk legyen, arra kell törekednünk, hogy a javak kezdeti elosztása nagyjából egyenlő legyen, és az így is maradjon az ember egész élete alatt. Egy ilyen berendezkedés kombinálná a versenyző piaci folyamatok hatékonyságát az alacsony jövedelműekkel szembeni méltányosság igényével.

[[paginate]]

Miért forduljunk a bibliai törvényekhez gazdasági válaszokért?

Vajon szolgálhat-e életképes alternatívával a bibliai modell? Ezen eshetőséget mindeddig többnyire elvetette a közgondolkodás olyan feltételezett indokra hivatkozva, hogy a bibliai törvények gazdasági rendelkezései csak az ősi Izrael általi alkalmazásra voltak tervezve, a későbbi társadalmakra nem vonatkoznak; hogy a technológiai változások e tanításokat irrelevánssá tették; vagy éppen hogy Krisztus eljövetele meghaladottá tette az ószövetségi törvényt. Egyes tanulmányokban ennél alaposabban megvizsgálták a bibliai törvények társadalmi paradigmaként való használhatóságát[1]. Ez utóbbiak gondolataiból, érveiből jelen tanulmányban elég talán annyit idézni, hogy a bibliai törvény az emberek “keményszívűségére” alapozva lett tervezve (5Móz 15,9; Mt 19,8), a gazdálkodó szervezeteket irányítani hivatott elvek (a tőke tulajdonjoga, munka-ösztönzők, pénzügyek és pénzrendszerek, adók és jóléti rendszerek) nem technológiaspecifikusak, a bibliai törvény relevanciáját pedig Krisztus éppen hogy megerősítette (Mt 5,17-20).

Az ószövetségi Izrael engedetlensége azt eredményezte, hogy a törvény gazdasági intézményeit, elveit ritkán alkalmazták – ha egyáltalán alkalmazták. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gazdasági elvek ne úgy lettek volna megtervezve, hogy örökérvényű, univerzális, gyakorlati gazdasági bölcsességet testesítsenek meg. Megdöbbentő példa, hogy a babiloni fogságot mint büntetést kifejezetten a földre vonatkozó Sabbath év – és ezen keresztül a Jubileum – meg nem tartásának következményeként írja le a Biblia (2Krónikák 36:21). A próféták számos helyen a gazdasági intézményekre vonatkozó törvények meg nem tartása miatt hirdettek ítéletet (1Kir 21,19; Jer 25,8-11 és 34,17; Ez 22,7; Ámosz 2,6-8). A bölcsességirodalom is többször megfogalmazza azt a tételt, hogy az Úr törvénye nem csupán spirituális, de gyakorlati bölcsességet is tartalmaz, miközben maga a törvény azt mondja: a gazdasági bővelkedés az engedelmességből fog fakadni. Az 5Mózes 28 egyenesen „külkereskedelmi többletet” ígér, ha a törvényt betartják. Ezen ígéretek tehát mind a bibliai modell közgazdasági ésszerűségére, gyakorlati működőképességére alapoznak.

Bámulatra méltó, ha egységes egészként tekintünk a bibliai törvény gazdasági intézményeire, akkor olyan koherens keretrendszert ismerünk meg, ami jobban kielégíti mai elvárásainkat a hatékonyságra és méltányosságra, mint a jelenlegi gazdasági konszenzus. A bibliai modell megértésének kulcsa, hogy a termelés és a javak értékesítése szinte teljesen a piaci erők háborítatlan működésére van bízva, miközben a munkaerőre, a termőföldre és a pénzügyekre szigorú szabályok vonatkoznak annak érdekében, hogy egy minimális jövedelmi és vagyoni szint mindenki számára biztosított legyen. Közgazdasági zsargonnal élve: a modell relatíve korlátozatlan termékpiacokat képzel el, miközben a termelési tényezők (föld, munkaerő és pénztőke) piaca szigorúan szabályozott, sőt helyenként kifejezett tiltásokkal behatárolt. E szemléletben a két visszatérő, átfogó motívum van: egyrészt a vagyon, a jövedelem és az esélyek nagyjábóli egyenlőségét egy nagy központosított állam (királyság) szükségessége nélkül ösztönzik, másrészt pedig hogy a pénzügyi világ érdekei alárendelődnek a személyes kapcsolatoknak.

[[paginate]]

A „szabad” piac alapjai

A bibliai modell több olyan vonással is rendelkezett, amelyekről ma – jó háromezer éves közgazdasági visszatekintéssel élve – elmondható: serkenthetnék, serkenthették volna a gazdasági növekedést és a hatékonyságot.

A szabad termékpiacok általános elfogadottsága. Eltekintve a szertartásokhoz kapcsolódó ételek szabályozásától és a Sabbath megtartásától, a bibliai törvények a kereskedelemmel  kapcsolatban pusztán annyi korlátozást tartalmaztak, hogy a kereskedőket korrekt mértékek használatára és a hamísítás elkerülésére kötelezték (3Móz 19,35-36; 5Móz 25,15-16). Ez elismerte annak a szükségét, hogy egy alapszintű bizalma lehessen a fogyasztóknak abban, amit megvásárolnak. De ezen kívül gyakorlatilag semmilyen más korlátozás nem volt a kereskedelemre nézve. Nem volt olyan elv, hogy a profitorientált kereskedelem önmagában „helytelen” lenne (noha a bibliai modell egy mesterséges monopóliumból származó profitot elítélt volna). Mindebből arra következtethetünk, hogy mind a versenyző piacok maguk, mind pedig az a feltételezés elfogadott volt, hogy egy termék „igazságos” ára az, ami a versenyből ered. Arra is bőséges bizonyíték van, hogy Izrael részt vett az akkori kor nemzetközi kereskedelmi hálózataiban (5Móz 28,12; 1Kir 10,14).

Maximált és arányos jövedelemadó-kulcs. Egy központosított jövedelem-, vagyon vagy fogyasztási adózási rendszer szükségtelen volt amiatt, hogy központi államapparátus is csak korlátozott mértékben létezett. Ehelyett az igazságszolgáltatási rendszer és a hadsereg úgy volt strukturálva, hogy nem volt szükség „rendészetre”, börtönökre vagy állandó hadseregre. A jövedelemre kivetett tizedet a helyi szegénység enyhítésére, a helyi papság és léviták támogatására vagy vallási ünnepekre fordították (noha keveset tudunk arról, hogy egy évben hányszor szedték be a tizedet) (3Móz 27,30; 5Móz 14,28).

Stabil pénzrendszer és árstabilitás. A történelmi emlékek alapján úgy tudjuk, értékes fémeket (először meghatározott súlyú ezüst és arany, majd később érmék formájában) használtak, hogy erősítsék a kereskedelmet a cseregazdaság felváltásával. Ez évszázadokon keresztül nagyjából árstabilitást eredményezett Izraelben[2], ami viszont ‒ mint stabil értékőrző ‒ ösztönözte a megtakarításokat és a kereskedelmet.

Jól kidolgozott jogrendszer. A bibliai törvények lefektették a tulajdonjogot és rendelkeztek az adósságkezelésről is. Míg a föld fölötti tulajdonjog korlátozott volt, és az adósságokat időközönként elengedték (lásd lejjebb), mégis egy jól szabályozott tulajdonjogokkal és adósságokkal kapcsolatos szabályozás volt érvényben, ami kiterjedt a kikényszerítésre is, például tolvajlásra kiszabott büntetések és adósság fejében végzendő munka formájában. Amint ez nyilvánvaló néhány egykori kommunista gazdaság fejlesztésének példája alapján, a kiszámítható tulajdonjog hiánya elrettenti a beruházásokat és inkább felhalmozásra ösztönöz. A fejlesztéssel foglalkozó közgazdászok szintén csak nemrég ismerték fel, mennyire kritikus a tulajdonjogok világos szabályozása, ahhoz, hogy a falusi szegény rétegek fejlesszék földjüket.

Korlátozott állami szerepvállalás. Az Izrael társadalmára elképzelt struktúrában nem volt tervezve egy privilegizált osztály, amit a többiek munkája támogatott volna. Szintén nem volt tervezve uralkodói „bíróság” vagy arisztokrácia sem. Amikor végül mégis király került Izrael élére, a törvény korlátozta a királyi háztartás és vagyon mértékét (5Móz 17). Az ókorban a monarchia kiterjedésének és jogosultságainak ilyen tudatos korlátozása lényegében egyedülálló volt. A merev hierarchia hiánya azt jelentette, hogy nem volt ösztönzöttség arra, hogy valaki a gazdasági tevékenység helyett inkább az uralkodói osztálytól szerzendő koncessziókra, járadékokra törekedjen. A megvesztegetést szigorúan elítélték.

[[paginate]]

A bibliai gazdasági modell szerint az alacsony adók, a kis állami infrastruktúra, az árstabilitás és a kiszámítható tulajdonjogok serkentették volna a gazdasági növekedést azáltal, hogy fenntartják a munkára, megtakarításra és beruházásra való ösztönzőket. A tapasztalat az, hogy – megfelelő előfeltételek mellett – a szabad piacok általában a bürokratáknál hatékonyabban dolgozzák fel az információkat azzal kapcsolatban, hogy minek a termelésére van kereslet, és hogy mely technológia lenne a leghatékonyabb. Ezeket a prosperitást elősegítő tényezőket felerősítette volna a termelési többlet helyi vagy nemzetközi szabadkereskedelme. Azt mondhatjuk tehát, a bibliai modell mindazokat az elemeket tartalmazza, amiket ma egy sikeres piacgazdaság előfeltételeinek tekintünk.

A laissez-faire határai

Mindazonáltal, egy ilyen szabadpiaci megközelítéssel szemben legalább két ellenérv merül fel. Egyrészt, hogy jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenséghez vezet, másrészt pedig, hogy előbb-utóbb monopóliumokat eredményez, amelyek aztán korlátozzák éppen magukat a szabad piaci erőket. Mit kezdett a bibliai modell ezekkel a tendenciákkal? A válasz a termelési tényezők (föld, munkaerő, pénztőke) kezelésében mutatkozik meg.

A föld átruházása. Amikor a zsidók először léptek Kánaán földjére, a területet úgy osztották fel, hogy viszonylag egyenlő egy főre eső rész jutott az egyes csoportoknak. A földet véletlenszerűen rendelték az egyes törzsekhez, aztán nemzetségekhez, végül pedig családokhoz. Az öröklések és a jubileumi törvény együttesen biztosították, hogy ez a nagyjábóli egyenlő eloszlás megmaradt. A törvény egy bérbeadási piacot vázolt fel, így még a nehéz anyagi helyzetben lévő családok is ki tudták használni (föld)vagyonuk piaci értékét a következő jubileumi évig (mely 50 évente jött el). Ez lehetővé tette továbbá, hogy átmenetileg azokhoz kerüljön a föld, akik azt a legjobban tudják használni. Azonban a végleges föld adásvétel tilalmas volt (3Móz 25,8-54). A családok sosem adhatták el véglegesen földjüket. A következő Jubileum alkalmával a tulajdon és a használat vissza kellett, hogy térjen az eredeti családi tulajdonosokhoz, attól függetlenül, ki bérelte a földet a megelőző időszakban.

Ezen újszerű gazdasági intézménynek számos hozadéka volt. A Jubileum biztosította, hogy az eredeti kiterjedt családi struktúra megmaradjon és meggyökerezzen egy ősi helységben. Megakadályozta, hogy nagy földbirtokok halmozódjanak fel a gazdagabb családoknál vagy a végrehajtást kezdeményező záloghitelezőknél. Azt is jelentette, hogy minden családtagnak, legalább egyszer életében – bármennyire is szegény volt – lehetősége volt, hogy ősi földjéhez, azaz az akkori kor termelőeszközéhez hozzájusson. Összefoglalva, a Jubileum egyfajta védőbástya volt a permanensen föld nélküli szegénység kialakulása ellen.

Munkapiaci korlátozások. Bár akár viszonylag szabad bérpiac is kialakulhatott volna, a bibliai törvények jóléti rendelkezései szerint a béreket a létminimum fenntartásához szükséges szint felett kellett tartani. Az olyan előírások, hogy a munkaadók pontosan fizessenek (5Móz 24,15) és felelősek munkavállalóik biztonságáért, megmutatják a törvény mögötti elgondolást, a fizetett munkavállalók védelmét. A Sabbath korlátozásai szintén aláhúzták a fontosságát annak, hogy az Istennel és családdal való kapcsolatokat a materiális dolgok elé helyezzék, és lecsökkentették a kiszolgáltatott munkásokra nehezedő nyomást.

[[paginate]]

A kamatszedés tilalma. Mózes 5. könyve számos komplex pénzügyi berendezkedésről, „termékről” rendelkezett. Azon kívül, hogy részletesen rendelkezett a bérleti viszonyról, a bibliai törvény leírta a bérleti szerződéseket, és körültekintő szabályokat adott a különböző hitelbiztosítékokra, amelyek közé a fizetésképtelenségkor alkalmazott adósrabszolgaság is beletartozott. A bibliai modell nagyon fontos szerepet szánt a család és a közösségi tagok közötti kamatmentes kölcsönzésnek, mint olyan eszköznek, amely könnyítést adhat a szegényeknek. De a modell kifejezetten megtiltott mindenféle kamatos kölcsönt – akár üzleti, akár fogyasztási célokra – legalábbis a zsidó közösségen belül (5Móz 23,19-20; Zsolt 15,5; Ez 18,13). Emiatt nem volt helye az üzleti hitelpiacnak, amit persze az adósságok hétévenkénti elengedésére vonatkozó törvényi rendelkezés is megerősített.

Bár a Szentírás nem fogalmaz expliciten a tekintetben, hogy miért volt a kamatszedés tiltott, ismert: az adósság-alapú pénzügyi rendszerhez kapcsolódó problémák számosak, és manapság tudjuk csak igazán felfogni súlyosságukat. A legszegényebb országok államadóssága csak az egyik aspektusát jelenti ennek. A kamatszedés tilalmának legfontosabb következménye a szélesebb értelemben vett gazdasági modell kontextusában vélhetően az volt, hogy egyrészt ösztönözte a kamatmentes, jótékonysági kölcsönzést, másrészt az üzletszerű pénzügyi életben a kockázatmegosztást (azaz az üzleti profit vagy a veszteségek szélesebb körű megosztását). Nem tudott pénzügyi hatalom felhalmozódni anélkül, hogy a vállalkozás kockázatai megosztásra kerüljenek, és egyúttal senki sem válhatott véglegesen, a felszabadulás esélye nélküli rabszolgává.

Azaz a bibliai modell mögött egy erős törődés állt a szegényekkel kapcsolatban, de annak vagyon- és jövedelemelosztási megközelítése radikálisan más volt, mint a jól ismert újraelosztó adó- és jóléti juttatási rendszereké. Ez utóbbiakkal ellentétben a bibliai modell nem foglalkozott az ingó vagyonbeli vagy a fogyasztásbeli különbségekkel. A vagyon szerzését sokszor Isten áldásaként értelmezték, és ösztönzőt jelentett a kemény munkára. A bibliai modell célja az volt, hogy mindenki, ideértve a legszegényebbeket is, élete során hozzájuthasson a termelési javakhoz (ez esetben: a földhöz), hogy senki se lehessen adósságban vagy adósrabszolgaságban hétnél több éven át, hogy a szegényekkel való törődés felelőssége a tágabb nagycsaládé és a helyi közösségé legyen; és hogy senki se építhesse ki vagyonosságát úgy, hogy egyszerűen csak kamatra, lényegében kockázat nélkül ad kölcsönt.

Mindennek elvileg egy viszonylag egyenlő társadalomhoz kellett volna vezetnie, amelyet azonban nem a „tolakodó” adóbürokráciák és jóléti társadalmak beavatkozása teremt meg. A bibliai törvények az egyenlőséget azáltal teremtették volna meg, hogy két szerződéses viszonyt kiiktattak: a mezőgazdasági föld (végleges és szabad) adásvételét és a kamatos kölcsönt. Nem a vagyont osztották újra, hanem olyan feltételeket építettek a társadalom gazdaságába és szervezetébe, amelyek a szegényeknek gazdasági függetlenséget nyújtottak, és korlátozták a módosok gazdasági hatalmát.

[[paginate]]

Gazdasági tanulságok a jelenkor számára

Természetesen mindezen bibliai elvek alkalmazása a kortárs világban igen nagy körültekintést igényel. Mindenképpen a polgárok széles körű konszenzusára lenne szükség bevezetésükhöz, nem lenne elég érv, hogy vallásos elveknek akarunk megfelelni. Mindazonáltal a bibliai modell praktikus bölcsessége túl értékes ahhoz, hogy olyan könnyen elvessük, ahogy eddig tettük. Figyelembe véve a mai kor eltérő helyzetét és technológiáját, mit tanulhat a mai gazdaságpolitika?

Egy nemzeti befektetési alap gondolata. Ha nem is kaphat minden polgár részesedést az ország termőföldjéből, egy nemzeti befektetési alap létrejöhetne, amelyből minden választójogi kort elérő állampolgár egyenlő módon részesedhetne, és részesedésüket halálukig megtartanák. Az alap befektetési politikája fölött egy nem politikai alapon kiválasztott bizottság őrködne, és az alap nyereségét évente kifizetnék. Megfelelően nagy alap esetén ez az „osztalék” akár a létminimumot is fedezhetné. A polgárok kölcsönt vehetnének fel ezen osztalék fedezete mellett (például 10 vagy 20 évnyi osztalék terhére), hogy finanszírozzák az oktatásukat, képzésüket, lakásvásárlásukat vagy vállalkozásindításukat. Fontos azonban, hogy az állampolgárok részesedésüket nem adhatnák el másvalakinek véglegesen. Ezen jubileumi elv különbözteti meg ezen elképzelést az olyan javaslatoktól, mint az univerzális tőkejuttatás (az ezredfordulón széleskörben elfogadott volt egy olyan javaslat, hogy 18 éves korban minden brit állampolgár alanyi jogon kapjon egy egyösszegű állami „kezdőtőkét” – fordítói megjegyzés). Végleges eladás hiányában egyszer a nem is olyan távoli jövőben mindenki visszakapná részesedését az alapban.

Egy ilyen alap mindenkinek jövedelem-kiegészítésként szolgálna vagy éppen segítségül ahhoz, hogy egy kezdeti tőkét tudjon előteremteni, erősítené az állampolgári tudatot a társadalom részeként és erősítené az ösztönzőket a nemzetgazdaság sikerességében. Az Egyesült Királyság már kétszer is elmulasztotta, hogy egy ilyen kezdőalapot indítson (az Északi tengeri olajbevételekből és a nemzeti vagyon privatizációjakor). Az államháztartás mostani egészséges állapota újabb lehetőséget jelent, hogy az előbbiekben vázolt működésű alapot állítsunk fel.

A gyökereink újrafelfedezése. A Jubileum intézménye úgy volt megtervezve, hogy a föld univerzális tulajdonát megőrizze, és a nagycsaládok legalább 50 évente visszatérjenek ősi földjükhöz. Ez nemcsak felismerte a tulajdonjog hozzájárulását a gazdasági szabadsághoz, de aláhúzta a meggyökerezés és a helyi kötődés fontosságát is. Csakis a kiterjesztett családok tagjainak hosszantartó fizikai közelsége tudja megvalósítani a ráutaltak gondozását anélkül, hogy egyre inkább az államra vagy a megvásárolt gondozásra lennénk ráutalva. Azonban a jelenlegi gazdasági közgondolkodás arra ösztönzi a munkavállalókat, hogy a lehető legmobilisebbek legyenek, ami a regionális jövedelmekben hosszantartó egyenlőtlenségekhez, valamint a családok felbomlásához vezet. A kormányzati politikának – amellett, hogy felismeri a meggyökerezettség externális hasznait – sokkal inkább a regionális meggyökerezettséget és identitást kellene ösztönöznie. Például a diákokat kedvezményes diákhitel feltételekkel arra lehetne bátorítani, hogy helyi egyetemeken tanuljanak.

Az alacsony jövedelmű országoknak juttatott fejlesztési finanszírozás. A bibliai gazdasági modell egyik ironikus vonása, hogy nem egyértelműen támasztja alá a nemzetközi adósságelengedést célzó Jubileum 2000 kampány gondolatát. Természetesen egyik oldalról igaz, hogy a bibliai törvény tiltja a kamatszedést Izrael közösségén belül, és védi a szegényeket az időnkénti adósságelengedéssel. Másrészről azonban fenntartja az adósok jogi és morális kötelességét, hogy eleget tegyenek kötelezettségeiknek. Talán meglepő, de a kamatszedés tilalma és az adósságelengedés nem vonatkozott a külföldieknek adott kölcsönökre. Azaz, a bibliai törvény nem támasztja alá, hogy a nemzetközi adósságelengedés önmagában és mindenképp igazságos lenne. Ha adósságkönnyítésre kerül sor, az a nagylelkűség, a kegyelem tette kell, hogy legyen.

[[paginate]]

Mindazonáltal a kamatszedés bibliai tilalma számos útjelzőt ad arra nézve, hogy a fejlesztési pénzügyeket a jövőben hogyan kellene megtervezni. Például a jótékonysági kölcsönöket (melyek kamatmentesek és ha szükséges, elengedhetőek) és az üzleti hiteleket (amelyek részesedést testesítenének meg a finanszírozott vállalkozás nyereségében vagy veszteségében) sokkal világosabban meg kellene különböztetni. Ily módon a gazdagabb országok elkerülhetnék a bonyodalmakat a finanszírozásukkal elérni kívánt céljaikkal kapcsolatban, a szegényebb országok pedig biztosak lehetnének abban, hogy nem kapnak a nyakukba visszafizethetetlen és egyre növekvő adósságokat. Ehhez hasonlóan a szegényebb országok bankrendszerei is ugyanezen elveket alkalmazhatnák, ezáltal korlátozva a vagyon koncentrációját az adósrabszolgaságon és családi föld végrehajtással való megszerzésén keresztül.

Jelen cikk terjedelme nem engedi meg, hogy a bibliai modell mai gazdaságpolitikára való további alkalmazhatóságát megvizsgáljuk. Néhányat már korábbi tanulmányok taglaltak, de lehetne még elemezni az adó- és jóléti rendszerek tervezését, az alacsony jövedelműek otthonteremtésének ösztönzését vagy éppen a szabadidő védelmét a non-stop munkavégzés alól.

Konklúzió

A bibliai törvénybe foglalt gazdasági modell meghaladja a jelenkor végeláthatatlan vitáját arról, hogy a hatékonyságot vagy az egyenlőséget kellene-e a gazdaságpolitika középpontjába állítani. A tulajdonjog és a termelési tényezők piacának alkalmazásával a bibliai törvény arra törekszik, hogy fenntartsa az egyetemes hozzáférést a termelési eszközökhöz és nagyjábóli egyenlő eloszlásukat, anélkül, hogy behozná a „képbe” az állami beavatkozást vagy beavatkozna a gazdasági ösztönzőkbe. Ily módon egy radikálisan harmadik utat jelenít meg, ami eredendően más, mint a kapitalizmus vagy a szocializmus.

A bibliai gazdasági modell egyedisége és kifinomultsága egy újabb jele Isten gondviselésének és a Szentírás ihletettségének. Csak 250 évnyi közgazdasági gondolkodás és számtalan alternatívával való kísérlet után - amint a mai kor feltételeihez és technológiájához alkalmazzuk – kezdjük megérteni a bibliai modell bölcsességének mélységét. Mindez azt a meglepő konklúziót sugallja, hogy Isten – tulajdonképpen – egy közgazdász.

Paul Mills

Fordította: Gyura Gábor

Paul Mills közgazdász, karrierje során korábban a brit pénzügyminisztériumnál és államadósság-kezelőnél töltött be vezető pozíciókat, jelenleg az IMF vezető közgazdasági elemzője. PhD fokozatát a Cambridge-i egyetemen szerezte, disszertációját a bibliai kamatszedési tilalomról írta.

A cikk eredetileg a Cambridge Papers 2000. decemberi számában (Vol. 9, No. 4) jelent meg a Jubilee Centre gondozásában. Az eredeti írás a http://jubilee-centre.org/wp-content/uploads/2014/03/09-4-The-divine-economy.pdf címen olvasható.

 

 

[1] ld. például Wright, C.J.H. (1983): Living as the People of God, IVP és Schluter - Clements (1990): Jubilee Institutional Norms, Evangelical Quarterly, Vol. 62, No. 1, 1990

[2] Lásd Mills-Schluter (1998): Should Christians Support the Euro?, Cambridge Papers, 1998, Vol. 7., No. 4.

Hasonló anyagaink

A Forrás Kör

A legendás Forrás Kör a hazai kulturális élet meghatározó, alternatív művészeti csoportja volt a kommunizmus utolsó évtizedében. A független Kör tíz esztendőn át, 1981 és 1991 között működött az Egyetemi Színpadon, s járta az országot. A magyars...