A protestáns etika kézikönyve

 

 

Szerkesztette Fazakas Sándor

Kálvin Kiadó - Luther Kiadó
Budapest 2017. 459 o.

 

A protestáns etika örök feszültsége abból adódik, hogy „hitünk és életünk egyedüli zsinórmértéke a Szentírás” (sola Scriptura), de ennek alapján számos olyan kérdéssel kell szembenéznünk, amelyek a Biblia korában vagy fel sem vetődtek, vagy egészen más hangsúllyal kerültek elő. Ezzel a hermeneutikai dilemmával behatóan foglalkozik a kötet szerkesztője is bevezető és alapvető tanulmányában, megállapítva, hogy „az erkölcsi értékítélet megalapozása során és az etikai érvelés kapcsán a Bibliára való hivatkozás mégsem problémamentes” (19. o.). Az egykor és a most távolságának az áthidalására számos téves kísérlet született és születhet ma is, ha a mai teológus és bibliaolvasó olyan etikai kézikönyvnek tekinti a Bibliát, amelyet csak fel kell ütni a kész válaszokért. Maga a Szentírás egy nehezebb és keskenyebb utat mutat Isten akaratának „megújult értelemmel” való megvizsgálására (Róm 12,2). Erre a közös megvizsgálásra és útkeresésre különösen nagy szükség van egy olyan korban, amikor a római katolikus Hans Küng szerint , az emberiség túlélése és a világbéke a tétje egy „világetosz” alapvető konszenzusának megtalálásakor. Ez különösen nehéz feladatnak tűnik egy olyan világban, amelyet a pluralizmus jellemez, és ahol az alapvető hagyományos erkölcsi értékek kérdőjeleződnek meg. Szembe kell néznünk azzal is, hogy ennek a pluralizmusnak a kialakulásában maga a keresztyén teológia felekezeti sokszínűsége is szerepet játszott és a Felvilágosodás a vallásháborúk lezáródásával nem véletlenül jutott arra a konklúzióra, hogy a hit és erkölcs kérdéseiben hatalmi szóval, fegyverekkel nem lehet egységet teremteni. Az igazság keresésének szellemi sokszínűségében joggal veti fel a kérdést korunk skót erkölcsfilozófusa, Alasdair Macintyre, hogy „kinek az igazságáról és melyik ésszerűségről” is beszélünk (Whose Justice? Which Rationality? 1988).Ebben a látszólagos relativizmusban a keresztyén üzenet mégis Isten igazságosságának igényével lép fel, mégpedig annak a jézusi ígéretnek a bizonyosságával, hogy ezt mi nem birtokoljuk, hanem „éhezzük és szomjúhozzuk” (Mt 5,6). Istennek a bűnösöket megigazító igazságáról azonban már Kálvin úgy vélekedett, hogy az tökéletlen cselekedeteinket is képes igazzá tenni. Dietrich Bonhoeffer pedig a hit általi megigazulás üzenetében látta megalapozottnak egyedül a háború utáni világ igazságosabb rendjét, ahol a sebek „behegednek”, noha nyomuk ott marad a népek életén. A sebeket begyógyító evangéliumi üzenet nélkül a keresztyén etika törvényeskedés, vagy moralizálás lenne csupán. Az, hogy Isten szereti a világot, sőt Ő maga a szeretet, már önmagában erkölcsi üzenetet hordoz, hiszen a Szentháromság relácionalitása éppúgy benne van, mint emberlétünk kapcsolatokra való rendeltetése. Ez az a sajátosság és többlet, amellyel a keresztyén etika korunk erkölcsi párbeszédeihez hozzájárulhat. Elfogadhatóvá pedig éppen az a tárgyszerűség teszi, amellyel az erkölcsi döntéseket a mi korunk szociológiai, gazdasági  kontextusában vizsgálja.

[[paginate]]

Ezt a nehéz, és sok szempontból hálátlan feladatot vállalta a kötet 11 tanulmányát elkészítő evangélikus és református szerzőgárda. A nehézség nagy része az egyházi olvasótábor elvárásaiból adódik. Akik a hagyományos, egyértelmű tiltásokat szerették volna hallani, azok kénytelenek beérni néhol olyan kérdések újra gondolására késztetéssel, amelyeket rövidzárlatos módon lehetne csak igennel és nemmel megválaszolni. Másrészt, akik a liberalizmus kultúrájának olvasatával veszik kezükbe a könyvet, könnyen a konzervativizmus bélyegét süthetik némely tanulmányra. Leginkább pedig azt kell szem előtt tartanunk, hogy bár két felekezet teológusai a szerzők, valamint két egyházi kiadó jegyzi a megjelentetést, a könyv mégsem azonos sem az evangélikus, sem a református egyház hivatalos tanításával vagy állásfoglalásával. A műfajt jelzi már maga a cím: kézikönyv, amely az eligazodáshoz ad útmutatót az olvasónak, de mégiscsak a szerzők meggyőződését tükrözi elsősorban és nem az egyes egyházak közös döntéseit. Mivel a protestáns egyházakban nincs külön tanítói hivatal, könnyen alakulhat ki az a vélemény, hogy itt csupán teológusok egyéni etikai nézetei vannak egymás mellé fűzve. Az egyházak zsinatai azonban tanító, hitvalló iránymutatást is adnak a gyülekezeteknek. Ilyenek születtek pl. az MRE Zsinatán pl. a művi abortusz, a házasság, a család, a szexualitás témakörben. A zsinati atyáknak még számos kérdésben történő állásfoglaláshoz adhat segítséget a kézikönyv. A tanulmánykötet azonban nem helyettesíti a döntéshozatalt, csupán segítheti. Ezt a szerényebb, de fontos igényt így fogalmazza meg Fazakas Sándor szerkesztő az előszóban: „az etikai kompetenciák elsajátításához kíván segítséget nyújtani a könyv ‒ ahhoz, hogy az ember legyen képes minden helyzetben mérlegelni, a szituációra reflektálni, a következményekkel számolni, s cselekedeteinek erkölcsi szempontból érzékelhető irányultságot adni” (9. o.).

A beszéd etikájával Visky S.Béla kolozsvári teológiai tanár tanulmánya foglalkozik (53-90. o.), különösen két témakörre koncentrálva: az igazmondás, a hazugság és a médiaetika különösen aktuális kérdéseire. Az alapos tanulmány sajnos nem érinti az olyan klasszikus problémát, mint az eskü, amely számos lelkipásztornak napjainkban is gondot okoz a Mt 5,33-37 félreértése nyomán.

Református számozás szerint a 2. parancsolathoz kapcsolódó képi megjelenítés és képtilalom kérdésével foglalkozik Rácsok Gabriella sárospataki docens értekezése  (91-123.o.). A klasszikus téma különös aktualitást nyer korunk vizuális kultúrájában, ahol az előbbi témához hasonlóan az igazság kommunikációjáról , ill. a megtévesztésről van szó. A gazdag aktuális anyagból sajnos, itt is kiszorult az ugyancsak gazdag teológia és a kultúrtörténeti háttér megemlítése, amely a II. Nikaiai Zsinat (787) óta búvópatakként kíséri az egyháztörténetet, és amely még a két protestáns felekezet életében is feszültségekhez vezetett.

Kovács Krisztián debreceni kollegánk foglalkozott a házasság, család és a szexualitás etikájával (126-177. o.), amely talán a leginkább megosztó kérdés ma az egyházak és teológusok között. A Szerző tárgyilagosan mutatja be azt a teológiai körképet, amely éppen az egyneműek kapcsolata megítélésében jellemzi a nyugati társadalmakat és az egyházi közvéleményt. Ez az elemző tájékoztatás hézagpótló a magyar teológiai irodalomban, miközben a Szerző kritikusan megállapítja, hogy a homoszexualitás teológiai integrálása „tarthatatlan olvasatnak minősül”. Az említett magyar református zsinati állásfoglalásra történő hivatkozás azonban némi pontosításra szorul: a 2004-es állásfoglalás nem a homoszexualitást mint állapotot nevezi bűnnek, hanem a homoszexuális gyakorlatot (165. o.).

Az élet elején és végén jelentkező bio- és orvosetikai kérdésekkel foglalkozik Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense (180-222. o.). Az emberi méltóság és istenképűség köré csoportosítva ökumenikus tágasságban vizsgálja meg a reproduktív medicina által felvetett kérdéseket, valamint a művi abortuszt és az eutanáziát. Különösen kórházlelkészeink számára megkerülhetetlen tananyagról van itt szó.

[[paginate]]

A környezetetika ugyancsak aktuális fejezetét Béres Tamásnak, az Evangélikus Hittudományi egyetem professzorának tollából olvashatjuk (224-257. o.). Egyházi szóhasználattal itt teremtésvédelemről szoktunk beszélni, amelynek fontosságára az évenként megrendezett hetek már a gyülekezeti gyakorlatban is felhívják a figyelmet. A tanulmány külön értéke, hogy  az elvi elemzés mellett konkrét esettanulmányt is közöl (245-246. o.).

Ábrákkal, táblázatokkal illusztrált tanulmányt olvashatunk Kodácsy Tamástól, aki egy új és sajátos tematikát, a technika etikáját dolgozta ki ( 260-296. o.). A habilitált teológiai doktor és programozó matematikus módszerének különlegessége, hogy magából a Bibliából vesz olyan öt közismert technikai szimbólumot (277-284. o.), amelyek ma is élnek. Jó példát szolgáltat ezzel a Szerző arra, hogy az atomenergia, a 3D-s nyomtatás, vagy a kvantumszámítógépek világa etikai szempontból milyen közel állhat Nóé bárkájához, Bábel téglájához, Mózes botjához ,vagy Péter és András hálójához. „Kortársaink, legyenek akár fejlesztők, akár felhasználók, ugyanolyan elemi, etikai kérdésekkel vívódnak, mint őseink, csak a dilemma megfogalmazása talán kicsit nehezebb, mert sokkal összetettebb rendszerekkel találkozunk”(294. o.). A technikai fejlődés jelenlegi csúcsain is tudatában vagyunk annak, hogy a technika eszközként lehet Isten gondviselésének eszköze, amely életünket megkönnyíti, de önmagában nem oldja meg az emberi élet alapvető problémáit.

A gazdaság etikájának olyan kérdéseit elemzi nagy szakértelemmel Szabó B. András evangélikus lelkipásztor, mint a piac, a korrupció, a munka és vasárnap, vagy a globalizáció (298-322. o.). Nem egészen érthető azonban, hogy ‒ bár a pénzügyi és gazdasági világban valóban az angol számít „anyanyelvnek” ‒, miért nem talált a Szerző magyar megfelelő terminus technikust a „moral point of view ” alfejezetnek, vagy legalább adta volna meg ennek fordítását (318-319. o.).

Borsi Attila, református lelkipásztor, a KRE adjunktusa a közélet etikáját fejti ki (324-356. o.). A korábbi etikákban ez politikai teológiaként is szerepel, vagy az angolszász világban a public theology megnevezéssel találkozunk. Hagyományosan az egyház és állam, valamint a polgári társadalom kérdései tartoznak ide. Bibliai terminológiával élve itt az „egyház és világ” kapcsolatáról van szó, amely egyszerre jelzi az egyház életterét és missziói munkamezejét. A só és kovász jelleg, valamint a kritikai distancia feszültségében ragadható csak meg az a prófétai küldetés, amellyel az egyház jelen van a mindenkori társadalomban. A „politizálhat-e az egyház?” aktuálisan felvetődő kérdésének megválaszolásához nélkülözhetetlen fejezete ez a könyvnek. Bizonyára csak terjedelmi korlátok miatt maradt ki, bár szívesen látná az olvasó a demokrácia és a pártpolitikai rendszerek teológiai kritikáját, bár ez egy újabb fejezetet igényelne.

Különleges, de fontos szempont az egyházi szolgálatok etikájának elemzése is, amelyet Füsti Molnár Szilveszter, sárospataki teológiai tanár végez el (358-404. o.). Az ekkléziológiai szempontú etika kettős feladattal szembesül: egyrészt az egyházi szolgálatok megváltozott megítélésével a szekularizált társadalomban, másrészt magának az egyház szolgáinak esetében is szükség lenne időnként egy „etikai kódexre”. Amint a törvénykönyv a világban sem pótolja az egyes területekre vonatkozó etikai iránymutatást, úgy az egyházi törvények sem teszik feleslegessé az egyes tisztségekhez kapcsolódó magatartásformák etikai vetületének átgondolását. Ezt jól látjuk az apostoli levelek szolgálatokra vonatkozó leírásaiban és házi tábláiban, ahol szorosan összetartoznak a viselkedési és etikett iránymutatások az etikával. Természetesen egy tanulmány ezt a kódexet nem állíthatja össze, de számos pontja inspirálhat egy olyan korszerű ajánlásrendszert, amely a szolgálatok méltóságát védi és megóv a felesleges botránkozásoktól.

Végül, az eszkatológia és etika kapcsolatát vizsgálja Németh Tamás, pápai rendszeres teológus professzor reménység és felelősség címen (406-442. o.). Bár ez az összefüggés újabban került a teológia homlokterébe, valójában mélyen belegyökerezik a Szentírás szemléletébe, amelyet legvilágosabban a feltámadásról szóló fejezet végén Pál apostol fogalmaz meg (1Kor 15,58). Erősen állni, az Úr munkájában buzgólkodni valójában a feltámadás reménységében lehet. „A reménységből fakadó komplex látás” (436. o.) nem engedi szembeállítani az első teremtést, amelyben élünk és az új teremtést, amelyet várunk. Sőt minden jót Isten jövőjéből vételezünk előre, mint akik megkóstoltuk „a jövendő világ erőit” (Zsid 6,5). Ez a világ- és jövőszemlélet nemcsak méltó összefoglalása a keresztyén etikának, hanem inspiráció is, hogy a pesszimizmus és elkeseredés helyett végezzük azt a feladatot, amit Isten ma bíz ránk.

A könyv egyik látható jele a reformáció 500. jubileumi évfordulójáról való megemlékezésnek is. A Protestáns etika cím sokakban Max Weber hasonló könyvcímét idézi fel, amelyben a szerző nemcsak a „kapitalizmus szellemével” kapcsolja össze a reformátori etikát, de Európa és a nyugati világ arculatának legfontosabb formálójaként mutatja be azt. A könyv szerény jele lehet annak a reménységnek is, hogy ennek az etikának követői nemcsak a múltban voltak, hanem a jövőben is alakítói lehetnek egy élhetőbb és erkölcsösebb társadalomnak.

A kötet használhatóságát növelik a fejezetek elején szereplő áttekinthető tartalmi táblázatok. A szövegpontosság Miklósné Székács Judit ,a borítóterv Török Andrea, a szép nyomdai kivitelezés pedig a HVG Press Kft. munkáját dicséri. Újabb kiadás esetén azonban a névmutató hiányosságait pótolni kell.

Szűcs Ferenc

 

Hasonló anyagaink

Református reformáció

Karasszon István ajánlja Lányi Gábor János könyvét a berni zwingliánusok és francia-svájci kálvinisták vitájáról.