„Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!
Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el.
Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget el téged.
Mert én, az Úr vagyok a te szabadítód!” (Ézs 43,1-3)
Tudom, hogy számtalan festő pingált már vászonra angyalokat, fehér, fényes szárnyú lényeket olykor korhű ruhákban is, de ha ezekről a túlnani köztes lényekről megkérdeznénk Editet, ő egy egészen másfajta képet festene.
Egyik este ugyanis, amikor a néptáncról hazafelé indult, egy sötét mellékutcán kellett áthaladnia, aminek a közepén egy kétes hírű kocsma volt. Már messziről látta, hogy az italbolt előtt négy fiatal hangoskodik. Napközben nem bánta, ha a fiúk utánafordulnak, némelyik még fütyült is, de most szorítást érzett a gyomra tájékán. Át is ment az utca másik oldalára, és félelmében sietősre vette a lépteit.
Arról hallott már, hogy vannak őrzőangyalok, sőt Jézus, amikor elfogták, arról is beszélt, hogy ha akarná, Isten az ő védelmére akár 12 hadosztály angyalt is felvonultatna (Máté 26,53). Ennél a gondolatnál Eszterben felrémlett, hogy most – ha nem is egy seregnyit –, de azért néhány fehér ruhás bodygardot tudna kérni az Égiektől. Ezért magában fohászkodva közeledett a kocsma felé, a szíve szokás szerint már a torkában dobogott, de a fiúk mintha ügyet sem vetettek volna rá. Viszont arra lett figyelmes, hogy mellette egy nagy fehér kutya bandukol a járda szélén, pontosan az ő tempójában. Fogalma sem volt, honnan került elő, de hűségesen csaholt mellett, ami Editet különös módon megnyugtatta. Nagysokára kiértek a kivilágított, forgalmas főutcára, ő meg a kutya. De amikor a sarkon körülnézett, négylábú kisérőjét mintha föld nyelte volna el. Megállt, tekintetével az állatot kereste, sőt már-már megszólított egy járókelőt, hogy nem látták-e, de késő volt, hát hazasietett.
Azon morfondírozott magában, hogy álmodta-e ezt, vagy tényleg volt ott egy kutya. Az biztos, hogy az italos fiúk nem zaklatták. Nem tudta megfejteni a dolgot, de azóta hiszi, hogy léteznek négylábú őrzőangyalok is. Sőt, amikor a Bibliájában a „Ne félj!” buzdítást olvassa, vagy a gyerekkorában tanult aranymondások jutnak eszébe, úgymint „Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat” (Zsolt 56,12), meg a kedvence, hogy Istennél még a haja szálai is számon vannak tartva (Mt 10,30), akkor neki mindig az a nagy fehér kutya jut eszébe.
Vörös Éva