Rendkívül szép kiadvánnyal gyarapodott a magyar egyházzene irodalma. Hasonmás kiadásban napvilágot látott a kézzel írott és festett Csáti graduál 1602-ből. A fakszimile kiadvánnyal együtt szerényebb kivitelben megjelent magyarázata is, a bevezetéssel, átirattal és jegyzetekkel ellátott tanulmánykötet Ferenczi Ilona zenetörténész gondozásában. Ráadásul a két kötet a Zenetudományi Intézet Műhelytanulmányok a 16-17. század zenetörténetéhez 1-2. címet viselő, reményekkel kecsegtető, új sorozatának első darabjai.

A rejtélyes utakat bejárt Csáti graduál a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának féltve őrzött kincse volt. Nem véletlen, hogy a háborús veszély miatt több értékes kézirattal és ősnyomtatvánnyal együtt a Nemzeti Múzeumban, majd a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban, illetve az Első Hazai Takarékpénztárban rejtették el – hiába. 1945-ben nemcsak fegyverekkel, hanem alapos műkincslistával érkező szovjet megszállók hadizsákmányként ismeretlen helyre elszállították valamennyit. A történelem paradoxona, hogy viszont a sárospataki Nagykönyvtár gyűjteménye érintetlen maradt a szovjet városparancsnok, Piotr Jegorov őrzésének jóvoltából. Később, ha valaki az elzabrált kötetek valamelyike után érdeklődött, az áldott emlékű könytárigazgató, Újszászy Kálmán csak lakonikusan annyit mondott: „kikölcsönözve”. Aztán évtizedek múlva, véletlen folytán egy 1997-ben Moszkvában megjelent katalógus hívta fel a figyelmet az elszállított kötetek őrzőhelyére Nyizsnyij Novgorodban. Hosszadalmas államközi egyezkedések nyomán Magyarország a megállapodás kényszere alatt visszavásárolta elhurcolt könyvritkaságait, hogy végül 2006 februárjában 7 ládában 136 kötet és 10 töredék között a Csáti graduál is hazaérkezzen.

[[paginate]]

A kéziratos graduál 89. fólió versusának alján, az Urat dicsőítő himnikus sorok után álló felirat nem hagy kétséget afelől, hogy ahol használták, ott is készítették: „Actum in loco ubi scripserunt 14 Die Martii A.d. 1602.” A hely felől pedig annyit tudunk, hogy a 18. század végén a régi Csát (mai Mezőcsát) református gyülekezetéhez tartozott a kódex, amint azt utólagos bejegyzései bizonyítják. A helység lakossága az 1570-es években lett reformátussá a 14. században épült templomát használva továbbra is, első lelkipásztoruk az a Tarczali Ferenc, akit Melanchton szentelt pappá még Wittenbergben.  Eger eleste és az 1596-os mezőkeresztesi csata után a község meghódolt az egri töröknek, majd 1621-től Bethlen Gábor alatt az erdélyi fejedelemséghez tartozott. A 17. században Csát jelentős mezővárossá fejlődött, amelyben a legnagyobb pusztítást a császári csapatok vitték végbe az 1680-as években.

Manapság a kutatók azért kételkednek abban, hogy a graduál 1602-ben Csáton készülhetett, mert egy megkérdőjelezhető történelmi állítás szolgai átvétele szerint a vereséggel járó keresztesi ütközet után a török sereg környékbeli pusztítását Csát sem élhette túl, nemhogy ilyen igényes kódexet készítsen maga számára azokban az években. Azonban a történetnek van egy másik olvasata is. A három napig tartó keresztesi csatában, ahol győzelmének lehetőségét a magyar hadak fosztogatással mulasztották el, III. Mehmed szultán is megfutamodott, kimerült hadának maradványaival meghátrált Eger felé, maga pedig Konstantinápolyig vonult vissza. Következésképen sem Keresztes, sem Csát nem került az Egri vilajet hatáskörébe, a szórványos török betörések ellenére pedig az egyre erősödő csáti gyülekezet hat éven belül már egyházukban igényt támaszthatott egy középkori hagyományokat követő színvonalas liturgikus könyv elkészítésére és használatára. Csát pusztává válása ugyanis csak hetven év múlva következett be, amikor Thököly alatt a török hadak mélyen behatoltak a Magyar Királyság területére, és a kettős adóztatást elszenvedő település végül háborús ütközőzónává változott.

Mindenesetre, a hódoltság területén vagy annak határán a korai magyar református egyház Istenbe vetett bizalmán alapuló erejét mi sem bizonyíthatja jobban, mint a mezőcsáti gyülekezetnek ez a kultuszi-kulturális vállalkozása, és mi sem adhatna kielégítő magyarázatot arra, hogy éppen a török megszállás és folyamatos fenyegetettség közepette jött létre és maradhatott fönn a református egyház magyar nyelvű liturgiájával és tanításával. A Csáti graduál bejegyzésének nemes büszkeséggel megfogalmazott keltezése tehát nem véletlenül fejezi ki ez irányú háláját.

[[paginate]]

A nagy formátumú kódex azzal a jól olvasható, elegáns vonalvezetésű reneszánsz kurzív írással rokon, amely a Vizsolyi Biblia néhány fennmaradt nyomdai kéziratára jellemző. A magyar nyelvű szövegek fölött pedig a négyvonalas szisztémán hajlításokat is bemutató neumák jelzik a gregorián dallamokat. Tegyük hozzá, hogy szinte valamennyi tétel szépen rajzolt és színezett iniciálékkal kezdődik, híven követve a magyar középkori kódexfestő hagyományt azzal az eltéréssel, hogy a figurális ábrázolások helyett növényi ornamentika szerepel a templomi festett kazettákat idézve.

A kódex a református istentisztelet liturgikus könyve, amelyben áthagyományozódott a mise- és zsolozsmaliturgia legtöbb zenei tételének magyar nyelvre fordított változata. Tartalmi szempontból pedig ami nem felelt meg a protestáns hit artikulusainak, mint a Máriáról vagy a szentekről szóló énekek, azokat a közbenjáró Krisztus-eseménnyel helyettesítették. Mindent egybevetve, a Csáti graduál szerkezetének kapcsán Ferenczi Ilona nagyon helyesen kihangsúlyozta az alapelvet: „A reformáció első követői nem újítások bevezetésén fáradoztak, hanem a régi megújítására törekedtek.” Másképpen fogalmazva – a mai közhiedelemmel ellentétben – nem diszkontinuitás, vagyis teljes szakítás történt a római katolikus egyház tanításától és istentiszteleti gyakorlatától, hanem kontinuitás: megújított kapcsolódás a kétezer éves egyház örökségéhez.

A Csáti graduál mint protestáns liturgikus könyv nem a gyülekezetnek készült, hanem nagy méretével a gyülekezeti kórus előadására szánták, tehát a lelkész, a kántor és az énekkar részére. Ez azt jelenti, hogy még a puritán és racionális fordulat előtt a csátihoz hasonló méretű korai református egyházközségek kórussal és igényes liturgikus könyvvel rendelkezhettek, az istentisztelet hagyományos elemeit egy vagy többszólamúságban megtartották a gyülekezet énekeivel kiegészítve. Ez a fajta graduál a középkori gradualétól eltérő liturgikus könyvműfaj jellemzően magyar református sajátosság, valamennyi fennmaradt kézzel írott graduálénk – egyet kivéve (Eperjesi graduál) – a református egyház istentiszteletét szolgálta. Mindegyik ősmintája Huszár Gál 1574-es énekeskönyve, amely valójában az első igazi protestáns graduál, amelynek alapján 1580-tól számos liturgikus könyvet készítettek a megrendelő egyházközségek számára. Ezek közül fennmaradt első kéziratos kódexünk az 1602-ben másolt Csáti graduál.

[[paginate]]

Huszár Gál koncepcióját követve az egyházi év rendje szerint az ünnepi és általános liturgiát tartalmazza a kóruskönyv, különös hangsúllyal a vesperásra és a primára. A Csáti graduál tehát a zsolozsma kitágítását valósítja meg zsoltáros istentisztelet keretében.  A hagyományos istentiszteletet folytató reformátori liturgia valójában Istennek és embernek drámáját tette átélhetővé a jelenben újra és újra. A graduál által képviselt és felkínált liturgia az emberért testet öltött, szenvedett, meghalt és feltámadott Isten Fiának tisztelete. Ennek következtében az istentisztelet alanya nem a lelkész, aki a leitourgosz szó valódi értelmében csak szolgálja, kiszolgálja a Szentlelke és Igéje által cselekvő Istent. Kötött imádságos szövegei pedig összekapcsolnak a mindenkori egyetemes egyházzal. E szövegek nem pszichologizálnak, hanem Jézus Krisztus véghez vitt tettéről szólnak, s az elhangzó kötött szövegek garantáltan évezredek alatt kicsiszolt mély teológiát hordoznak, stílusukban pedig igényességet képviselnek.

Ferenczi Ilona bevezető tanulmánykötetében átírását adja a kódex valamennyi szövegének, illetve hangnemét meghatározó módon ötvonalas szisztémára írta át a hangjegyeket, ami szerint az énekek ma már előadhatóak. Nem elhanyagolható jelentősége van annak, hogy a kötet végén, a kritikai jegyzetek után indexeket is közöl. Az alfabetikus index alapján kezdő soraival könnyen megtalálhatók a könyv énekei és imádságai, a műfajok szerinti index pedig eligazít a graduál gazdag istentiszteleti szerkezetében és legnagyobb részt bibliai szövegeket tartalmazó tételeiben. Segítségével átlátjuk a himnuszok, az antifónák, a zsoltárok, a verzikulusok, a benedikámuszok, a hitvallások, az invokációk, a kantikumok és a kanciók, Kyrie és Sanctus, valamint a mai református istentiszteleti gyakorlat szempontjából olyan rendkívüli tételek helyeit, mint a Litánia, Jeremiás siralma, Passió, Szekvencia és a csodálatos megfogalmazású és hangzású dicsőítő ének, a Te Deum.

[[paginate]]

Miért fontos mindezeket kihangsúlyozni? Azért, mert azóta megszakadt az a bizonyos kontinuitás, a török háborúk végével, a puritanizmussal és a racionalizmussal megszűnt a kapcsolat a középkorban magas szintre jutott keresztény szellemiséggel (antiquité du Haut Moyen-Âge), amelyben a reformátorok és a 17. század teológusai még éltek és gondolkodtak. Ezzel a szakítással az istentiszteleti gyakorlatunk is leegyszerűsödött vagy rosszabb esetben elsivárosodott, s ma már épp a Csáti graduál képviselte színvonal ellenkezőjének vagyunk a tanúi. Erre idézhetnénk az evangéliumot: kezdetben nem így volt. Hiába van gondosan előkészített új énekeskönyvünk, egy évezredes értékre épülő liturgikus Ágenda hiányában énekes imádságunk nem tud ízesülni az istentisztelet isteni drámát magába foglaló menetébe. Ez az örökölt romlás már a 18. században tetten érhető, aminek keserű bizonyítéka a Csáti graduál utólagos bejegyzése:

„Ezen régi Énekes Könyv íratott 1602-dik esztendőben. Találtatott Tsáton ott lakó bizonyos embernél [lapszéli bejegyzés: Nemzetes Szabó István Urnál 1795-ben]; de aki haszonra nem tudván fordítani, az apró gyermekek kezében adta, akik nagyon megszaggatták.

A Sáros Pataki Reformata Anya-Oskolának ajándékozta Tiszteletes Nagy Ferenc Úr 1799-dik esztendőben.”

A hasonmás kiadásban megjelentetett liturgikus könyv szépsége, teológiai mélysége, kultuszban-kultúrában való gazdagsága talán sokakat ráébreszt időközben elherdált kincseinkre. Ferenczi Ilona és a többi lelkiismeretes zenetörténészeink értéket mentő munkája nyomán talán a magyar református egyház is felismeri egyszer egyik elodázhatatlan feladatát, hogy a Csáti graduál szellemiségét kiragadja a múzeum kriptájából, és felhasználásával a helyreállított (reformata!) és ezáltal megújított istentisztelet drámájának, igényességének és lelki emelkedettségének teret enged.

Békési Sándor