Az itt közölt tanulmányok legtöbbje már elszórt helyeken megjelent, ilyen formában nem ismeretlen az előttünk fekvő anyag. Apróbb változtatásoktól eltekintve ezek változatlan formában kerültek közlésre. Tematikusan szemlélve a paletta széles: az izraeli vallástörténettel kezdődnek, ám nyomatékosan a többi ókori keleti vallás összefüggésében. Ezt követően tér rá a szerző a sajátos izraeli hagyományozás egyes példáira, hogy az Ószövetség kialakulásának egyediségét bemutassa. Ezután olyan tanulmányok következnek, amelyek a klasszikus ószövetségi teológia témáit tárják az olvasó elé. Végül pedig annak bemutatására látunk kísérletet, hogy az ószövetségi teológia témái mai társadalmi kérdésekben is relevánsnak mutatkoznak.

Ha az olvasónak az az érzése, hogy ez a válogatás ebben a formában nem elég koncentrált, nem specifikus, akkor nem cáfolom meg. Ez az érzés a recenzensben is megmaradt. Ám ezen a ponton érdemes felidézni, hogy a szerző szándéka szerint mindezek előtanulmányként szolgálnak egy újabb, valóban széles spektrummal bíró monográfiához, az ószövetségi teológia új magyar nyelvű feldolgozásához. Innen nézve értelmet nyer a válogatás logikája. S mire ezeket a sorokat olvassa a kedves olvasó, már Deo volente ennek a könyvnek is kezdhetjük írni a bemutatását. Megjegyezhetjük, hogy szándékosnak és irányítottnak tekinthető folyamatról van itt szó: Karasszon előző kötete is ennek a biblica theologiának az előkötete, ha így fogjuk fel. Egy bibliai teológia megírása pedig igenis alapos és sokrétű előkészületet, felkészültséget igényel, mint amit például jelen kötet is tükröz.

Minden cikk bemutatása nem szükséges, de felsorolás szintjén illik legalább közölni itt őket, s kedvcsinálónak párat részletesebben is elemezni. A kötetben a következő tanulmányok szerepelnek: Vallásreformok az ókori Keleten; Tekintély vagy erőszak? Cádókiták és főpapok; Etikai hagyomány vagy politikai teológia? A történeti Jeremiás dilemmái; Tízparancsolat és Deuteronomium; A föderálteológia az újabb Deuteronomium-kutatás fényében; A kiválasztás-teológia a XX. századi protestáns teológiában; Ámósz és a Könyv; Ihlet és ihletettség; Dávid, Sion, szövetség; Teremtés és bor; Erős vár a mi Istenünk! Egy gyakorlati teológiai probléma: a 137. zsoltár; A felülírt Manassé; Vallás és politika az Ószövetség korában.

A kötet negyedik darabja gyakorlatilag az újabb Deuteronomium-kutatást mutatja be, ilyen formán látható, hogy a Deuteronomium hangsúlyosabban van jelen a kötetben, akárcsak a Zsoltárok könyvének a vizsgálata. Utóbbi blokkban tartozik nem csak a 137. zsoltárhoz kapcsolódó tanulmány, hanem az előtte lévő írás a 46. zsoltárról, amit közismerten Luther Mártonhoz és munkásságához szokás kötni. De az ezt megelőző tanulmány is zsoltártanulmány, hiszen alapja a 104. zsoltár, de erről még később ejtünk szót. Ha jól számolom, valahol ötven körül jár a szerző zsoltárokról írt tanulmányainak száma, így várható majd a jövőben akár egy zsoltárokhoz írt tanulmánygyűjtemény, akár egy zsoltárkommentár is. (Bár a recenzens igazából egy angolul írt Zsoltárok könyvének a teológiáját olvasna legszívesebben Karasszon Istvántól, ami nemzetközi szinten is desideratum.) Zsoltárkommentárokról szólva azért hadd említsük meg, hogy a szerző édesapjának a Jubileumi kommentárban megjelent kommentárja magyar nyelven még mindig a legértékesebb magyar nyelvű munka. Véletlen vagy szándékos a két súlypont, nem tudtuk eldönteni, hiszen a szerző érdeklődési köre széles és az Ószövetség szinte minden könyvéről írt már cikke(ke)t. A válogatás színes, érdekes, sokoldalú. Ezek után szemezgessünk egy kicsit a cikkek között.

A legelső tanulmány az ókori Kelet vallásreformjaival foglalkozik, olyan ókori kísérletekkel, amelyek a társadalom tudatos átszervezéséről szóltak. Az ókori Keleten vallás és társadalom nem választható el egymástól: templom – főváros – birodalom – vallás, mind összetartozó dolog az ókori Kelet gondolkodásában. Vallásreformokat így csak olyan személy vihetett végbe, aki hatalmi pozícióban volt, s a társadalom struktúráját akarta átformálni. Egyiptom, Kr.e. XIV. század, IV. Amenhotep (Ehnaton); fél évszázaddal később a hettita Muwatalli, 1. évezred, Szanhérib, újasszír birodalom: új székhely, új vallási képlet, de utódja mindegyik reformját eltörli. A közös pontok világosak. A jósiási reform ezekkel szöges ellentétben áll: bár egy személy vezeti azt, itt a vezető nem újat akar hozni, hanem a régit akarja helyreállítani. Nem a királyi hatalom megtestesülése a kultuszreform Izraelben, hanem inkább a nemzeti önállóság visszanyerésének kultikus kiábrázolódása, így a régebbi vallásos tradíciók felújítása ebbe a képbe illik is. A reform bukását illetően is eltérő a helyzet, hiszen a külpolitikai helyzet (II. Nékó) hozta el annak bukását, nem a nép vagy a következő uralkodó akarata. Az ország lakossága támogatta a reformot, a deuteronomiumi reform nem halt el úgy, mint a többi ókori vallásreform, hanem az ószövetségi teológia közepévé vált. Érdemes tehát figyelni az eltérésekre! Feltűnő és érdekes, hogy ezek a reformok mindig (teoretikus értelemben vett) monoteista irányba mutatnak, ami nyilván illeszkedik a központi személy egyedülálló akaratának képéhez.

A második tanulmány (Tekintély vagy erőszak?) témája az ároni áldás (4Móz 6,24-26). Magyar nyelven még mindig kevésbé ismert, hogy az ehhez kapcsolódóan létezik Biblián kívüli szöveglelet, az ún. Ketef Hinnóm tekercsek, amelyek apró, nyakban hordott tekercsek (apotropaikus amulattek) voltak. Ezeket 1980-ban Gabriel Barkay találta és később publikálta több helyen. Gyakorlatilag ezek a ma ismert legrégebbi bibliai szövegek, hiszen az ároni áldás felismerhető fragmentumai ezek. Magyar feldolgozásuk így igencsak kívánatos volt, de a szerző ezen túl megy: beépíti ezek elemzését a bibliai szöveg vizsgálatába. Röviden: Ketef Hinnóm amulettjén a dupla igéjű, de egysoros áldó formulából kétsoros lett, amit egy harmadik sor zárt le: a sálóm kívánsága. Jelentős átalakulás, ám legalább annyira jelentős a 4Móz 6,24-26 apró átalakítása: a kanonikus ároni áldás immár klasszikus háromsoros parallelizmust feltételez (3 x 2), s ebben a lezáró békesség fogalma nem átöleli az egész áldást, hanem az utolsó (harmadik) sor második felévé válik. Az ároni áldás szövege, ma már nem áll olyan izoláltan, mint néhány évtizeddel ezelőtt. M. Noth éleslátása ismét beigazolódott, továbbá az irodalomkritikai módszer tudományos értékét is felvillantja a szerző: ez a szöveg korábbi, mint a Pentateuchos végső formája!

Végül hadd emeljek ki kedvcsináló gyanánt még egy írást, a zsoltártanulmányok közül: Teremtés és bor. A cím mögött a 104. zsoltár versei állnak (14-15.v.). Maga a zsoltár szövege nem jelent különösebb gondot a fordító számára; igaz, van benne néhány furcsaság, de semmi olyat nem találhatunk, ami másutt ne fordulna elő a Zsoltárok könyvében. Mégis: a kompozíció maga egészen sajátos; mondhatni páratlan az Ószövetségben. A szerző személye és a szereztetés ideje élénk vita tárgyát képezi az exegetikai szakirodalomban. A zsoltár felépítése világos, követi a himnusz műfaját: a dicséretre felhívást a teremtés dicsérete követi; az 1. vers után olvashatjuk a világmindenség dicséretét, majd a 11. verstől az élőlények felsorolása következik. A 19. vers ugyanezt a logikát vezeti be: a hold és a nap dicsérete után ismét az élővilág leírása következik, míg a 24. vers minden teremtményt dicsér, de a tenger állatvilágának felsorolásával folytatja az istendicséretet. Az egész költeményt végül doxológia zárja le: 31-35. vers. A zsoltár mikrostruktúrális szerkezetében viszont több érdekesség felfedezhető (pl. a 3. és 2. személy váltakozása, az igelakok váltakozása). Végső formájában átgondolt egységes kompozíció, ám hangneme és a tartalmi hasonlóságok miatt régtől felvetették esetleges kapcsolatát az Aton-himnusszal, a kettő összehasonlítása meg is történik a tanulmányban. A 104. zsoltár értelemszerűen az 1Móz 1,11 valamint a Zsolt 8 összefüggésében jól érthető. Csakhogy a papi teremtéstörténet eltérő sorrendet mutat: először a kozmoszt alkotja meg Isten, azután a földet rendezi, ahol létrejöhet az élet, majd az idő elhatárolására az égitestek rendjét határozza meg, s csak ezután jön az állatok, végül pedig az ember teremtése. A Zsolt 8 pedig kifejezetten az emberre koncentrál: teo-antropológia akar lenni, így eltér a 104. zsoltártól. Az érdeklődés nem véletlenül fordult tehát az Aton-himnusz felé! Hogyan írható le az Aton-himnusz és a 104. zsoltár kapcsolata? Erre a régi kérdésre a szerző így felel: „…az Aton-himnusz és a Zsolt 104 kapcsolata nem úgy írható le, hogy a zsidó szerző átvette az egyiptomi himnuszt, hanem csak úgy, hogy ismerte az ókori Kelet legnagyobb kultúráját. Hogy éppen az Aton-himnuszt választotta recepciója tárgyául, annak oka nem lehet kétséges: az egyistenhit nyilván a heretikus fáraó iránti érdeklődést tette kötelezővé. Átvételről nem beszélhetünk, csupán elemek rokonságáról, azok integrálásáról a zsoltáros mondanivalójában. Jellemző, hogy a zsoltáros a teremtettség felsorolásába fölveszi a bort is – hangsúlyozza ezzel, hogy Isten teremtésének célja, hogy az ember boldog legyen. Ez a gondolat nem csak hiányzik az egyiptomi himnusztól: idegen tőle!”

Nos, élvezetes és értékes könyvet kaptunk a szerzőtől, remélhetőleg sokakhoz eljut majd!

Egeresi László Sándor