Milyen a napfelkelte az Északi-sarkon? Hogyan élnek a jegesmedvék, rénszarvasok és hóbaglyok földünk legérintetlenebb, bár az emberi tevékenységek globális következményeit magán viselő tájain? Hogyan készülődnek a pingvinek a reggeli csobbanáshoz a Jeges-tengerben? Másképp látja-e az ember a világot az örök hó birodalmában? És mire taníthatnak minket egy titokzatos vidék lencsevégre kapott pillanatai? Mindez kiderült a Magyar Természettudományi Múzeum Olvadó jövőnk című fotókiállításán, amely képekben adta meg a választ az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre.
„Remélem, ezekkel a felvételekkel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az év mind a 365 napja a Föld napja legyen” – mondta Komáromi Csaba természetfotós a kiállítás április 22-i megnyitóján. Kércz Tibor és Komáromi Csaba természetfotósok 2016 augusztusától három expedíción vettek részt az Északi- és a Déli-sarkon, melyekről a sarkvidéki tavasz, nyár és tél különleges „látleleteivel” tértek haza. Összesen harminchárom fotósnapot töltöttek jégtörő hajókon, 7500 kilométert tettek meg a jeges vizeken, közel 55 000 képet készítettek, melyekből 57-et választottak ki a Magyar Természettudományi Múzeum július 2-ig látogatható tárlatára.
A természet gyermekkoruktól életük szerves része volt: Csaba Sárospatakon született és Óhután, a Zempléni Tájvédelmi Körzet hegyei között nőtt fel, míg Tibor Kőszegen, az Alpokalja gyönyörű környezetében nevelkedett. Családjával gyakran kirándultak, édesapja fotóit pedig együtt hívták elő otthon a sötétkamrában. Csaba elhivatottságáról egy televíziós műsorban úgy fogalmazott: bár az ember az évek során urbanizálódik, a természet szeretete mindig megmarad a háttérben. Ez az ősélménye az, amin keresztül belépett a természetfotózás világába. A civilizációból kifelé kacsingatás Tiborra is jellemző, olyan helyek és témák érdeklik, amik a hétköznapokban a legtöbb embernek eszébe sem jutnak, mint például az Arktisz és az Antarktisz.
Olvadó jégtáblák a Jeges-tengren (Fotó: Kércz Tibor)
[[paginate]]
Mivel mindketten különlegességre és fehér környezetre vágytak, két éve belevágtak életük legnagyobb kalandjába: az Északi- és a Déli-sark törékeny világának megörökítésébe. Ahogy a médiában egyre több szó esik a klímaváltozás negatív hatásairól, felfedezőútjuk üzenete is éppen az, hogy ez a szépség és viszonylagos érintetlenség nagyon is mulandó. Ma még lencsevégre kapható, de vajon 30-40 év múlva is lesz mit fotózni? Az Északi-sarkvidéken 2010 óta 42 százalékkal csökkent a jég vastagsága, ezzel összefüggésben a térségben kétszer olyan gyorsan növekszik az átlaghőmérséklet, mint bolygónk más részein. Az olvadó jég és talaj pedig egyre több megkötött szén-dioxidot és metánt bocsájt a levegőbe, ami még tovább fokozza az üvegházhatást.
A kiállítás központi „attrakciója” és a gyerekek kedvence az a kis sziget, amelyen az életnagyságú jegesmedvék, pingvinek, sarki rókák, rozmárok, de még a szibériai örvöslemming is békésen megférnek egymás mellett. Az idillikus képet a kihelyezett információs táblák adatai árnyékolják be, peregnek a számok a szemem előtt: jelenleg 225 000 rozmár él az Atlanti- és a Csendes-óceán partjainál, többségük az utóbbi helyen, számuk azonban alig 20 év alatt (1980 és 2000 között) a felére csökkent. A jegesmedve-állomány 26 000-es létszáma az előrejelzések szerint 2050-re az egyharmadára eshet vissza, a század végén pedig már csak Kanada és Grönland partjainál találkozhatunk velük. Jó, ha 16 000 példányuk marad akkorra. Az aranytollú és a sziklaugró pingvint a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája veszélyeztetett fajként tartja nyilván, csak az utóbbi harminc évben világállományuk harminc százalékkal csökkent. Ez az 1932-es adatokhoz képest 85 százalékos fogyást jelent. Túlélésüket a globális éghajlatváltozás mellett főként a tengeri olajbányászat szennyeződései és a táplálékbázisukat csökkentő túlhalászat veszélyezteti.
Nőstény jegesmedve két bocsával (Fotó: Komáromi Csaba)
Ahogy körbenézek a fényképeken, a fehér és a kék ezer árnyalata táncol rajtuk megnyugtatóan: medvebocsaival összebújó jegesmedve, békésen szunyókáló Weddel-fóka, a hóviharban egymást átölelő szamárpingvinek. De akad olyan kép is, ahol az állszíjas pingvinek éppen a reggeli csobbanásukhoz készülődnek, vagy ahol a púpos bálna habosra fodrozza a tengert, míg megint máshol a rozmárok sütkéreznek boldogan a jégtáblákon. Személyes kedvencem a naplementében elkapott teljességében pompázó hóbagoly. A ritkán látott szereplők díszletei a kéken borjadzó fjordok, a hullámzó palacsintajég-mezők, a hatalmas jéghegyek, a hó, a végtelen fehérség, a makulátlan tisztaság. Egy ember nélküli világ, ahol mi legfeljebb vendégek, átutazó parányi pontok lehetünk.
Őrizzük hát meg ilyen egyedinek sarkvidékeinket: tisztának, fehérnek, élettelinek, ember nélkülinek! Vigyázzunk rá hétköznapi cselekedeteinkkel és döntéseinkkel, takarékosságunkkal, értékrendünkkel és életvitelünkkel, melyben álljon az elsők között Isten teremtett világának szeretete és megbecsülése, hogy száz év múlva unokáink ne elfeledett, régi kincsekként porolják le egy hajdani kiállítás jégbezárt emlékeit!
Szoták Orsolya
_________________
Felhasznált irodalom
http://www.nhmus.hu/hu/Olvado_jovonk_kiallitas