A közelmúltban jelent meg Békefy Lajos és Birkás Antal könyve Protestáns szociáletika címmel. „A kötet a Calvin J. Teológia Akadémián elhangzott előadások rövidített, írott változata” – olvasható az előszó végén. A szerzőpáros nyilván ismert már az olvasók előtt, hiszen mint szerkesztők és részben szerzők 2015-ben a Barankovics István Alapítvány gondozásában jelentették meg a Napjaink dilemmái – protestáns válaszok című kézikönyvet.

Ahhoz, hogy a most kiadott könyv címét megértsük, lássuk a kézikönyv indoklását és magyarázatát: „A protestáns szociáletika megkülönböztetést /…/ azért tartjuk fontosnak, mert ezzel is hangsúlyosan jelezzük szociáletikánk egyetlen normáját, a Bibliát és az evangéliumot, ennek a szociáletikának radikális, gyökeres evangéliumszerűségét. /…/ Így valósul meg és él tovább szociáletikánkban a sola Scriptura reformátori elve”– írja Békefy Lajos.

A könyv két nagy részre osztott, úgymint protestáns szociáletikára, melynek szerzője Birkás Antal, valamint az integrált protestáns felelősségetika szellemiségét tárgyaló részre, melyet Békefy Lajos tollából olvashatunk.

Birkás Antal előadásában elsőként az állam és az egyház fogalma kerül tisztázásra (20kk). A szerző hangsúlyozza, hogy mind az állam, mind az egyház meghatározásánál figyelembe kell venni a jogi és az egyházi megközelítéseket, hiszen ezek adott esetben komoly eltéréseket mutatnak. Különösen fontos ez az egyház definiálásánál, amikor az állam „külső egyházjoggal” mondja ki, hogy mit tart egyháznak – beleértve a világ- és egyéb vallások közösségi szerveződéseit is –, míg a teológiai megközelítés szerint az egyház alapja Krisztus váltságműve, s az egyház nem más, mint a Krisztusban hívők közössége. Az előadássorozatban nagy hangsúlyt kap a világi felsőbbség kérdése is, amellyel kapcsolatban Luthert idézi, aki azt mondja: „A világi hatalomnak vannak törvényei, amelyek tovább nem terjedhetnek, mint a testre, vagyonra, s arra, ami külsőleg létezik a földön. Mert az Isten nem engedheti, s nem akarhatja, hogy kívüle másvalaki kormányozzon a lélek felett” (24kk).

[[paginate]]

A protestáns szociáletika mint gondolkodásmód, a gazdasági életet sem hagyhatja figyelmen kívül. Olvashatunk tulajdonról, pénzről és kamatról, ütköztetve Luther és Kálvin felfogását, miközben a hivatásetikáról sem feledkezik meg. Idézem: „Luthernál a munka hivatásként jelenik meg. /…/ Ha az elhívatás csak Isten országára, a gyülekezetre, a misszióra stb. irányul, akkor az életet felosztjuk egy világi és egy lelki-szellemi tartományra. Jézus Krisztus azonban mindenek felett úr: Ő igényt tart az élet minden területére” – hangsúlyozza a reformátorral egyetértve a szerző (45kk).

Birkás Antal korunk nagy kihívásaival és jelenségeivel is szembesít bennünket, melyek már a belső szobáig jutottak. Sürgetően beszél mediatizált világunk megoldásra váró problémáiról – részletesen tárgyalja politikai vetületét is –, ugyanakkor kiemeli a gyermekekre és az ifjúságra leselkedő veszélyforrásokat – internetes zaklatás, általános testi/fizikai és pszichés hatások, pornográfia –, amelyek a fölnövekvő nemzedéket különböző zavarokat okozva formálják. „Az internet és az azon keresztüli kommunikáció hatással van a szóbeliségre, a valós kapcsolatok (társas kapcsolatok) minőségének alakulására is. Az állandó elérhetőség – és a „megkövetelt” azonnali válasz – feszültséget okozhat. A gyerekeknél és fiatalkorúaknál a számítógép és az internethasználat korlátlansága eredményeként beszéd- és tanulási zavarok, figyelemvesztés, stressz, depresszió és fokozódó agresszivitás léphetnek fel”– utal Manfred Spitzer agykutató figyelmeztetésére (62. o.). Mindezeket látva a szerző két feladatot fogalmaz meg: „Egyrészt meg kell vitatni annak a kérdését, hogy egy ilyen helyzetben milyen lehetőségeink vannak – konkrétan e fenti kérdésekkel összefüggésben –, másrészt érdemes feltennünk magunknak azt a kérdést is, hogy mit jelent, mit jelenthet a protestáns nevelés kicsit elméletibb szinten” (62. o.). Beszél a homoszexualitás jelenségéről is – három megközelítést is fölvázolva –, amely egyes külhoni egyházakban már szakadáshoz vezetett. Ezért is hangsúlyozza a nevelés fontosságát, s leszögezi: „A keresztyén nevelés elsődleges intézménye a család…” A problémák tehát itt vannak, és protestáns megoldásra várnak (69kk).

[[paginate]]

Békefy Lajos egy ábra segítségével mutatja be, hogy miként lehet eljutni az integrált felelősségetikáig. Szisztematikusan sorolja föl azokat a rétegeket, amelyek elengedhetetlen alkotóelemei, kezdve a bibliai alapoktól a reformáción át a különböző protestáns korszakokon keresztül napjainkig, mindezt kiegészítve egyéb etikai megközelítésekkel. „Az integráló felelősségetika kitekintést ad még a következő szintről az etikatörténet, a filozófiai etikák, illetve a keresztyén szociáletikák hozadékaira, legfontosabb megállapításaira. Erre épül rá a karakterisztikusan protestáns felelősségetika, aminek terméke, eredménye aztán az integrált protestáns felelősségetika, ami nem azért került a csúcsra, mert mindeneket leköröz vagy felülmúl, hanem mert ez minden előző szintet integrál” – írja, mintegy meghatározva mibenlétét (115kk).

Természetesen nem elegendő az integrált protestáns felelősségetika lényegét megfogalmazni, a megértés érdekében bővebb fölvezetésre van szükség. Így olvashatunk az „integratív etika” első fölvetőjéről, Hans Kramerről, majd a Bécsben tevékenykedő U. H. J. Körtnerről, aki a koncepció igazi megalapozója volt (118kk). Mindemellett bibliai és történeti bevezetéssel is találkozunk, különös tekintettel Kálvin etikai nézetére, lásd migráció és korrupció (130kk).

Mindezek után jelentős hangsúlyt kap a gazdaságetika, s mindezt keresztyén szempontból az előadó egyetlen kifejezéssel foglalja össze: hála-etika (138kk). Ennek alapja pedig nem más, mint a bibliai alapokon nyugvó kálvini hálaszemlélet, amely a puritanizmus gazdasági paradigmájával egészül ki. Ennek erejét jól demonstrálják a különböző korszakok számokban kifejezhető gazdasági eredményei. Itt váltódik „aprópénzre” az Augustinusnál még a predestinátio alapigéjeként használt páli költői kérdés: „Mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7). Fölrázó megállapítás, hogy „…a gazdasági nehézségek végsősoron lelki gyökerűek, lelki szemlélet kérdései. Ez a 21. századi gazdasági gondok megértésének is a gyökere” (139kk).

[[paginate]]

A könyv fontos alapvetéseket, történeti és bibliai utalásokat közöl a kultúretika vonatkozásában is. Számomra az egyik ilyen megállapítás, amely a „kultúra ősmandátumára” mutat: „Az Úristen az embert elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt” – opera – custodia. Ez a művelje mandátum a kulturális mandátuma az embernek, szemben az 1Móz 1,28-cal: „Hajtsátok uralmatok alá…” (153kk).

Korunk tele van kérdésekkel. Különösen is igaz ez a szekularizáció, a világvallások versenyfutása és az ökológia tekintetében. „Hogyan változtatja meg a világot a hit globális újjáéledése?” „Az iszlám-keresztyén versenyfutás a 21. század tétje?” „A 21. század a vallási reneszánsz vagy a vallásháborúk keresztútján?” Tolerancia vagy áltolerancia? „Panteizmus vagy panentheizmus?” Ilyen és ehhez hasonló fölkavaró kérdésekre keresi választ a szerző (170kk).

T. S. Eliot: Kórusok „A sziklá”-ból című művének egyik részlete jut eszembe: „És mit mondjunk a jövőről? Egy templom: ennyit építhetünk csak? / Vagy folytatja-e a Látható Egyház a világhódítást? // A kígyó ott hever mindig félig ébren a világ vermének mélyén, összetekeredve / Magában, míg felébred rá, hogy éhes, és feje jobbra-balra hajlik, készül a nagy falásra.”

Nos, ezért is váltak hangsúlyossá számomra a következő sorok: „Az emberi minőség nem a minőségi árúk piacának egyik „árúja”. Transzcendentális, mennyei minőség ez, nem vásárolható, nem adható, nem kapható, csak kérhető, kiimádkozható, Krisztus-követében (solus Christus!) foganó, növekedő, teljesedő érték, s lesz mások javára. Emberi környezetünk lehet technikailag ma és holnap jobb, kényelmesebb, mint tegnap, tegnapelőtt volt, de az emberi lényeg szinte alig mutat változást. Az emberi lényeg nem fejlődéssel, hanem megtéréssel, teljes átprogramozással változtatható csak meg. Egyedül hit által – sola fide!” /…/

[[paginate]]

Ennek megértését véleményem szerint csak a teológiai-bibliai látásmód tudja elősegíteni, ami számol a bűnnel, mint antropológiai csapdával, amit egyetlen generáció, s a mégoly magas nevelési és erkölcsi kultúra sem tud kiiktatni. Ennek kezelése, korlátok között tartása nem nélkülözheti a kegyelem isteni dimenzióját – a sola gratiat, az egyedül kegyelemből reformátori koncepcióját, s annak egyéni és közösségi életünkre, létünkre alkalmazását sem!” (200. o.).

Nagy megnyugvással töltött el az, ahogy a transzcendens összefüggésre mutat: „…Isten nem hagyta magára keze alkotását, hanem immanens transzcendenciával van jelen a világban, ami nem pánteizmus, hanem pánenteizmus. Abban az értelemben, ahogyan azt Pál Athénban, areopágoszi beszédében megfogalmazta: Isten „nincs messzire egyikünktől sem, mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk…” (214-215.o.)

A szerzők nagy érdeme egyebek mellett a közérthető stílus és a gazdag irodalmi utalás, mely az érdeklődők számára további olvasást és kutatást tesz lehetővé. Információban gazdag, időszerű és elgondolkodtató. Olyan könyvről van tehát szó, amely – tekintet nélkül az olvasó képzettségére – sokak érdeklődésére számíthat. Különösen is aktuálissá teszi a reformáció éve, mivel mindaz, amit fölvezet és elmond, bibliai és reformátori megalapozottságú.

A kötet az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jelent meg, kiadója a felvidéki révkomáromi Selye János Egyetem Calvin J. Teológiai Akadémia. A nyomdai munkálatokat a somorjai Rubicoprint Kft. végezte. A kötet igei mottójául ezt választották a szerzők: „Mert nem a csüggedés lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét" (2Tim 1,7).

Apostagi Zoltán