Szép kiadványt tart az olvasó a kezében! A Genfi Káté Misztótfalusi Kis Miklós kiadásában (1695) hasonmás kiadásban áll előttünk, de a használhatóság kedvéért a szerkesztők Czeglédy Sándor fordítását is mellé montírozták az eredeti, XVII. századi tükörnek. Így aztán egyrészt gyönyörködhet az olvasó az eredeti könyvben (bibliofil emberek előnyben!), de ha valaki egyszerűen el akarja olvasni a református hitvallás ezen fontos dokumentumát, akkor haszonnal forgatja modern verziót. Ha pedig valaki kifejezetten a magyar nyelv történeti fejlődését vizsgálja, akkor a két szöveg összehasonlítása ajánlatos.

A kiadást voltaképpen egy szerencsés véletlen tette lehetővé, hiszen Misztótfalusi Kis Miklósról egyébként nem tudtuk, hogy a Genfi Káté kiadásában is foglalatos volt. Hermán M. János azonban 1975-ben egy magyarlégeni családnál tett látogatásán bukkant rá arra a példányra, amely alapul szolgál a jelenlegi kiadáshoz – feltételezhetőleg Misztótfalusi Kis Miklós feleségének távoli rokonainál. Természetesen nem lenne egyháztörténész Hermán M. János, ha tanulmányok nélkül hagyta volna ezt a kiadást: mind bevezetője (5-7. lap), mind pedig Ősz Sándor Előd tanulmánya („Adatok a Genfi káté 1695-ben kiadott magyar fordításához”, 123-140. lap) kellő eligazítást ad az olvasónak a kiadvány magyar könyvészeti jelentőségéhez.

A kiadvány persze lehetővé teszi, hogy az olvasó egy sor történeti és teológiai talányról elmélkedjen, amit a Genfi Káté második magyar megjelentetése elénk tár. Köztudott, hogy a Kátét Kálvin János és Farel Vilmos együtt készítette 1537-ben (természetesen francia nyelven), s ez a nemrégiben bevezetett genfi reformáció terjesztésének fontos eszköze lett. A latin szöveg másodlagos, de ez is a szerző(k)től származik: a fríz reformáció előmozdítása volt a cél. Hasonló céllal jelent meg az első magyar fordítás is, Méliusz Juhász Péter tollából 1562-ben; Bucsay Mihály szépen kimutatta, hogy a debreceni püspök nem szolgai módon követte Kálvin gondolatait, hanem kreatív módon adaptálta a kálvini teológiát magyar nyelvre és magyar viszonyokra. Mi más következhet mindebből, mint hogy Méliusz Juhász Péter tökéletesen megértette a Káté eredeti szándékát, s a sikerrel bevezetett reformáció terjesztésének jó eszközét látta ő is a Kátéban? Idáig teljesen érthető a kép, miként az is, hogy a Heidelbergi Káté megjelenése (1563), majd magyar fordítása (1577) már egészen más helyzetet feltételez, s számol azzal, hogy Méliusz Juhász Péter hitújító munkája immár széles körben elfogadtatásra lelt. Miért van azonban szükség több mint száz évvel később arra, hogy a Genfi Kátét Misztótfalusi Kis Miklós újra kiadja? Látszólag semmi; Ősz Sándor Előd tanulmányát joggal zárja így le: „A magyar nyelvű Genfi Káté végül nem lett sikertörténet, nem ért meg több kiadást, mára mindössze kilenc példánya maradt fenn, és nem váltotta fel a Heidelbergi Kátét. Az első és mindezidáig egyetlen kiadás mégis az Erdélyi Református Egyház egyik válságos időszakának igen érdekes színfoltja.” (140. l.) Persze, különbség van a történész és a teológus szempontjai között: a Genfi Káté nyilván nem válthatja le a Heidelbergi Kátét, mint ahogy egyetlen erős embernek se tehetünk azért szemrehányást, ha nem győzi le Muhammad Alit! Annál inkább fontos rákérdeznünk Misztótfalusi Kis Miklós saját motivációjára ennél a kiadásnál.

Talán túl kézenfekvő az a válasz, hogy M. Kis Miklós nem ismerte Méliusz Juhász Péter kiadását. A két kiadás összehasonlítása azonban itt nyelvészetileg nem tud hozzátenni sokat a vitához: említettük ui., hogy Méliusz Juhász Péter nem is annyira fordítást, mint inkább adaptációt akart, s inkább követi Kálvin gondolatmenetét, mint szavait. Ez nagyban eltér Misztótfalusi Kis Miklós célkitűzésétől – arról pedig ne is beszéljünk, hogy az erdélyi teológus kitűnő nyelvész volt, míg Méliusz latinsága (hogy is mondjuk?) elég sok helyi jellegzetességet mutat. Ősz Sándor Előd pedig szépen kimutatja, hogy a címlapon is szereplő Zilahi István ugyan sok helyen eltér Méliusz szövegétől, de a megegyezések bizonyítják, hogy ismerte az 1562-es magyar nyelvű Genfi Kátét.

Biztosat nem tudunk mondani, de talán a recenzens is hozzájárulhat a találgatásokhoz! Számomra sokat mondó, hogy a címlap egészen pontosan hozza, milyen nyelveken jelent meg a Genfi Káté – tudja, hogy a latin verzió fordítás, 1545-ben jelent meg, tud német, angol (skót?), belga (holland?), spanyol fordításról, de azt is tudja, hogy I. Tremellius héberre fordította a Kátét, és egy görög fordítás is megjelent. Vajon miért kell mindezt hangsúlyozni? Nem elég tekintélynek Kálvin János személye? Nyilván nem gondolhatunk arra, hogy Kálvin ne lenne abszolút tekintély az erdélyi reformátusok körében a XVII. század végén, inkább az lehet a helyzet, hogy sokan hivatkoznak Kálvin tekintélyére. Azt pedig szinte bizonyosra vehetjük, hogy Misztótfalusi Kis Miklós a hollandiai reformátusok körében jelentős eltéréseket láthatott a kálvinizmus mindennapi arculatában – talán visszavetítve a későbbi hollandiai diákok magatartását erre a korra azt is feltételezhetjük, hogy szeretett volna ebből valamit a honi reformátusság felé közvetíteni. Ha ez így van, akkor jól elképzelhető az is, hogy a zürichi (H. Bullinger) és heidelbergi (Heidelbergi Káté) közvetítéssel kialakult Kálvin-képet szerette volna egy hollandiai közvetítésű Kálvin-képpel kiegészíteni. Ehhez mindenképpen az kellett, hogy Kálvin művét adja ki, de hivatkozzon arra, hogy ez a Kálvin-kép széles körben volt elterjedve Európában.

Az sem kizárt, hogy Misztótfalusi Kis Miklós jól felmérte saját helyzetét Erdélyben: pontosan tudta, milyen értékeket hozott, de azt is tudta, hogy bizonyos ellenállásra kell számítania – talán csak ennek mértékét nem tudta előre fölbecsülni. Ha ez így van, akkor elképzelhető, hogy már jó előre bizonyítani akarta: az ő általa képviselt tudomány kálvinista tudomány, és református konfesszionalitásához semmi kétség sem férhet. Ha így áll a helyzet, akkor az is érthető, hogy a későbbi egyháztörténet miért tette hallatlannál az 1695-ös Genfi Káté megjelentetését: éppen ezt az érvet utasították el (és nem cáfolták meg!) ellenfelei. Az agyonhallgatásnak mi magyarok azóta is a mesterei vagyunk!

Röviden: mindezt nem tudjuk; csak találgatunk. Újabb adatok kellenének ahhoz, hogy az ilyen és hasonló kérdéseket el tudjuk dönteni! A jelen kiadvány azonban ígéretes is: véletlenül bármikor felbukkanhat olyan adat, ami a történelem jelenleg talánynak vélt dolgait megmagyarázza. Hálásak vagyunk szerkesztőnek, kiadónak munkájukért – s a talányok mit sem vonnak le annak értékéből, hogy Misztótfalusi Kis Miklós kiadásában az 1695-ös Genfi Kátét eredeti betűivel együtt élvezhetjük. 

Karasszon István