Aranyrandevú

Romantikus komédia két részben, II. rész

A darab első részét a Confessio előző, 2016/4. számában adtuk közre.
(A Szerkesztőség)

Szereplők:

Perc Adorján

Kamarás Zenóbia

Selyem Natália

Forgács Mirella

Kelemen Diána

Fehér Gyopárka

Kopáros Döme

Kelemen Gyula

Bondorosi Ferdinánd

Sárosi Kálmán

Palánki Vilma

Pálnagy Péter

Várnai Bea

Orvos a Lear királyban

 

4. kép

Szín: Mint az előző képben, Perc Adorján szalonja. A színész és a lány változatlanul úgy állnak egymással szemközt, mint az első rész befejezésekor. Szünet.

Kelemen Diána: Hallgatsz? Miért nem válaszolsz?

Perc: (szünet) Natália valóban te lennél az?

Kelemen Diána: Személyesen. (ismét felteszi a napszemüvegét)

Perc: De hát hogyan? Semmit sem változtál. Olyan vagy, mint megismerkedésünk idején. Mi ez? Káprázat? Varázslat? Vagy csupán ébren álmodom?

Kelemen Diána: Muszáj nekünk itt állnunk?

Perc: Bocsáss meg… (félre áll) Tessék!

Kelemen Diána: Köszönöm! (megy és leül a kanapéra) Te ott maradsz állva?

Perc: (felocsúdva) Dehogy... (leül a fotelébe)

Kelemen Diána: Látom, a többiek már elmentek. Nem baj, legalább kettesben lehetünk.

Perc: Igen, kettesben... De várj, előbb hadd térjek magamhoz! Levennéd ismét a napszemüveged? Közelről akarom látni a szemed.

Kelemen Diána: (leveszi) Íme. Ilyennek láttad régen is?

Perc: (közelebb hajol) Pontosan. Ez a mélybarna szempár örökzöldes árnyalattal. De ez csak a szemed, az másnál is később öregszik, neked azonban az alakod sem változott. Az arcodon sincs egyetlen ránc sem. Mi erre a magyarázat?

Kelemen Diána: Hihetetlennek tűnhet, de a magyarázat benned van. Egyszerűen így maradtam meg az emlékezetedben. Ellentétben velem, akinek az utolsó találkozásunk óta módomban állt követni a pályádat. Még Svédországban is láttam a filmjeidet, amióta pedig hazajöttem, többször megnéztelek színházban is.

Perc: Azt akarod ezzel állítani, hogy amíg én a nyilvánosság előtt szépen öregedtem, te annak híján megmaradtál fiatalnak?

Kelemen Diána: Csak a te szemedben. Ha itt lennének az aranyrandevús lányok, ők már nem így néznének rám.

Perc: Képtelenség! Mindegyikük tisztes idős nő, akiknek te az unokájuk lehetnél! Ki vagy te tulajdonképpen?

Kelemen Diána: Változatlanul Selyem Natália. Nati, ahogy mindig is becéztél. Tegyél hát próbára. Kérdezz közös emlékekről, melyeket csak te meg én ismerhetünk!

Perc: Rendben van, de előbb te válaszolj arra: miért tűntél el hirtelen az életemből?

Kelemen Diána: Később! Előbb győződj meg arról, hogy csakugyan én vagyok. Úgy inkább elfogadod majd a válaszomat is.

Perc: Ha ezt akarod, hát legyen! Hol csókoltalak meg először?

Kelemen Diána: A Szépművészeti Múzeumban, Goya A korsós lány című festménye előtt.

Perc: Valóban. És mit mondtam neked utána?

Kelemen Diána: Azt, hogy mindegyik olyan kép vagy szobor előtt, amely mindkettőnkre hatással van, csókoljuk meg egymást. Kevés látogató volt, megtehettük. Végül már a teremőr szólt, hogy hagyjuk el a múzeumot, mert zárnak. Következő kérdés?

Perc: Voltunk-e együtt külföldön?

Kelemen Diána: Prágában töltöttünk egy hétvégét. Az első filmed honoráriumából sikerült kiutaznunk és a Károly-hídhoz közeli kis hotelben lettem először a tiéd.

Perc: Igen, és emlékszel, mit mondtál azután nekem?

Kelemen Diána: Emlékszem. Egymást átkarolva feküdtünk és azt mondtam, olyan boldog vagyok, hogy jó lenne ebben az állapotban bevárni az öregségünket.

Perc: Szépen hangzott, csak kivihetetlen lett volna. Annyi azonban biztos, hogy valaki jól felkészített belőlem. Mint látod, belementem a játékba, hiszen színész vagyok, de ebből elég ennyi... Elárulnád végre, hogy ki is vagy?

Kelemen Diána: Még mindig kételkedsz? Kis ideje annak, hogy Selyem Natáliának véltél.

Perc: Emlékeztetsz rá, de ez nem jelent semmit. Mással is megeshet, de az eltelt esztendőket nem lehet letagadni.

Kelemen Diána: Pedig le lehet. Csak egy fiatalkori fotó kellett hozzá, nem kevés pénz és egy kiváló plasztikai sebész Svédországban.

Perc: (felugrik, idegesen járkál) Ezt nem hiszem el! Ez felfoghatatlan! Te képes voltál megváltoztatni a külsődet?! (megáll Diána előtt, közel hajol hozzá) Miért tetted? Mi késztetett erre?!

Kelemen Diána: Bepánikoltam, Dórikám. Egyszerűen rettegtem az öregedéstől és eldöntöttem, hogy vállalkozom a műtétre.

Perc: És a férjed mit szólt ehhez? Beleegyezett?

Kelemen Diána: Inkább elfogadta. Csak sajnos nem érhette meg, hogy ismét fiatalnak lásson, mert alig kezdődtek meg a kezelések, meghalt. Te azonban már megint olyannak látsz, mint régen.

Perc: Egy szavadat sem hiszem el. (otthagyja Diánát, járkál, visszamegy) Igazán most árultad el, kedves ismeretlen, hogy nem az vagy, akinek kiadod magad. Mert az a Selyem Natália, akit máig az emlékeimben őrzök, maga volt a manipulálatlan természetesség. Efféle átalakításra sosem lett volna hajlandó. (leül)

[[paginate]]

Kelemen Diána: (szünet) Rajta kaptál, Dóri bácsi, ilyesmire ő valóban nem lett volna képes. Ezért fölösleges is már tovább bizonygatnom, hogy én vagyok Selyem Natália. De hidd el, azért nagyon közel állok hozzá. (tárcsáz a mobilján, beleszól) Nagymama, bejöhetsz! (kinyomja a készüléket) Kint várt addig az autóban, amíg én eljátszom itt őt magát.

Perc: Az unokája vagy? Ó, én marha, hogy erre nem gondoltam. De azért már kezdtem valami ilyesmire gyanakodni.

Kelemen Diána: Ne füllents, Dóri bácsi! Nem gyanakodtál te semmire, inkább kezdtél egyre inkább belezavarodni. Lehetett volna még folytatni a játékot, de megsajnáltalak.

Selyem Natália: (be, magas, jó alakú, idősen is még mindig szép nő) Szervusz, Dóri! Na, mit szóltál az ifjú Selyem Natáliához?

Perc: Rám hoztátok a dilit, Natália, ezért hát ne csodálkozz, ha nem ugrok ki a bőrömből, hogy újra látlak. Nem így képzeltem el a találkozásunkat. Mi volt ez az egész? Meg akartál leckéztetni ezzel a krimiszerű közjátékkal?

Selyem Natália: Inkább meglepni egy kis ajándékba hozott színházzal az aranyrandevúra. Miért? A többiek nem hoztak neked ajándékot?

Perc: Hoztak, de nem az én rovásomra, mint te. Remélem, az igazi ajándék a számomra az lesz, hogy végre megtudhatom hajdani egyoldalú szakításodnak az okát.

Kelemen Diána: (felveszi a táskáját) Nagymama, Dóri bácsi elnézést, de nekem még találkozóm van egy fiatalemberrel. Nem arany, csak egy közönséges randevú.

Perc: Mielőtt elmégy, megmondanád, hogy hívnak?

Kelemen Diána: Kelemen Diánának, már huszonkét esztendeje. Mire vagy még kíváncsi, Dóri bácsi?

Perc: Sejted te azt jól. Olyan remekül játszottad el a fiatal nagyanyádat, hogy sajnos, azt kell hinnem, színésznő akarsz lenni.

Kelemen Diána: Eltaláltad, Dóri bácsi. Negyedéves vagyok a Színművészeti Egyetemen.

Perc: Natália, nem tudtad lebeszélni?

Selyem Natália: Nem is akartam. Ha én abbahagytam, folytassa csak ő.

Kelemen Diána: Kösz, Nagyi, de én már itt sem vagyok. Gondolom, lesz beszélnivalótok bőven. (kiszalad)

Perc: Nem ülnél le végre? Olyan vagy, mintha most is szökni készülődnél a közelemből, az alkalomra lesve.

Selyem Natália: (leül) Nincs szándékomban.

Perc: Akkor mire vársz? Elkezdenéd végre? Vagy annyira nehéz elmondani?

Selyem Natália: Annyira nehéz.

Perc: Essünk hát túl rajta. Hátha úgy könnyebb lesz.

Selyem Natália: Ebben nem vagyok biztos, de elkerülhetetlen. Hiszen azért vagyok itt, hogy megtudd az igazságot.

Perc: Amire évtizedek óta várok.

Selyem Natália: Ahogy én is, hogy elmondjam. (szünet) Mit gondolsz, ki ez a lány, akit megismertél ma?

Perc: Az unokád. Vagy nem igaz ez sem?

Selyem Natália: Nagyon is igaz, de nem csak az enyém, hanem a tied is Dóri. Ahogy az édesanyja pedig a lányod. Az igazat akartad tudni, most hallottad!

Perc: (szünet) Na, várjunk csak! Mi ez? Elkezdtél egy újabb színjátékot? Komolyabbat, mint a fiatal Natáliásat? Közlöm veled, hogy mára elegem van a meglepetésekből! Nincs kedvem hozzá! Mi váltotta ki belőled a szakító levelet?

Selyem Natália: Az, hogy terhes lettem tőled, Dóri, és a gyereket mindenképpen meg akartam tartani. Attól tartottam, ha bevallom ezt, visszaélnél az irántad érzett szerelmemmel és rábeszélnél, hogy elvetessem.

Perc: Hogy elvetesd? Erre beszéltelek volna rá? Miből gondoltad? Tudtad, hogy szeretlek!

Selyem Natália: Tudtam, de a színházat még inkább!

Perc: Ez nem igaz. Bennem a színház és te nem rivalizáltatok egymással!

Selyem Natália: Csak, amíg nem kellett volna választanod közöttünk. Ne a mai eszeddel gondolkozz, hanem annak az ifjú színésznek az eszével, aki karrierje elején volt. Abban az esetben egy gyermek korán jött volna a számodra. Hiszen apának lenni már nem szerep. Ez a kijelentés tőled való és akkor hangzott el, amikor a lányod már a hasamban volt.

Perc: Mit beszélsz? Mikor mondtam én ilyet? Ezt csak most találtad ki.

Selyem Natália: Nem, Dórikám, előző nap, mielőtt megkaptad a levelemet, a Városligetben sétáltunk. Megálltunk egy játszótérnél is, ahol gyerekek homokvárat építettek, futkároztak, játszadoztak. Ekkor felém fordultál, és ezt mondtad: „Tudod, Nati, szeretnék majd én is gyereket, de apának lenni nem szerep, ahhoz nekem még érni kell. Talán négy, vagy öt év múlva, de most még korai lenne. Ugye, megérted, ha azt kérem tőled, hogy vigyáznunk kell?”

Perc: (felugrik, indulatosan járkál) És ha ezt is mondtam? Neked ennyi elég volt, hogy elhallgasd a terhességedet? Egy nagyravágyó fiatal színész felelőtlen szavait te komolyan vetted? Meg sem győződtél az ellenkezőjéről?! (rohangál ide-oda) Mit tettél Natália?! Egyszerűen kiloptad tőlem a gyereket, és megfutamodtál. Eltűntél a szemem elől, mintha színpadon lettél volna és otthagytál végszó nélkül. Nem érdekelt, hogy leáll közöttünk az előadás és kénytelen leszek magamban leereszteni a függönyt! Mert ez történt Natália! Nem több és nem kevesebb! Megfosztottál attól, hogy felnőni lássam a lányomat, örülhessek az unokámnak... Te éltél vissza a szerelmemmel és nem én a tiéddel! (megtorpan) Sosem volt emiatt lelkifurdalásod, Selyem Natália?!

Selyem Natália: Máig az van. Egyszer meg akartam mutatni neked a lányodat, még akkor nem voltam férjnél. De te éppen egy kollegináddal éltél együtt. Büszkébb voltam annál, hogy akár egy a gyerekét ölében tartó cigányasszony, beállítsak hozzád.

Perc: Még te voltál büszke? Mire, hogy megloptál? Ha akkor elhozod a kislányomat, úgy kirúgom azt a színésznőt, hogy hármat bukfencezik. Te azonban inkább férjhez mentél. Kihez?

Selyem Natália: Egy vegyészmérnökhöz, Fehér Kázmérhoz, aki diákkorunktól szerelmes volt belém. Vállalta, hogy apjaként neveli fel a lányodat. Teljesítette is.

Perc: Apjaként, ha már az igazi apját elhagytad! Megalkudtál és ezzel csak tetézted, amit elkövettél ellenem. (újra indulatba jön) Nem tudsz meggyőzni, Natália, semmit sem tudsz megmagyarázni. Olyasmit cselekedtél, amit az aranyrandevús lányok egyike sem tett volna meg velem. Pedig hosszú évekig minden nőben csak téged kerestelek. Belátom, tévedtem. Menj el innen és ne akarj látni soha többé!

Selyem Natália: (feláll) Megértelek, Dóri, és még azt sem kérem, hogy egy kicsit te is értsd meg azt a bután szerelmes színésznőt, aki akkor voltam. De azt mégsem kérheted, hogy ne lássalak soha többé, mert ha a lányodra és az unokádra nézek, mindig is látni foglak. Isten áldjon! (elindul kifelé)

Perc: (szünet) Nati, várj! Várj! (felugrik) Bolond vagyok, bolond, bolond, de hát színész! Azt hiszed, újra elengednélek? Nem, egyetlenem, soha, soha, soha! (odarohan, átöleli, magához szorítja, megcsókolják egymást)

(A hangulatot erősítő felpörgetett zene, sötét, váltás.)

[[paginate]]

5. kép

Szín: Perc Adorján szalonja, mint az előző képben, kora délelőtt. Perc és Kopáros a kávéjukat isszák.

Kopáros: Ki állíthatja, hogy nincsenek csodák? Mert amit elmeséltél az ebbe a kategóriába tartozik. Tegnap olyan egyedül voltál, mint szerzetes a cellájában, mára kiderült, hogy családod van.

Perc: Még mindig nehéz elhinnem ezt, aludni is alig tudtam, de legalább sikerült meghoznom a döntésemet.

Kopáros: Eljátszod a Lear királyt.

Perc: Kitaláltad, de erről még Bondorosi nem tud. Tizenegyre hívtam ide Natáliát és Dianát kicsit későbbre.

Kopáros: Őket miért? Azon kívül, hogy máris hiányoznak.

Perc: Azért, Döncikém, hogy kizárólag az unokám miatt vállalkozom a Lear királyra. De egy kicsit érted is, öreg barátom.

Kopáros: Értem is? Ezt hogy értelmezzem?

Perc: Megtudod. Egy jó epizodista türelmesen kivárja, amíg rákerül a sor. (harangcsengő) Már tizenegy óra lenne? Menj és engedd be Bondorosit!

Kopáros: (megy, ajtót nyit, majd ketten jönnek be az igazgatóval)

Bondorosi: Már kezdem megszokni, hogy Perc művész úrnál mindig Kopárosba botlok. (kezet fog Perccel, leül) Remélem, Dórikám, hogy a barátod sűrű ittléte nem jelenti azt, hogy őt akarod rám tukmálni Lear királynak?

Perc: (nevet) Miért is ne? Végre ő is kaphatna egy nagy főszerepet! Eljátszanád, Dönci?

Kopáros: Nem nekem való, ne is akarjatok rábeszélni. (leül)

Bondorosi: Látod, Dórikám, több esze van, mint amennyit kinéznénk belőle! De térjünk a lényegre! Miért hívtál? Feltételezem, nem azért, hogy ismét nemet mondj a Lear királyra?!

Perc: Többször is nemet mondtam. Megérdemelsz, direktorom, most már egy igent is.

Bondorosi: (felugrik) Ez komoly? Nem értettem félre?

Perc: Kimondtam, és ha jó még a füled, meg is hallottad!

Bondorosi: (átöleli Percet) Köszönöm, Dórikám! Az évszázad legjobb Lear királya leszel!

Perc: Még csak a század elején tartunk!

Bondorosi: Megelőlegeztem! (leül) Már kezdtem lemondani róla és próbáltam beletörődni Televényibe...

Perc: Ezt azért nem kellett volna kikotyognod, mert vissza is szívhatom az igent.

Bondorosi: Jaj, Dórikám, nehogy megtedd! Televényire osztom Kentet, örülni fog neki.

Perc: Ez már a te dolgod, az enyém pedig, hogy az igenemnek ára van!

Bondorosi: Anyagi?

Perc: Ugyan már, direktorom, úriember, még ha színész is, nem a zsebével gondolkozik. Arról majd az irodádban. Ez kifejezetten szakmai természetű.

Bondorosi: Hallgatlak!

Perc: Felfedeztem egy reményteljes fiatal színésznőt, aki most végzős a Színművészeti Egyetemen. Kelemen Diánának hívják.

Bondorosi: Várj csak! Róla már hallottam az egyik tanárától.

Perc: Én pedig láttam is az egyik fellépésén, és tapasztaltam, milyen tehetséges. Arra gondoltam, ő játszhatná Cordeliát!

Bondorosi: Dórikám, ez azért váratlan kívánság a részedről. Nem gondolod?

Perc: Nem, mert csak abban különbözik a te kívánságodtól, hogy játsszam el Lear királyt, mivel ezt te már régóta hajtogattad. Amíg én ezzel csak most jöttem először.

Bondorosi: De hát még nem is láttam azt a lányt!

Perc: Hamarosan látni fogod. Idejönnek a nagyanyjával együtt, aki szintúgy színésznő volt, nem is akármilyen, csak korán abbahagyta.

Bondorosi: Azon kívül Cordeliát még tavaly odaígértem Sipeki Sacinak.

Perc: Rosszul tetted. Sipeki Saci korát és az egyéniségét tekintve az egyik nővért, Gonerilt formálhatná meg. Eszményien gonosz lenne benne.

Bondorosi: (szünet) Úgy hiszed?

Perc: Ha adsz valamit a véleményemre?

Bondorosi: (szünet) Lehet, hogy igazad van, Saci valóban jobb lenne Gonerilnek. De a te jelöltednek nem lesz ez túlságosan nagy feladat?

Perc: Bírni fogja. Több évtizede művelem már ezt a szakmát. Különbséget tudok tenni a valódi és a hamis gyémánt között.

Bondorosi: (szünet) Nem bánom, de a felelősséget nemcsak nekem, de neked is vállalnod kell. Van még egyéb kívánságod is?

Perc: Éppen lenne, Kopáros Döncivel kapcsolatosan. Ha már nem vállalja a Lear királyt, örülnék, ha rábíznád a tragédiában a Bolond szerepét.

Kopáros: Micsoda? De hát az nem is annyira epizód!

Bondorosi: Bizony nem! Az egyik legjobb szerep a darabban. Különös egybeesés veled, Dórikám, de a Bolondot én is neki szántam. Igaz, fiatalabb színészek szokták játszani, de egyszer lehet öregebb is az a Bolond. Shakespeare mester nyilván nem emel kifogást ellene. Vállalod, Dönci?

Kopáros: Naná, hogy vállalom! Boldogan leszek öreg bolondja az öreg Lear királynak!

Bondorosi: Akkor ezt is megbeszéltük. Mi van még, Dórikám?

Perc: Csak figyelmeztetés, Ferdikém. Eszedbe ne jusson valaha is felkérni a Légy jó mindhaláligban Pósalaki szerepére! Az többnyire már az idős színészek hattyúdala, és én még élni szeretnék!

Bondorosi: (nevet) Babonás lettél? Egyáltalán, honnan tudtad, hogy tervezzük a darab musical változatának bemutatását is?

Perc: Nem tudtam, de rólad én mindent feltételezek. Vigyázz, mert a felkérés puszta szándékát is megbosszulnám és a Lear király utolsó előadását az én happy endes változatommal fejezném be! Megértetted? (harangcsengő) Maradj Dönci, majd én beengedem a hölgyeket. (Kimegy ajtót nyitni, majd Natáliával és Diánával tér vissza) Gyertek csak, bemutatlak benneteket az uraknak. Ő itt Bondorosi Ferdinánd, a Nagy Színház igazgató-főrendezője.

[[paginate]]

Selyem Natália: Örvendek. Selyem Natália vagyok. (kezet nyújt)

Bondorosi: (kezet csókol) Dóri említette, hogy színésznő volt, csak abbahagyta.

Selyem Natália: Nagyon régen már, de helyettem az unokám folytatja.

Bondorosi: Te lennél hát akkor Kelemen Diána?

Kelemen Diána: Igen, negyedéves vagyok a Színművészeti Egyetemen.

Bondorosi: Ezt is tudom Perc művész úrtól, de az egyik tanárod is dicsérőleg említette a neved.

Selyem Natália: (észreveszi Kopárost) Dönci! Kopáros Dönci, csakugyan te vagy az?

Kopáros: Csakugyan, és vártam, hogy felismersz-e.

Selyem Natália: (puszit ad Kopárosnak) Még hogy felismerlek-e? Egy színháznál voltunk és játszottunk is együtt A Szerelmes Kritikus című vígjátékban. Epizódszerepet alakítottál, remekül!

Kopáros: Kösz, Natália! A dicséret évtizedek múltán is értékes. Patinássá válik. Egyébként gratulálok az unokátokhoz! Hallottam Dóritól, hogy milyen tehetséges. Pardon! Úgy látszik, eljárt a szám.

Perc: Ne haragudj, Nati, de Kopáros mindent tud! Nem bírtam magamban tartani.

Bondorosi: Mit tud mindent Kopáros, amíg én semmit?

Perc: Nyugodj meg, Ferdikém! Majd együtt mentek el Döncivel, és akkor te is megtudsz mindent tőle. Le is ülnétek, vagy kis csoportban tovább álldogáljunk? (mind leülnek)

Bondorosi: Azt hiszem, ami lényeges, már megbeszéltük.

Perc: Veletek, de a hölgyek kimaradtak ebből. Mit gondolsz, miért hívtam ide őket?

Bondorosi: Mert jobban néznek ki, mint mi.

Perc: Ez igaz, direktorom, de most inkább azt áruld el Natiéknak, mióta kapacitálsz a Lear király eljátszására.

Bondorosi: Elég régen már, de ma végre elvállaltad!

Selyem Natália: Ennek nagyon örülök Dóri! Ha tegnap szóba kerül ez köztünk, én is erre biztattalak volna. Nem akarnám, hogy a magánéletünkben történt változást megsínylené a színész!

Perc: Éppen ellenkezőleg, Natikám, mert ennek a változásnak köszönhető a kedvező döntésem. Ugyanis életemben először történt meg velem, hogy nem csupán a saját érdekeimet néztem. Hanem olyan valakiét is, akiről még pár napja azt sem tudtam, hogy létezik, mára pedig már része az életemnek. Igen, Nati, Diánáról van szó, akire Cordelia szerepe várna, és erről megállapodtunk a direktor úrral is. De ehhez még szükséges a ti beleegyezésetek is.

Selyem Natália: Dórikám, tegnap mi okoztunk neked nem csekély meglepetést, te most viszonoztad. Mit mondhatnék? Ha így látod jónak, én nem ellenzem, de a végső döntés Diánáé.

Kelemen Diána: Ez aztán hirtelen jött! Nem lenne korai még egy ilyen jelentős szerep, nagyapa?

Bondorosi: Nagyapa? Feltett szándékotok, hogy megőrjítsetek? Valóban az unokád ez a lány?

Perc: Valóban, és a többit majd Döncitől. Úgyis rövidesen mennetek kell, mert egyedül szeretnék maradni a hölgyekkel. Diácska, ugye, olvastad a Lear királyt?

Kelemen Diána: Minden Shakespeare-drámát olvastam. A Lear királyt lehet, hogy megérzésből, de kétszer is. Cordelia álomszerep, de mi van, ha megbukom benne?

Perc: Ott leszek, figyellek, és segítelek majd én is.

Bondorosi: Ebben biztos lehetsz, Perc művész úr... Azaz a nagyapád nekem azt mondta, már látott fellépni, és tetszettél neki.

Kelemen Diána: Csakugyan látott, és méghozzá egészen különleges szerepben.

Bondorosi: Akkor meg ne nyugtalankodj! Róla köztudott, hogy szigorúan ítéli meg a partnereit. A véleményére én is adok, és ahogy elnézlek, rendezőként is egyet értek a szereplő választásával.

Kelemen Diána: Nagymama, jöhet a mélyvíz?

Selyem Natália: Előbb-utóbb úgy is eljönne. A próbákon én is ott leszek, hogy lélekben erősítselek.

Perc: Nagyon jó lesz, Natikám, ha ott tudhatlak a nézőtéren. Így legalább szemmel tarthatlak, nehogy megint szökni próbálj!

Selyem Natália: (nevet) Már csak az unokánk miatt sem szöknék meg!

Bondorosi: (feláll) Miféle szökést emlegettek? Na, mindegy, Kopáros talán erről is tud, mivel az én ismereteim meglehetősen hézagosak rólatok. Menjünk, Dönci! Dórikám, hölgyeim, viszontlátásra! (Kopárossal együtt el)

Perc: Végre magunkra hagytak minket. Jobb is, mert látom rajtad, Diácskám, hogy még mindig hezitálsz.

Kelemen Diána: Ez természetes, nagyapa. Igazán engem akarsz Cordeliának?

Perc: Kedvesem, ezt már eldöntöttük. Bízhatnál annyira újdonsült nagyapádban, hogy lehetnél te a hőn szeretett unokám, ha nem tartanálak tehetségesnek, még néma szerepben sem állhatnál mellettem. Elvégre az én presztízsemről is szó van!

Selyem Natália: (nevet) Tanúsíthatom! Nagyapád már ifjú korában is vigyázott a presztízsére, most sem kockáztatná. Hiszen ahogy a próbák elkezdődnek, mindenki tudni fogja, hogy az unokája vagy.

Kelemen Diána: Ezzel én is tisztában vagyok. Ezért is nyomaszt a felelősség.

Perc: Ne nyomasszon! Ha arra képes voltál, hogy kiadd magad az ifjú nagyanyádnak, majdnem beleőrjítve engem, ahhoz képest Cordelia mindössze színészi ujjgyakorlat. Tehát ne kezdj el pánikolni, ráérsz arra a bemutató előtt is, de bízom benne, hogy akkor már csak a szerepre fogsz koncentrálni! Natikám, azonban a svédországi utazást nem halaszthatjuk sokáig. Végre szeretném látni Gyopárkát, meg a vejemet is. Különben nagyon szép nevet adtál a lányunknak.

Selyem Natália: Amikor kiválasztottam, arra gondoltam, ha hiszed, ha nem, hogy ez talán neked is tetszene. Örülök, hogy jó volt a megérzésem. Tegnap este, ahogy hazaértem, telefonon beszéltem velük, és ők is nagyon várják a találkozást.

Perc: Ne várakozzanak sokáig! Elég, ha magunkat egy fél emberöltőn át megvárakoztattuk. Mikor sikerült kijutnotok Svédországba?

Selyem Natália: A hetvenes évek elején. Kázmérnak 56-óta kint élt Stockholmban egy nagybátyja, aki akkoriban egy vegyi gyár igazgatója volt. Nem könnyen, de sikerült elintéznie a kiutazásunkat, és abban a gyárban lett vegyészmérnök Kázmér is. Gyopárka már odakint nőtt fel, végezte el az orvosi egyetemet, és férjhez ment egy évfolyamtársához, Kelemen Gyulához. Kázmér halála után én mindenképpen haza akartam jönni, és Diána, aki tizenöt éves volt, úgyszintén. Mert még odakint elhatározta, hogy csak magyar színész lesz, semmi más. Így történt, Diácska?

Kelemen Diána: Pontosan így. Miért olyan különleges ez? Valakiktől talán örökölhettem a hajlandóságot a színház iránt. Nem igaz, nagyapa?

Perc: (nevet) Bizony, ez így igaz! Mindinkább olyan érzésem van, hogy a végén még egy színészdinasztia alapítója is lehetek.

Selyem Natália: Máris az vagy, és én egyáltalán nem bánom. A színház mindig ott volt az én életemben is. Sose tudtam igazán civilként élni, csak eljátszottam, mint egy szerepet. Most talán veletek együtt én is visszazökkenek a megszokott kerékvágásba.

Perc: Visszazökkensz, Nati. Bepótolunk mindent, amit lehet. Hiszen van pótolni valónk bőven.

Selyem Natália: Lesz még erre időnk, Dóri?

Perc: Mindenre lesz időnk, Nati. Ha kell, leállítjuk, ne menjen olyan gyorsan. Csak szépen, komótosan, hogy minél többet visszahozzunk abból, amit elvesztegettünk.

(sötét, váltás, átkötő zene)

[[paginate]]

6. kép

Szín: Hónapokkal később, a Lear király bemutatója előtt néhány nappal. Perc szalonjában együtt a család. Perc, Selyem Natália, Fehér Gyopárka, Kelemen Diána és Kelemen Gyula.

Perc: Stockholmban ugyan megígértétek, hogy eljöttök a bemutatóra, Gyopárka, de arra nem számítottam, hogy már itt lesztek egy héttel előbb. Örülök neki!

Fehér Gyopárka: Mert úgy döntöttünk Gyulával, hogy már a főpróbákon részt akarunk venni. Elsősorban Diána miatt. Hiszen még fel sem fogtuk, hogy egy klasszikus dráma egyik főszerepében láthatjuk.

Kelemen Gyula: Olyan ez, hogy a hivatásomból hozzak példát, mintha egy medikust rögtön szívműtéttel bíznának meg.

Perc: Azért ez nem jó példa, fiam, mert nálatok emberéletről van szó, itt pedig csak egy szerepről. Ebben az esetben Cordelia meghal ugyan, de színpadi életre keltője, Diána, azért a végén csak feltámad a tapsra.

Selyem Natália: (nevet) Fölösleges Diána miatt aggódnotok. Kezdettől nézem a próbákat és egyre jobban tetszik. Először ugyan nagyanyai büszkeséggel csak az unokámat láttam benne, de most már mindinkább Cordeliaként jelenik meg előttem.

Kelemen Diána: Jólesik, hogy rólam beszéltek, de ez olyan, mintha én lennék az egyetlen téma. Nagyapa, te nem így érzed?

Perc: Inkább örülök annak, hogy egy premier előtt nem rólam folyik a szó. Megszoktam, meguntam az évtizedek alatt és csak most döbbenek rá, milyen jó érzés háttérben maradni.

Kelemen Diána: Csak a premierig, mert utána mindenki rólad áradozik majd.

Perc: Bízom benne, hogy rólad, Diácskám, hiszen te leszel az új felfedezett. Engem már túlságosan jól ismernek ahhoz, hogy akár a Lear királlyal is meghökkentsem a publikumot. Legfeljebb azzal, ha a viharmonológ után levágnék egy sztepptáncot. (nevetés) Egyébként régebben felajánlottam Bondorosinak a tragédia happy endes befejezését, de nem ment bele.

Selyem Natália: Dóri, remélem, nem akarod mégis megvalósítani!

Perc: Nyugodt lehetsz, az csak egy ötlet volt a bosszantására. Amikor beleegyezett, hogy Diána alakíthatja Cordeliát, már el is felejtettem. Csak az eredetit próbáljuk, ezt te is láthatod, Nati, és most majd ti is meggyőződhettek róla. Azonban a premier estéje mégsem múlik el happy end nélkül, de ez legyen számotokra meglepetés.

Fehér Gyopárka: Nagyon titokzatos vagy! Anya többször is emlegette, hogy te karonfogva jártál a kiszámíthatatlansággal.

Perc: Akárcsak ő, amire annyi év után kissé hevesen is reagáltam, de ezen kívül már nem tehettem semmit. Be kellett látnom, hogy annyi kapcsolatomat tekintve az egyetlen nő, aki legyőzött. Nem rossz arány, különösen, ha kárpótlásnak egy családot kapok premierajándékul. Még akkor is, ha ezért sokáig kellett talonban lennem.

Fehér Gyopárka: Nevelőapám halála után, amikor anya elmondta az igazságot, sokáig nem tudtam megbocsátani neki, hogy eltitkolt előled. Csupán az enyhítette, hogy nevelőapámat szerettem, te meg nem tudtál rólam, így nyugodtan élhetted az életedet. Hanem az utóbbi években már mindinkább meg akartalak ismerni, anya is megígérte, és aztán kapóra jött az az aranyrandevú.

Perc: Az bizony nagyon is jött, de ezt még Stockholmban megbeszéltük. Visszagondolva most már én is nevetek rajta, de akkor bizony nem volt nevetséges. Arra viszont jó volt, hogy felfedezzem Diácskában a színésznőt.

Fehér Gyopárka: Mi pedig, hogy felfedezzünk téged, apa, mert számunkra ez volt a legfontosabb.

Perc: Köszönöm, kislányom! Ennél szebbet nem mondhattál volna. Igyekszem majd nevelőapátokat helyettesíteni.

Fehér Gyopárka: Őt már nem tudod, de azt igen, hogy legalább úgy szeress majd minket.

Perc: Ezt megígérhetem, hiszen hozzátok képest a színházat szinte már nem is szeretem.

Selyem Natália: Azért ekkorát ne lódíts, Dórikám! Azért jólesik tudni, hogy szíved is van. Mikor szerezted be?

Perc: (nevet) Megvolt az, amíg el nem tűntél, aztán kicseréltettem egy kőszívre. Színészkollégák között az is működött, de családban már nem alkalmazható. Köszönöm, Nati, hogy visszaadtad az igazit!

Selyem Natália: Na, hallod, a saját érdekemben is. De hagyjuk most már a szívünket, mert Gyula képes megvizsgálni mindkettőnket, hiszen szívgyógyász.

Kelemen Gyula: Ettől ne féljetek, még a sztetoszkópomat is otthon hagytam.

Selyem Natália: Még szerencse!

Fehér Gyopárka: Nem mondanám, mert én elhoztam az orvosi táskámat, kint van a kocsiban. Igaz, hogy én csak belgyógyász vagyok, de ha nagy a baj, azt meg tudom állapítani.

Perc: Gyerekek, világéletemben hipochonder voltam. Felejtsük el ezt a témát, mert rosszul leszek.

Kelemen Gyula: Jól van, felejtsük. Már csak azért is, mert ugye rövidesen főpróbára kell mennünk?

Perc: Az ma elmarad. Igaz, nektek nem is említettem, hogy helyette díszletállító próba lesz, ez pedig a műszak és persze Bondorosi rendező úr feladata. A főpróbák holnaptól kezdődnek.

Fehér Gyopárka: Így hát nekünk is lett egy szabadnapunk? Gyula akkor elmehetnénk a Semmelweis Klinikára.

Kelemen Gyula: Igazad van. Ugyanis mi tervbe vettük, hogy meglátogatunk egy orvos házaspárt, akik tanulmányúton voltak Stockholmban a mi klinikánkon. Akkor barátkoztunk össze. Megígértük nekik, ha Pestre jövünk, felkeressük őket. Na és persze megnézzük az intézményt is. Nem haragudnátok meg, ha pár órát nélkülöznétek a társaságunkat?

Perc: Dehogy haragudnánk. Marad még időnk bepótolni. Menjetek csak!

Fehér Gyopárka: Köszönjük. Akkor hát mi indulnánk is. Szervusztok! (mindketten ki)

Perc: Ami nekünk a színészet, nekik a gyógyítás. Színház és klinika. Tetszik ez a különbözőség a családunkban. Mert kedveseim nem kell mindenkinek színésznek lenni. Nem árt, ha maradnak nézők is.

(sötét, váltás, átkötő zene)

7. kép

Szín: A Lear király premierjén Perc Adorján öltözője. Az előadás már régóta folyik. Az öltözőben Pálnagy Péter, az öltöztető-szabó éppen Lear királyi palástját teszi vállfára, majd fogasra akasztja. Perc Adorján besiet.

Perc: Kiszáradt a szám, Pálnagy úr, és éppen a viharmonológ előtt. Hol az ásványvíz?

Pálnagy Péter: (gyorsan odaadja) Itt van, művész úr!

Perc: (nagy kortyokban iszik) Na, ez jólesett! (visszaadja a flakont) Látom, ahogy kértem, a palástot kikészítette. A koronát is tegye az asztalra!

Ügyelő hangja: Perc és Kopáros művész urak színpadra! Színpadra!

Perc: Mondhattad volna inkább, viharba, viharba! (Kiszalad, miközben a színpad felől zivatar hangjai, fényei, dörgés, villámlás. Sötét, váltás, és már a színpadi térben jönnek be Perc és Kopáros, Lear és Bolondként.)

Perc: Fújj szél, szakadj meg, fújj, dühöngj!
           Vihar, Felhő omoljatok le, míg a tornyot
           S a szélvitorlát elsüllyesztitek!
           Ti gondolatnál gyorsabb kéntüzek!
           Kengyelfutói a tölgyhasogató
           Mennykőnek, hamvasszátok el
           Ez ősz fejet! Világot rengető
           Villám, döngesd laposra e kemény,
           Kerek világot! Rombold el a
           Természet műhelyét s egyszerre fojts meg
           Minden csírát, miből a háládatlan
           Ember keletkezik.

Kopáros: Ó, komám az udvari szentelt víz többet ér száraz házban, mint ez az esővíz házon kívül. Jó komám, eredj, s kérd lányaid áldását. Itt olyan éj van, mely nem könyörül sem a bölcs emberen, sem a bolondon.

Perc: Bőgj, ahogy bírsz, hullj zápor; tűz okádj!
           Tűz, zápor, villám, szél nem lányaim.
           Titeket én nem vádollak, elemek
           Kegyetlenséggel. Én nektek soha
           Nem adtam országot, nem híttalak
           Lányaimnak nem tartoztok szót fogadni.
           Teljék be hát borzasztó kedvetek.
           Itt állok rabszolgátokul, szegény
           Kór, gyenge, megvetett öreg.
           És mégis szolgalelkű udvaroncnak
           Kell, hogy nevezzelek, kik elfajult
           Két lányaimmal frigyesülve, ádáz
           Hadat viseltek egy fej ellen, amely
           Agg és fehér, mint ez. - Ó gyalázat!
           (Vörösmarty Mihály fordítása)

(A drámához illő átkötő zene, sötét, váltás, ismét Perc öltözője. Pálnagy Péter egy széken ülve kolbászt eszik kenyérrel, zöldpaprikával, az eleséget az ölében tartott kopott aktatáskájából vette elő.)

[[paginate]]

Selyem Natália: (be, lehuppan Perc székére) Jó étvágyat, Pálnagy úr! Sose bírtam nézni a premiereket! Különösen, ha olyanok játszanak benne, akikhez érzelmileg is kötődöm.

Pálnagy Péter: (aktatáskájából üveget vesz elő) Megkínálhatom Natália asszonyt citromos teával? Még nem ittam bele.

Selyem Natália: Tudja mit? Megkínálhat.

Pálnagy Péter: (átnyújtja az üveget) Az asszony e nélkül sosem enged el. Mindig attól tart, ha megszomjazom, sörrel pótolnám a büféből.

Selyem Natália: (iszik a teából, visszaadja) Vigyáz magára a felesége. Jól teszi. Hány éve is őrzi már?

Pálnagy Péter: (szintúgy iszik, majd táskájába teszi az üveget) Harmincöt éve kezit csókolom, bizony az nem tegnap volt.

Selyem Natália: Mindig itt dolgozott a színházban?

Pálnagy Péter: Mindig. Először a műszakban, több beosztásban is, néhány éve meg öltöztető-szabóként.

Selyem Natália: Szép idő, megírhatná akár az emlékiratait is. Tudja, annyi színész megírja vagy megíratja, érdekes lenne egy öltöztető-szabó szemszögéből is.

Pálnagy Péter: (bólogat) Bizonyára, de tetszik tudni, se készségem, se időm nem lenne hozzá. Rákosszentmihályon élünk egy kertes házban, és ott is akad munka a ház körül. Még tyúkokat is tartunk. Egyszer Perc művész úr megtisztelt minket azzal, hogy kijött hozzánk egy vasárnap Újházi tyúkhúslevesre. Az asszony azt nagyon jól el tudja készíteni. Kedves vendégünknek is ízlett és azt mondta, ebből még hajdani elődje, Újházi Ede művész úr is kétszer vett volna. Tudja, akiről a levest elnevezték.

Selyem Natália: (felugrik) Köszönöm a beszélgetést, Pálnagy úr! Egészen megnyugtatott. Megyek most már vissza a páholyomba. (ki)

(Váltás, átkötő zene, ismét a színpadi tér. A színen Cordeliaként Kelemen Diána, az orvos, majd később Lear királyként Perc Adorján.)

Orvos: Most ha tetszik felségednek, felköltjük a királyt.

Cordelia: Tudásod vezessen, s tedd, amit legjobbnak látsz. (szolgák egy széken Leart behozzák) Felöltözött?

Orvos: Igen, asszonyom, mély álma közben új ruhát adtunk rá.

Cordelia: Jól van. (közelebb megy atyjához) Ó, drága jó atyám! Tégy ajkamra írt. Ó gyógyulás és hozzon enyhet e csók a durva bántalomra, mit nővéreim tisztes korodra szórtak. (megcsókolja) Ne lettél volna atyjuk, akkor is irgalmazhattak volna hó hajadnak. Oly arc-e ez, melyet kitenni kell a küzdő szélnek, hogy zord kitörésű mennydörgések közt szembeszálljon a cikázó villám gyors csapásaival, virrasszon (Ó szegény feje) ily hűs sisakban? Ellenség kutyáját, ha megmart volna bár, ilyen éjszakán tüzem mellé bocsátnám. És szegény Atyám, neked disznókkal s nyomorult csavargókkal kellett megosztanod a silány, penészes almot. Hajh, csoda, hogy eszeddel, egyszersmind az élet is véget nem ért. – Ébred. Szólítsd meg őt.

Orvos: Szólj, asszonyom, te, az legüdvösebb lesz.

Cordelia: Uram, király, mint vagy? Hogy érzi magát felséged? Ismersz-é engem?

Lear: Szellem vagy, tudom. Mikor haltál meg?

Orvos: Aligha ébren van még, hagyjuk egy kevéssé.

Lear: Hol voltam? Hol vagyok, szép napvilág? Szörnyen megcsaltak. Mást, ha így találnék, meghalnék szánalomból.

Cordelia: Ó nézz rám uram, s tedd rám kezed, hogy áldjon meg!

Lear: Kérlek, ne űzzetek tréfát velem, mert életemre mondom, azt hiszem, hogy ez az úri hölgy Cordelia.

Cordelia: Ó az vagyok, az vagyok!

Lear: Valóban az. Kérlek, ne sírj! Ó legyen türelmetek velem. Kérlek, felejts s bocsáss meg: én agg és bohó vagyok.

(Sötét, váltás, átkötő zene, majd a páholyok előtti folyosó része. Bársonyszékek. Az egyiken Fehér Gyopárka ül. Kis idő multán Kelemen Gyula is kijön az egyik páholyból, leül a felesége melletti székre.)

Kelemen Gyula: Azért jöttél ki?

Fehér Gyopárka: Azért. Te is?

Kelemen Gyula: Igen. Elég volt a főpróbákon. Most már úgy éreztem, nem bírom.

Fehér Gyopárka: De hát, Gyula, ez csak színház!

Kelemen Gyula: Akkor magadnak is mondd!

Fehér Gyopárka: Igazad van, úgy látszik, nekünk mégse. Tegnap elsírtam magam, amikor Lear király az ölében hozta a halott Cordeliát.

Kelemen Gyula: Rám is nagy hatással volt. Pedig hány halottat láttam már a műtőasztalon, de ez mégis valami egészen más.

Fehér Gyopárka: És tudod-e, hogy miért, Gyula?

Kelemen Gyula: Miért?

Fehér Gyopárka: Mert mi a valóságot érezzük sokszor színháznak, és a színházat valóságnak. És ezért mi jobban átéljük a színpadi halált, mint Apámék, akik játsszák. Csupán ennyi az egész, miközben javíthatatlan civilek vagyunk.

(Felcsattan az előadás végét jelző taps, ami fokozatosan átmegy vastapsba.)

[[paginate]]

8. kép

Szín: Képváltás után ismét Perc Adorján öltözője, ahová, ha halkabban is, de még mindig behallatszik a vastaps a nézőtérről. Pálnagy Péter öreg aktatáskájával bíbelődik, amíg végre sikerül becsuknia.

Selyem Natália: (be, kezében kosaras virág, amit elhelyez Perc öltözőasztalán) Na, mit szól hozzá, Pálnagy úr? Mekkora siker!

Pálnagy Péter: Megszoktam én ezt már. Sose ért úgy véget egy előadás, hogy ne tapsoltak volna.

Selyem Natália: Azért csak van különbség.

Pálnagy Péter: Nem mondom, olykor van. (fülel) Ez most tényleg elüt az átlagtól. Mert volt már úgy, nem is egyszer, hogy ennyi idő alatt már civilben ült itt a főszereplő.

Selyem Natália: Csakhogy elismeri. Üzenem Perc művész úrnak, hogy átmentem az unokámhoz, majd együtt jövünk vissza. (ki, a taps változatlanul tart)

Palánki Vilma: (be, kezében egy szál vörös rózsa) Jó estét! Megvárhatnám itt Perc művész urat? Nem baj?

Pálnagy Péter: De bizony az baj! Mert ahogy véget ér a taps, annyian akarnak majd ide betülekedni, hogy kiszorítják a művész urat is. Javaslom, hogy a klubban tessék várakozni, úgyis odamegy mindenki.

Kamarás Zenóbia: (be) Mi az, te már itt vagy? (kezében szintén rózsa, csak fehér)

Palánki Vilma: Miért ne lehetnék itt? Már csak azért is, mert én jóval előbb ismertem Dórit, amikor te még csupán diákelőadásokra jártál a színházba.

Kamarás Zenóbia: És ez mit számít? Annyit, hogy öregebb vagy. Ha valami most mégis megfordult a fejedben, Vilmám, jobb, ha elfelejted!

Palánki Vilma: Ez rád is vonatkozik. Közlöm veled, hogy Selyem Natália, akire annyira várt Dóri, mégis megjelent a színen. A többit már elképzelheted.

Kamarás Zenóbia: Ezzel nem mondtál semmi újat. Tudok róla, de az emlékeimet még ő sem veheti el.

Palánki Vilma: Az enyémeket sem. De az még most is bánt, hogy miért csinálta meg az aranyrandevút? Hiszen kezdettől Natáliára várt.

Kamarás Zenóbia: Ugyan már, Vilma, hiszen színész. Látni akart minket is. Szüksége volt az emlékpróbára, hogy Selyem Natáliával legyen sikeressé az előadás. Látod, Mirella és Bea pontosan tudták ezt, el sem jöttek a premierre. (A taps közben abbamarad, hallani, ahogy többen igyekeznek Perc öltözője felé, egyre hangosabb zajongás, majd belép a művész. A nyitott ajtó mögött látni, hogy emberek állnak ott, akik idáig elkísérték.)

Perc: Mit látnak szemeim? Két virágszálat, valóságosan és jelképesen is. Van stílusotok, lányok.

Palánki Vilma: Őszintén gratulálok, Dóri! Nagy voltál! (átadja a rózsát, amit a színész Pálnagy úrnak ad, aki vázába teszi)

Kamarás Zenóbia: Köszönöm ezt a felejthetetlen színpadi élményt, és azt is, hogy annyi esztendő múltán egyszer még randevúzhattam veled! (átadja a rózsát, amit Perc Pálnagy úrnak ad, aki a másik mellé teszi a vázába)

Perc: Meghatottatok, lányok, de hát ez természetes. Tagadhatatlan, hogy az életemnek ti is részesei vagytok. Most pedig menjetek le a színészklubba, nagy bankett lesz, hogy miért, megtudjátok. Mindenki a vendégem és nyugodjatok meg, nem menzakosztra. (Vilma és Zenóbia ki)

Ügyelő hangja: Figyelem! Figyelem! Az igazgatóság kéri a Lear király összes szereplőjét, a statisztériát is, hogy ne öltözzenek át civilbe, hanem jelmezben menjenek le a klubban tartandó bankettre!

Perc: (leül székére, észreveszi a kosaras virágot) Pálnagy úr, ezt ő hozta, akire gondolok?

Pálnagy Péter: Hát ki más? Majd az unokával együtt jönnek vissza.

Bondorosi: (be) Mi ez a jelmezes bankettezés? Dóri, ez a te ötleted volt?

Perc: Nem is a tiéd.

Bondorosi: Miért akarod így?

Perc: A happy end miatt.

[[paginate]]

Bondorosi: Mégis eljátszod majd Pósalakit?

Perc: Azt nem, direktorom, hanem veszek két pitbullt házőrzőnek, megszagoltatlak velük, és ha bemerészkedsz hozzám, volt Bondorosi, nincs Bondorosi. Ennyi!

Bondorosi: Na, ne hülyéskedj! Mit fundáltál ki?

Perc: Amit jogomban állt kifundálni, mivel a bankett költségeit én állom. Ha rátok lenne bízva, be kellene érnünk ásványvízzel meg pogácsával. (sűrű kopogtatások az öltözőajtón) Pálnagy úr, ne engedjen be senkit, kivéve Selyem Natália asszonyt, meg akik vele jönnek. Mindenkit a klubba irányítson!

Pálnagy Péter: Igenis. (kimegy)

Perc: Ferdikém, most te is menj, keresd meg Kopárost, aki mindenről felvilágosít. Tudod, ahogy szokta.

Bondorosi: Hiányzott volna, ha nem így van. Csak egyszer érjem meg, hogy előbb nekem mondasz el mindent és utána én közölhetem Kopárossal. De erre, azt hiszem, hiába várok! (ki)

Pálnagy Péter hangja: (kintről) Ne tessenek már tolakodni, lökdösődni! Majd csak a klubban. Mindenki oda irányuljon. Hogy őket miért engedem be? Mert belépőjük van!

Selyem Natália, Kelemen Diána, Fehér Gyopárka, Kelemen Gyula bejönnek.

Perc: (átöleli, megcsókolja Diánát) Drága kis unokám, jobb voltál nálam is!

Kelemen Diána: (nevet) Nagyapa, ne túlozz!

Perc: Pedig így van. Hiszen mindvégig érted izgultam és olykor arról is megfeledkeztem, hogy én játszom Lear királyt!

Fehér Gyopárka: De milyen nagyszerűen! A viharmonológgal elkápráztattad a közönséget! (megpuszilja apját)

Kelemen Gyula: Nagy hibát követtél volna el, ha nem játszod el a Lear királyt. Svédországban is nagy siker lenne, tolmácsolva is. Tisztelettel gratulálok, kedves apósom! (átöleli Percet)

Perc: Köszönöm! Még akkor is, ha elfogultak vagytok. Hanem ígértem nektek egy meglepetést, amit ti is a klubban tudtok meg. Ezért most menjetek oda, csak a nagymama maradjon! (mind kimennek)

Pálnagy Péter: (benyit) Már nincs kint senki, művész úr.

Perc: Akkor maga is menjen le a klubba, hiszen szintúgy a vendégem. A citromos teáját itt hagyhatja, nem fog hiányozni.

Pálnagy Péter: (mosolyog) Köszönöm, művész úr! Akkor megyek nélküle. (becsukja az ajtót)

Perc: (odamegy az öltözőasztalhoz és felemeli a kosaras virágot) Natikám, ezt vehetem jelképesnek is?

Selyem Natália: Hogy érted ezt?

Perc: Egyszerűen. Amikor eltűntél az életemből, végül is kikosaraztál, de mára abban a kosárban a megbánás virágai nyíltak.

Selyem Natália: Elfogadom a példázatot, mert te is tudod, hogy a megbánás is igaz. Mit sugallnak még azok a virágok?

Perc: Egy kérdést, Natikám, amit az ismert okok miatt már nem állt módomban idejében feltenni. Akarsz-e hozzám jönni feleségül?

Selyem Natália: Vigyázz Dóri, mert igent mondok!

Perc: Hiszen arra várok azóta is!

Selyem Natália: Igen, Dórikám. Nem baj, hogy ezt most már egy nagymama mondta ki?

Perc: Látszatra, mert én úgy éreztem, hogy az a fiatal színésznő mondta ki annak a fiatal színésznek, akik máig bennünk élnek. (megcsókolja Natáliát) Várj egy kicsit, mert a gyűrűt az ujjadra már Lear királyként húzom fel. (felveszi királyi palástját, fejére teszi a koronát, fél térdre ereszkedik Natália előtt) Hercegnő, szabad a kezét?

Selyem Natália: Ó felség, hát hogyne lenne szabad!

Perc: (kis dobozt vesz elő palástja zsebéből benne a gyűrűkkel. Az egyiket Natália ujjára húzza) Nem szoros?

Selyem Natália: Pont jó. Kitől tudtad meg, hogy milyen kell?

Perc: Természetesen Diácskától. (átadja a másik gyűrűt) Kegyed következik, hercegnő!

Selyem Natália: (felhúzza Perc ujjára a gyűrűt) Királyom! És ha szabad érdeklődnöm, a rangos menyegzőre mikor kerül sor?

Perc: Talán egy negyedóra múlva.

Selyem Natália: Jól hallottam?

Perc: Nagyon is. Hiszen ha a jegyességünket onnan számítjuk, amikor elhagytál, a menyegzőt ideje kicsit siettetni. (az öltözőasztalról felveszi a mobilját, beleszól) Döncikém, jöhettek! (Bondorosi, Kopáros utóbbi jelmezben be)

Perc: Mi van? Itt dekkoltatok az ajtó előtt, hogy máris beestetek?

Bondorosi: Mert alig vártam már, hogy beszéljek veled. Dönci csillapított, aki persze jóval előbb tudott mindenről. Mi ez az utójáték az esküvővel?

Perc: Happy end direktorom. Lear király mégis megházasodik. Ha nem tehettem meg a színpadon, megteszem most Lady Natáliával. Mutasd meg neki a gyűrűt!

Selyem Natália: Az ujjamon van. (megmutatja)

Perc: (megmutatja az övét is) Ezt is nézd meg! És köszönöm, hogy elvállaltad a másik tanú szerepét Dönci mellett!

Bondorosi: Mi az, hogy elvállaltam! Kész helyzet elé állítottatok. Nem lehetett volna azért engem is beavatni az előkészületekbe?

Perc: Nem, mert te a darab rendezésével voltál elfoglalva, a feladat kitűnő öreg Bolondomra várt. Dönci, minden el van intézve? Svédasztalos ellátás, italok, pincérek...

Kopáros: Ne sorold! Minden rendben. A klubbot már megtöltötte a násznép, ott van az anyakönyvvezető, meg egy református pap is.

Perc: Helyes. Mondtad nekik, hogy csak a lényegre szorítkozzanak?

Kopáros: Természetesen. A pap azonnal megértette, de az anyakönyvvezető asszony sérelmezte, hogy nem mondhatja el „egy magányos szív társat talált és együtt dobognak majd tovább” kezdetű szónoklatát, mert lebeszéltem erről.

Perc: Bizony, ezt jól tetted. (az ajtón kopogtatás)

Pálnagy Péter: (be) Nagy gond van, direktor úr! A klub előtt tele az utca emberekkel, és mind be akarnak jönni Perc művész úrék esküvőjére.

Bondorosi: Kitették a zártkörű rendezvény táblát?

Pálnagy Péter: Kitették, de az nem ér semmit. Pék Andor ügyelő úr aztán odavezényelt három markos műszakist, azok talán valamit enyhítenek a helyzeten.

Bondorosi: Na, Döncikém, valld be, hogy azért erre te sem számítottál.

Perc: Minden neki sem juthat az eszébe, de van nekünk egy remek színidirektorunk. Ferdikém, menj és szólj az egybegyűltekhez! Dönci, te pedig utasítsd a pincéreket, hogy tálcákon hordozzanak körbe közöttük pezsgőt! Igyanak csak az egészségünkre. Elvégre ők az én szeretett közönségem. Utána csatlakozzatok a hivatalosakhoz, betölteni a tanúk szerepét. Rövidesen mi is követünk benneteket! (Bondorosi, Kopáros, Pálnagy Péter ki)

Selyem Natália: Dórikám, úgy érzem most magam, mintha egyetlen estébe sűrűsödne bele mindaz, amire egész életemben vártam!

Perc: Mit gondolsz, én nem így vagyok ezzel?

Selyem Natália: De igen, és ezt érzem is. Ezért itt és most megígérem neked, hogy amíg élünk, hűséges néződ leszek. Mivel ugye, nem akarod otthagyni a színészetet házas emberként sem?

Perc: (nevet) Natikám, a jövő kiszámíthatatlan már ebben a korban. Azért olykor megfordul a fejemben, hogy Prosperót Shakespeare mester Viharában talán még eljátszanám. De nehogy Bondorosi fülébe jusson, mert képes rá és műsorra tűzi. Pedig holnaptól kezdve sokáig csak a kettőnk színjátékát akarom műsoron tartani. De hagyjuk most ezt hercegnőm, aki rövidesen királyném leszel, és vonuljunk le a trónterembe, köszönteni az alattvalóinkat!

Selyem Natália: Vonuljunk, felséges uram!

(Perc palástosan, koronásan Natáliába karol és elindulnak. Közben felhangzik az esküvőre utaló, egyben darabzáró végzene ‒ nagyvonalúan a zenei rendezőre bízom ‒, mely egy ideig felpörgetve mind hangosabb, majd hallani lentről a bevonulásukat jelző fanfárokat.)

Függöny

Tóth-Máthé Miklós

Debrecen, 2016

 

Hasonló anyagaink

Zsirai László versei

AMIKOR ISTEN…   Amikor Isten megkeresett, nem fújt a szél és hó sem esett, csak a Nap fénye keretezett ártatlan arcú szeretetet.   Segített bíznom benne. Hinnem, hogy lehe...

Erdélyi József Fekete tölgye

Erdélyi József munkáihoz 1986 lezárása óta és Hartyányi halálát követően igen sok Erdélyi vers jelent meg különböző sajtótermékekben, így a Hitelben, a Hunniában, a Havi Magyar Fórumban, a Literátorban, a Magyar Útonban, a Magyarok Vasárnapjában é...