A halandó szemével nézve talán a világ legnagyobb emberi ígérete hangzott el 1938. szeptember 30-án, amikor Münchenben Adolf Hitler és Neville Chamberlain aláírta a hírhedt egyezményt. Chamberlain angol miniszterelnök, amikor hazatért Londonba, örömmámorban emelte magasra a papírt, és így szólt: „Peace for our time” – béke a mi időnkre. A világ fellélegzett, mintha megszületett volna a biztos jövő, az emberi értelem diadala, csakhogy néhány hónappal később tankok és bombák zúzták szét az emberi ígéretet. Azóta is próbálkoznak politikusok, diplomaták, vezérek újabb „békealkukkal”, de az emberi ígéretek mindig végesek, mert az emberi szív véges.

És mégis, a történelem mélyén ott húzódik egy másik ígéret. Ez az ígéret, nem papíron, hanem Isten szívében született és valósult meg. Péter apostol pünkösdi prédikációjában így beszél erről: „Nektek szól az ígéret és gyermekeiteknek, és mindazoknak, akik távol vannak ugyan, de akiket elhívott az Úr.” Ez az ígéret nem országhoz, nemhez, bőrszínhez, státuszhoz és nem időhöz kötött. Nem politikai békét, hanem szívbéli békét ígér. Nem fegyverszünetet, hanem kiengesztelődést.

A Szentírás egésze, Isten ígéretének története. Herbert Lockyer, bibliai tudós híres művében (All the Promises of the Bible) 8 810 ígéretet sorol fel. Egy másik kutató, Everett R. Storms, aki 27 éven át tanulmányozta a Bibliát, megerősítette ezt az adatot: a Szentírás 31173 igeverséből: 7487 Isten ígérete az embernek, 991 az ember ígérete Istennek, a többi, ember–ember vagy Isten–Önnönmaga között köttetik. Mindez arról beszél, hogy az egész Biblia az ígéretek szövedéke: Isten, aki szól, ígér, és hű marad. Nem véletlenül mondja Pál: „Valahány ígérete van Istennek, az mind Őbenne lett igenné” (2Kor 1,20).

[[paginate]]

Az Ószövetség ígéretei próféták ajkain át szólnak: Ábrahámnak utódot, Mózesnek földet, Dávidnak örök trónt ígért az Úr. Mindezek végül egyetlen alakban sűrűsödnek össze – a megszülető Krisztusban. Karácsony tehát nem a vágyak, hanem az ígéret ünnepe. A jászolban nem új remény, hanem a régi ígéret válik testté.

Kapu Tibor, magyar űrhajós, nemrég, az űrből nézve a Földet, így vallott: „Nagyon-nagyon fényes, nagyon-nagyon színes a föld. De meglepő, hogy valahol mindig van felhő. Valahol mindig van vihar.  És amikor fentről nézed az egészet, rájössz: mindig történnek viharok /…/ és ez alázatra indít, hogy bár nálad napos az ég, valahol valaki éppen viharral küzd.”

A világűrből nézve is törékeny e földi kis golyócska. Talán soha nem volt még ennyire időszerű az ígéret: békére, irgalomra, helyreállításra vágyik minden ember. Miközben háborúk dúlnak, éppen országunk vezetése készül a békekonferencia megszervezésére, a Karácsony arra emlékeztet, a valódi béke, az emberi szív békéje, nem diplomáciai asztalokon születik, hanem a jászol mellett, ahol Isten lehajol az emberhez. A Békesség Fejedelme érkezik, hogy helyreállítsa a megtört világot. A Mindenhatóság Ura földig hajol, a porszemnyi emberiséghez, megüresíti magát, emberi természetet vesz magára, hogy mi Istensége által meggazdagodjunk.

Ó, ember! Látod az Isten Fiát? Tudsz-e felfelé tekinteni? Antroposz! Tekints felfelé, ne csak előre és hátra, mint a hangya, aminek nincs vertikális látása! Elérkezett a „jólét” korszaka, de hol van a te jóléted? Nincs jól az ember! Hidd el: Isten ígéretei hűek és ámenek. Felismerni, elismerni és beismerni – ez a hit útja: szükségünk van Isten ígéretére, aki maga Jézus Krisztus! Alapigénk tanúsága szerint Isten ígérete az Ő drága Szentlelke – Isten jelenléte és ereje, a megváltás és az újjászületés beteljesedése Krisztusban. A Lélek kitöltetése nem csupán egy esemény, hanem az isteni élet beáradása az emberi szívbe: Isten önmaga ajándékozza önmagát. A távollevőknek is szól az ígéret – mondja Péter. És ma, amikor határok, árkok és árnyékok osztják a világot, ez különösen időszerű. A távollevők között nagyon sokan vannak. Mi is ott voltunk, onnan indultunk. De számunkra már nem idegen az Isten. Itthon vagyunk a világon, és otthon leszünk az Ő országában! Ez a legnagyobb ígérete Urunknak, Üdvözítő Messiásunknak.

[[paginate]]

Értelmünk, érzelmünk, akaratunk ebbe az irányba vágyódik. Örökkévalóság! Mennyei étel, mennyei ital! Minden érzékünkkel és érzékszervünkkel az örökkévalóságot keressük! Itt és most, de nem találjuk! Mert tér és időbe zárt emberek vagyunk, de keresi a véges a Végtelent! Karácsonyban az a legnagyobb csoda, hogy az Isten nem marad távol, hanem eljön: emberré lesz, hogy az ember isteni életre ébredjen.

A Heidelbergi Káté 21. kérdése szerint az igaz hit „nemcsak ismeret, hanem szívbeli bizalom is”. A hitnek van ég felé nyújtott keze, amely megragadja az ígéretet; van szeme, amely a láthatatlanra néz; és van gyökere, amely mélyen kapaszkodik Isten hűségébe. Karácsony a hitnek ezt a hármas mozdulatát tanítja: fölfelé nyúlni, előre nézni, mélyre gyökerezni.

Ezen a nyáron halálfélelmet kiváltó képsorok elevenedtek meg egy híradó kockái között. A videó rögzítette, ahogyan egy magyar apa és tízéves lánya a görögországi Epanomi partján úszott, amikor váratlanul a visszahúzó áramlat – a parttal merőlegesen, kifelé húzó, keskeny, de rendkívül erős vízmozgás – elsodorta őket a nyílt tenger felé. A felszín nyugodtnak tűnt, miközben odalent félelmetes erő húzta őket egyre távolabb. A körülöttük lévő víz tükörsima volt – olyan, mint amikor az ember élete is békésnek látszik kívülről, miközben belül mély sodrás rángatja. Egy másodperc töredéke alatt két és fél métert sodorta befelé az áramlat.

[[paginate]]

Egy negyvenöt év körüli magyar férfi a tízéves kislányával a semmi közepén! Se előre, se hátra, se jobbra, se balra… nem látszik a szárazföld. Profi úszóknak is óriási kihívás ilyen körülmények között megőrizni a higgadtságunkat és nem bepánikolni. Teljes kilátástalanság, reményvesztettség érzése vehetett erőt az édesapán. Elvesztünk! Kiáltanék, de kinek? Távoli a segítség! És ekkor, ott a halál torkában, hirtelen csoda történt. Sárkány-szörfösök, akik a magasban repültek, egyszer csak észrevették őket. Úristen, ember a vízben! Oda repültek, a sportolók átadták deszkáikat, majd a mentőhajó és a parti őrség együttműködésével mindkettőjüket sikerült épségben, bár kimerülten visszahozni a partra. Valaki észrevette őket. Meglátta és megmentette őket. Mert Istennél a lehetetlen lehetséges: az alkalmatlant alkalmassá teszi, és a képtelent képessé.

Sokszor mi is így sodródunk – látszólag nyugodt vizeken, mégis halálos erők között. De Karácsony üzenete éppen az, hogy van, aki észrevesz, utánunk jön, és megment. Ahogy az apa és a lánya a hullámokból, úgy mi is kimenthetők vagyunk – az isteni irgalom, az ígéret és a szeretet sodrásában.

Amikor Karácsonykor a fények felgyúlnak, ne feledjük: nem egy ünnepet, hanem egy ígéretet ünneplünk. Egy ígéretet, amely egyszer már testté lett Betlehemben, és ma is él minden szívben, amely meghallja: „Nektek szól az ígéret, és mindazoknak, akik távol vannak ugyan”.

Ez az ígéret ma is közel van. Karácsony nem a távolság, hanem a közelség ünnepe. Nem a bizonytalanságé, hanem a megtartó ígéreté. Ámen.

Ferkő Andor