A 20. századi belmisszió talán egyik legáldottabb munkája volt az ősegyházi alapokra helyezkedő diakonissza munka életre hívása és szolgálata, amely a folytonos kihívások ellenében is működni tudott közel fél évszázadon keresztül. Vezetői és munkatársai abban a hitben végezték a küldetésüket, hogy Isten „nyitott ajtót adott eléjük”, mint egykor a Jelenések könyvében szereplő filadelfiai gyülekezetnek. E gyönyörű és igényes kötésű könyv alcímében már világossá teszi az olvasó számára, hogy Magyarország köztörténete és református egyháztörténete számára is borzasztóan nehéz időszak keretein belül kívánja bemutatni azt a heroikus küzdelmet, amellyel igyekeztek fenntartani a példás működésű, mára közel 140 éves múltra visszatekintő Bethesda kórházat. Szomorú példáját is láthatjuk annak, hogy a két diktatúra hogyan tette tönkre azt az áldozatos munkát, melyről csupán néhány család álmodozott a századfordulón, és amit a 30-as évek végére Ravasz László dunamelléki püspök az egyik legfontosabb munkaterületként tart számon. A Bodoky-Biberauer család történetéből a múltban sorozat is készült (Jövevények és vándorok), és ez a kötet akár annak folytatásaként is beillik, hiszen jórészt ifj. Bodoky Richárd igazgató lelkész tollából olvashatunk szemelvényeket, továbbá az ő szolgálatán keresztül ismerhetjük meg leginkább a Filadelfia történetét. A mottója szépen összefoglalja a munkásságát: „Az igazi belmisszió: az egyház hitének megvallása a lélekmentő szeretet cselekedeteiben” vagy a nyilas rémuralom idején így fogalmazta meg belső meggyőződését: „Amit tettünk, nem politikai okokból, nem filoszemitizmusból és nem a hála reményében tettük. Tettük, mert a Krisztus szeretete szorongatott bennünket.”

Már a szerkesztői előszóból is nyilvánvaló, hogy ezt a kötetet nem egy szűk körnek szánták, hanem mindenkinek, aki inspirációt szeretne meríteni azokból a „tövig égett gyertya” életű asszonyoknak megható történeteiből, akik önmagukat nem kímélve szolgáltak kórházban, árvaházakban, szórványinternátusban, vagy éppen özvegy és beteg lelkésznék, elesettek mellett. Különösen is fontos részei a könyvnek azon fejezetek, amelyekben betekintést nyerhetünk a politikai üldözöttek, illetve a zsidótörvények miatt menekülni kényszerülő gyermekek tragikus sorsára és a Filadelfián keresztüli oltalmazásukra.

[[paginate]]

A bevezető tanulmányban Csanády Andrásné Bodoky Ágnes személyes meghatottságával is ír arról az önzetlen kezdeményezésről, amit először német földön foganatosítottak, majd idehaza többek közt Theodor Biberauer vasúti mérnök irányításával plántáltak. A Filadelfia olyan fontos személyeket tudhatott maga mellett az említett családon kívül, mint dr. Szabó Aladár, „a belmisszió atyja”, Ravasz László, mint az alapítvány elnöke, vagy Péter János intézményi lelkipásztor, későbbi tiszántúli püspök. (Nota bene: A kommunista hatalomátvétel után Péter János is asszisztált a Filadelfia felszámolásához.)

Az évenkénti beszámolók alapján képet kapunk arról, hogy mustármagnyi ötletekből és lehetőségekből hogyan vált valósággá a Filadelfiának Kőszegtől Erdélyig átívelő munkája. A tudatos és egyben dicsérendő szerkesztés azt is szem előtt tartotta, hogy ne csak száraz jegyzőkönyvek adják a kötet forrásközlő részét, hanem személyes jellegű feljegyzések, olykor baráti hangvételű levelek töltsék meg élettel a tintát. A kötet mindemellett olyan – eleddig sosem publikált, de annál nagyobb jelentőségű – forrásokat is felmutat, amelyben betekintést nyerhetünk a korszak egyházpolitikai machinációiba, továbbá elsőkézből olvashatunk a püspökváltás utórezgéseiről, mint ahogyan az Bereczky Albert önérzetes megjegyzéseiből és sértett viszonyulásából kisejlik.

Számomra a legizgalmasabbak azok a részek voltak, amelyekben akciófilmbe illő – de mégis valós jelenetekről olvashattam. Így a Bethesda papnak öltözött furabura portásáról a döntő pillanatban kiderült, hogy magasrendű nyilas pártfunkcionárius, és az igazolványát bemutatva elhitte neki a Gestapo különítményese, hogy a kórházban nem tartózkodik kommunista vagy zsidó személy. Így menekült meg többek közt Nagy Ferenc, későbbi miniszterelnök is. Vagy Békési Andor lelkipásztor burleszkbe illő mozzanata, aki a rá vonatkozó törvények szerint a budapesti ostrom idején papi palástban és fövegben fogta be az óbudai lovat, majd szőrén megülve vitte el a szükséges helyre, a leányfalusi diakonisszáknak.

A kötet egy jelentős része a diakonisszaintézetek felszámolásáról szól, melyben olvashatunk a szabadságáról berendelt ifj. Bodoky Richárd szívszorító vallomásáról, aki a döntő pillanatban úgy fogalmazott: „Ha csak rólam lett volna szó, nyugodtan nemet mondhattam volna”. Ravasz László püspökhöz hasonlóan ő is inkább volt bölcs, mint bátor; okos, mint erős – hogy mentse a rábízottakat.

Én személy szerint köszönöm mindazoknak, akik kemény munkát és temérdek időt áldoztak arra, hogy ezt a könyvet most a kezünkben tarthassuk. Hiszen sok ezer oldalnyi válogatás, digitalizáció kellett megelőzze a sajtó alá rendezést, nem beszélve az annotációról, ami szintén rendkívül informatív. Szeretettel ajánlom mindenkinek, aki szeretne lelki ösztönzést és bátorítást kapni a diakonisszák odaadó életéből és szolgálatából.

Bárány Zoltán