„Húsz éves az Örkény./ De mi lesz ez? Zsúr? Buli? Parti? / Színház? Koncert? Vers? Szöveg? / Kép? Mozgó? Meglepetés?./ Válasz: igen. / Ünnepi beszédek is?! / Azok nem.”

Ezzel – ha úgy tetszik, egypercessel – harangozták be az Örkény István Színház születésnapi műsorát. Akár ars poeticája is lehetne az ezredforduló után indult művészszínháznak, amely a mai napig hű maradt prózai meghatározottságához, ugyanakkor sokféle műfajra nyitott, otthonosan mozog a klasszikus és a kortárs darabok között, mégsem veszi túl komolyan magát, sőt kifejezetten jól áll neki az abszurd humor – talán a legjobban a magyar társulatok közül.

A társulat, ahol szeretik egymást

Egy belvárosi, a Deák térhez közeli moziterem helyén nyílt meg 1940-ben a magánkézben lévő Madách Színház, amely a ’44-es német megszállásig működött. A következő zűrzavaros években számos formáció megfordult ezen a színpadon, betiltott Hitler-ellenes darabtól kezdve a Nemzeti vendégszereplésén át az Állami Faluszínházig. 1954-től az állami Madách Színház kisszínpada lett, a kolozsvári születésű Ádám Ottó három évtizedes igazgatósága alatt a magyar és külföldi klasszikus és kortárs dráma fellegváraként beszéltek róla, de a humor sem volt idegen tőle: évtizedekig itt lépett fel Hofi Géza.

[[paginate]]

Mácsai Pál 2001-ben azzal a céllal vállalta a Madách Kamara művészeti vezetését, hogy az addigra szórakoztató zenés irányba elmozduló anyaszínházról leválva önálló társulattal rendelkező, az Ádám Ottó-i utat folytató repertoárszínházat hozzon létre. 2004. szeptember 21-én nyílt meg az Örkény István Színház Csehov Sirályával. A mások mellett Pogány Judit, Gálffi László és Csuja Imre fémjelezte társulat hamar megtalálta közönségét a fővárosi színházak gazdag kínálatában. A fiatalabb generáció is kivívta a szakma elismerését: Tenki Rékát és Zsigmond Emőkét például szívesen foglalkoztatják a filmrendezők, Polgár Csaba pedig a színészet mellett a rendezésben is maradandót alkot.

A kísérletező kedvű csapat több mint egy évtizede sikerrel tartja színpadon a magyar irodalom legismertebb verseiből készült darabját, sőt az Anyám tyúkjának folytatása is készült. A Confessio hasábjain nem egy emlékezetes alkotásukról megemlékeztünk már – a József és testvéreitől kezdve Az ajtón át a Bűn és bűnhődésig. A koronavírus-járvány idején is igyekeztek kapcsolatot tartani a közönséggel, az élő közvetítések mellett online beszélgetéseket szerveztek, Vers csak Neked címmel pedig kérésre meglepték az embereket egy-egy verses telefonhívással. Belaktak időközben egy kisszínpadot és színházpedagógiai műhelyt is indítottak.

Színpadi jelenlétüket, médiamegjelenéseiket és közönségkapcsolataikat látva az embernek az a benyomása támadt, hogy az Örkény az a társulat, ahol a tagok (beleértve a színészek mellett a művészeti és háttérmunkatársakat is) szeretik egymást. Tehetségük és maximalizmusuk mellett ennek is nagyban köszönhetik a közönség elismerését, melyhez szintén nem csupán tisztelettel, hanem szeretettel fordulnak. Ez nem kis dolog a rivaldafénynek ennyire kitett szcénában. Épp ezért, amikor 2023-ban bejelentette, hogy nem indul újra az igazgatói posztért, mindenki érezte, hogy egy hosszú és dicsőséges korszak fejeződik be az ő direktori leköszönésével.

[[paginate]]

„Éljen a kérdőjel, vesszen a pont!”

Évadnyitó fesztiváljukkal már tizenháromszor léptek ki a Madách tér 6. falai közül, ezért sejthető volt, hogy a huszadik születésnapot valami olyasmivel ünneplik meg, ami számukra is határátlépés. Épp az ÖrkényKert két legnépszerűbb programjai adták ehhez az ötletet: az énekelni szerető társulati tagok ugyanis évek óta eléneklik a közönségnek aktuális kedvenc dalaikat, a szintén a társulat tagjaiból verbuválódott zenekar pedig az egyik világosító szerzeményeit adja elő. Egy-egy ilyen produkció csak az adott estén látható-hallható.

Ebből született az egész estés koncert gondolata. S ha már koncert, akkor legyen koncerthelyszín. Ismerve az Örkény elkötelezett közönségét, nem tűnt elrugaszkodott ötletnek egy tizenegyezer fős terembe hirdetni az egyszeri és megismételhetetlen eseményt. Az Arénát megtölteni annyi, mint huszonöt teltházas estén játszani az Örkény nagyszínpadán. Bár végül nem adtak el minden jegyet, így is hatalmas tömeg hallgatta Mácsai Pál frappáns „antiköszöntőjét”, benne a fent már idézett sorokkal.

[[paginate]]

Igazi jutalomjáték volt ez a színészeknek (még ha izgultak is), akik három-három percre sorban a figyelem középpontjába (és a hét kivetítőre) kerültek. Volt, aki elénekelte egy örkényes darab ikonikus betétdalát (Takács Nóra Diána: Black Rider), más kipróbálta magát valamilyen műfajban (Hámori Gabriella sanzont, Bíró Kriszta népdalt, Friedenthal István és Kókai Tünde rockot énekelt). Gálffi László egy halandzsa dalt adott elő, Terhes Sándor vissza-visszatérő karaktere pedig az unalmas ünnepi beszédeket figurázta ki. Két kedvenc produkciónk is volt az este folyamán: Máthé Zsolt a Queen azonos című balladájára költötte át – parádés módon – József Attila Mamáját, Borsi-Balogh Máté hangján pedig valóban koncertminőségben szólalt meg a Sound of Silence feldolgozása.

Megható pillanatok utóbbin kívül is akadtak: egy érzelmes dal erejéig megidézték a már elhunyt kollégákat, a mit sem sejtő Pogány Juditot sok évtizede kollégája-barátnője, Molnár Piroska köszöntötte egy Dés László-szerzeménnyel, Mácsai Pál pedig az Illés együttes Ne gondold című slágerével búcsúzott az elmúlt húsz évtől. Fellépett a technikusok zenekara és a társulat nőikara, stílusosan csenddel köszöntötték az őket betanító Kákonyi Árpád zenei vezetőt, valamint a színészek szerenádot adtak a háttérben dolgozó kollégáknak. Közben pedig egymás produkcióját is segítették háttértáncosként, vokalistaként, vagy épp társelőadóként, mint Máthé Zsolt a hangszálproblémákkal küzdő Polgár Csabát. A hatalmas fiesztába torkolló koncert végén mindenki táncolt – még a közönség is. Így teljesült be a fellépők szándéka, akik szerettek volna a színházlátogatóknak és -pártolóknak ezzel az estével is köszönetet mondani hűséges jelenlétükért és támogatásukért.

[[paginate]]

Az esemény méltó lezárása volt egy korszaknak, hisz a színház vezetését már az évad folyamán Gáspár Máté (ügyvezető igazgatóként) és Polgár Csaba (művészeti vezetőként) vette át, akik a koncert közönségének bemutatták az intézmény új arculatát, a hat 2025/2026-os bemutatót (Kemény Lili: Az orosz barát, Michael Ende: Momo, Ladányi Andrea–Borlai Gergő–Markó Róbert: sub-harmónia, Kassai Margit naplói alapján: Ostromdressz, Puskás Panni: Megmenteni bárkit,  Neudold Júlia–Kiss-Végh Emőke–Ördög Tamás: Országkórus) és mottót („Éljen a kérdőjel, vesszen a pont!”) is. Bár Mácsai támogatásával vették át a stafétát, nyilatkozataikból lehet tudni, hogy egyikük sem biztonsági játékra törekszik, hanem az elődök hagyományait folytatva megújítanák azokat (például az emlegetett ÖrkényKertet is).

Kérdőjelek vannak a jövőt illetően (az évad végén Csuja Imre nyugdíjba vonult – új szerepeket nem vállal, de futó előadásait megtartja –, valamint távozott a társulattól Jéger Zsombor színész és Kákonyi Árpád is), pont viszont nem került az Örkény történetének végére, ez pedig jó hír a színházbarátoknak.

Feke György