Bevezetésképpen egy érdekes jelenségre hívom fel a figyelmet: a magyarországi római katolikus püspöki székhelyek történetében visszatérő motívum, hogy általában mindenütt jelen van egy XVIII. századi alapító, pontosabban újraalapító főpap. Az ő személyüknek köszönhetőek az ekkor felépülő barokk főtemplomok, a püspöki paloták, sok helyen kanonoksorok és rendszerint egy-egy híres könyvtár is. A hasonlóságot erősíti a korszak építő- és díszítő mestereinek, valamint a stílusnak az azonossága. Ez az egyöntetűség azonban nem a központi újjáépítő szándékot takarja, hanem – nagyon sok esetben – egyedül az alapító atya vízióját, nemes ambícióit és törhetetlen akaratát. A legjobb példa erre Anton Migazzi váci püspök esete. Bár magyar életrajzai megható módon egy töretlen pályaívet kívánnak láttatni, azt semmiképpen sem nevezhetjük töretlennek: a Rómában végzett, svájci-olasz-osztrák származású arisztokrata főpap eredetileg egyházi diplomata szeretett volna lenni, Róma és a német-római birodalom legfelsőbb köreiben mozogva. Ehelyett Vácon találta magát, szellemi és fizikai értelemben egyaránt periférián, szegényes porták között. A váci kinevezés Migazzi esetében nyilvánvaló büntetésnek számított (előtte mechelni érsek és spanyol követ volt), ő azonban serényen hozzálátott az elbűvölő barokk Vác megalkotásának, minden jövedelmét ennek rendelve alá: a szokásos székesegyházépítésen és az új püspöki rezidencia létrehozásán kívül 400 lakóház, számos híd, a dunai töltés megépíttetése fűződik nevéhez, továbbá területet rendezett, mocsarakat töltetett fel, rendbehozatta a város utcáit és a kivezető főútvonalakat, gondoskodott a városi közellátás intézményeiről és a még nem létező közigazgatás megszervezéséről. Kórházat alapított és betegápoló rendet hívott be hozzá, a szegények ellátását is intézményesítette. Az iskolákról sem feledkezett meg: püspöksége területén 15 népiskolát nyittatott és Vácott újjászervezte a szemináriumot. Munkahelyteremtésként és a város ellátására bányát nyittatott Verőcén. Templomait felújíttatta, az egyházi adminisztrációban rendet teremtett és többnyelvű prédikálást szorgalmazott. Migazzi kifinomult ízlésű műgyűjtő is volt: páratlan könyvtára, közte a csodálatos, karoling Codex Aureus-szal, ma Gyulafehérváron van; képtárának és ókori gyűjteményének jelentős része a Nemzeti Múzeumban. S mindeközben szórakozásra, társasági életre is maradt ideje: megnyerte magának magyar főpap-kollégáit, részt vett a pesti Hét Elektor fogadó báljain, és vadászatokra hívta meg barátait, ismerőseit – köztük például a református Ráday Gedeont. Migazzi tehát Vác megalkotásával tromfolt ellenségeinek; és amikor 1764-ben Mária Terézia elfogadta Migazzi váci meghívását, az bizony az ő személyes diadalünnepe is volt. – Hangsúlyozom, hogy Migazzi esete korántsem egyedi: hasonló teljesítményt nyújtott Nesselrode püspök Pécsett (hivatalba lépésekor egy korabeli feljegyzés szerint a várost „csak a kutyák lakták”), Csáky Imre püspök Nagyváradon, Patachich Ádám és Batthyány József Kalocsán, Batthyány Ignác Gyulafehérvárott, és gondoljunk az egri nagy építő Eszterházy Károlyra is, akinek álma, az egyetemalapítás ugyan nem valósulhatott meg, de máig az ő műve határozza meg Eger városának imázsát.

[[paginate]]

Ha tehát a támogatott, domináns katolikus felekezet élenjárói is nyomás alatt, életük, karrierjük beáldozásával érték el mindazt, amit elértek; akkor a jóval sanyarúbb helyzetben levő református egyház hívei még nagyobb személyes áldozatvállalásra kényszerültek.

A Ráday családnak kitüntetett helye van közöttük. Ez a család a reformáció korától kezdve kitartott a református egyház mellett (holott, különösen a XVIII. században, sokat nyerhettek volna egy vallásváltoztatással), és 1939-ig minden családfő patrónusi, mecénási, gondnoki szerepet töltött be az egyház életében. Lelkipásztor nem került ki soraikból, de külső támogatóként sokszor egyháztörténeti jelentőségű döntéseket határoztak meg. Ez szinte fontosabb volt, mint „bent” lenni: a XVIII. század folyamán a protestáns egyházak nagymértékben függtek befolyásos nemesi pártfogóiktól, hiszen a két Carolina Resolutio nagyon lehatárolta mozgásterüket.

Az eddigi kutatások és publikációk zömmel Ráday Pál és ifjabb (II.) Ráday Gedeon vallásügyi tevékenységére koncentrálnak. Teljes joggal: Ráday Pál a szatmári békekötés után egyedül a vallás ügyeiben fejtett ki aktivitást, nem is akármilyet: „supremus vagy generalis curator”-ként országos hatáskörben foglalkozott különböző sérelmekkel (egyházfoglalási ügyekkel, oktatási, vallásgyakorlási korlátozásokkal). Már 1712-től kezdve feliratokat, beadványokat, javaslatokat szerkesztett és nyújtott be az országgyűlésre, audienciát kért Bécsben, konzultált az érsekkel, szorgalmazta az ágensi intézmény kiépítését. Nagy szerepe volt a sárospataki kollégium megmentésében is, amelyet a felszámolás veszélye fenyegetett. Ráday Pál természetesen tagja volt a vallásügy rendezésére létrehívott Pesti Vallásügyi Bizottságnak – céljuk a felekezetek jogállásának kidolgozása lett volna –, de III. Károly nyilvánvalóan nem törekedett megegyezésre. Végül az 1731-es és az 1734-es Carolina Resolutio határozta meg a protestáns egyházak helyzetét egészen II. Józsefig: az első rendelet az artikuláris helyekre szorította vissza a nyilvános vallásgyakorlatot és számos ponton sértette a protestáns hívek szabadságjogait; a második lehetővé tette az egyházkerületi superintendensek (püspökök) választását, és ekkor honosodott meg a püspökök mellé rendelt világi főgondnokok hivatala is. A század közepére már rendeltetésszerűen működtek a kormányszékek mellé szervezett ágensi hivatalok, így olyan jellegű „generális kurátori” szerepre nem volt szükség, mint amilyet Ráday Pál töltött be. Ő élete alkonyán elkeseredve szemlélte az egyértelmű visszalépésnek számító fejleményeket, de ez a keret rögzült a Türelmi Rendeletig. A Türelmi Rendelet megszületésében pedig jelentős szerepe volt Ráday Pál unokájának, ifjabb Ráday Gedeonnak: az előkészítő bizottságban a református egyház kulcsembereként tárgyalt és közvetített. (A részleteket Mályusz Elemér monográfiájából ismerhetjük meg.) Ifjabb Gedeon 1793-tól haláláig főgondnoki tisztséget is viselt, és az ő nevéhez fűződik a péceli református templom felépítése, amelyhez a telket a Ráday-kastély kertjéből választották le, és az építési költség nagy részét fedezte. Támogatta a pesti, később Kálvin-téri egyházközség és templom létrehozását is.

[[paginate]]

Ráday Pál és ifjabb Gedeon korszaka közé esik Mária Terézia uralkodásának ideje és Ráday Pál fiának, ifjabb Gedeon apjának, a könyvgyűjtő és irodalomtörténeti jelentőségű Ráday Gedeonnak az élete. Amint láttuk, a jogi és politikai környezet ebben az időszakban nem adott lehetőséget markáns egyházpolitikai érdekérvényesítésre; Ráday Gedeon valószínűleg alkatilag sem lett volna alkalmas ilyen szerepre, mégsem érdektelen ebből a szempontból vizsgálni életpályáját. Ismeretes, hogy a dunántúli és a dunamelléki egyházkerület gondnoka volt, országgyűlési követségein (1741, 1751, 1764) a protestáns frakciót képviselte. A családi hagyományt követve anyagilag támogatta a sárospataki kollégiumot (1747-ben kimagasló, 500 rajnai forint értékű alapítványt tett, de évente áldozott erre jelentős összeget), sőt a losonci iskolát is támogatta. Fedezte több tehetséges, szegény sorú diák külföldi tanulmányának költségét. Az apja idejében szerveződött ágensi intézmény Gedeon idejében kiteljesedett és jól működött, és a mindenkori ágensek általában baráti kapcsolatban álltak vele. Szilágyi Sámuel és Nagy István diákkori pajtása volt, Nagy Sámuel a fia nevelőjeként kezdte pályáját; Szerentsi Nagy István az unokák nevelője volt.

Ráday Gedeon szerepet vállalt az üldözött stájer protestánsok letelepítésében is. Mária Terézia császárnő az örökösödési háború befejezését követően megkísérelte felszámolni a protestantizmust az örökös tartományokban. Ennek során jutottak el 1753-ban az Enns folyó menti településeken élő evangélikus falvakhoz. A lakosságot hűségeskü letételére kötelezték, és aki erre nem volt hajlandó (az eskü a dekretális eskühöz hasonlóan vállalhatatlan formulákat tartalmazott a protestánsok számára), arra vagyonvesztés és deportálás várt, kiskorú gyermekeiket pedig elszakították tőlük, hogy római katolikus árvaházakban neveljék fel. Ezután a saját költségükön szállították őket gyűjtőtáborokba, majd onnan tovább kelet felé. A végcél Erdély vagy Ukrajna lett volna, de az Enns környéki üldözöttek Hartánál megtagadták a továbbutazást. Az egyik helyi földesúr - Ráday Gedeon - befogadta őket. Végül Ikladon telepítette le a sokat szenvedett családokat, s ennek hírére a következő években is hozzá áramlottak a Karintiából, Felső-Ausztriából érkező további menekültek. Ráday Gedeon nemcsak letelepülési lehetőséget adott nekik, hanem, szinte felfoghatatlan merészséggel, megpróbálta jogi úton visszaperelni az elszakított gyermekeket is – és néhány esetben sikerrel járt.

[[paginate]]

A következőkben a családi levéltár egyik irategységéből, Ráday Gedeonné Szentpéteri Katalin 455 tételből álló családi levelezéséből iratcsoportban (Ráday Levéltár C64/9 és részben C64/8 fondok) hozok példákat a család és a református egyház kapcsolatára.

Losonc városa a régi családi kötődések okán kitüntetett szerepet töltött be életükben (ott élt több rokon, ott tanultak a gyerekek, ott volt a régi családi kripta). 1758-ban Losoncon tűzvész pusztított, amelyről Szentpéteri Katalin tudósíthatta testvéreit. Ezek a levelek nem maradtak fenn, viszont a válaszlevelekből rekonstruálható a tragédia. Szentpéteri Judit írja: „a szegeny losontzijakon eset szerentsetlenseget en magam is szivem szerint sajnalom minyajokat a kiken aza kar eset a szegeny predikatorokat ugy karman Uramat de megis hogy az Ur Isten pedig hogy a templomot meg tartota mint hogy oly veszedelmes időbe van az ember tsak a fel epitetese mijat is talam let volna baj az leg job Edes NeNem Asszony hogy azokat az Istentelen embereket fogdosak hogy tőb kar is ne esek …. mitsoda okok lehetet azoknak a gonosz embereknek hogy azt tseleketek” – és Szentpéteri Erzsébet hasonlóképpen: „az szegény Losoncziakkon eset Isten iteletit magam is eleg szomoru szivel ertetem kivalt hogy oly haszontalan Emberek mijat keletet azt az nagy romlast szenyvedni de mégis az Istenek nagy irgalmasaga hozank hogy az maga Házának kedvezet ez nehez idöben” Vagyis: az 1758-as losonci tűzvészt gyújtogatás idézte elő és egyértelműen a református intézmények és lakosok ellen irányult, de a templom, ami a fő célpont lehetett, mégis megmaradt. A gazdasági iratokból igazolható, hogy a Ráday család támogatta az újrakezdést. Itt említhető még a losonci református iskolaigazgató, Kármán András is, aki ifjan Ráday Pál pártfogoltja volt, később egyengette Ráday Gedeon tanulmányait és végül elkezdte ifjabb Ráday Gedeon nevelését. 1760 tavaszán Szentpéteri Kata aggódva írja, hogy „az szegeny Kalman Uramotis feltem igen … Tsak aztat Mongya szegeny hogy Tsak adig Kivanya Eletet mig az En fijamot Ki tanithatna Nem Banya ha mingyart Meg halis”; de sajnos betegsége egyre súlyosbodott, nyár elején már így ír Szentpéteri Katalin: „szegeny Karman Uram igen Nehez Beteg Tsak az Ur Isten Tugya Ki Menetelit En Inkab hiszem hogy Soha Meg Nem Gyogyul ha Tsak az Ur Isten Az Sok Erete valoknak imadtsagokat Meg Nem halgatya mivel Meg Kel valani hogy Minden Ember Majd Sirva imatkozot az Temlomban Erete Mar Nem Tudom mit vegezet az Ur Isten iranta Ő ugyan szegeny Mar Testamentomotis Tet” – végül, sok szenvedés után, Kármán András 1761. január elsején halt meg.

[[paginate]]

A családi levelezésben tetten érhető a személyes vallásgyakorlás is, ami egyébként a nehezen kutatható dolgok közé tartozik. Egyértelmű, hogy a Ráday család kiemelten fontosnak tartotta a vasárnapi istentiszteletet és az ünnepi istentiszteleteket, ezeket általában nem mulasztották el. 1771-ben egy gyászistentisztelet alkalmából írja Szentpéteri Kata a férjének: „az mi jo tanito lelki Pasztorunk Olyan Predikatzijot mondot hogy anyira meg vigasztalt benüket hogy nemis sirhatunk El fogom magamal vini az predikatziot”, hogy Ráday Gedeon is elolvashassa. Több esetben bebizonyosodik, hogy a Ráday család a háznép, a személyzet életét empatikusan és humánusan kezelte. Megrázó, és a népi hiedelmek világába is bepillantást enged a következő eset, amelyről Szentpéteri Katalin a férjének számol be 1774-ben: „az szegeny Janos Kotsisnak … az Nagyob fijatskaja egy hetig tarto neheznyavalya törese utan meg holt az el mult hetfűn rajta nem lehetet segiteni Predikator Uramis haromszoris Imatkozot Erete es az Edes Anya maga Oda szalat hetfűn regel elejiben Predikator Uramnak az mikor az Könyörgesre ment volna es azon Kerte hogy tsak ugy Imatkozon hogy mongya meg az Istenek hogy az Apja ide haza nitsen es tsak adig ne halyon meg mig az Apja haza fog jöni Ludanybul az utan nem banya ha meg halis de aztat az Ur Isten nem varta hanem en magam tisztesegesen el temetetem az magam Költsegen mivel … ha Tort nem tetetem volna neki bizony otan maradot volna mivel anyira az dolog utan ata az nep magat”. – Több alkalommal előfordul, hogy elismerő megjegyzéseket tesznek lelkipásztorokra (egyébként nagyon figyelemreméltó, hogy elmarasztalót sohasem). Ráday Gedeon így dicséri feleségének az új péceli lelkészt, Fejes Istvánt: „.Praedicatorunk ollyan van, hogy ha végig ugy fog praedicalani, senkiét sem irigylem.” Ráday Gedeon általában figyelemmel kísérte az egyes lelkipásztorok működését és életpályáját – különösen, ha az ő birtokain szolgálókról volt szó, vagy ha a lelkipásztor irodalmi vagy tudományos tevékenysége kiemelkedőnek bizonyult. Ez utóbbi esetben szívesen bocsátotta rendelkezésre könyvtárát és folyamatos kapcsolattartásra törekedett (például Bél Mátyás, Bod Péter, Csécsi János esetében).

Ráday Gedeon különös lelkiismeretességgel vett részt minden fontos egyházi gyűlésen. Egy alkalommal a felesége háborogva írja: „ha az Uram El mehet ara az Papok Gyűlesere onet jo leszen ha vasarnap ide erkezik enekem Ugyan eleg bum vagyon rajta mivel … az hazbul ki nem volt … Olyan nagy mertekben vagyon rajta az Natha hurut de aztat mondota tegnapis hogyha mingyart meg halis otan megis el megyen”. Egy másik alkalommal egy családi összejövetel helyett választotta a pesti „papok gyűlését”.

[[paginate]]

Szegénysorú református diákok támogatását is vállalta a család. Közülük kiemelhetjük Ráday Gedeon egyik kedvencét, Szathmári Paksi Pált (1730–1766), aki a sárospataki teológiai professzor, Szathmári Paksi Mihály ötödik fia volt, s természettudományi-orvosi stúdiumokat végzett Franekerben Ráday Gedeon anyagi támogatásával. Szathmári Pál levelei kimagasló tehetségről és műveltségről tanúskodnak. Szinte irodalmi igénnyel ír kinti életéről, tanulmányairól, latin verset intéz patrónusához (ezeket Dienes Dénes közölte); de külön leveleket intézett patrónájához, Szentpéteri Katalinhoz is. Ezek szórakoztató beszámolók a holland szokásokról, és egy alkalommal valóságos gasztronómiai traktátust írt a holland konyha borzalmairól (összevetve Rádayné szakácsművészetével). 1757-ben Szathmári Paksi Pál hazatért és maga is a sárospataki kollégium tanára lett.

A korszakban kivételesen ritka református örömünnepek közé tartozott 1777-ben az ócsai templom felszentelése. A templom kalandos módon vált premontrei romból új református istentiszteleti hellyé: Ráday Gedeon unokaöccse, gróf Teleki József kifejezetten a pusztuló ócsai templomrom miatt lett ottani birtokos, hogy földesúrként joga legyen a kövekhez. Ám ő nem építési kőbányának használta a romokat – ezt tette mindenki, és azt hitték, hogy ő is erre kér engedélyt – hanem helyreállította az épületet annyira, hogy a templomtér ismét használható legyen. Rádayné Szentpéteri Kata levelezéséből kiderül, hogy az akció nem volt veszélytelen, és férje lelkesen látta el jogi tanácsokkal Teleki Józsefet, akit gyakran citáltak Bécsbe ez ügyben („az okat meg nem irhatom hogy mijert hanem azt azert irhatom rövideden hogy az Otsaji Teplomnak epiteset irigylik.”). Végül a bécsi udvar csupán a további hasonló akciók kivédésére hozott határozatokat. A felavatáson a tömeg be sem fért a hatalmas templomba, „Úrvacsorával több, mint 1500-an éltek” – írta Földváry Gergely lelkipásztor a Protocollumban.

Ráday Gedeon más alkalmakkor is aktívan közbenjárt templomok ügyében, 1774-ben például a fiát tudósítja Szentpéteri Katalin: „jövö vasarnap be megyek az Urammal Pestre mivel az jövö hetfün Gyenyeralis Gyűles fog leni... mind az Gombaji mind az Otsaji templom irant igen jo parantsolat jöt Gomban tornyotis szabad epiteni hanem az Maglodi templom irant Rosz parantsolat jöt mar anak nem tudom mitsoda ki meneteli fog leni”.

[[paginate]]

Írásom címében a „harangoznak a templomban” idézet Ráday Gedeon humoros levélzárlataira utal. Gyakran megtette, hogy valamilyen tréfát vagy tréfás sorokat írt feleségének küldött leveleibe, a szóban forgó esetben valószínűleg a már akkor is ismert gyerekdalt parafrazálta: „Harangoznak az Templomban, Putnoki Uram lova nyeregben, tőbbet azért nem irhatok, hanem hogy vagyok hóltomig Edes Szivem Igazan szerető Társad”.

Élete alkonyán sokat segített fiának a Türelmi Rendelet körüli előkészítő feladatokban: szinte naponta küldte tanácsait és javaslatait a hivatalos küldöttségnek, sőt a költségeiket is ő hitelezte meg. Amikor 1781 őszén megjelent a rendelet, Ráday Gedeon javasolt stiláris és tartalmi elemeket a protestánsok üdvözlő iratára vonatkozóan; tőle származik a cím is. 1782-ben arról számolt be fiának, hogyan küzdöttek a pesti megyegyűlésen a rendelet visszavonatásán fáradozókkal, s hogyan sikerült végül a hivatalos tiltakozást megakadályozniuk.

A családi levelezés értelemszerűen hiányosan, mozaikosan tükrözi Ráday Gedeon egyházügyi tevékenységét. Van azonban egy eddig kevéssé, inkább csak a könyvgyűjtéssel kapcsolatban kutatott iratcsoport – Ráday Gedeon és a korábban felsorolt református ágensek magánlevelezése – amely nem tartozik az Archivum Agentiale hivatalos iratanyagába, viszont teljeskörűen bemutatja a család és az ágensek kapcsolatát. Ebből az iratanyagból még számos új egyháztörténeti adalék várható.

Berecz Ágnes

[[paginate]]

Irodalom:

Asztalos István – Brandtner Pál: Ikladi családok, Iklad, 2002.

Balogh István: Ráday Pál az 1712-15. évi országgyűlésen. (Adalékok a protestánsok helyzetéhez a szatmári béke után). In.: A Ráday Gyűjtemény Évkönyve III. 1983. 55-73. p.

Berecz Ágnes: Patrónus nemesi családok a Dunamelléken – a Rádayak. In: Kálvin hagyománya. Református kulturális örökség a Duna mentén. Kiállítási katalógus, szerk.: Farbaky Péter–Kiss Réka, Budapesti Történeti Múzeum–Dunamelléki Református Egyházkerület, 2009. 47-51. p.

Czegle Imre: Ráday Pál és a sárospataki kollégium. In: Ráday Pál Emlékkönyv (szerk. Esze Tamás) Bp., Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1980. 197–233. p.

Hörcsik Richard: Szatmári Paksi Pál levelei Franekerből In: Ráday Gyűjtemény Évkönyve II. Budapest, Ráday Gyűjtemény, 1982. 234–256. p.

Ladányi Sándor: Ráday Pál, az egyházpolitikus. In: Ráday Pál Emlékkönyv (szerk. Esze Tamás) Bp., Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1980. 105-111. p.

Ladányi Sándor: Ráday Pál, az első református egyetemes főgondnok. In.: Theologiai Szemle, 1978. Úf. 21 évf. 48-54. p.

Ladányi Sándor: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után. Budapest, 1997.

Ladányi Sándor: II. József türelmi rendelete és a két Ráday Gedeon. In: “Fölbuzog szívem szép beszédre.” Tanulmányok Dr. Tóth Kálmán tiszteletére, 80. születésnapja alkalmából. Budapest, 1997.

Mályusz Elemér: A Türelmi Rendelet. II. József és a magyar protestantizmus, Budapest, Magyar Protestáns Irodalmi Társaság, 1939.

Pap László: Ráday Pál egyházirodalmi munkássága. In: Református Egyház V.1953/19.18.

Zsindely Endre: Ráday Gedeon élete és munkássága, In: Ráday Gyűjtemény Évkönyve I. Budapest, Ráday Gyűjtemény, 1956. 36–55. p.