Egy esztendővel az összegyűjtött versek könyve, a Könyörgés, márciusi hóban után ismét jelentkezett Petrőczi Éva: A füst vállalása röpke egy év lírai termését tartalmazza. Ahogy költőnk írja az előszóban: „Ezeket az írásokat 2021 reményteli és 2022 nagyon szomorú márciusa között, tehát éppen egy év alatt vetettem papírra…” Könnyű rájönnünk, hogy – persze a magánemberi változásokon kívül – ez a megjegyzés a világjárvánnyal és az orosz-ukrán háborúval (is) összefügg. Gondolhatunk ugyanakkor az életmű kiteljesedésére is. Hiszen versben, tanulmányban, publicisztikában is számos eredmény fűződik a nevéhez. Vallja, hogy a „megalkuvások nélkül leélt élet” jegyében!

Kétségtelenül szép és nemes a vállalkozása abban a világban, amelyben sokszor csábítják az embert – többek között – megalkuvásokra, jobb esetben kompromisszumokra. S ilyen viszonyok között kell az alkotónak az értéket fölmutatnia, az írott szó erejében bízva. S persze a Petrőczi-életmű mögött változatlanul ott a szilárd hit, az isteni háttér biztonsága. Akár a „füst vállalásában” is. Fontos a kötetcímadó versben ez a jelképiség, amely szakrális tartalmat is rejt.

A mottó egyébként a késő-puritán Pápai Páriz Ferenctől, a XVI-XVII. században élt orvostól, teológustól, nagyenyedi professzortól és filozófustól származik: „A hazai füst hasznosabb, / mint a külhoni fény.” (Petrőczi Éva könyvet is írt róla.) Az idézet eredetileg Lucianustól való. A magyarság, az anyanyelv megrendítő vállalása és vallomása fogalmazódik meg a vers soraiban. „…Magamat mégse siratom, / hiszen enyém maradt / anyaméh-gyöngéden / ringató anyanyelvem…” S teszi ezt az érdemtelen vádaskodások után, „a megvádolt salemi puritánok módjára”.

A védelem költője vall így, az a költő, aki az elesetteket és üldözötteket írással és tettel támogatja. Az erkölcsi parancsnak megfelelően. Ezt erősítik ajánlásai és mottói a versek élén. Vagy éppen a Csak nézte Luther...-ben megfogalmazott tartás. Akinek egyetlen Ura volt, és „míves, romolhatatlan / páncélt kapott: a Bibliát.” Persze nemcsak biblikus és múltbeli áldásokkal találkozunk ebben a világban, hanem a családi líra újabb gyöngyszemeivel is: az „unokaáldás” élményével. Létünk folytonosságának értékeivel.

Színtiszta humánum mozgatja tollát, miközben így fogalmazza meg a költészet lényegét, egy növényi (bíborkék szakállbromélia) párhuzam segítségével, majd eképpen: „…Megannyi hűséges virág / hordozza e növényen / Isten termő s teremtő / akaratát” (Kérdés). Ezek a szépséges verspillanatok is folytonosságot jelentenek lírai pályáján, jelentős fordulatok nélkül, de a korábbi értékeket erősítendő módon. Viszonyítási pontok is vannak: a már sokszor megénekelt Jékely Zoltán, vagy éppen Pilinszky János, akinek Négysoros-élménye is megihleti. Őt tartja a „legarkangyalibb poétának” („Plakátmagányban ázó éjjelek”). Múltbeli élményeket szembesít gyakran jelenkori pillanatokkal, némi nosztalgikus ízzel. Bölcsen veszi tudomásul a múló és fogyó idő megmásíthatatlanságát, némi öniróniával szemléli önmagát vagy éppen a „távoli ifjúságot” (Óda a rózsadombi oroszlánokhoz). Az eltűnt idő folyamatosan jelen van verseiben, a feledés ellen is küzd ezen a módon.

Ezzel összefüggően idézi meg az eltávozottakat, fájó és szép búcsúzásokkal. A költőtárs Kántor Pétert elsirató Búcsú záróakkordjában pl. így: „…Számodra, Péter, / most véget ért / minden vihar, tusa. / Nyugtasson ama reneszánsz / festményről lelépett / Madonna, s szentek / halk énekének ritmusa.” Egy másik búcsúversben a füst-motívum így jelenik meg: „..vagy távoztak gázban-hőben, / elröppentek füstfelhőben” (Iszalag). Ez a „távol nyugvó halottaknak” emléket állító vers. És megkapó műben idézi meg Venczel Verát, a színésznő „romolhatatlan szépségét” (Lepentőcske). Hasonlóképpen a legendás testvérpárt, Kálmán C. Gyurit és testvérét, Lacit”. (Kálmán C. György írt előszót Petrőczi összegyűjtött verseinek kötetéhez.) Egyébként is fontosak az irodalmi-művész kapcsolatok, a testvérmúzsák és a barátság szempontjából.

Találunk jó példákat a játékosságra és a szellemességre is, összhangban a költő hétköznapi lényével. A már a címében is sokat ígérő Óda a „toast kenyérhez ilyen írás. Itt is láthatjuk, nem tragikus ez a versvilág, akkor sem, ha vannak benne bőséggel tragikus elemek. A játék egyfajta feloldást is eredményezhet, miként a már említett önironikus hang hasonlóképpen. Másutt a változatos rímképletek is a játék eszközei, a remek nyelvi megoldások nemkülönben. Ezekhez járulnak a külföldi utak emlékei, lírai rajzokkal, kulturális élményekkel. Adventtel, a karácsonyi békével a középpontban.

Összességében pontosan megszerkesztett lírai krónika ez a kötet egy szűk esztendőről, amelyben persze költőnk számára a munka volt az egyik legfontosabb összetevő elem. Az utódok vagy éppen a harang, a virág lélekemelő és biztató létével. S közben itt is, ott is zsoltáros hatásokkal. Az anyagi és a lelki értékek egymást érintő minőségével. Pl. így: „…Szarvast, őzet / hogyha látok, / remélek egy jobb világot, / nyugtató, zsoltáros békét, / ahol nincs rúgás, tülekvés, / legfeljebb közös menekvés…” (Baranyai szarvasrudli…).

Ám a végkicsengés mégis tragikus színekben gazdag. A politika nélküli közéletiség megnyilvánulásai, a minden áron való békeakarás jegyében. A „mégis” Adyra emlékeztető elszántságával. Az Élet ritmusa áll itt szemben a légó-pince szülőszobájának borzalmával. Petrőczi Éva verseivel az elsők között reagál a semmivel sem magyarázgató háború szörnyűségeire. Babits és Radnóti szellemi utódaként.

Bakonyi István