Sebestény-Jáger Orsolya verse

A hegyre fel

(Nagyapám emlékére)

 

Minden emelkedőn újra ott vagyok:
Nagyapám vár rám fönn a hegyen.
Szőlősorok között szökellek-baktatok,
mintha vállamon vihetném az életem...

...és elfutott az idő a szőlősorok között,
az esti széllel jött és csöndben ment tovább,
és úgy hever a múlt a barna halmokon,
mint szőlőtőről metszett aranysárga ág.

Már én mesélem másnak mézlő fürtjeit,
s csöndje titka szól, ha mégis hallgatok,
s olykor úgy hiszem: pihenni kéne már,
mégis szökellek és mégis ballagok,

s míg megyek tovább, a hegyre fel,
vég nélküli aranyló nyár ölel.

Hasonló anyagaink

A végtelen idő gyomrában

Aznap moccant meg hasában a gyermek, amikor az ura, Dénes megkapta a katonai behívót. Póli tudta, mert mondták az öregasszonyok, hogy rugdosni fogja belülről a hasát a buba, de szó sem volt...