Annak meghatározásához, hogy nekem mit kell tennem az egyház és a keresztyénség megújulása érdekében, először azt kell tisztázni, hogy mi az én szerepem ‒ mi a hívő szerepe ‒ az egyház működtetésében.
A hívő ember számára alapnak kellene lennie, hogy a maga felelősségét nézze mindabban, ami rábízatott, amiben illetékes és ahol módja van cselekednie. De van, ami ezt megelőzi: Jézus Krisztussal való személyes közösségünk, ráhagyatkozásunk, bizalmunk.
Ha bármibe is belefogunk addig, amíg nem rendeztük a kapcsolatunkat Istennel, akkor csupán a látszatkeresztyénséget építjük, holott erre nincs szükség.
Földváryné Kiss Réka tanulmányában eddig jórészt ismeretlen, publikálatlan egyházi és állami levéltári adatok alapján dolgozta fel az 1956 és a református egyház kapcsolatát, ill. annak előzményeit és utóéletét.
A Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat konferenciáján (Felsőőr/ Oberwart, Ausztria, 2016. július 15-én) hangzott el Sass Kálmán érmihályfalvai mártír lelkipásztorról fia, Sass Huba előadása.
Képzeletünkben hatvan évet forgatunk vissza, emlékezünk 1956-ra, Magyarország szabadságküzdelmére, a hősökre, az áldozatokra, a lelkész vértanukra. De 2016-ban az 1956 EMLÉKÉV kapcsán emlékezünk Nt. Sass Kálmán lelkészünkre, vértanunkra, az Érmellék Messiására is.
Arab szövegeket fordít magyarra, arab nyelvet és iszlám kultúrát tanít főiskolásoknak, egyetemistáknak, vallástörténettel foglalkozik. Hogyan lett a református lelkész egy másik kultúra szakértője?
Ha keresztyén identitásról beszélünk, akkor lehetünk nagyon egyszerűek: keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy Jézus Krisztusban hiszek és őt követem – a keresztyén lét ilyen szempontból...