Elöljáróban

Ismertem a festő dédunokáját, Csicsery-Rónay Istvánt, aki kilencvenéves korában is fiatalos szellemmel ápolta dédapja, Zichy Mihály emlékét és hagyatékát. Évekig emberi és munkakapcsolatban álltunk egymással, ami felerősítette az amúgy is meglévő érdeklődésemet a művész életútja és munkássága iránt. Somogy megyében, Zalán, a Zichy-család kúriájában múzeum működik, amelyet Csicsery-Rónay István is használt – hiszen kilencvenkilenc évre visszakapta –, és rendszeresen elutazott, hogy a kiállítási, valamint családi-gyűjteményi anyagát rendezze és bővítse. Budapesten a Szép utcai lakásában monumentális Zichy-festmények között rendszeres alkalmakon éveken keresztül beszélgettünk többek között a dédapja cári udvarban töltött időszakáról. Az utolsó éveiben gyűjtött dokumentatív és tárgyi emlékeit is elemeztük. Írásomban az általa írt vagy íratott tanulmányokat, valamint kiadója, az Occidental Press egyéb kiadványait is figyelembe vettem, hiszen ezek ebben a „közös” időszakban születtek. Kapcsolatunk többrétegű volt, mert olyan emberek által is kapcsolódtunk egymáshoz, akiknek a története még háború előtti és közvetlenül 1945 utáni időket érintett. Az első találkozást közös barátnőnknek, Hajós Judit Hildegárdnak köszönhettük. Csicsery-Rónay István emlékének ajánlom a tanulmányt, akivel oly sok kellemes estébe nyúló beszélgetős alkalmat töltöttem el.

^{Rusz Károly metszete a festőről. 1872}

[[paginate]]

Kezdeti (ifjúkori és bécsi) időszak

A festő a Zichy-család köznemesi ágából származott, Zalában született 1827-ben, és hetvenkilenc esztendős korában Szentpétervárott hunyt el, 1906-ban. Apja, Zichy Sándor iskolatársa és barátja volt Deák Ferencnek, ami meghatározta a következő nemzedék szemléletmódját is. Ennek természetes következménye lett sokkal később, 1874-ben, hogy Deák halála után őt bízták meg az Erzsébet királyné koszorút helyez Deák ravatalára című kép megfestésével.

Anyja, Eperjessy Julianna nem tudott belenyugodni abba, hogy fia festő kíván lenni. Kiragadta őt a baráti köréből, s 1844-ben Bécsbe vitte jogot tanulni. Az ifjú Zichy az első év befejezése előtt otthagyta a számára kijelölt tanulmányokat, és festőművészi pályára lépett. Anyai kérésre sem tudta, de nem is akarta elfojtani a korábbi mesterétől, Marastonitól^[1] megszerzett ismereteit. Tehetségének első tudatosulásakor a benne lévő szikra lángra lobbant. Az anyai tiltás ellenére beiratkozott Waldmüllerhez^[2] festészetet tanulni. Zichy mestere, Waldmüller szabad művészeti elveket vallott és tanított, maradinak tartotta a képzőművészeti akadémia tanárainak szemléletét. A tanárok szakmai harcának azonban Zichy vált áldozatává, mert első sikerét és csalódását is ekkor élte meg. A Meggyógyult leány és a Haldokló lovag című képei a kiállításon hiába arattak nagy sikert, mégsem kaphatott díjat, mert az akadémiai tanárok rajta keresztül álltak bosszút Waldmülleren, akinél többek között Borsos Miklós és Orlai Petrich Soma is tanult.

A bécsi mesternél eltöltött idő nem múlt el hiába, mert tehetsége ekkor kapott szakmai teret ahhoz, hogy kibontakozhasson. A Haldokló lovag című festményt az osztrák műegyesület vásárolta meg. Walmüller nem erőltette rá festészeti szemléletét, még a témaválasztásaiba sem szólt bele, hanem hagyta kibontakozni tehetségét, s szárnyalni az ifjú, szabadon szárnyait bontogató művészt. Már ekkor megnyilvánult az érdeklődése a tragikus hangvételű, valamint historizáló zsánerképek iránt. Termékeny volt, ebben az időszakban húsz olajfestményt festett. Ha témáiban nem is, de kompozíció és éles világítási effektusok tekintetében mesterének stílusát követte. Tragikus emberi érzelmek, fájdalmak kifejezésére törekedett, mint például a Koporsó bezárás című festmény esetében, melynek témaválasztásában is érződik a waldmülleri inspiráció hatása. Zichy egy gyermek halálát jelenítette meg, míg Waldmüller egy anyáét. Képei egyszerre nagyon konkrétak és ugyanakkor szimbolikusak is, a biedermeier képfelfogásának megfelelően.

[[paginate]]

Zichy festményein nem a kiegyenlítő erők dominálnak, hanem a dinamikus konfliktusokat élesítő és elmélyítő energiák. A Koporsó lezárás című festménye bonyolult, nem minden részletében megoldott kompozíció, azonban témaválasztásában, komolyságában a korai alkotói időszak egyik jelentős alkotása, az első magyar tragikus életkép. Mentőcsónak című festménye (1847) nagy műgonddal kidolgozott alkotás, egyben egy romantikus mű, drámai vízió az „élet tengerén” hánykolódó lelkekről (csecsemő, felnőtt, öreg), mely azt kívánja érzékeltetni, hogy a sorsuk közös. A kép központjában a szerzetes alakja áll, aki keresztet tart, s ez adja meg a festmény egyensúlyát. Az anya arca Waldmüller női arcaira emlékeztet. Bellák Gábor foglalkozik munkájában azzal, hogy Bécsben mint magyar származású fiatal művész miért nem juthatott előbbre, miért nem futott be. A császárvárosban éppen a hivatalos művészeti körök gátolták meg az érvényesülésben. Már kezdeti korszaka is előfutára volt annak, hogy Zichy nem biedermeier festő lett, amit későbbi életműve is alátámaszt.

^{Mentőcsónak, 1847}

[[paginate]]

Évtizedek a cári udvarban

Egy szerencsés véletlennek köszönhetően Zichy élete és festői pályája irányt váltott. Ezt a fordulatot I. Miklós cár öccsének, Mihály nagyherceg feleségének, Ilona nagyhercegnének és lányának, Mihajlovna Katarinának Bécsbe érkezése jelentette. A fiatal nagyhercegnő kedvtelésből festegetett, és anyja Waldmüllert kérte fel, hogy tanítsa, aki 1847 telén Zichyt ajánlotta be maga helyett. Több hónapig részese lett a nagyhercegi család európai utazásának, majd Nizza, Firenze, Berlin után hazatért a családdal együtt. Így került Zichy Oroszországba, a fényes Szentpétervárra. Először a rajztanítás mellett ceruza- és akvarellportrékat készített az udvar számára, majd udvari festő lett. A magyar szabadságharc sikere itt érte Zichyt, majd 1849-ben ugyancsak itt érte a cári intervenció szomorú híre is. Zichy hazája szabadságharcának az eltiprása miatt szakította meg a kapcsolatot a nagyhercegi udvarral. Ezután jövedelem nélkül maradt, de vállalta azt, ami a fényes indulás után komoly nélkülözésekkel járt. Nem véletlen, hogy ebben az időszakában festette meg az első felelős magyar kormány kivégzett miniszterelnökének, Batthyány Lajosnak a portréját.

Ebben az időszakban a sikerek utáni nyomorgásában ismerkedett meg egy Wenninger nevű fényképésszel, akihez beállt retusőrnek, dagerrotípiákat festett át és javított. Sorsa ekkor ismét jobbra fordult, Wenningerhez költözhetett, ahol a műtermét is berendezhette. Olyan alkotások születtek ekkor, mint például az Öregasszony, a Táncosnő című akvarellek. Később két nagy akvarell-sorozatot is készített: a testőrségi lovas utász hadtest tisztjeiről és tüzéreiről is festett portrékat. I. Miklós cár – aki már korábban is ismerte Zichy művészetét – felfigyelt a Generális nappal és Generális éjjel című művekre, és a festőt a gatsinai kastélyba hívta. Az első kép egy délceg tartású, göndör hajfürtös, uniformisban álló katonát ábrázol, a másodikon a generális lefeküdni készül, leteszi a parókáját, kiveszi a fogsorát, és lecsatolja a műlábát és a deréktartó fűzőjét.

[[paginate]]

Zichy 1853-tól kezdve tekinthető a Romanov-család krónikás festőjének, amikor megbízatást kapott az udvartól. Hosszabb-rövidebb megszakításokkal több mint ötven éven keresztül négy cárt szolgált. Oroszországban élvén kiszakadt az európai irány(zat)ok vérkeringéséből, önállóan fejlődött tovább. Olajfestési technikájának fejlesztése mellett vízfestéssel is alkotott. Rajzzal és egyszínű festéssel is képes volt nagy felületeket megeleveníteni (Werther, Sírrablók, Messiás).

I. Miklós cár mindenhová magával vitette Zichyt: ünnepélyekre, vadászatokra, a cári család eseményeire, esküvőkre, temetésekre. A festő ecsetje örökített meg mindent. Monumentális képeket is festett, amelyekkel a palotáikat és vidéki kastélyaikat díszítették a cári család tagjai. Megfestette 1856-ban II. Sándor cár koronázási ceremóniáját, majd a koronázási emlékalbumban részletesen is elkésztette a koronázási eseményeket. Mivel képei igen keresettek lettek, nemcsak a cári családnak dolgozott, hanem egy Beggrow nevű fontos szentpétervári műkereskedőnek is. Az orosz akadémia tiszteletbeli tagjává választotta; 1859 januárjától pedig a cár hivatalos udvari festője lett.

Szentpétervárott, a cári családon keresztül megismerkedhetett az ott megfordult fejedelmekkel, uralkodóházakhoz tartozó hercegekkel, ezáltal az európai királyi és fejedelmi udvarokban lettek jóakarói és megrendelői. Különösen kedvelte a walesi herceg, a későbbi VII. Edward király, aki az orosz trónörökös sógoraként többször járt a cári udvarban. Zichy huszonöt évet töltött az orosz fővárosban. II. Sándor bombamerénylet áldozata lett 1881-ben, azután fia, III. Sándor került trónra, aki gyermekkora óta ismerte és szerette Zichyt. Ebben az időszakban készítette az orosz és magyar irodalom híres illusztrációit.

1894-ben meghalt III. Sándor; fia II. Miklós, fiatal uralkodó volt, ám nagy tisztelettel vette körül a család festőjét, aki már dédapjának is dolgozott.

^{Díszlakoma a cári udvarban, 1856}

[[paginate]]

Párizsi alkotói korszak

1874-ben elbocsátását kérte, s egy időre megvált a cári udvartól, és Párizsba költözött. Párizsi tartózkodása során megismerkedett Victor Hugóval, akinek republikánus nézetei nagy hatást gyakoroltak rá.

Az 1878-as párizsi világkiállításra A démon fegyverei című festménnyel készült. A kép az 1870-es évtized háborúit és politikai konfliktusait emblematikus jelenetekbe sűrítve ábrázolta. A mű bal oldali felében, az 1877-ben kitört orosz–török háborút jelenítette meg. A nagyhercegre éppen rálőnek, míg Sándor cár az ortodoxia keresztjét a magasba tartja (megszenteli a gyilkost is). A háttér jobb oldala az 1870–71-es francia–porosz háború eseményeit idézi, Vilmos császárt győztesként ábrázolva, aki III. Napóleon holttestén tapos. IX. Pius pápa, az eretnekek ellen kíméletlenül fellépő egyház képviselője, koponyákból kirakott emelvényen ül, Szent Péter kulcsát emelve a magasba. A festmény alsó részén, középen a háború tényleges elesettjei, a nép képviselői láthatók. Egy nő gyermekét eltakarva rémülten nézi férje gyilkosát, egy másik – a jobb oldalon – gyermekét a magasba emelve maradásra biztatja férjét, aki szemét eltakarva a meztelen női alakot követi. Legfelül a meztelen férfi, a Démon és női párja, az apokalipszis asszonya látható. A távoli fényben a jövő békességét hozó alak van megjelenítve.

A festményt a francia–porosz háború jelenete miatt nem engedték kiállítani, ezért Zichy a fényben megjelenő alakot Krisztusra festette át.

^{A démon fegyverei (A rombolás géniuszának diadala), 1878}

[[paginate]]

A skóciai utazások hatása

VII. Edwarddal egy vadászaton ismerkedett meg, első útja 1871-ben Londonba és Skóciába vezetett, ugyanis a herceg teljes bizalmába fogadta. Itt készültek A megtalált szarvas, A szarvas leszállítása a hegyről és A szarvas szállítása című munkái, amelyeket az angol szakirodalom is említ. Aprólékos pontossággal rajzolta meg a helyi viseleteket, háttérben a levegős tájjal, sziklás hegyvidékekkel és valósághű alakokkal. Zichyre hatottak Hogarth^[3] szatirikus, tanító céllal készült metszetei, a helyenként alkalmazott barokkos színpadiasság is hozzá vezethető vissza.

Skóciai sorozata klasszikus akvarellista hagyományt követve készült: az alakokat és a táj körvonalait a tőle megszokott biztonsággal és frissességgel, tussal és tollal rajzolta meg. Puritán módon, kevés eszközzel érzékeltette a párás levegőt, a messzeséget, a fényt, könnyűvé téve a metszetbe való átírást. Skóciai vadászrajzain nagy szerepet kapott a fény, amely miatt monumentális jellegű lett e jelenet. Az előkelő társaság tagjait portrészerűen, a herceget mindig középpontban és nemzeti viseletben ábrázolta. Berkovits Ilona^[4] ezeket a szarvasos ábrázolásokat Gustave Courbet^[5] hasonló témát feldolgozó munkáihoz hasonlította.

[[paginate]]

Arany János műveinek illusztrálása

Zichy szinte valamennyi illusztrációja romantikus irodalmi művek ihletése alapján jött létre. Élete hátralevő két évtizedét inkább a grafika és ezen belül az irodalmi illusztráció határozta meg. Azt vallotta, hogy egy „kép immár csak úgy értékes, ha mond is valamit, ha megvilágít hol egy bölcseleti, hol egy erkölcsi igazságot, segít és megokol egy meggyőződést”.

A nemzeti irodalom és kultúra alapjait képviselő Petőfi, Madách, Arany műveinek illusztrációi alkalmat adtak hazafias érzelmeinek a kifejezésére, illetve azok őszinte megnyilvánulására. A párizsi tartózkodása idején, 1870-től gyakran kérték fel magyar irodalmi művek illusztrálására. Petőfi-verseket, majd az Arany-balladákat és Madách drámáját, Az ember tragédiáját is illusztrálta. Itthon a Műcsarnokban rendeztek kiállítást az illusztrációiból. A Toldi szerelme 1879-ben jelent meg, Arany ekkor kérhette fel Zichyt a teljes mű illusztrálására, ám ez nem valósult meg. Egyből a balladák illusztrálásába kezdett. Arany halála után egy évtizeddel, 1892-ben kezdte el az újabb munkát, a Híd-avatást, 1893-ban az Ágnes asszonyt és a Török Bálintot. Közben a cári udvar megrendeléseit is teljesítette. 1894-ben sok esemény történt az udvarban, de hat balladát még így is illusztrált, amely huszonhárom rajzot tartalmaz, köztük A walesi bárdok című ismert művet is. A balladák illusztrálására minden bizonnyal Arany László kérte fel, akivel szoros barátságban állt.

^{Arany János Ágnes asszony c. balladájának illusztrációja, 1893}

[[paginate]]

Művészetének lényeges vonásai

Alkotásaiban legfőképpen az ember érdekelte, akit mindig valamilyen szenvedély, indulat rabjaként jelenített meg. Látásmódja romantikus, néha lírikus, de teljes mértékig szubjektív volt. Forrongó lelki alkata kizárta azt, hogy nyugodt hangulatú tájképeket és zsánerképeket fessen, monumentális kompozíciói telítettek gondolatisággal. Tehetségében a rajzkészség dominált erőteljesebben, színérzéke háttérbe szorult. A színek erejével és dinamikájával való bánni tudás nem volt olyan erős benne, mint a forma ereje. Nagy festményei tele vannak eszmebőséggel és gondolatisággal. Hatalmas munkásságot hagyott maga után, óriási munkabírással rendelkezett, csak a szentpétervári képtárakban nagyjából háromszáz albumát őrzik.

A művészetéről vallott nézeteit egy alkalommal a következő szavakkal foglalta össze: „Volt idő, amikor a szép forma elegendő volt a művészi munkához. Művészetnek nevezték azt, ami nem volt más, mint a mesterségnek tudása. Ám az elemző szellem, a bölcsészeti kritika, a fáradhatatlan archeológia levette az emberiség szeméről a tévedés fátyolát. A festészet az ő legutóbbi termékeivel hatalommá nőtt, beszédessé lett, bizonyos vonatkozásaiban hasonlóvá a kimondott és írott szóhoz. A kép immár csak úgy értékes, ha mond is valamit, ha megvilágít hol egy bölcseleti, hol egy erkölcsi igazságot, segít és megokol egy meggyőződést. Az így megtisztult művészet beáll a civilizáció mozgató erői közé, hasznos és szükséges. Közte és a civilizáció más erői között kapocsul egy központra volna tehát szükség, hogy valamennyi felismerhesse cselekvésének határait. Együtt kell működniük, kell, hogy minden eszme közössé legyen, hogy mindegyik eszme új eszmét hozzon a világra. A küzdőnek morális támasza legyen a központ. Legyenek társaságunkban képviselői a természettudománynak, a gyakorlati tudományoknak, a történelemnek, archeológiának, teológiának, filozófiának, irodalomnak, festészetnek, szobrászatnak és drámai művészetnek”. – Ez a vallomás időtálló maradt, ma is érthető, s nagymértékben érezteti Zichy művészetfelfogását.

Arday Géza

[[paginate]]

FELHASZNÁLT IRODALOM

Bajkay Éva: Zichy Mihály, Bp., Kossuth Kiadó – Magyar Nemzeti Galéria, 2009.

Bellák Gábor: Zichy Mihály tanulóévei – Zichy és Waldmüller, in: Zichy Mihály Emlékmúzeum kiállításának katalógusa, Bp., Occidental Press – Zichy Mihály Alapítvány, 2001, 17–22. old.

Bende János: Zichy Mihály élete és művészete, Bp., Kókai Lajos kiadása, 1927.

Bényi László – Supka Magdolna: Zichy Mihály, Bp., Művelt Nép Kiadó, 1953.

Berkovits Ilona: Zichy Mihály élete és munkássága, Bp., Akadémiai Kiadó, 1964.

Gellér Katalin: Zichy Mihály 1827–1906, Bp., Képzőművészeti Kiadó, 1990.

Lieberman Mária: Zichy Mihály Oroszországban, in: Zichy Mihály Emlékmúzeum kiállításának katalógusa, Bp., Occidental Press – Zichy Mihály Alapítvány, 2001, 23–35. old.

Róka Enikő – Csicsery Rónay István – Földi Eszter (szerk.): Zichy Mihály élete, művészete és alkotásai, Bp., Occidental Press, 2001.

Zoltán Péter: Ég és föld között, regény Zichy Mihály életéről, Bp., Corvina Kiadó, 1976.