Pápai Páriz Ferenc orvos, nyelvész, irodalmár, kálvinista vallástörténész, oktató professzor, rektor, európai műveltségű humanista értelmiségi és „szerelmes hazájához,” Erdélyhez hű patrióta volt, az egyik legnagyobb magyar polihisztor. Folyamatos háborúkkal, pusztító járványokkal találkozott egész életében minden hazai vagy külföldi helyen, ahol megfordult. Élete - a ragyogó bázeli egyetemi három éve kivételével - folyamatosan mindennapi küzdelmekből állt. A válaszreakciója öt könyv megírása volt a „Békéről”, a híres „Pax” sorozat: „Pax animae” (A lélek békéje, 1680),„Pax corporis” (A test békéje, 1680), „Pax aulae” (Az udvar békéje,1696), „Pax sepulcri” (A sír békéje, 1698), „Pax crucis” (A kereszt békéje, 1710). „A béke, legjobbika minden dolgoknak, amelyek ismerete az embernek megadatott, a béke, melyért már régóta esengünk, de nincs”. Ez a gondolata pontosan jelzi a megírás sokszor kegyetlenül nehéz körülményeit. Életműve a jelentőségéhez méltóan minden lényeges részében ismert, tudományosan feldolgozott, mindenki által elérhető már interneten is. Ezekből kiemelkedik Nagy Géza kitűnő, összefoglaló könyve Kolozsvárról, a ”Békességet magamnak, másoknak”(1977), amit fő forrásomnak tekintek (1). Mi az mégis, ami ezekből az adatokból, tárgyakból egy mai ember számára élmény, szerethető és használható, maradandó tanulság vagy időszerű példa lehet 305 évvel a halála után? A válaszom: az Élet, a Világ teljességének megismerésére törekvő értelmiségi magyar mintája, aki értelmes és szerethető rendet, „békét” keresett elsődlegesen a maga, továbbá az erre fogékony embertársai számára. Ebben mindenkor erős támasza volt a mély kálvinista hite.

[[paginate]]

Az ebből a hitből, hagyományból megérzett Isteni Kegyelem kísérte életét, ebben bízott! Jól példázza az „alkotó és hívő” ember egységét nála, hogy az 1707-1708 közötti „bujdosása idején”, amikor Rabutin labanc generális felégette Nagyenyedet, benne a Kollégiumot is, Nagykárolyban csak a Bibliája maradt lelki és szellemi támaszul. Akkor és ott írta a 150 Dávid Zsoltárhoz fűzött, önmagát erősítő gondolatait, ami alapját képezte a „Pax crucis” könyvének. Kora minden mocska között mindig, mindenütt a maradandó értéket, az „ékkövet” próbálta meglelni!  Ezt a „kegyelmi ajándékot” kapta, kezdve a jó fizikummal, hogy 67 évet élhetett, amikor az átlag életkor 40 év körül volt. Kiváló szellemi adottságokat örökölt, csekély anyagi vagyon mellett. A segítő családi, dési háttér a fejedelemmel jó kapcsolatot ápoló, református pap édesapa házában a korai árvaság miatt nem tartott sokáig, de biztos indulást jelentett.  Ezután az akkor még önálló Erdély legjobb iskoláiban tanult 23 éves koráig, Gyulafehérváron, Kolozsváron és Nagyenyeden. Legnagyobb hatással Apáczai Csere János volt rá Kolozsvárt, akitől megismerte Descartes nézeteit a természettudományok (különösen az orvostudományok) jelentőségéről a filozófiában, továbbá annak elválasztását a vallástól.  Elődei közül Szenczi Molnár Albert példája és szellemi hagyatéka, Naplója és latin szótára lett maradandó szellemi társa.  Emellett ekkor kezdett hatni Erdélyben is a coccejanizmus, a harmincéves háború utáni, fellendülő európai protestáns gondolkodás nagy alakjának, Hans/Ian (német/holland) Kochnak a tanítása a gyakorlatias, humanista kegyességről, aminek szép példája fellelhető még Albert Schweitzer életében is a XX században. Lényege az, hogy a hívő ember és az Isten közvetlen kapcsolatában az isteni kegyelemben részsülő hívőnek erkölcsi kötelessége, hogy az életével, cselekedeteivel folyamatosan visszaadjon valamit az Istennek az „országa” építéséhez. A fiatal diák ezt a teológiai eszmét is magába szívta már, amikor elindult (apai örökségéből), kiváló latin és jó német tudással az első külföldi tanulmányútjára Németországba. Egy év alatt pár-pár hónapot töltött Berlin, Lipcse, Frankfurt am Oder, Marburg és Heidelberg egyetemein. Bázelbe, a három éves tanulmányai csúcs helyére 1673-ban érkezett.  Ekkorra fiatalon, de már szilárdan kialakult a jelleme. A két döntő hatás, ami a jellem kifejlődéshez szükséges Németh László szerint, „a szigorú nevelés és korán szerzett elvek” (2) ekkorra már összeállt benne. Kivételes szintű korai érettségét mutatja, hogy köszöntő verset írt 14 évesen Zrínyi Miklósnak a sikeres hadjáratakor előbb latinul, majd magyarul. Már itthon megtanulta a remek jegyzetek készítésének technikáját előadásokból, könyvekből. 

A bázeli időszak (1673-1675) életének legfényesebb csúcspontja. Ebben a városban folyt ekkor a legjobb medikus oktatás Európában. Irányítója Johann Heinrich Glaser professzor volt, aki először végezte a gyakorlatokat beteg ágy mellett. De más, jelentős nagyságok is működtek itt. Például Bauchin professzor, az anatómus dékán, a bél „Bauchin redőjének” leírója. Elevenen hatott még a korábban itt működő alkimista vegyész Paracelsus, továbbá itt boncoló Vesalius emléke. A korszellemre jellemző, hogy az ugyancsak itt alkotó, nagy humanista, a protestantizmust előkészítő Rotterdami Erasmus nevéről elnevezett „Erasmus” ösztöndíjat kapta meg Pápai Páriz, mikor megismerték kiváló teljesítményét.   Az ifjú erdélyi hallgató, aki Glaser kedvence lett, itt szerzett orvosdoktori diplomát, de kapott képesítést fizikában, kémiában, történelemben, erkölcstanban, teológiában, és a teológia nyelveiből, görögből és héberből.  Rövid idő alatt az egyetem „sztárja” lett.

[[paginate]]

Nagy elismertségét legjobban bizonyítja, hogy a pestises betegek gyógyítása közben elhunyt Glaser temetéséhez őt kérték meg az egyetem vezetői a gyászbeszéd megtartására, amit mesteri fokon írt meg és adott elő „Sancta Merx” (A Szent Drága Áru”) címmel. Egyetemi állást ajánlottak neki, de Ő hazaindult „szerelmes hazájába”, Erdélybe, főleg gyalog, ritkábban kocsin és hajón.  Több hónap alatt jutott el Debrecenbe, ahol pár hetet töltött, és nagyon jól érezte magát. A Város orvosi állást ajánlott neki, amit nem fogadott el, de feleséget innen vitt, Zöldi Katót, „Isten előtt feddhetetlen ünnepséggel”. A lakodalom Tornai István püspök házában volt, „sok becsületes uraim jelenlétében”.

Nagyenyeden orvosként dolgozott négy évig, itt szerzett rövid idő alatt olyan hírnevet, hogy I. Apafi Mihály fejedelem nejének, Bornemissza Annának lett háziorvosa, továbbá az ifjú fejedelem, II. Apafi Mihály egyik nevelője. Saját pénzén patikát nyitott. A fejedelmi pár támogatásával és Bethlen Miklós gyakorlati segítségével kapott professzori kinevezést a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumba a fizika és a görög nyelv tanítására. Tanulságos megjegyezni, hogy két irigy tanártársa „megfúrta,” hogy filozófiát és erkölcstant tanítson. Élete végéig volt kitéve kicsinyes, gyalázatos támadásoknak…

Ezután viszonylag nyugodt 20-25 év következett, mialatt maradandó művei sorát alkotta. Életének utolsó évtizedeiben erőskezű rektorként vezette a Kollégiumot, minek az újjáépítését is ő irányította az 1707-ben történt lerombolás után, még súlyos (köszvény) betegen is, amikor éveken keresztül nem kapta meg a járandóságait. Szegénységben halt meg. Az özvegye segélyre szorult.

A művek indíttatásait keresve elmondható, hogy Descartes hatása lehetett a még Bázelben készített, fizikához kapcsolható tanulmány a „Plenitudo vacui” (A vákuum kitöltöttsége, 1673). Nem véletlen, hogy a nagy PAX sorozat 1680-ban indult, amikor élete a Kollégium tanáraként már biztonságba került, továbbá az sem, hogy a „Lélek békéjével” („Pax animae”) témával kezdődött. A háborúk és járványok között élő és érző tudós a lélek titkainak, harmóniájának és bajainak kezelési technikáját akarta átadni a világból kevesebbet értő és ismerő környezetének. A könyv pontos címe: „Lélek békességéről és az elme gyönyörűségéről való tracta”, ami Peter Moleneus francia szerző művének fordítása. Tanulságos és kedves olvasmány. Felöleli a fő emberi kapcsolatokat az Istenhez való viszonytól a családtagokig, az örömtől a bánatig, a testi gyönyöröktől a testi rútságig, a barátságtól a bosszúig, a társaságban való viselkedéstől a „más megutálásáig”. „E világról, ez Életről”. A gondolatok mögött Ian Koch segítő szándéka ölt formát.

[[paginate]]

Még inkább érvényesült ez a szándék a fő mű, a „Pax corporis” esetében, ami az első magyar nyelven írott (1680) és nyomtatásban megjelent (1690) orvosi könyv, ami „orvost pótolt”. Fő üzenete: „A-ki csudatétel által való orvosoltatást vár akkor, mikor keze ügyében vagyon rendes és szabados eszköz, vétkezik az Istentől mutatott rend ellen”. A szerzői szándékot mutatja: „ Nem akartam én itt az ebben tudósoknak értelmeket megfogni, nem is azoknak írom, hanem házicselédes gazdáknak s gazdasszonyoknak, és az igyefogyott szegényeknek, kiknek nincsen mindenkor kezek ügyében értelmes orvos, kiváltképpen falukon, ahol hamarébb talál segédet a beteg barom, mint a beteg ember. E könyvből pedig szükségéhez képest olvashat, vagy ha maga nem tud, olvastathat mással nyavalyájáról a beteg”. A mű szerkezete 7 könyv, 68 fejezet, közel 100 betegség, ezek tünetei és gyógyítása közel 1000 recepttel, melyek a közelben elérhető (Erdélyben burjánzó) növények és állatok részeiből, szerveiből házilag is készíthetők. A vegyszer típusú „patika” gyógyszerek nem kerülnek említésre. Ezek az ismeretek a „tudós Tanítóinak szájából”, „régieknek tudós írásaiból” és „maga sok betegek körül való Tapasztalatiból” származnak. Tömör szakmai szöveg, világos szerkesztés, hatalmas botanikai, biológiai és orvosi tudás jellemzi, ami a korabeli ismeretek dokumentuma, mindez kedves és szórakoztató, archaikus magyar nyelven.  A könyv újabb kiadásainak hatása („Orvos a családban”, Balla Árpád, székelyudvarhelyi orvos szavai szerint) még 100 évnél hosszabb ideig érvényesült egész Magyarországon. Román nyelvre is lefordították.

A „Pax aulae” Bölcs Salamonnak a Biblia Példabeszédek fejezetéből származó Reguláinak tárgyalása, rövid előadása „mellyek embernek itt ez életben való bölts magaviselésére, kiváltképpen a Méltóságban és Méltóságok előtt szükségképen megkívántatnak”. (Ez is fordítás egy francia műből.) Megható megjegyzés az Ajánlás végén: „Írtam Nagy Enyeden, rom lett Collegiumnak hamva és kőpora között. 1710 esztendőben, 2. Febr.”

A „Pax sepulcri” (A sír békéje) németből fordított „idvességes és szükséges elmélkedés arról, miképpen kellessék embernek mind keresztyénül élni, mind pedig idvességesen meghalni”.  A „Pax crucis” (A kereszt békéje) a 150 Dávid Zsoltárhoz írott gondolat és érzelem áramlás, „könyörgés”! Mélyen megérintő, hogy 1708-ban, a szétlőtt Nagyenyedről bujdosóként Szatmárra majd Nagybányára menekülő, testben, lélekben meggyötört ember a Zsoltárokhoz írott alkotása során merítette az erőt és hitet az újra kezdéshez. „Kezdettem Szatmárt a bujdosásban. 10 December 1707. Végeztem N. Bányán, 30. Aug. 1708.” Míg a „Pax corporis” stílusjegye a világos, tudományos tömörség, ez mű mutatja ennek a jelentékeny orvosnak a „szép írói” erényeit, eredeti gondolat és érzelem gazdagságát, hitének mélységét, küzdésének, alkotásba menekülésének emelkedett nemességét. Megragadó, remek szöveg, valódi olvasmány!

Az epigrammaírás magyar, latin vagy görög nyelven és a Naplóvezetés kora ifjúságától kezdve végig kísérték Pápai Páriz életét. Kollégiumi rektorként 1703-ban (az utolsó „békeévben”) még iskoladrámát is írt „Izsák és Rebeka” címen. Emellett éveken keresztül folyamatosan fogalmazta a személyes, tudományos és hivatalos leveleinek százait itthonra és külföldre, többek között, segélyért fordulva a Kollégium újjáépítéséhez, I. György angol király kezébe is. A „stilus” volt az Ő fő munkaeszköze, a szó eredeti, latin „íróvessző” értelmében, amivel jelenlétét és hatását jelezte, kifejezte a szűkebb – legtágabb környezete jelentős személyei iránt. A „publikálok, tehát vagyok!”szavak jellemezhetik ezt a sodró erejű, örök érvényű, szellemi alkotói magatartást, melyekben hasznosan módosult, de részben tovább élt Descartes mondása, a „Gondolkodom, tehát vagyok” gondolat.  Jelentős történelmi munkái is vannak. Ezek a „Rudus redivium” (A magyar protestantizmus története, 1684) és az „Ars Heraldica” (Címertan, 1684).

[[paginate]]

Tudományos teljesítményéinek máig legjobban ható, „maradandó” része azonban az az egyedül álló kincs, „szókincs”, amit a hatalmas „Latin – Magyar” és „Magyar – Latin” szótára magyar szavaiban, kifejezéseiben összegyűjtött és megőrzött Szenczi Molnár Albert munkájának folytatásaként. Ezekről hallottam felejthetetlen előadást Csávossy Györgytől, a kiváló csombordi borásztól Kolozsvárt 1991-ben, mikor kigyűjtötte belőlük a szőlészet és borászat XVII. századi magyar szakszavait.

A sokoldalú, gyakorlatias polihisztor, hű patrióta és kálvinista Pápai Páriz Ferenc halálának 305. évfordulójáról nem csak illendőségből, tisztességből jó megemlékezni. Az egyre jobban a gépek, eszközök és virtuális világok foglyává váló, továbbá a differenciálatlan, viszonylagos, súlytalan és homogenizálódott értékek (pontosabban „értéktelenségek”) között élő mai (főleg fiatal) ember számtalan bizonytalansága között érdemes felidézni az egyik legnagyobb „magyar európai” és „európai magyar” szellemi alkotónak a szörnyű körülmények között is működő, szikla szilárd személyiségét. Ebből természetesen a kivételes értelmi képesség nem utánozható, csak a bármilyen felismert tehetség megőrzésének és csiszolásának igényes folytonossága.  De egyetemes és örök érvényű minta lehet Ő mindenki számára e hazában, akiben felmerül a vágy a fejlett, egyenes jellem, hatalmas tudás, folyamatos kreativitás, harmonikus közösségbe illeszkedés, gyakorlatias segítő készség, felelősség és együtt érzés megszerzésére, továbbá a hűség a nemes, szent eszmék megéléséhez! Azt írta: „A külső körülmények kényszere előtt csak akkor szabad meghajolni, ha külső dolgokra nézve megtettünk mindent, ami tőlünk tellett”. Ezekhez azonban a gyakorlati kulcs: képesség a „szent” és a „profán” szétválasztására a hétköznapokban, amint ezt Emil Durkheim fogalmazta meg (3). Ez Pápai Páriz Ferenc hagyatékának mostani időszerűsége! Tanuljunk belőle!

Utóirat

Ennek az írásnak nem lehet szebb befejezése, mint az alábbi felfedezés híre. Bereczki Dániel, a budapesti Semmelweis Egyetem Ideggyógyászati Klinika professzora (egykori kedves tudományos diákköri hallgatóm) - együttműködve Balla Árpáddal Székelyudvarhelyről, továbbá Pelok Benedekkel és Szatmári Szabolccsal Marosvásárhelyről - kimutatták, hogy a Pax Corporis-ban Pápai Páriz Ferenc az egyik legkorábbi leírója volt a Parkinson-kór négy legfőbb tünetének. Ez a tény a közleményük (4) révén bekerült a nemzetközi tudományos adatbázisba 2018-ban, ahol már reagáltak is rá!

Sipka Sándor

[[paginate]]

IRODALOM

(1) Nagy Géza: Békességet magamnak és másoknak. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977.

(2) Németh László: Hódmezővásárhely. Sajkódi esték. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1961.

(3) Emil Durkheim: A vallási élet elemi formái. L’ Harmattan Kiadó, Budapest, 2002.

(4) Bereczki Dániel, Balla Árpád, Pelok Benedek, Szatmári Szabolcs: International recognition of Ferenc Pápai Páriz as one of the first descriptors of all 4 cardinal signs of Parkinson’s disease. Bulletin of Medical Sciences, September 2018, 91(1) DOI: 10.2478/orvtudert-2018-0006