Tanítványa voltam Tóth Kálmán professzor úrnak 1965 és 1970 között – és aztán egész életemben, jóllehet Ő elment a minden élők útján 2009-ben (én pedig ugyanekkor nyugdíjba). De amit az Ószövetségről, bibliatudományról, bibliafordításról tudok, azt Neki köszönhetem. Ez a tény „jogosít fel”, kötelez ennek az évfordulós megemlékezésnek a megírására.

A fenti cím idézet, amit most hosszabban is szeretnék előtárni: „A fordítást sokszor nevezték már a létező legösszetettebb intellektuális tevékenységnek…, tekintettel a nyelvi szerkezetek összetettségére és a kulturális összetevők: a gondolatok és a gyakorlat végtelen sokféleségére. A szavaknak csupán abban a kulturális közegben van jelentésük, amelyet tükröznek, s amelynek részei. Ezért aztán a fordítónak nemcsak nyelvésznek kell lennie, de bizonyos értelemben antropológusnak is. A bibliafordító szükségképpen bibliatudós is, vagy legalábbis tökéletesen tisztában kell lennie a szakterületek kutatóinak eredményeivel. Mégis, ami a bibliafordítást a leginkább megnehezíti, az a fordítandó anyag isteni eredete és egyetemes érvényessége.” (Jan de Waard és Eugene A. Nida: Egyik nyelvről a másikra. A funkcionális ekvivalencia a bibliafordításban. Ezt az alapművet Pecsuk Ottó – ez idő szerint a Magyar Bibliatársulat főtitkára is, egyebek mellett – kongeniális fordításában olvashatjuk 2002 óta, megjelent a Magyar Bibliatársulat megbízásából a Kálvin Kiadó gondozásában. Vö. a könyv hátsó fedelével.)

Ez a könyv is feltételezi a bibliafordítás egyik alapvető íratlan szabályának ismeretét: közvetítő nyelvből (értsd: angolból, németből, franciából stb.) – elmúlván a lázas külmissziós idők – nem szabad Bibliát fordítani, de azt a nyelvet, amelyre a fordító fordít, nagyon kell ismerni. Tóth Kálmán professzor úr „ezért” a magyar nyelvtörténetnek is páratlan ismerője volt, nemcsak a hébernek.

Pecsuk Ottó, szintén mint tanítvány, így emlékezett Tóth Kálmán professzor úrra a Képes Kálvin Kalendárium 2010-es kötetében: „Nem meglepő, hogy a szellemi igényesség és a fáradhatatlan teológiai éberség egyedülálló példájaként maradt emlékezetünkben dr. Tóth Kálmán” (in: i.m. 83. l.skv.)

Maga, a végtelen szerénységű Tóth Kálmán egy, egyetlen egy rövid mondatban foglalta össze egyházi szolgálatát 1995-ben írt Önéletrajzában, amelyet a Károli-díjra (amit természetesen meg is kapott) való felterjesztése alkalmából kellett kérnünk Tőle (ekkor még a Magyar Bibliatársulatnak javaslattevő joga és kötelessége volt az évenként kiosztandó Károli-díjra): „Általában jó lelkiismerettel elmondhatom, hogy a mögöttünk levő nehéz évtizedekben egyházam csendes napszámosának tartottam magam, és végeztem mindig azt a munkát, amit rám bíztak”.

De azért nézzük meg ennek a „csendes napszámos” munkának néhány részletét – a teljesség igénye nélkül, ugyancsak az Önéletrajzból: „1942.január 1-től a Balaton melletti Zánkán, 1950.december 15-től a Pápa melletti Nyárádon szolgáltam kis gyülekezetek lelkipásztoraként, összesen 17 évig. Emellett 1947-1951 között helyettes tanárként a pápai Teológiai Akadémia ószövetségi tanszékének óráit láttam el, az intézetnek 1951 őszén történt bezárásáig, ugyanezen év szeptember 1-től kezdve pedig megválasztott tanárként a budapesti Teológiai Akadémia ószövetségi tanszékén működöm… Isten kegyelméből eddig 83 szemesztert tölthettem a teológiai tanítás munkájában…”

[[paginate]]

Ha egy kicsit felocsúdtunk az utóbb hallott szám vélhető hátteréből, akkor azzal folytatom, hogy 1957-től volt tagja a Magyar Bibliatanács – amely 1949-ben alakult e néven, majd lett 1991-ben a Magyar Bibliatársulat Alapítványa, immáron teljesen rendezett jogi körülmények között, egy nemzetközileg is elfogadott alapszabállyal – Ószövetségi Szakbizottságának, amelynek 1972-től elnöke volt és ebben a minőségében dolgozta végig, és irányította az 1975-ben megjelent új fordítású Biblia munkálatait, hogy majd aztán folytassa bibliafordítói munkáját, immáron az új fordítású Biblia ószövetségi részének revíziójával. Ezt a revíziót 1979-ben hirdette meg a Magyar Bibliatanács azért, mert kevés jogos, annál több jogtalan kritika érte az új fordítású Bibliát, elsősorban a Károli Biblia fogadatlan prókátorai részéről. (Ehhez a fájdalmas történeti tényhez szabadjon egy kicsit vidámabb történetet hozzáfűznöm. Egy bibliatársulati ülésen, tehát elvben az elkötelezettek körében, egy lelkésztestvérünk azt mondta, hogy akármit csinálnak a Professzor Úrék, nekem a Károli Biblia marad a Bibliám. A Professzor Úr egy kicsit a bajszához nyúlt és megkérdezte, hogy melyikhez, tiszteletes úr, merthogy vannak, akik azt mondják, hogy a Károli Biblia 200 revízión ment át, van, aki azt mondja, hogy 300 ízben revideálták. Persze mindenki tudta, hogy a „tiszteletes úr” az 1908-as revízióra esküszik. Ez a történet aztán – a Professzor Úr elmondása szerint – számtalanszor megesett Vele.)

A Magyar Bibliatanács 1987. április 15-i ülésén úgy határozott, hogy 1990-ben a Vizsolyi Biblia megjelenésének 400. évfodulója alkalmából nem egy díszkötésű Károli Bibliával szeretne ünnepelni (különben is, ekkorra már a Helikon Kiadó több kiadásban megjelentette a facsimile Vizsolyi Bibliát), hanem „ugyanazon Lélektől megitattatván” a revideált új fordítású Biblia kiadásával szeretne hozzájárulni ehhez a páratlan évfordulóhoz. Tehát másfél év alatt kellett befejezni a revíziós munkálatokat!

„Mintegy 1250 hozzászólás, 2087 bibliai helyre vonatkozó javaslat érkezett az évek folyamán… Végül is mintegy 5300 helyen javították, dolgozták át a szöveget, kisebb részben (1500 helyen) az Ószövetséget, nagyobb mértékben (3800 helyen) az Újszövetséget” – írja Tóth Kálmán – szerintem – élete alapművének nevezhető könyvében (Bibliafordítás – Bibliamagyarázás. Kálvin Kiadó, 1994. 95-96. l.) Nem fellengzős feltételezés, hanem nagyon életszerű meggyőződésem, hogy ehhez a munkához szervesen hozzátartozott az Ószövetségi Szakbizottság tagjainak folyamatos animálása, amit Tóth Kálmánnak, a Bizottság elnökének szintén vállalnia kellett.

A revideált új fordítású Biblia határidőre, a Vizsolyi Biblia 400 éves évfordulójára megjelent, és méltóképpen ünnepelhettünk. Mint élő tanú (ebben az időben a Magyar Bibliatársulat főtitkáraként és a Református Sajtóosztály vezetőjeként, majd a jogutód Kálvin Kiadó igazgatójaként) akkor is, ma is vallottam-vallom, hogy Tóth Kálmán olykor emberfelettinek tűnő „csendes napszámos” munkája alapvetően meghatározta az új fordítású és a revideált új fordítású Biblia munkálataiban a szükségszerű határidők megtartását, és így e két hatalmas mű megjelenését.

De még mindig a bibliamunkánál maradva, ugyanez elmondható a Biblia magyarázó jegyzetekkel (közkeletű nevén: magyarázatos Biblia) keletkezéséről, ill. megjelenéséről is. Amint az ismeretes (kellene, hogy legyen): a „mi” magyarázatos Bibliánkat a Német Bibliatársulat által 1992-ben kiadott magyarázatos Bibliája (Stuttgarter Erklärungsbibel) alapján készítettük, oly módon, hogy a revideált új fordítású Bibliánkhoz „hozzáfordítottuk” a német magyarázatos Biblia magyarázatait. Bizonyára mindenki elhiszi, hogy ez is horribilis munka volt, főként azért is, mert a mi magyarázatos Bibliánk meg tudott jelenni 1996-ban, tehát az „eredeti” után négy(!) évvel. Ehhez a „sikertörténethez” éppúgy Tóth Kálmán páratlanul odaadó munkája kellett, mint a fentiekben vázoltakhoz.

Szent meggyőződésem, hogy egy bibliatudós „karrierjének” (jobb szó kellene ide, ezért tettem idézőjelek közé, de nem találtam) a csúcsa, ha részt vehet a bibliafordítói, illetve bibliarevíziós munkában is. Tóth Kálmán professzor úrnak ez megadatott!

De vessünk egy pillantást a bibliatudós Tóth Kálmán munkásságára is, mert az is lenyűgöző, még a teljesség igénye nélkül is! Csak a Református Sajtóosztály, majd a Kálvin Kiadó gondozásában kilenc könyve jelent meg, ezek közül a „Bibliai atlasz” (amelyet Lenkeyné dr. Semsey Klárával közösen írt) 6 kiadásban 27000 (!) példányban, „A régészet és a Biblia” 4 kiadásban 14000 példányban. De társszerzője volt az ún. Jubileumi Kommentárnak és az „Emlékkönyv a Vizsolyi Biblia megjelenésének 400. évfordulójára” c. kötetnek is (A Vizsolyi Biblia és Kálvin, 115-136. l.) A Református Sajtóosztálynak és a Kálvin Kiadónak 36 könyvet lektorált, javaslatot téve kiadásukra (vagy nem kiadásukra). Ezen túlmenően számtalan (számos!) cikket írt a Theologiai Szemlébe, a Református Egyházba és a Confessioba. De természetesen tudjuk, hogy nemcsak a Református Sajtóosztálynak és a Kálvin Kiadónak dolgozott.

Az én bizonyságtételem – közös munkánk alapján – a fentiekre terjedtek csak ki. A „csendes napszámos” méltatása nem lehet az én feladatom (ahhoz túl közel voltunk egymáshoz, és bármennyire is voltam tanítványa a Professzor Úrnak, de sem bibliafordító, sem bibliatudós nem lettem. Szabadjon megjegyeznem: nem is ez volt a dolgom), de az igen, hogy a lelkiismeretes méltatáshoz „anyagot” adjak. Ezt tettem!

Talán nem kell védekeznem mondandóm távirati, taxatív jellege miatt sem, főként azért nem, mert a hallgatóság türelmére is tekintettel szerettem volna lenni. Ugyanakkor mindnyájunkra igaz, hogy emberi megmérettetésünk azon múlik, hogy mit tettünk le az asztalra. És ezután következhet a térdre borulás: Egyedül Tiéd a dicsőség, Uram!

Tarr Kálmán