Nagyon sok okom van rá, hogy dr. Tóth Kálmán professzor úrra igen hálás szívvel emlékezzem – mint tanárunkra, mint mentoromra, és mint Krisztus-arcú emberre.

Tanárunk

Oly korban jártunk a Teológiára, amikor az összes ószövetségi tárgyat egyetlen embernek kellett tanítania – docens, adjunktus, tanársegédek és gyakornokok nélkül. Tóth Kálmán tanította a héber nyelvet, az ószövetségi exegézist és biblika teológiát, az ószövetségi és intertestamentális kortörténetet, régiségtant és irodalomtörténetet, a bibliai hermeneutikát és az általános vallástörténetet. Mindezekből a tárgyakból egyetemi jegyzeteket (ahogy akkor hívtuk, kurzusokat) kellett írnia, mert a korábbi magyar forrásanyag hozzáférhetetlen vagy meghaladott volt. Tóth Kálmán előadásai és jegyzetei a kor tudományos szintjének megfelelő sztenderd ismereteket közvetítették. Aki közülünk a későbbiekben ezeken a szakterületeken mélyfúrást végzett, nyugodtan támaszkodhatott a Tóth Kálmántól tanultakra. Később, ahogy mód nyílt rá, ezeket az alapismereteket Tóth Kálmán könyv alakban, illetve a Jubileumi Kommentárban, a Bibliai Atlaszban és a Keresztyén Bibliai Lexikonban is közzétette. Kálmán bácsi előadásai stílusát a tanórákon kisség vontatottnak éreztük. Később döbbentem rá, hogy – velem és még sokakkal ellentétben – nem járt előbb a nyelve, mint az esze. Így aztán, amit mondott, azonnal ki lehetett volna nyomtatni, minden utólagos korrekció nélkül. Mikor észrevette, hogy a memóriája már nem működik tökéletesen, a tanítást abbahagyta. De csak az élőszóban való tanítást. Még jó ideig tanított bennünket az írásain keresztül. Mikor a saját ismereteinek és felismeréséinek publikálását befejezte, még két Kálvin-kommentárt fordított le és adott közre – sokunk épülésére.

[[paginate]]

Mentorom

Tóth Kálmán professzor úrra, nemcsak mint több nemzedék áldott emlékű tanítójára, hanem mint személyes mentoromra is nagy szeretettel gondolok vissza. Folyamatosan ösztökélt, hogy ne hagyjam abba az ószövetségi tudományokkal való foglalkozást. A hetvenes évek elejétől bevont minket, a feleségemmel együtt, a bibliafordítás éppen aktuális segédmunkáiba. Aztán rendszeresen áhítatokat és előadásokat bízott ránk az általa szervezett ószövetségi szaktanfolyamokon, amelyek akkoriban a posztgraduális képzés kizárólagos alkalmai voltak. Az egyik szaktanfolyami előadásból bontakozott ki a wittenbergi ösztöndíjam témája, amelyet azután itthon könyv formájában dolgozhattam ki. „Az ember a teremtett világ élén” címmel. Dr. Tóth Kálmán vállalta a könyv lektorálását. Később, hogy „el ne aludjam”, Árus Lajos Ószövetségi Héber-Magyar Szómagyarázatáról íratott velem recenziót. Egyszer, amikor arról panaszkodtam, hogy a tömérdek rám terhelődő feladat agyonnyom, Kálmán bácsi ezt mondta: „Ütemtervet kell készíteni az elvégzendő feladatok sürgősségi sorrendje szerint. S ha egy nap elvégezted az aznapra kitűzött dolgokat, aludj nyugodtan.” Ezt a tanácsát egy életre megszívleltem.

Az ember

Végül néhány mondatban feltétlenül meg kell, emlékezzünk Tóth Kálmán emberségéről. Lakásuk mindig nyitva állt a hallgatók előtt. Feleségem, aki teológus korában is sokat kínlódott a gyomrával, gyakran tért be hozzájuk. „Gyere Jucikám – mondta Vica néni –, pihenj le egy kicsit! Mit hozzak enni-innivalót?” Kálmán bácsi emberségéről is sok kedves történetet őrzünk. Íme, egy a sok közül: Az internátus egyik, több ágyas szobájában már mindenki aludni készült, egy szobatárs kivételével, aki még nem ért haza. A többiek elhatározták, hogy megtréfálják a későn érkezőt. Két partvisra összeszedték a szoba minden szemetét (port, bakatollat), és a két partvist úgy állították az ajtóhoz, hogy ha valaki belép, a nyakába hulljon az összes szemét. A késlekedő szobatárs helyett Tóth Kálmán nyitott be, aki akkor tartott alkalmi szemlét. Természetesen az összes szemét az ő nyakába hullott. Egy ilyen esetben fel lehet háborodni, meg lehet sértődni, vagy ügyet lehet belőle csinálni. Kálmán bácsi letörölte magáról a port, és a jól ismert csendes mosolyával csak ennyit mondott: „Fiúk, már vártatok?” Nos, megvolt annak az oka, hogy Főtiszteletű Dr. Tóth Kálmán professzor urat magunk között leginkább csak úgy emlegettük: „Arany Gimel.”

Hamar István