A filmet három részre oszthatjuk. Első részben, amely a szűk félórás teljes időtartamnak mintegy felét teszi ki, a börtönben töltött időt látjuk, drámai képsorok formájában. Pógyor István alakját Trill Zsolt, a Nemzeti Színház művésze alakítja. A néző bepillanthat a cellába, ahová a naponta ismétlődő kínzások után mindig visszavitték az egyre gyengülő elítéltet, de látható a fiatal kihallgató tiszt szobájába is, ahová Pógyort rendszeresen kihallgatásra, vagy inkább vallatásra bevitték.  A kihallgató tiszt előtt nem alázkodott meg, tisztán és világosan érvelt és válaszolt minden kérdésre. Meg is fogalmazta cellatársának, amit vallatói nem értettek meg, hogy „a hit nekem annyira realizmus, mint nekik a marxizmus”. Cellatársa, akit a film együttérzőnek és amennyire a helyzet engedte gondoskodónak és emberségesnek mutat be, aki még szeletke kenyerét is megosztja a megkínzottal – rendszeresen jelentett róla. Később a történész megállapítja, hogy ezeknek a jelentéseknek köszönhetően, egészen ritka és kivételes módon, föltárult Pógyor István börtönben töltött élete, hiszen többszáz oldalas jelentésanyag maradt hátra. Ennek az első résznek igazi drámai feszültségét adja a semmi nem az, aminek látszik érzés, hiszen az emberséges cellatárs besúgó, a fiatal, Pógyort beszélgető partnernek tekintő kihallgató tiszt, aki mosolyogni is képes, egyszer csak rezzenéstelen arccal az elítélt fejére önt egy csésze forró kávét. A szoba berendezése békés, polgári miliő, zöld növényekkel és perzsaszőnyeggel, miközben a falon ott virít egy méretes vörös csillag. Azt hihetné a néző, hogy itt csupán emberek beszélgetnek – igaz, egyikük csíkos rabruhában, a másik jól szabott öltönyben –, ha nem lenne ott a háttérben a fölismerés, hogy a diktatúra ezt az ártatlan embert is válogatott kínzásokkal fogja előbb-utóbb elhallgattatni, hiszen osztályharc van, és a „fiatal demokrácia” ellenségeit likvidálni kell.

[[paginate]]

A filmkockák – a második részben – a súlyos, lehangoló történetet átemelik a mába, amikor egy esős vasárnapon a Pógyor Istvánt alakító színész, Trill Zsolt, a film rendezőjének és forgatókönyvírójának, Ablonczy Zsoltnak a társaságában megérkezik a kárpátaljai Sárosorosziba, abba a kis faluba, Beregszásztól 19 km-re, ahol a színész is és a mártír is született. Fölkeresik a református templomot, amelynek falán tábla emlékeztet Pógyor István mártíromságára. Trill Zsoltot örömmel üdvözlik a helybéliek, olyan emberrel is találkoznak, aki még személyesen ismerte a Pógyor családot. A temetőben fölkeresik a Pógyor család  sírját, emlékeznek, tiszteletüket teszik, a falubeliekkel közös élményeket idéznek föl.

Ez után a látogatás után pereg tovább a film, a harmadik részben már a történészé, Földváryné Kiss Rékáé a szó, aki irodájában fogadja a rendezőt és a színművészt, és a visszaemlékezés segít a nézővel megértetni a mártír Pógyor István nagyságát. Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke arról is szól, hogy egyáltalán hogyan került Pógyor István az ÁVH látókörébe. Az 1951-ben letartóztatott munkásfiatalok között voltak olyanok, akik megemlítették Pógyor István nevét, mint a református ifjúság segítőjét, tanítóját, a KIE nemzeti titkárát. Így került a bosszúállók látókörébe. Lenyomozták, letartóztatták, börtönbe zárták, megkínozták és 1953. november 7-én belehalt az embertelen kínzásokba. 51 éves volt. A bonctani intézetben az igazgató, Kiss Ferenc az orvostanhallgatóknak tartott éppen órát, amikor betoltak egy halottat – a gyakorlat szerint a börtönben elhunytak egyikét –, és az orvosprofesszor döbbenten ismerte föl a halottban a KIE nemzeti titkárát.

A Confessio 1989/4. számában (102-109. o.) Kovács Bálint részletesen írt Pógyor Istvánról, a KIE-ről és a nemzetközi ifjúsági szervezetekről. Arról a munkáról, amelyet Pógyor egész életében szívvel-lélekkel végzett a magyar ifjúság Krisztushoz vezetésének szolgálatában. A szociális segítségnyújtást, a népfőiskolákkal való szoros kapcsolatot, egyáltalán a magyar ifjúság keresztyén hitben való nevelését tűzte zászlajára, amikor ott volt a lehetőség, komoly embermentő szolgálatot is végzett. Így történhetett, hogy első letartóztatása után közbenjártak érte azok, akik vészterhes időkben az életüket köszönhették neki, így akkor még szabadulhatott. De eljött az idő, amikor már nem tudták őt megmenteni. A film, amely a Károli Gáspár Református Egyetem honlapján és a youtube filmcsatornán is megtekinthető, főhajtás Pógyor István előtt. Így él tovább közöttünk emléke, emberségének, élet-áldozatának, Krisztusba vetett hitének ereje.

Gimesi Zsuzsa

^{Jelenet a filmből
Forrás: https://www.parokia.hu/v/az-elfelejtett-reformatus-hos/}