A svéd származású Dag Hammarskjöld, az ENSZ második főtitkára születésének évfordulója a Confessio nyári számának megjelenési idejére esett: július 29-re. A nehéz, hidegháborús évtizedekben, a szuezi válság, ’56 magyar szabadságharca idején Isten diplomatájaként igyekezett segíteni a béke fennmaradását a Földön. Szolgálatát ma is különféle módon ítélik meg. Egy azonban kétségbevonhatatlan: mindenkivel Isten előtti felelősséggel, protestáns felelősségetikai normákkal a szívében és gondolkodásában ült le a tárgyalóasztalhoz. Ez a magas lelki-erkölcsi mérce az oka, hogy mi is megemlékezünk róla, ez motiválta a róla írt könyv és kisfilm keletkezését is. Utódai máig így fogalmaznak: az ENSZ legnagyobb hatású vezetője volt 1953-1961 között, aki példamutató módon bizonyította politika és erkölcs, politika és lelkiség összekapcsolásának nemcsak a lehetőségét, hanem szükségességét is. A sok konfliktusban megoldást kereső nehéz diplomáciai szolgálatot úgy tudta ellátni, hogy naponta beszélgetett Istennel. Ennek csodálatos dokumentuma az Útjelző, egy spirituális utazás naplója, ami 2005-ben jelent meg Budapesten.

Útjelző igékkel, etikus politizálással a hidegháború idején

„Sem Keletnek, sem Nyugatnak nem volt a szolgája, hanem az élő Istené” – írta róla 1964-ben az International Herald Tribune egyik szemleírója. „Nem lehet eltekinteni attól a ténytől, hogy mély vallásossága igen nagymértékben járult hozzá főtitkári tevékenységének rendkívüli hatékonyságához” – fogalmazott a szemleíró. A Kedves Olvasó gyorsan meggyőződhet ennek a mondatnak az igazságáról, ha belelapoz „Isten diplomatájának” gondolataiba. És ezután nem csodálkozik azon sem, miért nevezhetjük így azt a férfit, aki neves bankszakértő, államférfi volt, főnemesi származása, a mai közgondolkodás szerinti „sikeres karrierje” ellenére nem akart más lenni, mint Isten hitvallója. Erre törekedett abban a korszakban, amikor a hidegháború, a kétpólusú világ minden eszközzel földszított gyűlöletlavinája, a két szuperhatalom küzdelme, a szovjet-amerikai, eszközökben nem válogató versenyfutás sötét felhőkkel borította be a politikai látóhatárt és a közhangulatot. A félelem és megfélemlítés árnyékai borultak milliók lelkére. Személyisége világítótorony volt azoknak, akik a zúgó örvények, az értékviharba került, s ott átprogramozott vagy elkallódott egyéni és közösségi normák között szellemi-lelki igénnyel szerettek volna el nem tévedni, élni, túlélni. Ezzel így lehetett maga Dag Hammarskjöld is, ezért kereste, s találta meg a biztos pontot, lelke archimédeszi pontját az evangéliumban, életmintáját pedig Jézus Krisztusban.

[[paginate]]

„A főtitkár, az istenkereső és a misztikus”, ahogy egyik méltatója nevezte őt, az ENSZ kékinges csapatainak létrehívója váteszként emelkedett ki kortárai közül, de soha nem élt elefántcsonttoronyban. Pontosan a „mezítlábas” Krisztus, a világ valóságába alászálló Isten-ember tanította meg a világ egyik legfontosabb posztján ülő férfit a szolgálatra, a kicsinyek, a megalázottak, a szegények, a kizsákmányoltak, az ideológiai katorgákba, Gulágokba száműzöttek panaszának meghallására, érdekeik védelmére.Ebben a XX. század „Assisi Ference” (Nikosz Kazantzakisz görög író elnevezése), Albert Schweitzer élni-élni hagyni/éltetni etikája volt számára az evangéliummal együtt az irányadó. Az USA-ban készítettek vele egy rádióinterjú-sorozatot, „That I believe”, „Amit hiszek” címen. Ebben gondolkodása két nagy formáló erejeként a humanizmust és a keresztyénséget jelölte meg. Schweitzerrel levelezett, kora legjelentősebb zsidó filozófusával, Martin Buberrel szintén. Kitűnő kapcsolatokat ápolt jelentős művészekkel, írókkal, gondolkodókkal. Szellemi társaságához tartozott többek között Saint-John Perse költő (akit ő javasolt irodalmi Nobel-díjra, meg is kapta), John Steinbeck író és rendező, Djuna Barnes képzőművész és költő, Barbara Hepworth angol szobrásznő, Bo Beskow svéd festőművész. Szellemi nyitottsága, előítéletektől mentes gondolkodása, az emberi méltóság tisztelete hatotta át, formálta evangéliumilag kötött, ám felekezetek feletti gondolkodását. Lelki tágasság jellemezte: svéd evangélikusként New Yorkban nem egyszer látták görög-ortodox vagy római katolikus templomba betérni. Nem véletlen, hogy Németországban 2001-ig spirituális gondolatai mintegy harminc kiadást értek meg. Az sem, hogy egyik életrajzírója az „emberiség-etika”, azaz a „planetáris etika”, a Föld minden lakója számára vállalható erkölcsi elvek alapvetőjének, előfutárának tartotta. Isten-képviselet volt ez a szó legmélyebb értelmében, egészen élete önkéntes odaáldozásáig, egyetemes szolgálat és áldozatvállalás. Erre a diplomáciai szolgálatra ma is érdemes figyelni.

Lincoln óta az egyik legnagyobb államférfi

„Vitathatatlan, hogy Hammarskjöld a legnagyobb államférfi, s a legjobb, akit Abraham Lincoln óta a politika felmutathat” – így Ph. Toynbee történész, aki még a személyes emlékek lelkesedésében – skót józansága ellenére – ilyen véleményt alkotott róla a The Observer 1964. október 18-i számában. A Béke Nobel-díjas dél-afrikai anglikán érsek, Desmond Tutu 1998 augusztusában titkos dokumentumokat adott át a sajtónak. Ezekből egyebek mellett az is kiderül, hogy Hammarskjöld merénylet célpontja volt bizonyos titkosszolgálatoknál. Személyére fedőnevet adtak: „Celesté” – „Mennyei”. Névadói nem is sejtették, mennyire ráhibáztak a lényegre: ő valóban örökkévaló, mennyei szempontok szerint tekintett minden földi történésre, pillanatra. Ez adta életének minőségét, ez a mennyei vonzás, ez a minden gravitáló, lehúzó politikai, gazdasági, hatalmi, és titkosszolgálati erőn való túl-lépés, igazi transzcendálás Istenhez. Igazodás mindig és mindenben Őhozzá, kijelentett akaratához, amit a Biblia közöl. Ahogyan ifjú korában írta a későbbi svéd evangélikus egyházfő, Nathan Söderblom könyvére saját kezűleg: „A keresztyén ember Isten írása, alkotása”. Még akkor is, ha e világ hatalmasságai a testét 56 évesen megölték. De csak a testére terjedhetett ki hatalmuk. Lelkére, szellemére, életművére nem.

[[paginate]]

Miniszterelnök apa, meleglelkű hívő anya, keresztyén misztikusok szerepe

Több tekintetben is rendkívüli esemény volt, amikor 1961. október 23-án a Svéd Királyi Akadémia kiadta a Béke Nobel-díjat. Hiszen az a férfi, akinek az életművét ezzel a magas kitüntetéssel megtisztelték, nem volt már az élők sorában, mert egy hónappal azelőtt repülőgép szerencsétlenség következtében életét vesztette. Ugyanakkor az őt kitüntető Akadémiának 1954-től maga is tagja volt, egészen haláláig. Édesapja nyomdokait követte, aki egy ideig Svédország miniszterelnöke volt. Ugyancsak jelentős belső tartást, biztonságérzetet kapott szerető és imádkozó édesanyjától. Az ünnepségen elhangzott beszéd Dag Hammarskjöldről szólt, az Egyesült Nemzetek Szervezetének második főtitkáráról, aki a mai Zaire-ben (akkori Kongóban) egy békemisszió során tisztázatlan körülmények között bekövetkezett légi katasztrófa miatt, 14 társával együtt, 1961. szeptember 17-ről 18-ra virradóan veszítette el életét. Még legádázabb ellenfelei is úgy emlékeztek meg róla, mint a béke rendíthetetlen munkálójáról, aki megfontolt, józan északi típus volt. A tárgyalások során nagyon elszánt volt. Az ENSZ tekintélyét sikerült megerősítenie. A főtitkár szerepét, feladatkörét újra értelmezte. Meglepő lehetett, de sokatmondó tény, hogy léopoldville-i (ma Zaire, akkor Kongó) hotelszobájában, ahonnan utolsó missziós útjára indult, személyes dolgai között a nagy középkori misztikus, Kempis Tamás „Krisztus követése" című könyvecskéjére találtak. Utólag az is elgondolkodtató, hogy a repülőtérre vezető úton egy svéd munkatársával a középkori misztika szeretet-fogalmáról beszélgetett, s legalább az eszmefuttatások idejére feledni akarta a világ súlyos helyzetét. A közvélemény ezt a két tényt a főtitkár vallásos érdeklődésének magánterületére utalta, nem is tulajdonított ennek különösebb jelentőséget. Pedig…

Lelki aforizma-gyűjtemény – útjelző

Később New York-i lakásában hagyatéka között találtak egy levelet, amelyben diplomata barátjának ezt írta: „Elmondtam neked, bármily veszélyes, de naplót vezetek, amire szeretném, ha úgy tekintenél, mint a sajátodéra. Íme, itt van. Nem gondoltam arra, amikor elkezdtem írni, hogy ez valaki elé kerül majd. Későbbi sorsom, s mindaz, amit rólam írtak vagy mondtak, alapvetően változtatta meg a helyzetet. Feljegyzéseim az egyedüli hiteles portrét mutatják fel, amit rólam bárki is készíthet". A levél mellett találtak egy lelki-spirituális aforizma-gyűjteményt is, rövid vázlatokat, verseket és idézeteket is, ezek java része Hammarskjöldtől származott. 1963-ban ez meg is jelent „Vägmärken”/Markings/Útjelző címmel.

Ez a felfedezés s a felismerés, hogy élt „egy másik Dag Hammarskjöld” is, még azokat is meglepte, akik jól ismerték őt. Kiváltképpen furcsa érzéseket keltett ez a korabeli „haladó”, elvilágiasodott svéd társadalomban, hiszen nem is sejtették, hogy egyik legjelentősebb kortársuk hitvalló keresztyén, sőt keresztyén misztikus volt. 1961. október 27-én, a hivatalos gyászszertartáson a stockholmi érsek megjegyezte: Hammarskjöld halála felveti az ősi kérdést, hogy mi is az élet értelme. „A válasz meglepően egyszerű – fogalmazott az érsek. – Az élet értelme a szolgálatban fedezhető fel!”. Annak az eltökéltségnek a gyökerei, amivel Hammarskjöld elkötelezte magát ennek az élet-értelemnek a szolgálatára, nagyon is mélyre nyúltak a gyökerei és egyben súlyos, de nagy ára is volt.

[[paginate]]

Albert Schweitzer hatása

Dag Hammarskjöld 1954-ben ezt írta: „Az a világ, amelyben felnőttem, még annak a korszaknak az elveit és ideáljait hordozta, ami már kissé a mi korunk mögött maradt. Nem kérdéses, hogy nagyon távol esett azoktól a problémáktól, amelyekkel a huszadik század közepén szembesülnünk kell. Életutam mégsem tért el ezektől az elvektől. Ellenkezőleg, még inkább felismertem érvényességüket mai világunk számára is. Apai részről katonák és hivatalnokok voltak őseim között, tőlük örököltem azt a hitet, hogy nincs annál értékesebb, mint amikor valaki hazájáért és az emberiségért önzetlen szolgálatra szánja el magát. Ez a szolgálat megköveteli minden személyes érdek feláldozását, egyúttal pedig a bátorságot is, meg a töretlen kitartást meggyőződésünk mellett. Anyai részről tanárok és lelkészek örökítették rám azt a hitet, hogy az evangéliumok valóban radikális szellemében Isten színe előtt minden ember az Ő gyermekeként egyenlő, s ezért mi is így kell tekintsünk mindenkire /…/ Albert Schweitzer munkásságában találtam meg az egyik kulcsot a modern emberek használatára, aminek segítségével kitárulhat előttük az evangélium gazdag  világa. Annak a magyarázatát viszont, hogy az aktív társadalmi szolgálat közben miként tudjuk az életet önmagunkkal és a Lélek közösségének tagjaként tökéletes összhangba hozni, a nagy középkori misztikusok írásaiban találtam meg. Számukra az önfeláldozás, az odaadás volt az önmegvalósítás útja-módja. Ők a lélek magányában és a bensőségességben leltek rá arra az erőre, amelynek segítségével igent tudtak mondani a szolgálatra, ahol csak szükséget látó embertársaikkal találkoztak. A szeretet – ez a sokszor helytelenül alkalmazott és félreértett szó – számukra nem jelentett mást, mint annak az erőnek a túláradását, amivel ők töltekeztek az önmagukról való tényleges megfeledkezés pillanataiban. Ez a szeretet pedig természetes módon fejeződött ki a kötelességteljesítésben és mindannak az elfogadásában, amit az élet elébük hozott – akár fáradság, szenvedés vagy eredményesség formájában”.

Egy különös lelki utazás dokumentumából

Ez a vékony könyvecske, ami mindössze 500 bejegyzést tartalmaz, nem hasonlítható sem valamiféle „lelki naplóhoz” a kegyességtörténet értelmében, sem pedig azokhoz a töredékekhez, amiket Pascal hagyott ránk a „Pensées”-ben. Ez a lelki napló inkább „egy függőlegesen nagyon stilizált, tartalmilag viszont kellően titkosított gondolati sűrítmény”. Talán a magyar „misztikus”, a végsőkig egyszerűsített fogalmazásmóddal, de lényeglátón dolgozó Pilinszky János elmélkedéseihez és verseihez lehet hasonlítani stílusát. Vagy ahogyan a magyar evangélikus lelkész, néhai dr. Hafenscher Károly a róla szóló könyv írójával folytatott beszélgetés során megjegyezte: ezek a gondolatok esti elmélkedések termékei, az Istennel folytatott esti beszélgetések értékes lecsapódásai. Ez a könyvecske Hammarskjöld hitbeli fejlődésének történeti dokumentuma az életében bekövetkezett „vertikális cezúra” (azaz az 1952/53-ban bekövetkezett nagy lépés, az ENSZ főtitkárává választása) előtti és utáni évekből. Egy felelősségében, emberségében, politikus-voltában Isten előtt álló lélek belső tükre ez a könyvecske, aki minden pillanatban coram Deo, Isten színe előtt tudta magát. J. P. Lash 1961-ben New York-ban megjelent életrajzi könyvében megjegyezte: „Borotva éles értelem, minden iránti érdeklődés jellemezte az ifjú svédet, rendszerető, gyakorlatias gondolkodású volt, értelmes és konstruktív.

[[paginate]]

Ezek az adottságok, valamint jellemének tisztasága és ekkora intelligencia láttán egyetlen pillanatra sem töprengtem azon, hogy ezt írjam róla: fiatal kora ellenére ő lehet Svédország miniszterelnöke”. Henry P. van Duren holland elemző Hammarskjöld spirituális zarándokútjáról írt nagyszerű tanulmányában rámutat: Hammarskjöld igen kulturált volt, otthon volt fél tucat nyelv és nemzet irodalmában, ismerte történelmük szakaszait, s nem véletlenül került be apja nem kedvező politikai reputációja ellenére a Svéd Akadémia tagjai sorába. Bankár, költő, misztikus, a természet kedvelője és értő tolmácsa, hegymászó, a zene, a szobrászat, a dráma hivatott bírálója, aki biztosan tájékozódott a klasszikusok és a modernek világában. Igazi reneszánsz személyiség volt a huszadik század közepén. Sok bejegyzés értelmét nem könnyű kibogozni. Ezeknek gyakori költői kifejezésmódja elárulja szerzőjének bonyolult lelkivilágát. Sok olyan bejegyzés is található, amelyiknek közelebbi személyes vonatkozását is nagyon nehéz megtalálni. Ugyanakkor találhatók közöttük olyanok, amelyek éles elmével fogalmazott, meglepő formába öntött felismerések és igazságok, melyek mindenki számára, aki Istent keresi vagy élete értelme után kutat, segítségül és vigasztalásul lehetnek. Naplója rangját jelzi az is, hogy egyszerű címe ellenére olyan költő-kiválóság írt hozzá előszót, mint W. H. Auden. Arról sem feledkezhetünk meg, mennyire szerette a magányos zarándokutakat, kiváltképpen hazája északi, zord vidékein. Egyszer ott, a vasfejtők földjén jutott eszébe, hogy az ENSZ New York-i palotájában berendezi a Csend templomát, amihez az oltár anyagát Észak-Svédországból vitette Amerikába. Természet szeretete, „öko-barátsága” annyira közismert volt, hogy egy időre a Svéd Királyi Turisztikai Szövetség elnökévé is választották.

(Főtitkár imái, naplójegyzetei itt olvashatóak: Dr. Békefy Lajos, Isten diplomatája – Dag Hammarskjöld, Budapest. 2005 Kisfilm is készült a kötet nyomán „Zsoltár politikushangra" – Dag Hammarskjöld élete és gondolatai címmel, elérhető a YouTube-on)

Dag Hammarskjöld imája:

Te, aki felettünk vagy,
Te, aki egy vagy közülünk,
Te, aki vagy –
Bennünk is
Hogy mindenki láthasson Téged – bennem is,
Hadd legyek hát útkészítőd,
S hadd köszönjek meg mindent, ami velem történt.
Ne engedd, hogy mások szükségeiről megfeledkezzem.
Őrizz meg engem a Te szeretetedben,
Úgy, amint akarod, hogy mások is megmaradjanak
Az én szeretetemben.
Bárcsak minden, de minden bennem a Te tiszteletedet zenghetné,
És soha ne törne rám a kétely.
Hiszen a Te kezed árnyékában rejtőzöm el,
Mert minden erő és jóság Benned lakozik.
Adj nekem tiszta értelmet, hogy Téged láthassalak,
Alázatos értelmet, hogy Téged hallhassalak,
Szerető értelmet, hogy Neked szolgáljak,
Hívő értelmet, hogy Benned maradjak.
Ámen.

Röhrig Klaudia