Bevallom, nem leszek távolságtartó, sem elfogulatlan. Régóta ismerem, tisztelem és szeretem Albert Zsuzsa költőt, rádiós irodalmi szerkesztőt, akinek két, legutóbb megjelent legendáskötetéről szól ez a szubjektív írás, amit talán rendhagyó könyvismertetésnek lehet nevezni.

Hosszú ideig lehettünk kollégák az egykori Magyar Rádióban. A rádiózás aranykora volt ez, amikor honfitársaink még tömegesen hallgattak bennünket és hallgattak is ránk. Nagy tisztesség és nagy felelősség volt értékeket közvetíteni, az irodalom kincseinek tengeréből újra és újra kihalászni valami jót, szépet, tanulságosat, érdekeset, megrendítőt vagy éppen csak szórakoztatót. Igyekeztünk azt felmutatni és sugározni, ami élni segít. Egyik meghatározó mesterem volt a szakmában Albert Zsuzsa, akitől jó ízlést, biztos értékítéletet, lelkiismeretességet és alázatot lehetett tanulni. Jó társaság gyűlt össze a múlt század második felében, a Magyar Rádió Irodalmi osztályán, amikor a „létezett szocializmus” minden nyűge és alapvető szabadsághiánya ellenére, ebben a legendás műhelyben lehetőségünk volt az értelmes munkára. Ne feledjük, a kultúrában még elsőbbséget élvezett az irodalom és az „áthallások” révén nagyon sok mindent lehetett közölni. Albert Zsuzsát  lírai énje, költői érzékenysége is arra ösztönözte, hogy különleges empátiával közeledjen riportalanyaihoz. Kiemelkedően jó műsoraihoz persze hozzájárult abszolút megbízható szakmai tudása is, készületlenül soha nem ült le beszélgetni. Közismert és közkedvelt rádiós irodalmi szerkesztő volt, jeles lírikusaink közül többen barátságukba fogadták. Jékely Zoltán, Csorba Győző, Takáts Gyula lettek a „költő-bátyái”, ahogy idősebb pályatársait, barátait nevezte egyik szép versében.

A Magyar Rádió irodalmi szerkesztői közül talán Albert Zsuzsa az utolsó, akinek még érdemes volt könyvekbe menteni elhangzott műsorait. Hiszen csaknem fél évszázadon át megszólaltatója lehetett a kortárs írók, költők és irodalmárok „krémjének”, akiknek bölcs és humánus megnyilvánulásai ma is örömünkre és okulásunkra szolgálhatnak. Többek között Illyés Gyula, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Fodor András, Mészöly Dezső, Domokos Mátyás vagy Lator László neve fémjelzi a sorozatot. Az ő szellemük, lelkületük, emberségük, humoruk, olykor esendőségük elevenedik meg szinte élő valóságban az Irodalmi legendák, legendás irodalom köteteinek lapjain. A sikeres sorozatot a pécsi Pro Pannonia Kiadói Alapítvány gondozta. Nagy szerencse, hogy ez az értékközpontú kiadó hosszú évekig hűséges partnerként támogatta a szerzőt. Kezdetben feltehetőleg csak két-három kötetre szólt a megbízatás, azután – a feldolgozott anyag bősége és színvonala okán – a vállalkozás tíz plusz egy kötetessé vált. 2015-ben jelent meg a sorozat tizedik (befejező) kötete és 2016-ban látott napvilágot a tizenegyedik: az 1956-ról szóló ráadás-kötet.

A korábbi legendáskönyvek tartalmas beszélgetései nagyobb társaságokban zajlottak, jobbára egy kitüntetett személyről beszélgettek pályatársak, barátok – több szemszögből sokoldalú portrét rajzolva a megidézettről. Az utolsó két kötet már csak párbeszélgetéseket, illetve egy riportfüzért és egy vallomást tartalmaz, így a személyesség még jobban kiteljesedett. A merítés bőséges és mély, ez kitűnik már a tizedik kötet társalgó partnereinek felsorolásából is: Farkas Ferenc zeneszerző, Martinkó András irodalomtörténész, Tóth Endre költő, Vargyas Lajos etnográfus, esztéta, népköltészet- és népzenekutató, Kanyar József, Somogy megyei főlevéltáros, Kárpáti Kamil költő, szerkesztő, könyvkiadó, Czigány György költő, író, rádiós és televíziós szerkesztő-műsorvezető, Szakonyi Károly író, dramaturg, Domokos Péter, a finnugor nyelvtudományok  professzora. Kilenc kiemelkedő személyiség, akiket még bízvást polihisztornak nevezhetünk, hiszen többféle tehetséggel áldotta meg őket a Teremtő. Mutatis mutandis – mindahányukról elmondható, amit Martinkó András vallott magáról.

[[paginate]]

 A világ, a természet, az élet teljessége, az ember csodája, titka vonzotta, ezért sosem horgonyzott le egyetlen szűk szakterületen, hiszen az irodalomtörténet, irodalomkritika mellett őt történetesen a nyelvészet, a stilisztika, az irodalomelmélet és még sok más dolog, például a fizika és a csillagászat is érdekelte.

De hát maga az irodalmi hagyomány is roppant sokrétű dolog. A művészetek folytonos együttélésben, kölcsönhatásban léteznek. A ma már kissé régimódinak tartott „irodalomközpontúság” jegyében kerül szóba Farkas Ferenccel az, hogy a legszebb hangszer az emberi hang és hogy a költészet milyen termékenyítő hatással volt a zeneszerzői gyakorlatára. Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Erdélyi József, Szép Ernő, Ady Endre verseinek megzenésítése életművének szerves és számára is kedves része.

Tóth Endre költő a debreceniségéről vall megrendítően. Miközben a periférikus létezés sajátosságairól és a szegénységből jött ember megpróbáltatásairól beszél, a merőben alföldi megközelítésből egyszer csak kibomlik egy elementáris Szigliget- és Balaton-élmény, e mögött pedig fölsejlik az ősi vágy a tenger után, amelynek csodás látványát, ha későn is, de megadta neki az élet!

A többféle tehetséggel megáldott Vargyas Lajos magyar-német-történelem szakot végzett. Igazi budapesti lokálpatriótának indult, azután úgy belevetette magát az etnográfiába, hogy annak minden részterületét alaposan meg akarta ismerni - a tárgyi néprajztól  a népdalig, a néptáncig. Kodály Zoltán kedves tanítványa és megbecsült munkatársa lett, majd úttörő népköltészeti összehasonlító kutatásokat is végzett, de a klasszikus verstan állóvizét is felkavarta a „kiegyenlítődés-elméletével”.

Kanyar József főlevéltáros az ugyancsak legendás Berzsenyi Társaság alapító tagja. Már kaposvári gimnazista korában a népi írók szárszói összejöveteleire járt. Pécsett szabadegyetemi programokat szervezett, ahová olyan előadókat hívott, mint Illyés Gyula, Kodály Zoltán, Keresztury Dezső, Németh László, Szabó Lőrinc. Kiváló kapcsolatot ápolt Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutatóval és barátai voltak a pannon költők: Weöres Sándor, Takáts Gyula, Csorba Győző – egészen a ma is élő és alkotó Bertók Lászlóig. A régió igazi kultúra-éltető embere volt, bár sok ilyen „őrző” teremne e hazában ma is!

Kárpáti Kamil költő különösen közel áll a szerzőhöz, mert Albert Zsuzsa földije, mindketten Pestszenterzsébeten születtek és nőttek fel. Verseikben hűségesen meg is örökítik szűkebb pátriájuk mitológiáját. Kárpáti Kamil beszél az 1950-es évek börtöneiről és a fal nélküli börtönökről is, amelyek olyan költőket vesznek körül, akiket nem ismer, nem méltányol eléggé az utókor. Az életben maradt pályatárs sokat tett Béri Géza és Gérecz Attila költői életművének megismertetéséért, neki köszönhető a Gérecz Attila-díj életre hívása is.

Czigány György költő-író zongora-szakon végzett a Zeneakadémián.  Sokan ismerik hosszú ideig tartó és igen sikeres rádiós és televíziós munkásságát. Zenei és irodalmi szerkesztőként inspiráló volt számára a közmédiában végzett munka, mert a művészetek varázsköreiben élhette hétköznapi, kenyérkereső életét is. Beszélgető műsorai, amelyeket a legmagasabb kultúra képviselőivel folytathatott, máig emlékezetesek. Kodály Zoltán, Ferencsik János, Carelli Gábor épp úgy riportalanya volt, mint Pilinszky János, Ottlik Géza és Mándy Iván. Ki nyer ma? – kérdezte sokszor a mikrofon előtt. A hírneves, délben sugárzott rádiós zenei vetélkedőműsornak is ő volt a megálmodója.

És hogy ki nyer ma? Az mindenképpen, aki eljut Albert Zsuzsa legendás könyveihez! A szóban forgó, tizedik kötetben Szakonyi Károly a következő szereplő, aki festői és színészi ambíciókat is dédelgetett – nem alaptalanul. Végül kiváló novellista és drámaíró lett. A Szakonyiról szóló fejezet címéül szerzőnk az író egyik művének címét vette kölcsön: „Tudatom, jól vagyok”.

[[paginate]]

A parádés névsort Domokos Péter, a finnugor nyelv- és irodalomtudományok professzora zárja. A kolozsvári Domokos Pál Péternek, a csángó magyarok kutatójának fia már Budapesten járt egyetemre, ahol Paizs Dezső és Bárczy Géza tanítványa volt. A jelenkori globális és „multikulti” összemosódás ellenében a hagyományok megtartó erejének híve, az anyanyelv és nemzeti kultúra megőrzésének fontosságát hangsúlyozza. A kötetzáró interjú 1996-ban készült vele, amikor Nemeskürty István író, irodalmár, történész kormánybiztosi irányításával 1100 éves fennállásának évfordulóját ünnepelhette a magyar nemzet.  Albert Zsuzsa legendás embereinek is köszönhető, hogy a herderi jóslat nem vált valóra, az ország és a haza, a magyarság még mindig él. Ezek a beszélgetőtársak nem csak őrizték, hanem gyarapították, gazdagították is a hagyományt, amit örökségül kaptak.

Ilyen megőrzendő becsületbeli hagyományunk 1956 szent emléke is, amelynek Albert Zsuzsa külön kötetet szentelt 2016-ban, a forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére. Akad a fejezetek között ismétlés is, ami más kötetben már megjelent, de ezt a tematikus összeállítás indokolja. Az interjú-alanyok a következők: Tóth Bálint, Kárpáti Kamil, Bihari Sándor, Papp Tibor, Buda Ferenc, Parancs János, Borzsák István, Virág Mária, valamint a pesterzsébeti jutagyári kolónia lakói. A kötetet Albert Zsuzsa személyes visszaemlékezése zárja: „...valami szálló ragyogás kell...” Az én forradalmam, 1956 címmel. Ebben 1956. október 23-a napjáról és estéjéről meséli el, hogyan élte át fiatal asszonyként ezt a történelmi dátumot. Elvarázsoltan járta a forradalmi várost, miközben egy éves kisfiára otthon édesanyja vigyázott, aki nagy aggodalommal várta haza leányát.

A könyvben szereplő beszélgetőtársak többé-kevésbé mind részt vettek a forradalomban. Az itthon maradottaknak rendszerint börtönbüntetés lett az osztályrésze. (Tóth Bálint, Kárpáti Kamil, Buda Ferenc).Olykor csupán egy vagy két forradalmi hangulatú vers publikálása is alkalmas ürügyül szolgált a vád alá helyezéshez! Másoknak emigrálniuk kellett és csak jóval később térhettek vissza szülőhazájukba (Parancs János, Papp Tibor).

A magyarok vére című írásában Albert Camus fogalmazta meg örökérvényűen az 1956-os forradalom áldozatának nagyszerűségét. „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben... Párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel...bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezünk, s amely a szabad alkotás és szabad munka terméke... Ha szerencsétlenségükben osztozunk – miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!”

Albert Zsuzsa legendás könyvei kordokumentumok és irodalomtörténeti csemegék, de legfőbb értékük abban rejlik, hogy hűen mutatják azt az értékrendet, amelyben a szellem, a műveltség, a tehetség és az emberi tisztesség még együtt jártak. Mai életünkben kevés a megbízható tájékozódási pont. Akikről ezek a könyvek szólnak – beleértve a szerzőt is – azok az emberek még iránytűk és mércék lehettek. Érdemes hát róluk és őket olvasni!

Liptay Katalin