Az öngyilkosság az ember talán legrejtélyesebb és legérthetetlenebb magatartása: ellentmond a természet törvényének, melynek parancsa az Élet, az egyed és a faj fenntartása, biztosítása. Zonda Tamás írása.
Alig van olyan természeti jelenség, amely olyannyira beszédtémává vált volna az elmúlt évtizedekben, mint a klímaváltozás, vagy ha úgy tetszik: a globális felmelegedés. A televíziós csatornák műsorai ontják a természeti katasztrófákról szóló híreket, többségüket összefüggésbe hozva a klímaváltozással. Eközben játékfilmek keltenek félelmet az emberekben, hogy mégsem felmelegedés, hanem újabb jégkorszak felé tartunk.
A hírek és rémhírek tucatja keveredik a köztudatban, és biztosak lehetünk: a nagy nemzetközi monopóliumoknak is jelentős szerepe van abban, hogy a fejekben teljes legyen a káosz.
Emellett tagadhatatlan: még a klímaváltozással foglalkozó kutatók sem tudják pontosan meghatározni, milyen mértékű lesz a felmelegedés, az erre vonatkozó modellek lényegesen eltérnek egymástól.
Sokunk számára a tengerek világa talán nagyon távolinak tűnhet. Jó tudnunk azonban, hogy mindannyiunk léte alapvetően függ az óceánoktól és azok egészségétől, függetlenül attól, hogy életünkben látunk-e tengert vagy sem.
A tengerek az általunk belélegzett oxigén felét termelik, és a kibocsátott szén-dioxid negyedét elnyelik, élelmiszert és megélhetést biztosítanak több mint egy milliárd ember számára.
Mégis, ez a kimeríthetetlennek tűnő erőforrás veszélyben van!
Mindannyiunk érdeke és felelőssége, hogy ezen változtassunk.
Szöllősi-Nagy András megkísérli áttekinteni a honi vízgazdálkodásunk megkerülhetetlen peremfeltételeit jelentő főbb globális kihívásokat és meghajtókat.
Van-e kiút a globalizációs zsákutcából, a globalizáció okozta elkerülhetetlen deformációkból? Sikerül-e megállítanunk a globalizációs úthengert?
Ravasz Ákos írása
Napjaink egyik legnagyobb biztonsági kihívása a globális migráció. Mi lehet a megoldás? Globális problémákat globálisan kell megoldani, a nemzetközi közösség összefogásával. Hogyan? Kaiser Ferenc írásából ez is kiderül.
A reformáció 500 éves jubileuma kapcsán a reformáció szellemiségével nem lenne összeegyeztethetetlen az önvizsgálat kérdése: vajon egyházszervezetünk jelenlegi formája mennyiben felel meg a reformátori mértéknek? Mi az oka annak, hogy a helvét irányú reformáció egyházszervezet formájára és az egyház kormányzására irányuló igénye nálunk csak részben és aránylag későn éreztette hatását? Hogyan értékelhető az a körülmény, hogy még a magyar református egyháztestek, illetve részegyházak között is vannak egyházszervezeti különbségek, és a sajátosságok megőrzése az egységtörekvése ellenére is időnként előtérbe kerül? Milyen körülményekre vezethető vissza, hogy szinte valamennyi európai protestáns egyház szervezeti formáját tekintve már a kezdetektől egy fajta „hibrid” alakzatot mutat, azaz szervezetei formája nem feltétlenül és nem maradéktalanul tükrözi a konfesszionális-teológiai felismeréseket és alapokat? Melyek azok a bibliai, teológiai és reformátori impulzusok, amelyek érvényesítése elengedhetetlen lenne az egyházszervezet felülvizsgálathoz és szükség szerinti revíziójához?