A XIX. század első felére egyre sürgetőbbé vált egy Pestet és Budát összekötő állandó híd építése a Dunán. A folyó szélessége, gyors folyása, az örvények, a kemény telek okozta jegesedés és jégzajlások azonban komoly technikai kérdéseket vetettek föl, az pedig, hogy háborús helyzetben az ellenség egyszerűen átgyalogolhat a hídon, növelte a hídépítés ellenzőinek táborát.

Gróf Széchenyi István a hídépítés elkötelezett támogatója ismert kijelentését, amely szerint egy egész évi jövedelmét fölajánlja a Pest és Buda közötti híd építéséhez, valószínűleg akkor tette, az 1820-as év végénSzéchenyi nem tudott átjutni Budára, hogy édesapja temetésére Nagycenkre utazzon. 1827-ben Pestre költözik és elkezd komolyan foglalkozni a híd megépítésével. Meglátja a két város összekapcsolásában a fejlődést és annak fontos eszközét – a hidat. Amikor küldöttséggel Angliába megy, hogy többek között a pesti híd tervezése és építése ügyében tájékozódjon, szemrevételezi az összes londoni és London környéki hidat. Az 1832-es év szeptembere már William Tierney Clark tervezőmérnök irodájában találja.

Az 1783-ban született W.T. Clark édesapja halála után egy bristoli malomépítő műhelyben, a gyakorlatban tanulta ki a gépészetet. Az élete delén járó kultúrmérnök – ahogy önmagát nevezte – büszkén mutatta meg saját tervezésű és kivitelezésű hídjait is a magyaroknak. Egyikük a szép, Hammersmith-híd – az első függőhíd a Temze fölött – lett később a pesti híd modellje. Clark 1834 nyarán már úton is  volt Magyarországra, hogy a Lánchíd tervezéséhez előzetes vizsgálatokat végezzen, 1839-ben pedig elfogadta a kizárólagos megbízást a Pestet és Budát összekötő híd megépítésére. Angliából irányította a munkálatokat. Ekkor lép be a történetbe a fiatal, ambiciózus Clark Ádám, akit először fontos feladatai, majd a szíve is ide kötött, akinek élete és halála, tehát egész sorsa Magyarország lett. Olyannyira a mienk lett ő, hogy nevét, személyét is így, magyarként emlegetjük Clark Ádámnak és nem Adam Clark-nak.

[[paginate]]

Clark Ádám skót volt. Csupán névrokona munkaadójának, a tőle jóval idősebb angol William Tierney Clarknak a tervezőnek, akinek elévülhetetlen érdeme a Pestet és Budát összekötő első állandó hidunk megtervezése. Míg az angol társadalom a viktoriánus korban inkább a humán képzést preferálta, a skótok a gyakorlati mérnökképzésre vetettek nagy súlyt. Az angolnál demokratikusabb skót oktatási rendszerben a társadalom szélesebb rétegei tanulhattak, a számtan és a mértan, az írással és olvasással egyenrangú tantárgy volt. Az iparosodó szigetországban, a gőzhajók és gőzgépek hazájában nagy szükség is volt képzett szakemberekre, de ezért tudták a skót munkások, gépészek, mérnökök szinte az egész világot ellepni, összefogásukkal egymást is támogatni a munkalehetőségek megszerzésében. Így jutottak el többen a távoli Magyarországra is, mert Clark Ádám, a Lánchíd építéséhez skót munkásokat is toborzott. Az itt dolgozó skótok lelki életének támogatására azokban az években segítséget jelentett a pesti Skót Misszió, amely Budapesten, a Magyarországi Református Egyházzal karöltve ma is él és működik.

Clark Ádám 210 éve, 1811. augusztus 14-én született Edinburghban, szülei első gyermekeként. Keresztségben a skót presbiteriánus egyház szertartása szerint részesült.  Budapesten élő leszármazottai jóvoltából azt is tudjuk, hogy augusztus 15-én keresztelték meg, az edinburghi Old Gray Friars templomban. A megkeresztelését igazoló iratot valószínűleg ő maga kérte ki a parókiáról, házasságkötéséhez. Szüleinek Ádám után még öt gyermeke született, három lány és két ikerfiú. A család munkavállalás okán Londonba költözött.  Azok az évek az angol gépipar aranykorát jelentették, és Ádám alig 14 éves, amikor apja munkába küldi elsőszülött fiát.  Amikor Széchenyi a bécsi kormány megbízásából 1833-ban ismét Angliába megy, hogy később kotróhajót és emelődaru-szerkezetet rendeljen a Duna medrének megtisztítására, nyitott szemmel jár, és jó hajóépítő szakembereket is keres. Olyanokat, akik hajlandók lennének a távoli Magyarországra jönni. W.T. Clark elkíséri őt korának legjelentősebb hajóépítőjéhez, a Hunter and English céghez, ahol Clark Ádám is dolgozik.

^{Edinburghban, az Old Gray Friars templomban keresztelték Clark Ádámot.
 A keresztlevelet feltehetően Clark Ádám szerezte be házasságkötéséhez, az eredeti anyakönyv egy tűzvészben megsemmisült.}

[[paginate]]

Az események követik egymást és az alig 23 éves fiatal Clark, a mederkotró hajó szerelésére nemsokára Bécsbe érkezik.  A jól képzett, szerény és mérhetetlenül szorgalmas fiatalembert minden érdekelte, rengeteget olvasott és tanult. Tudása, határozottsága, fiatal kora ellenére, vezető szerepre tette alkalmassá.  A kotróhajó 1835 tavaszán megkezdi a meder tisztítását, és amikor 1839-re végre a hídépítés körüli rengeteg anyagi, technikai és emberi kérdés is tisztázódni látszik, a tervező W.T. Clark Pestre küldi munkatársait, közöttük építésvezető mérnöki megbízással Clark Ádámot, aki tehát a hídépítés vezetője lesz.

1840 nyarán így ír szüleinek: „Nagyon, nagyon elfoglalt voltam az utóbbi időben. A hegyekben utazgattam, kőbányákat keresve, mivel a bányatulajdonosok túl sokat kérnek a kőért és ezért tőlük független kőfejtőket kívánunk nyitni. Másodsorban /…/  át kell vizsgálnom külön minden egyes cölöpfát és vasmunkát, ami a zárógát építéséhez kell. Harmadsorban van körülbelül 150 emberem, segédmunkások is, akik cölöpöket ácsolnak, rakodópartot építenek, mintákat készítenek, a kovácsok pedig a szükséges vasmunkákat csinálják. Minden óraműpontossággal halad”. Egy másik levelében pesti életviteléről is ír: „Általában este 7-ig vagy 8-ig maradok az építkezésen. Az igazat megvallva, büszke vagyok a pozíciómra és a munkámra, és a legjobban ez szórakoztat.  Többek között egy szép kis irodát is építettem, ahol van hely őrök és 3, általam alkalmazott irodai tisztviselő számára. Szentélyem ablakai a hatalmas Dunára néznek, körülbelül 200 yardnyi távolságra a másik parton van a nádori palota és Buda régi városa, amely amfiteátrumként emelkedik a vízpart jobb oldalán. A bal oldalon vannak /…/ a műhelyeim, és jelenleg itt, ahol a levelet írom, hallom azt a fülsiketítő lármát, amelyet a 70 ács a cölöpök ácsolásával okoz, a 9 cölöpverő gép, az 5 fújtató zaját. Minden él és mozgásban van körülöttem. A nádor és az udvar többször meglátogatta már az építkezést, és nagy megelégedését fejezte ki a munkálatokkal kapcsolatban. /…/ Láttad, drága Anyám, a hammersmithi hidat – az enyém sokkal nagyobb.”

             
^{Áldásy Mária, 1861.                                                            Adam Clark, 1861.
Györgyi Giergl Alajos festette Clark Ádám 50. születésnapja alkalmából.
2006-ban a Nemzeti Galériában Sztojka Szilárd restaurálta és fényképezte}

[[paginate]]

Egész életét munkájának szenteli és már ebben a fázisban tudja, hogy amikor a híd elkészül, nagy feltűnést fog kelteni egész Európában.  Megelégedéssel tölti el a tudat, hogy szakmai sikereit saját szorgalmának és készségének köszönheti. Munkaadója W.T. Clark is elégedett vele. Empátiáját mutatja, hogy szüleit kéri, a W.T. Clark-kal történő találkozásokon ne dicsérjék fiúkat túlzott lelkesedéssel, nehogy az érzékenyen érintse munkaadóját. Szüleit – lehetőségéhez mérten – anyagilag is támogatja, gondoskodni akar róluk, hogy télvíz idején meleg télikabátot, bélelt köpenyt, vízálló meleg cipőt viseljenek, hogy meg ne fázzanak.  Közben az irányítása alá tartozó létszám legalább 1.700 főre duzzad, kiegészülve 70 lóval, 50-60 ökörrel, bárkákkal és egyéb szállítóeszközökkel. Körültekintő irányítása alatt „minden remekül működik”.

1843-ban szállodai szobájából bérelt lakásba költözik, amelyet otthonosan be is rendez. Innen rá lehet látni az egész építkezésre.  Úgy tervezi, hogy a híd teljes elkészültéig itt lakik majd, tehát nagyjából még 4 évig. A történelem azonban közbeszól.  Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején az osztrákok föl akarták robbantani a hidat. Bár ezt sikerült elkerülni, azért felrobbant aknák, becsapódó ágyúgolyók számottevő kárt tettek a híd szerkezetében.

1849. november 20-án a Lánchidat átadták a forgalomnak. Clark Ádám sikerekkel és küzdelmekkel teli pályájának fontos szakasza Lezárult.  Munkaadója W.T. Clark szűkszavú levélben tesz pontot a megbízatás végére: „Kedves Uram!  Miután a pesti Lánchíd a publicum számára megnyílt, szolgálatára április 18-a után nincs tovább szükség.  Tisztelettel T. Clark”.

[[paginate]]

Clark Ádám hazautazik szüleihez, nemsokára azonban ismét Pesten találjuk, hiszen megbízhatósága, korrekt, igényes munkavégzése sorban hozza az újabb és újabb megbízásokat. Amikor 1851-ben az Alagút megépítése is zöld utat kap, ennek a nagyszabású munkának is az élére állhat, hogy 1856 márciusában a gyalogosok, egy esztendővel később a kocsiforgalom is birtokba vehesse azt.

Már elmúlt 40 éves, amikor a Várszínház egyik előadásán meglátta, és megszerette a 19 éves fiatal Áldásy Máriát, az egyik városi elöljáró lányát, aki a felesége lett, élete hátralévő éveiben hűséges társa, gyermekei édesanyja, betegségei idején gondviselője. Ádám gyakori meghűlései egyre súlyosabbá válnak, míg végül 1866-ban elhunyt. Családjának tervezett és megépített szép budai háza ugyan elkészült, de beköltözni már nem adatott meg neki.  Koporsóját brit zászlóval letakarva ravatalozták föl, a Lánchídon fekete zászlók lobogtak. Temetési szertartása magyar és német nyelven, evangélikus szertartás szerint folyt – a Lánchíd budai hídfőjénél, az Alagút bejáratánál.  Bár először a Vízivárosi temetőben temették el, később koporsóját átvitték a Kerepesi úti temetőbe, az Áldásy család sírjába. Ott nyugszik, felesége mellett.

A Széchenyi-Lánchíd építésének sürgető szüksége, amely 1820 körül Széchenyi álmaiban megszületett, csaknem 30 évvel később, 1849-ben válhatott valósággá. Széchenyi betegsége miatt már nem lehetett jelen az avatási ünnepségen. Az évek beszédes tanúi annak a rengeteg nehézségnek, amelyek ellenében egy ilyen hatalmas műtárgy mégis elkészülhetett. A polgárosodást, a városiasodást a híd és az alagút átadása után már nem lehetett föltartóztatni. Pest és Buda 1873 óta hivatalosan is, Óbudával és a Margitszigettel kiegészülve Magyarország fővárosa Budapest néven, az ország és a főváros szimbóluma pedig a Széchenyi-Lánchíd.  Clark Ádám emlékét itt élő leszármazottai – velünk együtt – tisztelettel és szeretettel őrzik. Köszönet a budapesti Hajós családnak, a Confessio rendelkezésére bocsátott fényképekért és a cikk megírásához fölhasznált irodalomért.

Gimesi Zsuzsa

____________________

IRODALOM

A Széchenyi Lánchíd és Clark Ádám – A város arcai sorozat kötete. szerk.: Török Gyöngyvér, Városháza Kiadó, Budapest, 1999.

G.H. Walker: Adam Clark – a Scottish Link in a Hungarian Chain. University of Glasgow, 1999.