„Ha az állandó leszen, az mit én végben vittem,
s nemzetemnek jó lelke esméreti leszen,
vagyon mit meghálálni mind az lelkiben és testiben.”
(Rákóczi György levele feleségéhez, 1645. aug. 6.)

„Jó lelkiismerettel meghálálva”, amit I. Rákóczi György véghezvitt, emlékezünk halálának 375. évfordulójára. Életművét méltánytalanul engedte feledésbe merülni a történelem, vagy ha nem, meglehetősen torz képet fest róla. Kegyessége az a szűrt fény, amelyben most alakja kirajzolódik előttünk. Bibliás kegyessége nélkül szemlélni őt olyan, mint ha egy festmény felső kétharmadát levágnánk, és a csonkolt harmadból alkotnánk ítéletet az egészről, vagy mintha egy zeneműből kihagynánk az a hangot, aztán diszharmóniájáért a szerzőt okolnánk. Még egy fejedelem megítélésére nézve is igaz, hogy a lelki embereket a Biblián tájékozódó emberek érthetik jól. „A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert bolondságok neki, nem képes megérteni sem, mivel azt lelki módon kell megítélni” (1Kor 2,14).

[[paginate]]

Ellentmondásos megítélése

Rákóczi György történelmi megítélése ellentmondásos. Az egyik véglet Deák Farkas, aki az „öreg” Rákóczitól eljut az egész Rákóczi család becsmérléséig: „Nem is bánkódunk, hogy eltűntek az erdélyi történetek színpadáról. Míg egyik utódjokat [ti. II. Rákóczi Ferencet] a sors hullámai ideig-óráig ismét felszínre hoztak, de csak azért, hogy végre tetemei még apai szülőföldén se nyugodhassanak.”[1] Ennek homlokegyenest ellenkező példája Wisniowiecki lengyel fővezér, aki viszont szívesen megtetette volna Rákóczit lengyel királynak: „Rákóczi fejedelemnél arravalóbb királyt nem találhatunk. Éleselméjű, érett megfontolású, jól tud tekintélyt tartani, szerencsés hadakozó, minek tanúbizonyságát megmutatta a római császár ellen való háborújában, nagy seregei, gazdag kincstára van, mindig figyelmes volt irányunkban.”[2] Rákóczi negatív megítélésének hullámverése kortársaitól elér egészen a huszadik századig.[3]

Meglehetősen kevés hiteles forrás maradt a kezünkben, de ez nem csupán az idő műve. Ellenlábasai az őt elmarasztaló „iratokat másolatban gondosan terjesztették!”[4] Szilágyi Sándor fontos tényfeltáró és becsületmentő munkát végzett, amikor gondos utánajárással igyekezett restaurálni a Rákóczi életművet. Monográfiájában elismeri, hogy még az ő megítélése is felülvizsgálásra szorult Rákóczi Györgyről, miután több levéltári forráshoz jutott. „Amint megnyílt az Országos Levéltár a kutatók előtt, világossá lett előttem, hogy munkámat a megkezdett alapon nem folytathatom. Aztán megkaptam az engedélyt a bécsi titkos levéltárban, s a herczeg Esterházyak kismartoni levéltárában teendő kutatásokra, s elhatározásomat ez megerősítette. […] És mennél több adat birtokába jutottam, annál élénkebb vágyat éreztem új alapon írni meg öreg Rákóczy György életrajzát. Óhajtottam híven ecsetelni törekvéseit, alkotásait, fényes sikereit, nem hallgatva el sem gyarlóságait, sem tévedéseit, melyektől ő sem lehetett ment, de megtisztítani emlékét mind attól a mocsoktól, mellyel egy pár kortársának elfogultsága s ellenségeinek gyűlölete elhalmozta.”[5]

[[paginate]]

Kegyessége

Rákóczi György az igazságot tette meg élete szintmérőjének, amikor az Ige mellett kötelezte el magát. Ez bizony nem hoz töretlen népszerűséget. Rendszeresen látogatta az istentiszteleteket, arra szolgáit is kötelezte. Medgyesi Pál írja róla: „Magának porig megalázásával jött a szent gyülekezetbe, még nem is jutván olyankor fejedelmi méltósága eszében; nagy figyelmetességgel hallgatta még csak a legkisebb tanítónak is tanítását. Az intésekre figyelmező, a vigasztalásokra tapasztalhatóan megéledő volt. Mikor éneklettek, első volt, és szép hangos szava a gyülekezetet betöltötte”.[6] Udvari titkárának, Szalárdi Jánosnak krónikájából tudjuk, hogy a fejedelem naponta legalább két fejezetet elolvasott a Szentírásból. „Az isteni tiszteletre rendeltetett egyházbéli közönséges órákat el nem mulatja, de azokon kívül is, reggel ágyábúl felkelvén, s ebéd előtt félórával s vacsora előtt is félórával, estve hálóházában való bemenésekor magánosan is az isteni tiszteletet el nem mulasztotta. Az bibliábúl pedig rendszerint este két-két caputokat akárminemű gondos dolgai közben is el nem vesztegli vala. És így az ótestamentum könyveit tizenháromszor [!], az újtestamentumot pedig harminckétszernél többször [!] olvasta el.”[7] Könyvtárában megtalálható volt a Biblia héber, görög, latin és magyar fordítása. Ő maga latinul is és magyarul is olvasta a Szentírást.[8] Itt-ott aláhúzta vagy széljegyzettel látta el. Az 1619-1620-ban olvasott Bibliájában pl. aláhúzva találjuk: „Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek felvigyázóvá tett titeket… Sőt közületek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek…, Azért vigyázzatok” (ApCsel 20,28. 30. 31.). Ehhez tartotta magát fejedelemként is. Bibliáját utazásaira és hadakozásaiba is magával vitte. Méltán érdemelte ki a „bibliás őrálló fejedelem” nevet.

Asztalánál gyakoriak voltak a vallási disputák, amelyek sokszor ebédnél kezdődtek, és a vacsoránál sem értek véget. „A Szent Könyvet felette nagy figyelmetességgel olvasta, mindenkor megjegyezvén, mellyik hely mitsoda Hitágazatunkat [hittételünket] erősíti, és kiváltképpen amellyeket köztünk lévő ellenkezőinknek tévelygése ellen valónak látott lenni.”[9] Rákóczi élete vezérgondolatát is a Bibliából választotta: „Non est currentis, neque volentis, sed miserentis Dei.” – „Nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róm 9,16). Ezt a jelmondatot verette pénzeire, öntette ágyúira, írta könyvekbe. Református hitvallását szerette és védte, ugyanakkor a fejedelmi tanácsban mind a négy bevett vallás képviseletét biztosította.[10]

[[paginate]]

Az egyház liturgiai egységének szolgálatára énekeskönyvet adott ki. Bethlen Gábor reformált hit szerint megújított, de egyetlen, fejedelmi példányú énekeskönyvét revideáltatta, majd ezt az „ékes ritmusú”[11] „Öreg Graduált” kétszáz példányban saját költségén és saját nyomdájában kinyomtatta (1636), s ajándékul szétküldte az eklézsiáknak. A példányokba beírta nevét és vezérigéjét. Szívesen várta Tolnay visszajelzését, mert „örömest értenénk nem annyira az sokak vélekedését, mint az értelmeseknek tetszését s ítéletét”.[12] Ez a levélrészlet tükrözi azt a bizalmi kapcsolatot is, ami őt Tolnay Istvánhoz, a lelkipásztorhoz kötötte, aki udvari papja volt, majd a fejedelem pataki első papja s iskola-gondnokként helyettese, de még ennél is több: olyan tanácsnoka, „akinek meghallgatása nélkül nem intézett el sem egyházi s iskolai ügyeket, sem személyi kérdéseket.”[13]

Bethlen parancsára, Rákóczi „kívánságára”[14] fordította le Szenczi Molnár Albert Kálvin Institutioját magyar nyelvre (1624). A nyelvész géniusz a mű elején „Dedicalo levélben” Rákóczinak is ajánlotta, aki – Bethlenhez hasonlóan – „immár Calvinust ő magát olvassa”.[15]

A református egyházat tanbeli és egyházigazgatási szinten is meg akarta szilárdítani, hogy meg tudja őrizni saját arculatát mind az egyre szaporodó erőszakos rekatolizációs folyamatokkal szemben, mind pedig a református egyházban ébredő, de külföldről behozott puritán kegyességi mozgalommal szemben. A puritanizmus kegyessége nem állt távol tőle, de egyházkormányzási szemléletét veszélyesnek tartotta, amennyiben az addigi konzisztoriális rend – lelkészek és patrónusok – helyett a kormányzást választott presbiteriumra bízta volna. Rákóczi az uralma alatt álló összes országrészből, az erdélyi, tiszántúli és tiszáninneni egyháztestből[16] nemzeti zsinatot hívott egybe Szatmárnémetibe (1646), amelyen ő maga is részt vett. A zsinat harminc végzésében határozott konzervatív álláspontot foglalt el. Eltiltotta a puritanizmust, jobb időkre halasztotta a presbiteriális rendszer bevezetését. A zsinaton elnöklő Geleji Katona István erdélyi református püspököt megbízták azzal, hogy a rendeleteket foglalja törvénykönyvbe. Ez lett a Geleji-kánonok. A zsinat az egyházi nyomtatványokra nézve behozta a cenzúrát.  Ugyanez a zsinat elrendelte a Heidelbergi Káté használatát. Ettől kezdve lett a Heidelbergi Káté a református egyház hivatalosan elfogadott hitvallási irata. A Káté egységes irányt szabott a hazai református egyháznak, és hitvallási egységbe kapcsolta a világ reformátusságával is. A zsinat kimondta, hogy ez a káté „Mindenütt megtartassék és taníttassék"[17]. Iskolai és állandó templomi használata révén népkönyvvé vált.[18] „Ezek a fejedelem intentiói szerint készült kánonok adták meg az erdélyi protestáns egyháznak azt az erős szervezetét, mellyel az a későbbi idők viharait minden rázkódás nélkül ki tudta állni.”[19]

[[paginate]]

Korai évei

I. Rákóczi György a „törökverő”, dúsgazdag felső-magyarországi református főúr, a Vizsolyi Biblia kiadásának fő mecénása: Rákóczi Zsigmond és Gerendi Anna fiaként született Szerencsen, 1593. június 8-án. Gyermekként tanúja lehetett Bocskai István fejedelemmé választásának a Szerencsre összehívott országgyűlésen (1605. április 17.). Még ugyanebben az évben fejedelmi apród lett Bocskai udvarában, Kassán.[20] A fejedelmi rezidencia mozgalmas, egyszerű, ám emelkedett műveltségű világából került Gyulafehérvárra, miután édesapját az erdélyi rendek fejedelemmé választották (1607). Uralkodása csak egy évig tartott, de fiának ez is elég politikai tőkét jelentett. Halálával (1608) a három Rákóczi fivér (György alig 16, Zsigmond 14, Pál 13 éves) egészen árván maradt. Fél évvel később György elindult, hogy bemutatkozzék az udvarnál, és megismerkedjék a nádorral, az érsekkel és azokkal a főméltóságokkal, akikkel családja korábban is kapcsolatban állt. A perek hosszú sora várt rá, amelyek révén sok birtokper-tapasztalatra tett szert. Még nem volt húsz éves, amikor elnyerte a királyi étekfogó címet, 20 évesen ónodi várkapitány. 1615-ben Borsod vármegye főispánjának nevezték ki.

Házassága

1616-ban feleségül vette Lorántffy Zsuzsannát, az ugyancsak jómódú szülők 16 éves leányát. Rákóczi György ekkor 23 éves volt. A kisasszony nemcsak gazdag volt, hanem szép is, és igényes nevelésben részesülhetett.[21] Hozományának része volt Sárospatak, a tokaji bortermő vidék központja, s vele együtt egy kisebb birodalom. Egymás kölcsönös megbecsülése emelte tekintélyüket. Lorántffy Zsuzsanna mellett lett fejedelem I. Rákóczi György, és férje mellett nőhetett történelmünk legendás alakjává Lorántffy Zsuzsanna. A nagyasszony megvalósította a bibliai női ideált: akik elsősorban „nem hajuk fonogatásával, arany felrakásával, drága ruhák felöltésével” (1Pt 3,1-6) ékesítik magukat, hanem „a szívnek elrejtett emberei”, ékességük a jócselekedeteik. Udvartartást vezetett, nevelte gyermekeiket. Idegenkedett a háborútól, de amikor férje bekapcsolódott a harmincéves háborúba a protestáns vallásszabadságért, lőport gyártatott, ágyúkat öntetett, hadakat szerelt fel, ruhákat készíttetett, a hátországot biztosította. 1644 májusában böjtöt és könyörgést rendelt el, hogy a háború a végére érjen.[22] A csapásokat méltósággal viselte. Valóban fejedelmi nő volt.

[[paginate]]

Családja

Hat gyermekük született. Közülük csak kettő érte meg a felnőttkort: György (1621-1660) és Zsigmond (1622-1652). A fejedelmi utódnak nevelt Györgyöt Rákóczi atyai intésekkel látta el „Parainesis”-ében (1637).  Ez „Rákóczy belsejébe jobb bepillantást ad az államiratok egész halmazánál.”[23] Így kezdődik: „Soli Deo Gloria.”[24] Mindenekelőtt Isten igaz tiszteletét helyezi fia szívére, majd a szegényeket, az iskolát, az egyházat. Inti, hogy vallásában megmaradjon, azt oltalmazza. „A jó erkölcsöt meg ne rútítsa”, kerülje a rossz társaságot, őrizze meg az atyai ház tiszteletét. Kit-kit érdeme szerint becsüljön. Kívánságinak becsületes, „idvösséges” határt szabjon. Az igazságot szolgája. Ne csak ifjakkal tárgyaljon, kérjen tanácsot öreg, értelmes emberektől is. Beszédére ügyeljen. A lustaságot kerülje. Mindennap tanuljon, jó könyveket olvasson, „kiváltképp a szent Bibliát, kinél én teneked jó fiam sem jobbat, szebbet, hasznosbat, dicsíretesbet és idvösségesbet nem commendálhatok. Egyéb külső históriákat is szép dolog olvasni, kik csak az elmét szokták gyönyörködtetni, el is múlnak: de az szent Biblia, mind elméjét, szívét, lelkét vidámítják, éltetik, s idvösségre vezetik az embereket, örökké is megmaradandó.” Az imádságokat „házadban, hintódban, lovon ültödben mindennap elmondjad, külső dolgaidhoz ne kezdjél, míg az Istennek az övét meg nem adod”. Mindezekre „az példa is magam vagyok.” Szolgáidnak „ne társok, hanem urok légy”. Vezérigéjével zárja: „Non est currentis…”. Ezeknek a tanácsoknak bibliai gyökerét egyen-egyenként felismerhetjük.

Rákóczi ismét intette Györgyöt házasságkötése (1643) előtt: „Atyai szeretetből azt adjuk tanácsul, mind most, s mind ezután tisztán, igazán, tökéletesen szeressed mátkádat és feleségedet, de csak úgy azért, hogy ahhoz való szereteted hazádnak, nemzetednek, kiváltképpen az Isten tisztességének szeretetit feljebb ne haladja, mert ember tanál [sic!] feleséget, de Istent, nemzetet, hazát nem többet egynél.”[25] Súlyos aggodalmak gyötörték amiatt, hogy fia római katolikus jövendőbelit választott Báthory Zsófia személyében. Kassai István fejedelmi tanácsosnak így ír erről: „Rákóczy György mátkájának pápistasága bennünket annyira bágyaszt, nyughatatlankodtat, hogy mi azt Kegyelmednek meg nem tudjuk írni. Félünk, félünk, uram rettenetesen az pápistáknak rettenetes sok rendbeli álnok csalárd praktikájoktól és mesterségek megcsalásoktól.”[26] Lehet ezt bigottságnak vagy babonás riadalomnak nevezni,[27] az idő azonban sajnos a fejedelmet igazolta. Mihelyt kihalt az ifjú asszony mellől a református ág utolsó képviselője: a férje, rekatolizált. Magával vitte fiát is, akinek áttérését a jezsuiták vezették, s akik „álöltönyben anyja udvarában soha nem hiányoztak.”[28] Az immár jezsuita szellemiségben nevelt unoka, I. Rákóczi Ferenc I. Rákóczi György Bibliáját tőrrel keresztülszúrta, és tűzbe dobta.[29] A Rákóczi-mű a jezsuiták szabad prédájává vált.

[[paginate]]

Gazdaságpolitikája

Az egyik leggyakrabban hangoztatott vád Rákóczi ellen, hogy halmozta birtokait. De mindenki ezt tette, aki tehette! A XVII. században mind Magyarországon, mind Erdélyben a földbirtok nagysága alakította ki a társadalmi hierarchiát. Politikai hatalma megszilárdításának, a fejedelmi ház öröklődésének ez szinte feltétele volt. Ahol csak valami visszaváltható zálogra talált, nemigen mulasztotta el jogait érvényesíteni.[30] Amint szaporodtak uradalmai, szaporodtak nota-perei is. Az azonban, hogy fösvény, zsugori lett volna, nem igazolható.[31] Zrínyi Miklós bölcs megállapítása igaz: „Az, kirül oly hír van, hogy aluszékon, nehezen veti el magárul, ha ugyan korán kél is. Kinek penig vigyázó híre van, bízvást alhatik tíz óráig is. Így vagyon az vitézségnek dolga, és más dolgoknak is”.[32] Rákóczi Erdély és a Magyar Királyság leggazdagabb földesura lett.[33] Vagyonát a szülői ház alapozta meg, ami házassága révén tovább gyarapodott. Birtokuk rövid idő múltán megduplázódott, amikor György öccse, Zsigmond és Zsuzsanna húga, Mária – akik szintén házastársak lettek –, néhány évvel házasságkötésük után gyermektelenül meghaltak. Birtokrészük a testvérekre szállt.

Rákóczi gyarapodása nagyobb lendületet fejedelemsége alatt vett. Politikai megerősödése után jogi úton felderítette a fiskális vagyont. A fiskális birtokok gazdáit törvény elé idézte, hogy igazolják jogaikat, s ha ezt nem tudták megtenni, javaikat kincstárinak nyilváníttatta. Ezzel rettegésben tartotta az egész birtokos osztályt.[34] A fiskusra szállt birtokok közül valamennyit zálogba adott, de jó részét saját családja kezelésében hagyta, amivel ugyancsak kiváltotta a kortársak háborgását. Addig, amíg Rákóczi élt, nem sok különbség volt a fejedelem magánbirtokai és a fiskális javak között, hiszen mindegyik jövedelme fölött a fejedelem rendelkezett, de nagy különbség volt közöttük örökösödési szempontból. A fiskális pörök nagyjából 1641-ig tartottak.

[[paginate]]

Rákóczi az 1631. évi országgyűlés törvényhozásával visszahozta a fejedelmi monopóliumokat. „Fejedelmi egyedáruvá” tette a méz, viasz, szűr, ökör, só és az Aranyos vizéből kimosott aranypor[35] kereskedelmét. Fő- és jószágvesztés járt a higanymonopólium megsértőinek, részleges jószágvesztés a poraranyat be nem váltókra. Különösen a só-egyedárú képezte a fiscus egyik kimeríthetetlen jövedelemforrását, hiszen arra még a töröknek is szüksége volt.

Katonai győzelme tette lehetővé, hogy a linzi békében rögzítse, és örökös jogon megkapja Tokaj várát, Tarcalt a hozzájuk tartozó hatalmas birtokokkal, többek között még a regéci uradalmat,[36] valamint a hét felső-magyarországi vármegyét. Meglévő birtokait ezekkel kiegészítve megszerezte a hegyaljai bor kereskedelme feletti kizárólagos jogot[37]. Hatalmas uradalmának központjává Sárospatakot tette, ami miatt szólás-mondássá vált az erdélyiek között, hogy ami aranyat a folyóik hoznak, azt elviszi a „patak”.[38] A tokaji bort elsősorban Lengyelországba szállította, ahol „mindenkor jó pénzen, aranyon talléron” el lehetett adni, amiből nagy „kincs takaríttatott a pataki s munkácsi tárházakba.”[39] Közben az ország népe is gyarapodott: „a lakosok közül kinek nem rakodtak meg minden esztendőnként csűrös kertei, kiknek nem töltettek meg pinczéi gyönyörűséges, kedves jóízű borokkal, kiknek nem teljesedhettek ládái minden esztendőnként való újabb gyűjteményekkel?”[40] – teszi föl a költői kérdést a krónikás. Rákóczitól nem volt idegen a pénzkereskedelem, de elsősorban a feudumban látta a megmaradás zálogát.

Rákóczi György vagyona jelentős részét nemes közcélokra fordította: várak, városok védműveinek erősítésére, ágyúöntésre, építkezésekre, szegényházak karbantartására, egyházi javakra, kultúrára, tudományra, könyvnyomtatásra, diákok taníttatására, iskolára. Javai fölött csak sáfárnak tekintette magát: „Csak az Isten tisztességére, anyaszentegyházának terjedésére s az szegén ügyefogyott nemzetemnek szabadságtalan állapotjára [néztünk], ezeknek szolgálatjára ez világi javaimat csak semmire becsülni s megvetni méltónak ítélém”.[41] Uralkodását Erdély aranykoraként emlegetik.

[[paginate]]

A fejedelem

Rákóczi egy év alatt a harmadik fejedelem, aki Bethlen Gábor halála után „Erdély trónján magát fenntartani megkísérlette,”[42] – sikerrel. Fejedelemmé választása Segesváron történt, 1630. december 1-jén. Néhány nappal később Gyulafehérváron, 22-én tette le beiktató esküjét.[43] Ekkor 36 éves volt. A porta rövidesen megküldte a fejedelmi jelvényeket, s elismerő athnameját, de a császár hadba szállt vele (1631 január). Az udvarhű nádor, Eszterházy Miklós így fogalmazott: „vessék ki fészkéből, mielőtt megtollasodnék”.[44] II. Ferenc császár csak három évvel később, az eperjesi békében (1633. szeptember 28.) ismerte el fejedelemnek.

Tizenhárom év passzivitás után, amikor Rákóczi látta, hogy a császár „gúnyiratokat büntetlen enged terjeszteni ellene, és Bécsben megbuktatására törekszenek,”[45] idejét látta, hogy szakítson Ferdinánddal.[46] Fiait is föleskette a császár ellen.[47] Mint Bethlennek Ferdinánd elleni fővezére, a hadsereg feltétlen bizalmát élvezte. A svédek keresték (!) vele a szövetséget. Az országgyűlés felhatalmazásával (1644. január 3.) fegyvert fogott, és a szövetségesek oldalán bekapcsolódott az egész Európát lángba borító harmincéves (1618-1648) háborúba. Célja egyértelmű volt: érvényt szerezni a korábbi békekötésekben kimondott, de időközben egyre inkább köddé foszló jogoknak, valamint az nemzetközi békébe belefoglaltatni Erdélyt. A királyság területén, a franciák és svédek oldalán, de a szövetségesek valós támogatása nélkül, a török tiltása ellenére kezdte meg hadműveleteit. A kezdeti hátrányból javára forduló hadi helyzetben különbékét kötött III. Ferdinánddal (linzi béke, 1645). A békeszerződés kimondta, hogy a vallásszabadság gyakorlása a templombirtoklás jogával együtt értendő. Vallásukat a jobbágyok is szabadon gyakorolhatják – az addigi „cuius regio, eius religio”-val szemben. Az elfoglalt templomokat vissza kell adni a protestánsoknak. Megtiltja az újabb templomfoglalásokat. A protestánsok ügyeit az országgyűlési tárgyalásokon azok sérelme nélkül kell elintézni.[48] A medgyesi országgyűlés (1588)[49] és a bécsi béke (1606) törvényeit[50] megerősítve rendelkezik a jezsuiták kitiltásáról.[51] (A rend megkülönböztetendő a római katolikus egyháztól.) A linzi béke az össz-európai béke részévé vált.

[[paginate]]

A vestfáliai béke

A linzi békével Rákóczinak sikerült megelőznie, hogy Erdély Csehország sorsára jusson: jóllehet onnan kapott szikrát a harmincéves háború, egyetlen szót sem ejtenek róla a vesztfáliai béke (1648) terjedelmes szövegében.[52] A szövetséges hatalmak a csehországi ügyek rendezését az osztrák császár belátására bízták. Erdély viszont bekerült az „universalis” békeokmány aláírói közé. Ettől kezdve Erdélyt szuverén országnak[53] tekintették, de egyben az új hatalmi átrendeződések neuralgikus pontjává[54] is vált. A vestfáliai béke újra rajzolta Európa térképét. Megszüntette a Habsburgok hegemóniáját, igyekezett erőegyensúlyt kialakítani az európai keresztyén hatalmak között. Hatása máig kimutatható.[55]

Összegző értékelés

Hithős – Elfogadjuk Medgyesi Pál méltatását, aki a Zsid 11,32kk alapján hirdette az Igét I. Rákóczi György ravatalánál: A „Fényes és Méltóságos Fejedelem”[56] a hit hősei sorába illik, mert „Hitével Országokat győzött, igazságot cselekedett, az ígéreteket elvötte, oroszlánoknak szájokat bédugta, a tűznek erejét megoltotta, fegyvernek élitől megmenekedett, melyeket ő is nyilván nem maga karjával s erejével, hanem hitivel tselekedett.”[57] A gyulafehérvári templomban temették el, 1649. január 10-én.

Őrálló – Bocskai és Bethlen békekötéseinek újra érvényt szerzett. Megszilárdította a református egyház liturgiai, tanügyi és egyházigazgatási kereteit, megőrizte vallásszabadságát. Küldetése volt „a bölcs konzerválás. Ugyanaz a szerep jutott neki, mint a protestantizmus történetében Kálvinnak.”[58]

Örökhagyó – Halála után 55 évvel az ő birtokállományára alapozva tudta biztosítani dédunokája, II. Rákóczi Ferenc az 1703-1711-es szabadságharc anyagi- és emberi erőforrás-bázisát, aminek következményeként a mesés vagyonból a családnak semmi sem maradt, de népünk annak hasznát máig élvezi, amikor lelki-szellemi javakként megsokszorozódva kapjuk vissza a Rákóczi névben, amely ma is együvé kovácsol, nemzeti tartást ad, nem engedi feledésbe merülni a szabadságot, emelkedett látásra nevel, és tájékozódási pontként szolgál Európa sűrűsödő viharfelhői alatt.

F. Nagy Sarolta

P.S.: A cikk szerzője szeretettel hívja Észak-Kelet-Magyarországra a kedves Olvasókat a Rákócziak nyomába.