„Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.”

(ApCsel 2,46-47)

Keresztyén Gyülekezet! Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

„A legtöbbször el szoktunk arról feledkezni, hogy az ökumenikus mozgalom nem öncél. Legvégső célja nem csupán a Krisztus-hívők és az egyházak egysége. Az egyházak és keresztyének egysége bár igen magasztos cél, de mégis van ennél még magasabb és még nagyobb célkitűzés. Szüntelenül emlékeztetni kell magunkat arra, hogy az ökumenikus összefüggésekben legtöbbször idézett bibliai hely (Jn 17,21), a Jézus főpapi imájában kifejezett kérés, »hogy mindnyájan egyek legyenek« eszköz-jellegű. Jézus Krisztusnak az Atyához intézett imádsága egyértelműen missziói tartalmú: »hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem«. Az ökumenikus mozgalom feladata, a keresztyének és egyházak egységének munkálása nem végcél, mert az ökumenizmusban a keresztyén hitelesség helyreállítása a feladat, éspedig a misszió érdekében. A modern ökumenikus mozgalom gyökerei is a keresztyén misszió (…) tapasztalataira mennek vissza.”[1]

Az idézett megállapítás annyira kézenfekvő, hogy ezért szoktunk sokszor elfeledkezni róla. Alapító elnökünk nyilván annál fontosabbnak tartotta, hogy az 1997. február 3-i közgyűlésen ezzel indítsa beszámolóját.

[[ paginate ]]

Pünkösd után mi mással is kezdhetnénk ezt a mostani rendhagyó, reménység szerint nem csak befejező, hanem valamiféleképpen előbb-utóbb újrakezdő alkalmat, mint azzal, hogy a Szentírás szerint mi történt az első pünkösd után. Az első pünkösd után adott volt az egység, mert még csak egyetlen gyülekezet volt, „állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel”… Az egység pedig már akkor sem önmagáért volt, hiszen „az Úr (…) napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel”. Azután persze, tudjuk, hogy a hit terjedése, újabb és újabb gyülekezetek alapítása milyen problémákkal járt, sőt néhány évtized múlva az első gyülekezet sem maradhatott a helyén. Mindezek persze az igénkben leírt ideáltipikus helyzeten semmit sem változtatnak. Az egy szív, egy lélek az üdvözülőkkel való növekedés szolgálatában – a keresztyének számára ezen a földön semmi sem lehet, nem lehetne kívánatosabb. Hadd idézzünk közgyűléseink legtöbbek által ismert vendégének, Johannes Raunak szintén 1997-ben tartott előadásából: „Isten országa nem ebből a világból való, de ebben a világban is valamiféleképpen meg kell jelennie, formát, testet kell öltenie.”[2] Persze, hogy az egyház nem egyenlő Isten országával, a sok-sok egyház meg végképp nem. Így a célként – vagy hogy pontosan fogalmazzunk, köztes célként – kitűzött egységes egyház sem lesz az, feltéve, hogy előbb-utóbb megvalósul. De Isten országának valamiféleképpen, egyre határozottabban csak meg kell jelennie a gyülekezetben, amelyet az Úr napról-napra növeljen az üdvözülőkkel. A keresztyénség lélekszáma világméretekben nem csökken, mert az európai és észak-amerikai csökkenést bőven kiegyenlíti az afrikai és ázsiai növekedés –, de azért ennél több kell a boldogsághoz.

„Örömünk (…) azonban nem lehet teljes, mert az egész egyháznak a társadalomban való jelenlétére nézve nem mondható el az ApCsel megállapítása az apostoli egyház életéről; akik dicsérték Istent, kedvességet találtak az egész nép előtt, és „az Úr minden nap szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel.” Pásztor János többek között azzal folytatja, hogy: „A társadalom jó része egyszerűen nem törődik velünk, és nem figyel fel üzenetünkre.”[3] – A könyve megjelenése óta eltelt másfél évtizedben sem változott alapvetően ez a helyzet. Bizony, szükség van eligazításra, szükség van minél hitelesebb szolgálatra, minél nagyobb összefogásra, röviden: keresztyén egységre kicsiben és nagyban. Szüksége van rá a hazának, földrészünknek arra, amiről az utolsó tanulmányi füzetünkben is olvashatunk, vagyis „lelket adni Európának” az önzéssel, értékzavarral és közömbösséggel szemben.[4]

Befejezésül még annyit: igénk leírása olyan szép, hogy szinte sajnáljuk, amiért mi nem lehettünk ennek az első jeruzsálemi gyülekezetnek a tagjai. De ez persze nem baj, mert akkor is ugyanoda tartozunk. Hiszen az Úr az eddig is növelte, és az utolsó napig növeli az utolsó, a mennyei jeruzsálemi gyülekezetet az üdvözülőkkel. Ámen

Imádkozzunk!

Mindenható Isten, mennyei Atyánk! Hálát adunk Neked, és magasztaljuk Szent Nevedet, hogy egyházat alapítottál a földön, és mi is tagjai lehetünk. Add nekünk is Szentlelkedet, hogy elhivatásunkhoz méltóan járjunk. Adj az egész keresztyénségnek felülről való erőt, hogy új élet járja át egyházadat. Te megtérítheted az emberek szívét. Felébresztheted a gyülekezeteket és megelevenítheted egyházadat. Mutasd meg nekünk is szolgálatunk további útját, tégy figyelmessé, hogy élni tudjunk az alkalmakkal. Ígéreteidben bízunk teljes bizalommal. Így kérünk a mi Urunk, Jézus Krisztus, az igaz Főpap nevében. Ámen.

Szentpétery Péter