Bár így valószínűleg sokak válaszával fog megegyezni az enyém is, mégis azt hiszem, nem tudok én sem jobb feleletet adni ezekre a kérdésekre, mint amit maga Pál apostol kér tőlünk: „Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” (Róm12,1k). – Ez az egy szükséges, hogy megújuljon az értelmünk! Nem azért, mintha 500 év óta a reformátori gondolatok elavultak volna, hanem mert mi magunk nem tartunk ott, ahonnan az elődeink valaha elindultak.

Mit kell tenni a megújulás érdekében? – Semmi mást, mint teljes odaszánást tanúsítani az apostol szerint. Bizonyára igaza van! Úgy gondolom, arra is találunk kellő útmutatást a Szentírásban, hogy mindez hogyan valósul meg.

Számomra az utóbbi időben a gyülekezet jelenti a megújulás elsődleges felületét. Mit jelent számunkra a hívő közösség, akár lelkipásztorok, akár presbiterek, akár más gyülekezeti tagok vagyunk? Szükséges, hogy élő szövetként tekintsünk a gyülekezetünkre, ha valóban hisszük, hogy az egyház Krisztus teste. Sokkal szorosabb, felelősebb közösségekké kell váljanak a gyülekezeteink! Ismernünk kéne a testvéreinket, és olykor talán számon is kérni!

A legsürgetőbb, amit tenni kell – magamra tekintve csak ezt mondhatom –: térdre borulni a Mindenható Isten előtt!

Papp Márton
teológiai hallgató