A 2023-as újévi koncertek közül kiemelkedett a budapesti Zeneakadémia január 1-i koncertje, amelyet a két Dohnányi neve fémjelzett. Az est karmestere ugyanis Oliver von Dohnányi volt, aki kezdő és záró darabként egy-egy Dohnányi művet is vezényelt. Az első zenemű Dohnányi Ernő Ünnepi nyitánya volt, amelynek igen érdekes a története. 1923-ban ugyanis, amikor Pest, Buda és Óbuda egyesítésének félévszázados évfordulóját ünnepelte a főváros, tehát Budapest 50. születésnapját, nagy ünnepséget készítettek elő. Bartókot, Kodályt és Dohnányit is fölkérték egy-egy ünnepi zenemű megírására.  Bartók erre az alkalomra  komponálta a Táncszvitet, Kodály a Psalmus Hungaricust, és Dohnányi az Ünnepi nyitányt. Kodály Zoltán alkotása vitte el a pálmát. Dohnányi műve – Bartók mögött – az évek során méltatlanul háttérbe került. Ehhez talán az is hozzájárult, hogy Dohnányi három zenekarra – két teljes és egy fúvós zenekarra – komponálta ezt a művét, ezzel szimbolizálva a Budapest néven egyesülő három önálló városrészt. Az előadás fizikai megoldása sem volt tehát egyszerű. A Zeneakadémia pódiumát is teljesen megtöltötték a zenészek, ahogy a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara mellett két vonós és egy fúvós szekció is helyet foglalt a pódiumon. A zeneszerző három magyar  himnuszt is földolgozott a műben, az egyik saját szerzeménye, az 1920-ban komponált Magyar Hiszekegy, de megszólalnak a Szózat hangjai, hogy mindezek végül a Himnusz dallamában olvadjanak eggyé.

Az Ünnepi nyitányt szünet követte, majd a második részben előadott zenei blokkokat Bősze Ádám zenetörténésznek, az est házigazdájának ismertető szavai kötötték össze. Akik az újévi koncertet nem a Zeneakadémián, hanem a Duna TV közvetítésében nézték végig, azok a karmester és a házigazda beszélgetését is láthatták a szünetben. Von Dohnányi itt elmondta, hogy nagyon szívesen és örömmel dirigál Magyarországon, hiszen itt majdnem otthon van. A mai koncert azért is rendkívüli számára, mert az Ünnepi nyitányt most vezényelte Budapesten először. (Annak a zenekarnak az előadásában, amelyet maga Dohnányi Ernő alapított 1943-ban.) Személyes ars poetica-ja, hogy azokat a műveket vezényli, amelyeket ő maga is nagyra értékel, és hiszi, hogy ezekről közönsége is így gondolkodik. Fontos, hogy a zene jó érzéssel töltse el hallgatóságát. Szívén viseli a távoli rokon Dohnányi Ernő műveinek bemutatását, akinek művészetét nagyra tartja. Bősze Ádám a zeneszerzőről való beszélgetést egy régi történettel is színezte, ami úgy él a köztudatban, hogy Bartók Bélát csaknem két évtizeddel később csupán Dohnányi Ernő tudta emlékeztetni, egyik, időközben elfelejtett dallamára, amikor 18 év távlatából lezongorázta a hiányzó részt. „Kétségkívül zsenivel van dolgunk” – tette hozzá mosolyogva.

^{Dohnányi Ernő amerikai dolgozószobájában, 1957
A Dohnányi Archívum gyűjtése, Dömötör Margit ajándéka. forrás: zti}

[[paginate]]

„Nagy felelősséget érzek és szinte kötelességemnek tartom, hogy jobban odafigyeljek szerzeményeire és bővítsem rajongói körét. Dohnányi műveinek az egyetemes zenei kultúrába való beemelését abszolút elégtelennek tartom! Nemcsak amiatt, mert egy családból származunk – bár én csak nagyon távoli rokon vagyok – hanem főleg azért, mert zeneszerzői mestersége, leleményessége, zseniális hangszerelése és nem utolsó sorban zenéjének szépsége minden bizonnyal sokkal többet érdemel. Magam is sokszor meglepődtem azon, hogy milyen nagyszerű és gyönyörű, ugyanakkor nagyon modern és ötletes zenét komponált” – mondta a karmester Oliver von Dohnányi a zeneszerző Dohnányi Ernőről 2022 őszén a Fidelio on-line beszélgetésében. (Az újévi koncert előtt, egy másik beszélgetésben azt is fölfedte, hogy az ő dédapja és a zeneszerző Dohnányi Ernő nagyapja voltak testvérek).

Az újévi koncert második részében a következő művek hangzottak el: Delibes Coppélia című művéből a csárdás, Mozart D-dúr fuvolaversenyéből a rondó – igazi örömzene – a tehetséges fiatal Szabady Ildikó fuvolaművész előadásában. Ezt követte önálló blokkban Brahms IV. Magyar tánca, amely eredetileg a XIX. század második felében kedvelt zongora négykezes műfaj zenekari átirata, majd A. Dvorák XV. Szláv tánca, amelynek maga Dvorák készítette az itt előadott átiratát. Popper Dávid  Magyar rapszódia című cselló művét  itt tanuló fiatal Yosuke Shimizu japán csellóművész mutatta be – nagy sikerrel. Ezután két tánc következett, és ezekhez ismét volt Bősze Ádámnak egy kedves története, amely szerint a XIX. században Pest és Buda között éppúgy, mint Pest és Bécs között rivalizálás folyt, hogy mely tánc népszerűbb és szebb, a palotás, vagy a keringő. A keringő hagyományosan a bécsi ízlést, a palotás pedig a magyart népszerűsítette. Itt most, mindkettőben gyönyörködhetett a közönség, mert először Erkel: Hunyadi László című operájából a Palotást, majd Csajkovszkij Diótörőjéből a Virágkeringőt hallgathatták. Újabb történet emlékeztette a közönséget arra is, hogy a XIX. század második felétől milyen népszerű volt a kávéházi cigányzene Pesten, amely többek között Liszt Ferencet, Debussyt vagy Ravelt is megbabonázta. Volt példa arra, hogy Liszt csakis a cigányzene hallgatása miatt ült be a Hungária Kávéházba. Ezek nem öncélú időtöltések voltak, hanem forrásai zenei munkásságuknak. Következett a példa is: Liszt VI. Magyar rapszódia zenekari átirata, majd Ravel: Tzigane című műve, amelyet Schwartz Zoltán ifjú hegedűművész adott elő bravúrosan. Brahms I. Magyar tánca zárta az újévi koncertet, de előtte még Dohnányi Ernő Szimfonikus percek című művéből a rondó tételt élvezhette a közönség.  Két Dohnányi mű adta tehát az est keretét. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara hallgatóságát ezalkalommal nagyrészt a XIX. században született alkotók műveivel örvendeztette meg, megidézve ennek az izgalmas, polgárosodó kornak a hangulatát a budapesti Zeneakadémián. A koncertet január 2-án a kaposvári Csiky Gergely Színházban, majd 3-án a Szegedi Nemzeti Színházban is bemutatták.

Gimesi Zsuzsa

^{forrás: Zeneakadémia}