A mintegy 30 perces műről az alkotó úgy tartja, hogy az „egyszerre időutazás és a lélek belső utazása”, a rapszódia műfaja pedig kifejezetten kedvezett ennek a két síkon élő történésnek.  A rapszódia, klasszikusan olyan egytételes zenei műfaj, amely megengedi a dallamok szeszélyes, szenvedélyes, akár csapongó földolgozását. Mint a szó eredeti (görög) jelentésében a rhapszodosz, a vándorénekes, aki dallamokat, eposztöredékeket illeszt össze, varr egybe – szabadon csapongva akár – úgy áll össze az Új magyar rapszódia is csodálatos egységgé, kifejezve sorsunkat, történelmünk szárnyalását, vagy mélyre zuhanását, reménységét, szép tájaink bűvöletét, meg persze a zeneszerző érzéseit. Tolcsvay László, bár – ahogy nyilatkozta – egyáltalán nem akarja befolyásolni a közönséget, hogy mit halljon ki a zenéből,  vagy mit éljen át, azt azonban fontosnak tartja, hogy a műnek van egy „időbeliséget kifejező horizontális síkja, emellett megjelennek a lélekben történő emelkedések és visszazuhanások is, ez pedig egy függőleges síknak tekinthető. Ha pedig együtt tekintünk erre a két síkra, akkor máris meglátjuk a keresztet és eljutunk a Magyar Miséig”.

Tolcsvay László többek között Emerton-, Erkel Ferenc- és Magyar Örökség-díjas zenész, zeneszerző, énekes, Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatójának és művészeti vezetőjének kérésére komponálta a szimfonikus költeményt, amelyet a Magyar Állami Operaház zenekara adott elő, hangszerelésében pedig közreműködött Ott Rezső zeneszerző. A művet az ősbemutatón Kocsár Balázs, a Magyar Állami Operaház zeneigazgatója, Liszt Ferenc-díjas karmester vezényelte.

Az est második részében fölcsendült a Magyar Mise, amelyről el lehet mondani, hogy hazatért, hiszen ősbemutatója 1987-ben itt volt, a „Szigeten”. A Tolcsvay testvérek – a zenét Tolcsvay László komponálta, a szöveget Tolcsvay Béla  írta – 32 évvel az ősbemutató után sem változtattak semmin, csupán az előadók voltak újak.  Miklósa Erika, Janicsák Veca, Gábor Géza, Sándor Péter, Szemennyei János és maga Tolcsvay László énekelték a szóló szerepeket, a Magyar Állami Operaház Énekkarát és Zenekarát Werner Gábor Donáth-díjas karmester vezényelte. A Magyar Mise műfaját tekintve oratórium, amely több tételes vallásos tárgyú zenemű, szóló és kórusénekléssel, itt viszont műfaji meghatározása a rock-oratórium, amely ötvözi a rock- a szimfonikus és a népzenét. A zenekíséretben így kapott helyet a zeneszerző rock-együttese, és a Tiszta Forrás Zenekar is. Tartalmilag a mű nagyvonalakban követi a római katolikus mise tételeit, spirituális üzenete áthatja, megtölti az egész művet.

Nagyszerű kísérője volt mindkét zeneműnek az óriás kivetítőn látható színes képanyag, magyar tájak, régi kották, ropogós kenyér és más, az ünnephez méltó témák. A két zenemű közötti szünetben a teltházas közönség az óriás kivetítőn élvezhette az augusztus 20-i tűzijátékot, amelynek végén a háromezer néző fennállva, egy emberként énekelte el nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. Mindezek együtt, felejthetetlen ünnepi élményt nyújtottak.

Gimesi Zsuzsa