A lendületes, mozgalmas jelenetekkel színesített látványos előadás nem az I. világháború lezárását követő békediktátum nyomán előállt helyzettel kezdődik, hanem az 1896-os millenniumi ünnepléssel, amely egyúttal a Kiegyezés utáni polgárosodás ünneplése is. Az ország ezeréves fönnállását felvonulásokkal, a polgári élet békés napjaival köszönti az ország. Nagy építkezések ideje ez, épülő, szépülő városok, a fővárosba özönlő vidéki fiatalok most alapozzák meg a nagyvárosi, a polgári életformát. Jelentőséget kap a sajtó, amely mostantól a társadalmi élet befolyásolásának eszközévé lép elő. A fényes életérzés mellett azonban az árnyoldal is megjelenik, önzés, hitetlenség formájában. A nemzetiségek érzékenységét nem vették figyelembe, a szegényparasztságot, mint fontos társadalmi réteget, meghagyták addigi állapotában. A századelőn megkezdődött a parasztság elvándorlása. El innen, minél messzebbre, és hamarosan – a jobb élet reményében – másfélmillió magyar tántorgott ki Amerikába, „a szorongó kivándorlókra vár az Új Világ…”. A hajók Fiuméből indultak, de odáig el is kellett jutni, és a hajójegyet megváltani, amelyet sokan jószágaik, esetleg szűkös javaik – nyomorult ház, kis telek – árából vettek meg. Így roppant meg a magyar parasztság ereje, a XX. század elején. Amerika persze, örömmel fogadta a magyar munkaerőt, ezt Roosevelt elnök, magyar bevándorlókért mondott köszönete is bizonyítja, itthon viszont készen álltak a megüresedett helyek, az olcsó szerb és szlovák munkaerő számára. Szocialista- és szabadkőműves eszmék korlátlan terjedésének ideje is ez a néhány év, erősödik a munkásság igénye arra, hogy ez az osztály is részesedjen a megtermelt javakból. Ebben a jelenetben is fölbukkan a sajtó erősödő befolyása.

Miközben érlelődik már a Nagy Háború, Tisza István miniszterelnök a császárhoz küldött levelében elutasítja a Szerbia elleni háborút, amely végül egy rövid katonai beavatkozás helyett, 4 évig tartó brutális vérontást hozott Európára. A Monarchia fölbomlott. 1918. október végén az ország a halottak napjára készül, amikor Károlyi Mihály vezetésével kirobbantják az őszirózsás forradalmat, a magyar zászlóból kivágják a szent koronát és Károlyi lesz a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke – pár hónap még és a kivérzett országot a Tanácsköztársaság proletárdiktatúrája temeti maga alá. Eközben a frontról hazatérő katonákat leköpdösik, hiszen ők a gyűlöletes monarchiabeli elköteleződésre emlékeztetnek. Károlyi lemond, a proletárdiktatúra rombolásának majd a Horthy-korszak vet véget, amelynek nyitányaként Horthy Miklós fehér lovon bevonul Budapestre. Tánc és ének idézi föl a kormányzó beszédéből  a főváros tetemrehívását, amely „megtagadta 1000 éves történelmét és vörös rongyokba öltözött”. A megbocsátás jegyében azonban a vörös zászló helyét átveszi a magyar trikolor, fölszabadult tánc-ének blokk jelzi a föllendülést és a stabilizálódást. A zászlók – inkább óriás méretű lobogók – a színpadon könnyen fölismerhető, jó eszközei a kurzusváltásoknak, most éppen a fekete következik majd, hiszen a párizsi szabadkőműves kongresszus már megrajzolta Magyarország földarabolását és ezzel új térképét. Hiába mondja Apponyi gróf, hogy a békefeltételek magyar részről teljességgel elfogadhatatlanok, a párizsi Versailles-i kastély Nagy-Trianon palotájában, 1920. június 4-én pénteken, aláírják az ország szégyenletes földarabolását. Megkondulnak az ország harangjai – elvégeztetett… Magyarország keresztre feszítésének dátuma ez a nap. A változatos, pörgő előzmények után, a téren most óriási fekete lobogó és néma tömeg. Majd, József Attila Tiszta szívvel című verse hangzik föl – és megy tovább a történelem, de ahogyan egy végtag amputálása után is sokáig küzd fantomfájdalmakkal a beteg, úgy fáj, sajog mindaz, amit elvettek, ami nincs… „Nem kell beszélni róla sohasem, de mindig gondoljunk reá…” Az egyház szerepe most fölerősödik, az emberi igazságtalanság közepette egyre többen keresik Istent.

[[paginate]]

^{fotó: MTI, Szigetváry Zsolt}

A békeszerződések sem örök érvényűek! A két bécsi döntés nyomán visszatér a Felvidék, majd Észak-Erdély. 1938 és 41 között 4 határmódosítás után, az elszakított országrészek visszatérésével 170.000 km2 alapterületű középhatalommá válik az ország. Mindeközben Németországban Hitler lett a kancellár, megkezdődik a zsidóüldözés, 1939-ben kitör a II. világháború. 1944-ben Magyarországot megszállják a németek, és a nyilas hatalomátvétel idején magyar zsidók százezreit hurcolják el. A vesztes világháborút lezáró párizsi döntésben – 1947-ben – a nagyhatalmak, a trianoni határokat – ha lehet, még szigorúbban – visszaállítják. A Bethlen István-i fölkiáltás: „hogyan süllyedhettünk idáig?!” a háború utáni kommunista rezsim megtorlásában folytatódik… Százezreket hurcolnak el szovjet munkatáborokba, jönnek a  kitelepítések, az ’50-es évek minden kínja, majd az 1956-os forradalomba torkollik, hogy a rövid, szárnyaló szabadságot fölváltsa a forradalom leverése és az újabb megtorlás, amelynek nyomán mintegy 400 főt végeznek ki – még a ’60-as évek elején is.

A ’60-as évek lazább világa következik, a nyugati diáklázadások kora, a Beatles megjelenése, és a beat-nemzedék számára kiderül, hogy a korábban hőn áhított nyugati demokrácia sem fenékig tejfel, és „ha messze mész, kell, hogy visszanézz…” dalban már nem csak az el innen életérzés fogalmazódik meg. A rendszerváltás örömét hozzák az évek, amikor 1989. október 23-án Magyar Köztársaság lesz az államforma, a megszálló szovjet csapatok kivonulnak az országból, és az ország választott miniszterelnöke Antall József beszédében elmondja, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Az Európai Unióhoz való csatlakozás pedig reményt ad arra, hogy az unión belüli határnyitások gazdasági és kulturális összetartozást is hoznak majd az évtizedekig tartó kemény bezártság után. A magyarság ügye immár európai üggyé válhat, közösen lehet tervezni a jövőt.

Újabb jelenetben napjainkig nyúlik a történet, és a vágy, hogy a kormánypolitika egyben nemzetpolitika legyen és viszont. Ez vált valósággá, amikor 2010-ben az Országgyűlés törvénybe iktatta, hogy június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja legyen Magyarországon. Ez az egyetlen modus vivendi, a jövőbe mutató lehetőség, mert nem a gyászra, a veszteségre emlékeztet csupán, hanem az összetartozásra, amelyet határok sem választhatnak el, és amelyben jövőt is lehet, sőt érdemes építeni.

A két órába sűrített történelmi visszatekintés tehát nem csupán gyászos emlékezéssel zárul, hanem pozitív, jövőbe mutató lendülettel. Versek, irodalmi idézetek, politikai beszédek töredékei, filmrészletek is megjelennek az est során, a sodró erejű képek egymásutániságában. Több száz táncos, hagyományőrző csoportok, lovas huszárok, az alkalomra alakult szimfonikus zenekar, a Kormorán együttes, színészek, énekesek, fényfestés a téren, mind-mind arról szóltak ezen az estén, hogy Trianon tragikus üzenetét szublimáljuk – magasabb szintre emeljük – a Nemzeti Összetartozás Napján.

Az ünnepi estet a Himnusz és a Székely Himnusz közös eléneklése és tűzijáték zárta.

A Trianon c. rock-opera Esztrád színházi produkció, rendezte és a szöveget írta Koltay Gábor. A zene és a dalszöveg Koltay Gergely (Kormorán) munkája. Az előadás koreográfusa pedig Doktor László volt.

Gimesi Zsuzsa