Anyai felmenőim szülőföldjén, Svájcban gyakran megfordulva, az 1990-es évek elején akadt kezembe a rüschlikoni református diakóniai központban az a könyv, amit csodálattal forgattam, s magammal is hoztam Auferstehungsweg/Feltámadási út címmel. A református lelkészként fém, kő, üveg ikonokat alkotó Josua Boesch (1922-2012) lenyűgöző ábrázolás világáról, egy-egy mini ikonhoz írt elmélyült bibliai elmélkedésével. Magával ragadott a lelkész-művész elmélyült Krisztus-csodálata, Isten szépségalkotásra ajándékozott matériáinak (kőnek, ércnek, fának, üvegnek) kifejező formákká illesztése. De Boesch életének transzformációi, átformálódásai is szíven ütöttek a szenvedések, a szolgálat, a művészi teremtés, a cellamagány keresése és átélése közben. Majd visszatérése szülőföldjére, hogy a személyes feltámadási úton egészen odaadja a hívő népnek, hazájának mindazt a verbális és materiális kincset, amivel őt Isten másokért megajándékozta. Több cikket írtam művészetéről, szelíd, Krisztus-formálta, Krisztust formázó alázatáról. Titokban mindig vártam olyan könyvre, amelyben az életrajzi tények mögött feltárul majd a valóság epifániája, az a művész-lelkész, lelkész-művész, aki szédítő horizontokat zarándokolt be lelkében, hogy a Csodát, az élő Krisztust „körbe zarándokolja”, a Szentlélek láthatatlan szerpentinjén. És lássunk csodát! Samuel Jakob remek szerkesztésében 2022-ben, 10 évvel halála után, a zürichi teológiai kiadónál (TVZ) megjelent az a tanulmánykötet, amelyben a szerzők szellemi-lelki és valóságos nyomkövetőként írják meg e különös, elhívott élet lelkiségének, alkotói egyediségének a nóvumait. Isten „vagyok-jelenlétéről” Boesch életében és alkotásaiban.

[[paginate]]

Az egyik tanulmány összeveti a két református indíttatású, nagyszerű keresztyén személyiség útirányát. A francia református egyházból indult Roger Schutzét, aki a világszerte ismert és fogalommá vált Taizé megalapítója, s végül a római katolikus egyház „lelki szatellitájaként” élte meg istenadta tálentumait. Ő reformátusként lett katolikus. Joshua Boesch reformátusként élt éveken át a szépséges Toscana Camaldoli szerzetesközössége cellájában, ahol rátalált a fantasztikus pneumatikus, Isten Szentlelkétől ihletett anyagszemléletére és kifejezésmódja kincseire. Visszatérve Svájcba, ontotta különös fémikonjait az istenszemlélet különlegességeire fogékony lelkeknek. 

Leánya, Verena Frei-Boesch a család gyökereiről, édesapjuk lelkészi és művészi, lírikus útjáról vall őszintén: a gyülekezeti reformtörekvések kudarcairól, a kétely lutheri mélységeiről, lélekszaggató pillanatokról, majd visszavonulásáról, hogy a még teljesebb Krisztus-közösségben rátaláljon a hazavezető és életét művészi tágasságba emelő feltámadási útra. A lelkészi hivatalban eltöltött idő alatt a kertvégi istálló a kreativitás és a meditáció menedékhelye volt számára. Teológiai tanulmányai előtt a család ötvös hagyományait is kitanulta, így hamar megformálódott szemlélete a szépségről, a forma és az anyag kapcsolatáról, az arany, ezüst olvadási folyamatairól, a nemesfémek pompájáról. A „változás” Boesch életének egyik központi fogalma lett, amint Naplójában leírta. E kötet borítóképén kötéltáncos látható, egy 1985-ben készült ikon. Erről így írt: „Az új ember kötélen jár. Lépésről-lépésre. Nem néz hátra, vagy előre, csak a kötélre és lábára, amely tapogatózva megy át a TE-hez.” S ez a lényeg. Nem nehéz felismerni a kötéltáncos figurájának tartásában a megfeszített Krisztust. A TE-ként velünk tartó Szabadítót, akivel a néző, az alkotó szinte eggyé válik. Ennyire velünk van Ő, s visz át a lélekveszejtő mélységek fölött, olykor abszolút keskeny, egyszemélyes úton.

[[paginate]]

A tanulmányszerzők gazdagon betűzgetik ki Boesch impulzusait: szellemiségének biblikus és ötvös hátterét, a kereszt és a feltámadás életformáló erejét, művészi hagyatékát művészettörténeti keretben is értékelve.  Nem maradhat el a zsoltárok gazdag motivációs szerepe sem. Személyes ismerőse, Christoph Stückelberger nemzetközileg ismert mai református etika-professzor a lelkész-művész magas igényű erkölcsi tartását vázolja fel. A kötetet vonzóvá teszi, hogy van mit nézni és olvasni. Számos gyönyörű fotó formálja látványélménnyé a könyv forgatását. 

„Lehetsz-e szerzetes egy időre, és mégis protestáns?” – teszi fel a kérdést az egyik elemző. Boesch élete erről szól: igen, megteheted. Ő nemcsak kötéltáncos volt, hanem hídépítő is, aki olyan dolgokat kapcsolt össze, amelyek elválasztottak másokat. Krisztusi szabadsággal túllépett hagyományokon, dogmákon, sok hívőt ma is megosztó felekezeti részigazságokon, és közben igazán protestáns, református maradt. Krisztus-ikonjai nem a hatalom képei. Szelíd Krisztust ábrázol, aki megbékít. És ebben is látszik valami „korunk protestáns lelkiségéből”: az idegenkedés a tekintélyelvűségtől, az ellenállás a szabványosítással szemben, a vágyakozás az új után, a semper reformari debet, a  vonzódás az igazán Hatalmas, a szolgáló Krisztus felé. Egyik naplóbejegyzésében írja: „Óh, ezek a szemek, Uram, amelyeket mindig is kerestem. TE belenéztél legbensőbb lényembe és ott hagytad tekintetedet, a szemedet”. Boesch alkotásaival, mondataival ma is elgondolkodtat, például arról, milyen előítélet-határokat vagyunk képesek magunk mögött hagyni, hogy Isten tágas terekre vezethesse lépéseinket fizikai és lelki értelemben? És nyíltszívűségre is.  S milyen hitbeli, erkölcsi határokat kell meghúznunk ahhoz, hogy ne tévedjünk el, s ne tévesszünk meg másokat – de ne is legyünk szűkkeblűek? Hogyan lehet a közösség, egyházunk, népünk, a velünk élők javára az „Isten-magányosok” karizmája? Bátorítás ez a kötet Boesch szellemében: merjünk Krisztus-hittel átmenni a kifeszített életköteleken, szituáció-köteleken, Isten kötéltáncosaiként. Tekintetébe kapaszkodva…

Békefy Lajos